Az emberi élet időnként hoz furcsa véletleneket, kizökkentő újra-találkozásokat, homályos déjà vu-ket. Négy évvel ezelőtt úgy adtam le a Rule the Waves 2 ismertetőjét, hogy semmi jel nem utalt arra, hogy újra magamra kell öltenem még a tengernagyi sávokat, azóta viszont az eredetileg az RtW2 letölthető tartalmának induló, korai rakéta-hadviselést feldolgozó projekt szárba szökkent, kibővült, és a Matrix Games gondozásában az önálló, immár a Steamen is elérhető harmadik résszé cseperedett – ami felfogható így a tulajdonképpeni „Definitive Edition”-ként is.

Emiatt talán nem felesleges visszatérni egy félmondat erejéig arra, hogy az rendben, hogy mi az a „3”, de mi az a „Rule the Waves”? Nos, az RtW-széria igyekszik nagyjából minden lenni, ami a huszadik század első felében a tengereken háborús időszakban történt. A játékos, Isten kegyelmezzen neki, egy általa választott nemzet haditengerészetének irányítására és fejlesztésére vállalkozik, amely a politikusokkal való vitatkozástól, a pénzügyeken és a hajók konkrét megtervezésén, a doktrína finomhangolásán, a hadgyakorlatokon, támaszpontok építésén, zendülések kezelésén át egészen az ütközetek konkrét, taktikai irányításáig terjed.
A Rule the Waves első része a klasszikus Dreadnought-korszakot dolgozta fel 1925-ig, ezt terjesztette ki a második rész a tengerészeti légierővel nagyjából ’55-ig. A most érkező harmadik rész mind visszafelé, a kazamata-páncélosok felé eltekintget (1890-től), mind előrefelé (1970-ig) elvontatja a játékost, így első kézből élhetjük át azt a napjainkban újra aktuális érzést, milyen az, amikor dédelgetett rakétás cirkálónkba becsapódik egy robotrepülőgép. Vagy öt-hat.

A kitolt időkorlátokon és az ennek kapcsán megjelenő új technológiákon túlmenően is számtalan újítás és apróbb-nagyobb – a játékra határozottan ráférő – felhasználói élményre irányuló áramvonalazás került a programba. Ilyen például az átdolgozott kézikönyv, a főtisztek szerepe, új események, MI vs. MI háborúk, a játékos által szervezhető kötelékek (ennek hiánya és így a „csatagenerátornak építés” az előző rész hangsúlyos kritikája volt, ennek a képességnek a birtokában viszont így már érdemi oka van a játékosnak specializáltabb, pl. légvédelmi kísérő vagy torpedó fókuszú rombolók építésére), komplexebb hajógyári kapacitások és flottaegyezmények, vagy épp az érdekes narratív adalékok hajóink pályafutásának büszke naplójától a beosztott kapitányaink elcseszett magánéleteiig. A Rule the Waves nagyobbra nőtt és mélyebbre merül tehát, mint bármikor korábban.
…de a konstruktőr ujjlenyomata nemcsak a pozitívumoknál, de a negatívumoknál is valamelyest fellelhető maradt. A hanghatásokat, bár papíron kipipálhatjuk a meglétüket, továbbra is három perc után fogjuk agresszív egérmozdulatokkal kikapcsolni a beállításokban, a hajótervező részleg vizuális megjelenítése bár látványosan részletesebb lett, egyúttal viszont hatványozottan bonyolultabb is, továbbra is fel-felbukkannak a szokásos, játékmenetet megfűszerező hibaüzenetek, az egyre inkább elterpeszkedő időbeli merítést pedig a játék keretrendszere egyre inkább abroncsba szorítja: már az első Rule the Waves esetében is kritikával illette a közösség a lő-, és látótávolságokat, a tüzérség páncélátütési diagramjait ill. a páncélzat képességeit, a hajók egyes részegységeinek és a találati arányok modellezését, vagy éppen ezek ködösségét.

Márpedig ez a komplexitás még egészen kézben tartható volt ahhoz képest, amikor egy szimulációnak már a rádió-parancsvezérelt rakéták, a CIWS, a sodornyom-követő torpedók és az elektronikus hadviselés területein kellene matatnia. A játék tehát sokat, sőt egyre többet markol, de néhol érezhetően kevesebbet fog, például az időjárás (érthető módon) vagy az éjszakai ütközetek mechanikája (kevésbé érthető módon) többé-kevésbé megmaradtak az őselőd színvonalán.
Ezzel együtt is, a Rule the Waves 3 a felmenőinél szerteágazóbb, mégis egy hajszálnyival megközelíthetőbb cím lett, ennek megfelelően pedig amíg az RtW2 vásárlói nagy százalékban RtW1-veteránok voltak, az RtW3 érezhetően bevonzott teljesen új érdeklődőket is – már akkora volumenben, amekkora egy túlképzett Excel-táblázattól elvárható. A csaknem negyven eurós árcédula a Gauss-görbe közepén helyet foglaló vásárlók számára így durva viccnek tűnhet, de a kevésbé normális (angolszász nyelvterületen „wargamer” szóval illetett) alkategória számára a Rule the Waves harmadik iterációja egy figyelemre érdemes cím lehet, akár még akkor is, ha előzőleg nem viseltetett túl nagy figyelemmel a huszadik század tengerein lezajlott fegyverkezési verseny iránt.

Mondanám tehát, hogy „ez így már nem a legrosszabb kapudrog”, de a Rule the Waves 3-at kapudrogként aposztrofálni nagyjából annyira korrekt hasonlat, mint a szomáliai kalózok gin-kokain koktélját könnyed nyáresti frissítőnek állítani be. Márpedig, ha a fejlesztő Naval Warfare Simulationsön múlik, könnyen lehet, hogy ezen a vonaton még mindig nem rántottuk meg a vészféket – amíg ez tisztázódik, addig is lehet csapkodni rakéták indítógombjait mindenesetre, rendes polgári időtöltés gyanánt.