26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

The Outlast Trials early access próbakör

Vissza a gyökerekhez, mégis teljesen más.

Írta: GeryG

A Red Barrels stúdió épp tíz évvel ezelőtt jelent meg a videojátékos világtérképen. Az akkor még teljesen ismeretlen csapat készített egy horror-kalandjátékot, amely már akkor is piszok kockázatos vállalkozás volt, mert boldog-boldogtalan ilyeneket fejlesztett. De az ő játékuk valami egészen más volt. Egy újságírót alakítottunk, aki az éjszaka közepén beszökik egy baljós hírű elmegyógyintézetbe, ahol aztán nem csak szemtanúja lesz a hátborzongató kísérleteknek, de alanya is.

The Outlast Trials early access próbakör

Az Outlastban nem volt fegyverünk, csak egy éjjellátóval felszerelt kameránk, így ha egy őrült a nyomunkba eredt, csak a menekülés és elbújás maradt. Bár ilyen játék volt már korábban is, az Outlast ezt szinte tökéletesre csiszolta, ráadásul a környezettel való interakciók apróságai még élethűbbé tették az egészet. A siker nem is maradt el, így pár évvel később elkészült a folytatás. Ahogy lenni szokott, az Outlast 2 mindenből többet és jobbat ígért, így a zárt szanatóriumot egy egész falura cserélte, ahol egy őrült szektával kellett bújócskázni. Bár ez már közel sem szólt akkorát, mint az első rész, abszolút nem okozott csalódást sem. A Red Barrels pedig továbbra sem szándékozik elengedni az aranytojást tojó tyúkocskája gigáját, inkább kiprésel belőle egy újabb Outlastot.

De azt a stúdió is érezte talán, hogy manapság már egy, az elsőre hajazó harmadik rész már nemcsak kritikailag, de anyagilag sem biztos, hogy sikeres lehet. Ezért kitalálták, hogy valami egészen új irányba viszik el a soron következő epizódot. Ám éppen ezért ez még nem az Outlast 3, hanem inkább egyfajta spin-off vagy előzménysztori. A The Outlast Trials ugyanis időben jóval az első rész eseményei előtt, valamikor a hidegháború idején játszódik. A helyszín pedig a hírhedt Murkoff Intézet, amely a tudomány nevében kegyetlen kísérleteket végez az embereken. Mivel ez már akkoriban is kiakasztotta volna az etikai barométert, alanyaikat leginkább az utcáról szedik össze. Mi is egy ilyen hajléktalanból lett kísérleti patkányt alakítunk majd, akire olyan megpróbáltatások várnak, amikhez képest az utcai nyomorgás ötcsillagos luxuséletnek tűnik. És itt jön ki a The Outlast Trials alapvető különbsége a franchise korábbi részeihez képest.

The Outlast Trials early access próbakör

Az egyik, hogy az egész játékot nem egyetlen sztorira fűzik fel, bár végül is azt tekinthetjük kerettörténetnek, hogy egy rakás kísérleti alanyt egy intézetben zárnak össze, és ott különböző feladatokat kell teljesíteniük. Mindezt azonban nem egyedül, illetve nem törvényszerűen egyedül, ugyanis a játékot elég erősen kooperatív módra hegyezték ki. Persze minden trialt meg lehet oldani egyedül is, de azt már a mostani teszt is bizonyította, hogy egy vagy több barát oldalán (köszi, Zoo_Lee!) hatványozottan élvezetesebb a játék.

Egyszerre négyen is játszhatunk együtt, ami elméletileg könnyebbé tehetné a dolgokat, de megintcsak a teszt bizonyította, hogy ez nem így van. Legfeljebb annyiban, hogy a feladatokat megoszthatjuk egymás közt, illetve egyik játékos elcsalhatja az ellenséget, hogy a másik ténykedhessen. De a játék így is gondoskodik róla, hogy ne legyen sétagalopp, ráadásul olykor örvendetesen ötletes módon keseríti az életünket. Remek példa erre, amikor egyszercsak megjelenik a pályán egy hasonmásunk, akinek még a neve is egy karakter híján megegyezik a miénkkel. Csakhogy ez egy őrült, aki a hozzá legközelebb álló játékosra veti magát, megszurkálja párszor, majd kacagva elrohan és eltűnik.

The Outlast Trials early access próbakör

A játék különböző tematikájú pályákon több, egyre nehezedő feladatot bíz ránk, amelyek csak akkor válnak elérhetővé, ha az előzőt teljesítettük. A pályák kimondottan nagyok, és több szektorból állnak, amelyek között kapukon keresztül lehet átjutni. Általában a szokásos elemekből építkeznek a feladatok, mint egy generátor újraindítása, amihez persze előbb benzint kell keresni.

De teljesen mindegy, hogy épp mit kell tennünk, mindig lesz egy-két vagy több elmebeteg fazon, aki ránk vadászik. Hol egyszerű machetével, máskor elektromos bottal vagy épp egy kezükre erősített fúróval. De olyan is van, hogy egy dagadt, összekaszabolt testű fazon anyaszült meztelenül halálra zúz minket. Ha nem egyedül játszunk, ilyenkor még van esélye a csapattársaknak feléleszteni minket. A meghalásnak két fázisa van: először csak fekszünk a földön minimális mozgási lehetőséggel, de ha kivégeznek minket, még akkor sincs minden veszve. A pályákon itt-ott elszórva találunk adrenalinlöketeket, amivel egy már elvileg halott társat is vissza lehet hozni a játékba.

The Outlast Trials early access próbakör

Két trial között a Murkoff közösségi terében fogunk játszótársakra vadászni. A játék ezen része is ötletesen néz ki (egyébként a level design általánosságban is kifogástalan), van egy közös rész, ahol a többi játékossal szkanderozhatunk vagy csak csapatokba verődhetünk, innen indíthatjuk a trialöket is, illetve van mindenkinek saját szobája is. Utóbbiba csak ő léphet be, ott tudja a karaktere kinézetét valamelyest variálni - más arc, más haj, bőr- és hajszín, hangtónus, illetve a fejére csavarozott éjjellátó és az akkuja kinézete, ilyenek. A szobákat dekorálni is lehet, a tapétát, padlót megváltoztathatjuk, de a bútorokra is pakolhatunk csecsebecséket, a falakra pedig posztereket, amiket a trialök alatt gyűjthetünk össze. Nem kifejezetten központi eleme ez a játéknak, de kiegészítésnek jó.

A The Outlast Trials már most is bizonyította, hogy egy remek játék lesz, pedig most még csak korai hozzáférésben érhető el. Ha rápillantunk az ottani értékelésekre, az első közel ötezer szavazat alapján kapott 95% szerintem elég beszédes. És ez annak tükrében még örvendetesebb, hogy a játék bejelentésekor sokan – köztük én és Zoo_Lee is – tartottunk ettől az új kooperatív multiplayer iránytól. Volt már olyan single player horror-kalandjáték, aminek a folytatása erre az útra lépett, és bődületesen nagy bukás lett. De a The Outlast Trials esetében erről szó sincs. Sikerült elérni azt a bravúrt, hogy főleg az első Outlast hangulatát átültették egy alapvetően attól eltérő közegbe, és működik! A játékmenet alapjai változatlanok (éjjellátós fogócska őrültekkel, közben némi fejtörőzés), a látvány kifogástalan, a hangulat pedig talán még betegebb, mint az első játékok esetében. Pedig ez nagy szó – már az első rész, és annak Whistleblower kiegészítője is olyan magasra tette a gore-mércét, hogy a Mortal Kombat könnyed cicaharcnak tűnik mellette.

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • The Outlast Trials
  • The Outlast Trials
  • The Outlast Trials
  • The Outlast Trials
  • The Outlast Trials
  • The Outlast Trials
  • The Outlast Trials

The Outlast Trials

Platform:

Fejlesztő: Red Barrels

Kiadó: Red Barrels

Megjelenés:
2023. május 18. PC (korai hozzáférés)
2024. március 5. PS4, PS5, X1, XSX

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!