H. P. Lovecraft novelláit legalább annyira nehéz átadni egy videojátékban, mint amennyire filmre vinni őket is kvázi lehetetlen feladatnak bizonyul. Az amerikai weird irodalom egyik legnagyobb hatású írója olyan megnevezhetetlen, elképzelhetetlen borzalmakról írt, amelyeket ha történeteinek egyik szereplője meglát, vagy azonnal meghal, vagy egy életre eszét veszti. Pedig engem személy szerint mindig is nagyon vonzottak az olyan művei, mint A templom, A fehér hajó, vagy a híressé vált Cthulhu hívása, amelyekben a legénység valamiféle rettenetes borzalommal szembesül. A sokszor csupán hajónaplókból vagy jegyzetekből összeálló beszámolók félelmetes eseményekről írnak, és a 2005-ös Dark Corners of the Earth (vagy a The Sinking City búvárkodós részei) már megmutatta, hogy a nyílt víz mennyire veszélyes lehet, ha Lovecraft rémségei pihennek a mélyben.

A Dredge a felszínen egy jópofa halászós indie játéknak tűnik. Hajónkkal megérkezünk a The Marrows nevezetű településre, ahol a helyi polgármester megbíz minket azzal, hogy álljunk be halásznak. A népet etetni kell, Innsmouth pedig szerencsére messze van, szóval kapunk is az alkalmon, és kis hajónkat beröffentve vízre szállunk. A polgi viszont figyelmeztet, hogy lehetőleg sötétedésig érjünk vissza a kikötőbe minden egyes nap, ugyanis ahogy leszáll az éjszaka, furcsa lények bukkannak fel a környező vizekben.
A Dredge lényege, hogy halássz, a kifogott zsákmányt pedig eladd a feldolgozóüzemben, a nyereségből pedig fejlesztheted a hajódat, hogy még spécibb cuccokkal állhass neki a következő napnak és ami még fontosabb, messzebb hajózhass ki a tengeren. A térkép igen nagy, több szigettel és temérdek rejtéllyel, amiket mind fel kell fedezned. Magával a hajózással és a pecázással is telik az idő, úgyhogy érdemes szem előtt tartani, hogy amint a Nap elkezd lemenni, valahol ki kell kötni éjszakára. Nem muszáj visszamenned a városkába, hiszen, mint említettem több helyen kiköthetsz. A lényeg, hogy éjszaka a nyílt vízen tartózkodni kifejezetten veszélyes.

Miért? Mert tele van furcsa lényekkel, világító szempárokkal, ködszerű anomáliákkal és a semmiből rád támadó madarakkal, amik mind-mind sérülést okoznak a hajódnak, és a rakományod is előszeretettel megdézsmálják. Szerencsére The Marrows épített egy világítótornyot a partra, szóval ha nagyon eltévednél és a térkép sem segít, akkor be tudod határolni, hogy merre kéne hazamenni.
Sajnos előbb-utóbb előfordul majd, hogy nem érsz vissza időben. Ilyenkor az összes lámpád érdemes felkapcsolni, és az átlagosnál kétszer jobban sasolni a vízfelszínt, mert a rémségek előbújnak. Mindemellett különféle fő- és mellékküldetéseket is vállalhatsz, tárgyakat és kincseket szedhetsz össze, vagy csupán megpróbálhatod kifogni az összes halat az enciklopédiából (némelyik csak éjszaka úszik elő). Ahogy fejleszted a hajód, úgy szerezhetsz például masszívabb rotorokat vagy erősebb fényeket, és így egyre távolabbra merészkedhetsz.

A játék rajzfilmes látványvilága kifejezetten szép, amire rádobnak az olyan hangulati elemek, mint például a lemenő/felkelő Nap (amely narancssárgára festi a vízfelszínt), az esős időjárás, vagy az éjszaka sötétjét megtörő, lilás árnyalatú fénycsóvák. Utóbbiak valami kozmikus szörnyűséget rejthetnek, de még nem mertem őket közelebbről megnézni. Szinkron nincs a játékban (nem is hiányzik), de a zenék nagyszerűek – a díjnyertes David Mason kitűnő munkát végzett. Bár ugyan azokat a dolgokat fogjuk napi szinten csinálni, a tevékenység nem válik unalmassá. Palackpostákat emelhetünk ki a vízből, az emberekkel pedig érdekes beszélgetéseket folytathatunk. Minél jobban fejlesztjük a hajónkat, annál messzebb merészkedhetünk, és fedezhetjük fel a titkokat.
Az éjszakai rémségeket leszámítva engem kikapcsolt, lenyugtatott a horgászás. Ajánlom ezt az indie remeket a különlegességre vágyóknak – nagyon nem lehet mellé nyúlni a Dredge-dzsel.