Ki hogyan képzel el egy környezetvédős játékot? Ha a végletekben gondolkodunk, akkor vagy önmagát túlságosan komolyan vevő multimédiás videókban öltönyös emberek által végtelen mennyiségű érthetetlen szöveget felvonultatva. Esetleg gyerekeket becélozva, cuki, kedves, de nagyon is demagóg formában elkészítve. Természetesen csak nem ez a két út létezik, de arra például valószínűleg kevesen szavaznának, hogy egy rakás David Lynch-rajongó fiatal, némi tudatmódosító hatása alatt, óriási stíluskeveredésekkel hoz létre valamit.
A The Forest Cathedral már az indulásnál minimum fura. Legelőször egy katicabogarat irányítunk, és óriás betűk és szimbólumok jelzik, hogy mit is kell csinálnunk (pusztán előre haladni). Aztán már egy ember felett kapjuk meg a kontrollt, aki egy permetezővel felvértezve küzd a szúnyogok ellen. Végül belecsöppenünk egy furcsa állásinterjúba. A szituáció lehet kitalált, de az interjú alanya, Rachel Carson nagyon is valós személyiség. Az 1907-ben született amerikai ökológus, írónak a történelem szerint igen nagy szerepe lehetett abban, hogy az ötvenes-, hatvanas években használt népszerű rovarirtó szert, a DDT-t betiltották, miután kiderült, hogy igen csak sok köze lehet a természet pusztulásához.
Nos, a játék is erről az esetről szól, és ha csak a 3D-s szekciókat nézzük, akkor egy elvont hangulatú sétaszimulátornak aposztrofálhatnánk. Na de ott vannak a 2D-s platformerrészek, amelyek valahogy bejönnek a képbe, ha tennivaló akad (a főhős csak „Little Man”, azaz kisemberes részeknek hívja). Sajna ezek a szekciók borzalmas irányítással vannak megáldva. A készítők szeme előtt az lebeghetett, hogy ne legyen nagyon egyszerű, de kicsit átlendültek a ló másik oldalára, és az élmény meglehetősen frusztráló lett. Valamennyire érzékelhették is a dolgot, mert az igen sűrű elhelyezett tüskéket is például le lehet venni, de ez az irányíthatóságon (ami egy platformerélményt alapban határoz meg) mit sem segít.
A The Forest Cathedral valószínűleg akkor se lenne nagy élmény, ha ezek a részek nem lennének, de igen rövid hossza (mindössze egy óra) mellett is azt mondhatná a játékos, hogy tanult valamit, még ha meglehetősen furcsa körítéssel is. Így azonban leginkább a leragadó, ugrásképtelen karakter fog megmaradni az emlékezetekben, amivel nem biztos, hogy oda sikerült a fókusz helyezni, ahová kellett volna. Nem tudom sajnos jó szívvel ajánlani, csak ha valaki hozzám hasonlóan szereti a szürreális, furcsa kalandokat – de inkább ők is várjanak meg egy leárazást, vagy hogy ingyen osztogassák valamelyik szoftveráruházban.
