Az országúti motorversenyek a legveszélyesebb megmérettetések a motorsportban, nem csoda, hogy azok is hallottak már róluk, akik egyébként nem érdeklődnek a sportág iránt. Szinte minden évben ugyanis jön egy hír, hogy halálos vagy súlyos baleset történt. De miért állnak mégis rajthoz minden évben újra és újra a versenyzők? A hatalmas kihívás miatt, na meg mert mind egytől egyig őrültek. Aki látott akár egy belső kamerás felvételt egy ilyen versenyről, az valószínűleg egyetért abban, hogy adrenalinból nincs hiány. Akár lakott területen, akár nyílt terepen halad a kijelölt pálya, óriási a kihívás. Elég, ha csak azt nézzük, hogy nem lehet olyan szintű biztonsági intézkedéseket foganatosítani, mint az épített versenypályákon (kavicsos bukóterek, arányosan nagylétszámű sportbírói apparátus), és akkor ez még csak a jéghegy csúcsa.
A leghíresebb országúti versenyt a Man-szigeten rendezik meg több mint száz éve, 1911 óta, konkrétan a Snaefell Mountain Course aszfaltcsíkján, amely a helyi utakból és városi szakaszokból áll össze. A Tourist Throphy, vagy röviden TT 1977-ig a gyorsasági motoros világbajnokság (MotoGP) része volt, így nem meglepő hogy olyan nagy nevek is szerepelnek a győzelmi listákon, mint Mike Hailwood, Giacomo Agostini, Phil Read vagy John Surtees. De a legnagyobb legenda mindig is Joey Dunlop marad, aki 26-szor diadalmaskodott, a modern kor legnagyobb ásza pedig John McGuinness 14 győzelemmel.
A videojátékos palettán mindeddig érdemtelenül keveset szerepelt a sportág, mindösszesen két része jelent meg a sorozatnak korábban. A jogtulajdonos Nacon azonban gondolt egy merészet, és a korábbi KT Racing helyett a RiMS Racinget jegyző RaceWard Gameset bízta meg a fejlesztéssel, bízva abban, hogy minőségibb produkció kerül az asztalra. Na de sikerült nekik? A válasz felemás lesz, ahogy az eredmény is, de az mindenképpen a fejlesztők számlájára írható, hogy nagyon igyekeztek.
A verseny(ek) helyszíne például egy az egyben le lett modellezve, ráadásul teljesen szabadon bejárhatjuk a 200 kilométernyi úthálózatot. Ez azt jelenti, hogy a futamok és egyéb kihívások (edzések, időfutamok) helyszínére is kétkeréken gurulhatunk oda tét nélkül, közben felfedezve a sziget minden zegét-zugát. Aki türelmetlenebb, annak van gyorsutazás lehetőség is, de valahogy a készítők alighanem belekalkulálták a játékidőbe a céltalan motorozást is, mert ha csak szigorúan a megmérettetésekre szorítkozunk, akkor hamar kifogyhat a content, vagyis kevés a verseny.
A hivatalos licenc adott, tehát mind a Supersport, mind a Superbike versenyeket lejátszhatjuk, természetesen az aktuális versenyzőkkel. Jómagam Ian Hutchinsont választottam, tudván, hogy ő már sokszor és nagyokat bukott a TT-ken, a prognosztizáció szerint pedig várható volt, hogy én is sokat fogok esni-kelni – így is lett. A TT Isle of Man: Ride on the Edge 3 nem a kezdők játéka, ahogy a valódi megmérettetés sem. Éppen ezért leginkább a profiknak ajánlott a játék, vagy aki amúgy is érdeklődik a szakág iránt. Utóbbiak ráadásul örömmel fogják értékelni, hogy a motorok nagyon jól néznek ki, és élvezet is őket vezetni – a korábbi részekhez képest sokat változott és pozitív irányba fejlődött a fizika és vezethetőség. Az óriási pereceknél persze lesznek fura esések, de ne legyünk telhetetlenek.
Sajnos a látványt tekintve a táj már nem mondható szépnek. A városon belül még csak-csak sikerült jól megvalósítani és a hangulatot átadni (amíg le nem lassítunk egészen, és nem kezdjük el nagyítóval vizslatni a részleteket), azonban amint kiérünk a nyílt terepre, több kellemetlen meglepetés is akad. Leginkább a későn és hibásan betöltődő textúrák zavarják majd meg a nyugalmat, sajnos néha úgy néz ki, mintha egész egyszerűen early alpha verzióban lévő játékot játszanánk. Időnként ráadásul még meg is röccen a teljesítmény is, ami végképp kibillentheti az erre érzékenyeket az élmnényből.
Ha összegezni kell, akkor a TT Isle of Man: Ride on the Edge 3 egy lépés a jó irányba, de a tökéletestől nagyon messze van. A játékot leginkább a profiknak és a sportágat amúgy is kedvelőknek lehet ajánlani. A kihívás nagy, a megvalósítás itt-ott megbicsaklik, de kellő kompromisszumkészséggel ők talán megtalálhatják a számításukat. Már csak azért is, mert hiánypótló feldolgozásról van szó, azt az élményt amit ezek a száguldó őrültek élnek át a valóságban, csak itt tudjuk valamelyest megérezni.
