Mint derült égből a villámcsapás, úgy jelent meg a Teslagrad 2. A hasonlat már csak azért is találó, mert azt is szoktuk tudni, hogy vihar közeleg, de a konkrét fény és hangjelenség mindig a meglepetés erejével hat így is, hogy számítunk rá. A 2013-as játék folytatása is már a köztudatban van vagy három éve, de a legutóbbi Nintendo Indie World adásában hullott le a lepel, hogyan akkor már meg is vásárolható.

Őszintén szólva nem voltunk felkészülve rá, a szerkesztőségben mindenkinél így is több cím fut egyszerre. Úgy voltam viszont vele, hogy ha kicsit ürül az addigi tesztmennyiség, akkor bevállalom, mert a rajzos művészeti stílus magával ragadott, sőt már az elsőé is, de az sajnos kimaradt. Pedig ha játszottam volna, lehet, hogy máshogy gondolkodom. De nem akarom előre leszólni a játékot, sőt ez nem is minősítés, inkább csak egyéni preferencia.
A Teslagrad 2 ugyanis egy metroidvania, annak minden előnyével és hátrányával. Aki hozzám hasonlóan nincs képben, az arra készüljön, hogy a cuki 2D-s rajzos grafika csak az álca (a művészeti irány a steampunk és a vasárnapi reggeli rajzfilmek ötvözéséből születhetett), valójában egy kőkemény nehézségű kalandról van szó, amely néha már erős frusztrációt tud a játékosra ragasztani. Az egész történet gyakorlatilag nettó egy óra alatt végigvihető... volna, de a hozzám hasonló bénák hosszú órákig is ellesznek vele.

A történet szerint Lumina, a fiatal teslamancer szerepét kapjuk, aki lezuhan léghajójával, és az őslakos vikingek ármánykodása közepette kell boldogulnia, túlélnie az idegen földön. Szerencsére a hölgyike különféle elektromágneses skilleket tud latba vetni, így a mi hathatós segítségünkkel igyekszik kikecmeregni a slamasztikából.
Az irányítást kellőképpen jól elmagyarázzák, még ha kicsit meredeken is emelkedik a nehézség görbéje. A problémát inkább az jelenti, hogy kicsit szokatlan a kontrolleren a kiosztás (cserébe tanulható persze), és részemről helyenként kissé pontatlannak is éreztem.

Noha maga a művészeti irány varázslatos és játékra csalogat, az egyes pályarészeket néha már viszont egyhangúnak, unalmasnak éreztem, a térkép egészét meg kissé nehéz átlátni, még úgy is, hogy meg tudjuk lesni, és egy idő után kapunk kvázi gyorsutazási lehetőséget a kifeszített drótkötélpályák képében. Az egyedi hangulat elsőre felvillanyozza az embert, a játék nehézsége viszont később már inkább lelombozza (persze ez egyéni ízlés kérdése).
Egy biztos: gyengébb idegzetűek inkább ne kezdjenek bele a Teslagrad 2-be. A műfaj rajongói viszont kellemes perceket tölthetnek el vele, nekik a rövidség és az igazi újdonságok hiánya jelenthet majd esetleg csalódást.