Április végén volt szerencsém személyesen megtapasztalni, ahogy a Sad Owl Studios két tagja meghatottan, de kedves őrülettel két díjat (év játéka, legjobb gameplay) is bezsebelt a horvát Reboot Develop Blue játékfejlesztői konferencián. Igen, konkrétan a Viewfinder megjelenése előtt hónapokkal. Valószínűleg nem az utolsó alkalom volt, hogy díjazták a játékot, csupán arra szerettem volna rávilágítani, hogy egy nem mindennapi alkotásról van szó, habár akik a tavalyi The Game Awardson kinézték már maguknak, azoknak valószínűleg nem kell ajánlólevél.

A Viewfinder egy puzzle-kaland keverék, ügyesen követi a Portal által (legalábbis mint a stílus legismertebb címe) kitaposott ösvényt , de ez természetesen korántsem jelenti azt hogy egy klón volna, nagyon is erős egyénisége van. A cím nem is lehetne találóbb, hiszen az angolban így hívják a fényképezőgép azon részét, ahol belenézünk a masinába, hogy csekkoljuk a keresőn keresztül a kompozíciót, mielőtt elsül az exponálás. Merthogy a játékmechanika pont azon alapszik, hogy fényképeket készítünk (akár fixen lehelyezett masinák, akár egy Polaroid gép segítségével), és aztán ezeket a képeket felhasználva alakítsuk a környezetünket.
A képek ugyanis életre tudnak kelni a kezünkben, onnantól pedig, hogy megelevenednek, a tartalmukat már szabadon használhatjuk céljainkra. Nem érhető el egy távoli platform? Kreáljunk hidat hozzá. Ez sem megoldás? Hozzuk hát közelebb a platformot, egy jól irányzott, majd beillesztett felvétellel. Lehetőség van azonban képeket, sőt rajzokat találni is, amiket szintén felhasználhatunk, a leglátványosabbak pedig azok a térbeli kompoziciók, amelyek egy bizonyos pontban állva a környezetből állnak össze egy értelmes képpé (természetesen ebben a világban ezek is megelevenednek).

A készítők már az alap puzzle-elemekkel is remekül elvannak, izgalmas pályákat kapunk - minden szinten a kivezető portált kell megtalálni és használni, persze néha akkumulátorokkal kell feltölteni, vagy megoldani, hogy hozzáférjünk, mert túl távol van, esetleg egy kerítéssel elzárva. Fontos hogy az időt folyamatosan vissza tudjuk tekergetni, tehát ha netán elrontottunk valamit, akkor nem kell egyből a level restartot nyomkodni.
A dolgok igazából az öt világból a negyediktől kezdenek legjobban bevadulni. Itt már rendszeresek lesznek a dimenziókra kihegyezett feladványok (forgathatjuk is a képeket), vagy a különféle filterek vagy egyéb korlátozások révén beszűkített lehetőségek. Azért nem is részletezném különösebben, mert a Viewfinder igazi erejét ezek a feladványok adják. Keretsztori is akad ugyan, de részemről sajnos abszolút nem tudott beszippantani - mondhatni, végig érdektelen volt, miért is küzdök.

Aki szereti az ügyességi, logikai, gondolkodós kalandokat, az egy percig se gondolkozzon, mert a Viewfinder feküdni fog. Ha különösebb trónfosztás nem is történt, és nem is koronázunk új királyt, azért kellemes 5-7 órát lehet eltölteni a kampánnyal, pláne ha valaki még ráfekszik a gyűjthető tárgyakra és az opcionális feladványokra is. Talán a játék végére egy kicsit túlságosan is megőrültek a fejlesztők, illetve maga a narratív alap nem annyira erős, de a játék addiktív volta és ötletessége mindenképpen kárpótlást jelent. Soha rosszabb kikapcsolódást nem tudnék elképzelni a nyári uborkaszezon közepén.