Egy friss márka, a The G-Lab egyik headsetje, a Korp Radium érkezett hozzám nemrég vendégségbe. A francia illetőségű vállalat kizárólag gamer perifériákban utazik, azon belül is leginkább a budget kategóriában. Kínálnak egeret, billentyűzetet, számtalan fejhallgatót, de akad náluk szék és kontroller is. Termékeiket többségét a 7 és 20 ezer forint közötti árkategóriában találjuk (értelemszerűen a székek jelentenek ez alól kivételt).
Tesztalanyunk árban és tudásban nagyjából a kínálat közepén helyezkedik el. A Korp Radium fantázianevű fejhallgató fekete színben érkezett hozzánk, de fehérben is megvásárolható. A gusztusos csomagolás minden fontos tudnivalót elárul a termékről, mint például a levehető mikrofon, az X-tra Bass System vagy az 50 mm-es driverek.
Over the ear típusú fejhallgatóról van szó, magyarul a párnák teljesen körülölelik a fület. Ennek előnye, hogy hosszabb használat után sem kezdi nyomni a fület. Ezt meg tudom erősíteni: egy óra játék után sem volt kényelmetlen, nem kellett igazgatnom a fülest. Cserébe elég bumfordi a cucc, viszont egyáltalán nem nehéz, mindössze 275 grammot nyom. Nyilván nem prémium anyagokból, hanem egyszerű műanyagból készült, de ez jelen esetben inkább előny, mint hátrány, az alacsony súlynak köszönhetően ugyanis kényelmes viselet a Korp Radium – nem szorít, de nem is lötyög a fejen.
Meglehetősen hosszú, szövettel bevont kábel csatlakozik a fülesbe, amelynek másik vége 3,5-es jack dugóban és USB csatlakozóban végződik. Az USB az RGB színekben pompázó világítás áramellátásáért felel, így ha nem dugjuk be, nem kapunk fényjátékot. Beállításokhoz használhatjuk a kábelen található vezérlőpanelt is, amelyen kapcsolgathatjuk a fényeket, valamint némíthatjuk a mikrofont és módosíthatjuk a hangerőt.
Kategóriájához képest kellően jól szól a Korp Radium, az extra basszus egyértelműen észrevehető, széles skálán szabályozható a hangerő, és torzítás sem érzékelhető. Az over the ear kialakításnak köszönhetően viselet során a környezeti hangok elég jól letompulnak, ami plusz jó pont. Ugyanakkor semmilyen szoftver nem jár a headsethez, ezáltal a hangzás finomhangolására csak az operációs rendszer által nyújtott lehetőségek keretein belül van lehetőség, magyarul érdemben sehogy.
A headset kivehető és flexibilis mikrofonjáról viszont felemás kép alakult ki. A számítógépemre kötve ugyanis nem tudtam használni, mivel a kábel végén combo jack található, azaz csak olyan eszközökkel működik, ahol egy 3,5-es csatlakozón van minden. Így egy mai notebookon, jack-csatlakozós mobileszközön vagy például PlayStation 4 kontrollerére kapcsolva gond nélkül működik, máskülönben egy jack-elosztót kell beszereznünk hozzá. A mikrofon minősége amúgy átlagos, kicsit tompa a hang, de az árszinthez képest bőven megfelelő.
Füleshez fülestartó is dukál, így a The G-Lab a headset mellé küldött egy K-Stand Radon elnevezésű fejhallgatótartó állványt is. Korábban én sosem használtam ilyet, és nem is igazán értettem, milyen létjogosultsága van egy ilyen terméknek, de rá kellett jönnöm, hogy igenis hasznos lehet, pedig egy egyszerű műanyag hasábról van szó. Mégis, egy akkora headset esetén, mint amekkora a Korp Radium, sokkal helytakarékosabb tárolási megoldást kínál, mivel az állványra téve lényegesen kevesebb területet foglal el az asztalunkon. Nekem ráadásul viszonylag pici asztalom van, így rögtön feltűnt mennyivel praktikusabban és rendezettebben tudom tárolni az eszközeimet.
Az állvány gumírozott, csúszásgátló talpakon áll, és USB-hubként is használható a két 3.0-s portnak köszönhetően. Szintén szövettel bevont, hosszú kábelt kapunk a gépünkhöz történő csatlakozáshoz. Amint bedugjuk, azonnal bekapcsol az állvány világítása, hétféle, pulzálva váltakozó színben. Sajnos efelett semmiféle kontrollunk nincs. Se kikapcsolni, se fényerőt szabályozni, se saját színt beállítani nem lehet, így ha használni szeretnénk az USB-hub funkciót, azt csak folyamatos világítás mellett tehetjük.
Kihagyott ziccer, hogy mouse bungee nem tartozik az állványhoz, pedig hasonló kaliberű termékeknél láttunk már ilyet. Ráadásul filléres kiegészítőről, gyakorlatilag egy gumikarról van szó, amelybe a vezetékes egerünk kábelét illeszthetjük, meggátolva, hogy beleakadjon valamibe.
Összességében kellemes élmény volt mindkét The G-Lab termék használata. A Korp Radium headset belépőszinten elég meggyőző, és a barátságos, 34,99 eurós árcédula miatt a szűkebb pénztárcával rendelkező gamereknek is jó társa lehet. A 24,99 euróba kerülő K-Stand Radon állvány hozza a kötelezőt, de a nem vezérelhető világítás és a mouse bungee hiánya miatt ezt kevésbé tudom ajánlani.