Az Odd Tales csapata már annyi ideje bénázik a The Last Nighttal, hogy nemcsak annak teljesen egyértelmű nyúlása (Replaced) fogja megelőzni, hanem úgy fest, hogy másokat is megihletett. A Rendezvous ugyan messze elmarad látványban, de hangulatban abszolút hozza a neonfényekkel átitatott, disztópikus cyberpunk érzést, ráadásul egy indonéz fejlesztő tálalásában, ahonnan azért ritkán érkezik videojátékos portéka.
A készítők ráadásul a saját környezetükbe ágyazva álmodták meg a futurisztikus akció-kalandot, amely Neo-Surabaya utcáin játszódik 2064-ben. Setyo, az egykori nyomozó jelenleg biztonsági emberként tengeti az életét, amit alaposan felforgat az, amikor kiderül, hogy húgocskája az egyik legveszélyesebb cyberrunner lázadó csoportosulás tagja lett. Lévén a család fontos, nekiáll egyetlen megmaradt vérszerinti rokona megmentésének, ezzel régi sebeket is feltépve. Piti bűnözőkön, komoly bandákon és seftes árusokon keresztül vezet az út, a végén pedig komolyabb dolgokról is lehull a lepel.
A sztori sajnos jóindulattal is inkább csak átlagosnak mondható, de azért szódával elmegy. Nagy kár, hogy szinkron nincs, illetve az átvezetők az egyedüliek, ahol mégis. Ezeket a mondatokat hallva viszont azt kívánja az ember, hogy inkább ne lenne – sajna a színészek hangja nem igazán eltalált, és az esetenként borzalmas tájszólás tovább rombolja a nimbuszt. Sokkal izgalmasabb viszont a külcsín, ami különösen egy nagy TV-n látványos az élénk színeivel. A neonfények és a pixel art keveredése egyedi hangulatot hoz, és ha kicsit fapadosabb is helyenként a megvalósítás, a stílus kedvelői élvezni fogják, amit látnak.
Kihívás terén nem szabad igazán komoly dologra számítani: egy klasszikus point-and-click keveredik az ügyességi-akció zsánerrel, no meg némi lopakodással. A harcok kimerülnek némi csapkodásban (hol szabadkézzel, hol egy lézerpallosszerű izével), illetve egy kis lövöldözésben, de szerencsére ezek a részek nincsenek túlerőltetve (talán csak a legvégén).
Az egész történet teljesen lineáris, jó párszor kell korábbi helyszínekre is visszalátogatni, ám a hintrendszer segítségével mindig egyértelmű, mi a következő lépés. A sok mászkálást beszélgetések és minijátékok teszik színesebbé, utóbbiaknál egyszerű kirakósra érdemes például gondolni, de ötletesebb is van, például a morzeábécére épülő fejtörő. QTE-részek is akadnak, ezek jellemzően vagy a főbb történések átvezetői alatt jönnek, illetve van a beszélgetések alatt is hasonló, amikor is szívünk dobbanásának ütemére kell gombokat nyomogatni. Utóbbiaknál nagy kár, hogy ha a feladatra figyelünk, akkor a sztoriban lemaradunk, mert egyszerre olvasni és koncentrálni nem igazán lehet.
A 2,5D keret és a pixel art stílus nagyon jól áll a Rendezvousnak, így aki kedveli ezt a megjelenítést, és a kalandjátékokat sem veti meg, annak mindenképp érdemes belefognia, a sztori viszonylag átlagos volta ellenére is. A játékot teljes egészében Steam Decken játszottam, gondom legfeljebb a zárójeleneteknél akadt, amikor is egy létramászásnál a főhős kimászott a képernyőről, egyszer pedig a hang is elment. A kaland hossza relatíve rövidnek mondható, a hat fejezetet nagyjából öt óra alatt le lehet tudni. Kivéve, ha valaki alaposabban elakad valahol, mint én is (a mobiltelefonon alaposan érdemes szétnézni, a továbbjutás kulcsát rejti a készülék).
