A szimulátorőrület továbbra sem látszik lecsengeni, a lengyelek pedig valósággal ontják magukból az ilyen játékokat. Nemrégiben beállt a sorba az a Gunsmith Simulator is, amelyre a rajongók immár évek óta vártak. Sokan már rég le is mondtak róla, mire a PlayWay és a GameHunters csapata egyszer csak előrukkolt a játék korai hozzáférésű változatával. Én is tettem vele egy próbát, mivel az előzetesek alapján a jobban sikerült szimulátorok közé sorolandónak tűnt. Ha eltekintek azoktól a fejfájásoktól, amiket a játék végül okozott, tulajdonképpen nem is tévedtem.

Először is koncentráljunk magára a játékra! A játékosok egy lőfegyverszakértő bőrébe bújhatnak, aki azzal keresi kenyerét, hogy pisztolyokat, puskákat, karabélyokat javít meg és újít fel. Ez adja az egész játék gerincét, a játékmenet pedig a már jól bejáratott elemekből építkezik. Adott egy saját műhely, amely ezúttal egy garázsban van kialakítva, és bizony tényleg szépen fel van szerelve. Itt az egyik sarokban egy számítógép is akad, ezen fogjuk folyamatosan kapni a megbízásokat, illetve itt tudjuk az alkatrészvásárlást is intézni. Sőt, még aukció is van, ahol mi magunk is licitálhatunk egy-egy fegyverre. Hogy a sajátok eladásáról ne is beszéljünk.
Amikor elvállalunk egy megbízást (vagy megnyerünk egy licitháborút), futár hozza el az aktuális fegyvert, amely típusától és korától függően vagy egy ládában, vagy egy takaros fegyvertáskában landol a garázs egyik polcán. Innen máris vihetjük a munkaasztalhoz, ahol aztán csavarról csavarra haladva darabokra szedhetjük. A játék segít annyiban, hogy minden fegyvernek van egy tervrajza a munkaasztalon, a szétszedett alkatrészeket pedig kategorizálva a nekik kijelölt helyre pakolja nekünk. Így mindig szépen átlátható, hogy mely alkatrészek szedhetők esetleg még kisebb darabokra. Ha ezzel végeztünk, jöhet a felújítás, javítás, átalakítás. Itt helyenként szétágazik a tennivalók listája, mivel bizonyos alkatrészeket egyszerűen újra kell cserélnünk (irány a számítógép és a webshop), másokat viszont meg kell szabadítanunk a rozsdától. Utóbbi esetben kémiai úton újíthatjuk fel őket egy külön helyiségben különböző fürdők segítségével.

A garázsban van festőasztal is, ahol olyan ocsmány festéseket, mintákat és matricákat aggathatunk a fegyverekre, hogy még a legelvetemültebb CoD-játékos is elismerően csettintene. Ha szeretnénk – vagy a megbízó külön kéri –, át is alakíthatjuk a fegyvereket. Ilyenkor rövidebb csövet, új markolatokat, lézert vagy távcsövet pakolhatunk rájuk. Ezek mindig befolyásolják az adott fegyver karakterisztikáját is, amit a játék szintén mutat. Sőt, ha végül összeszereltük a kicsikét, be is dobhatjuk a kocsi csomagtartójába, és irány valamelyik lőtér! Van taktikai ház, ahol felugró célpontokra vagy sima céltáblára lőhetünk, de van szabadtéri pálya is, ahol sörétes puskával akár agyagkorongokra is lőhetünk.
Maga a szerelési folyamat is ismerős lehet, hiszen a játék megjelöli, mikor melyik alkatrészt lehet le- vagy felszerelni, ha valamit csavar rögzít, hát ki kell tekerni és hasonlók. Nekünk kell külön gépben lecsiszolni a fémelemeket, nekünk kell beolajozni az új alkatrészeket, lekezelni a faelemeket és így tovább. Ebből a szempontból a Gunsmith Simulator talán az átlagnál többet is kínál, hiszen elég bőséges az eszköztárunk, így jó ideig nem válik unalmassá a játék. Fegyverek terén érzésem szerint picit szűkös a kínálat, hiszen csupán néhány pisztoly, puska és gépkarabély közül lehet válogatni. Vannak ugyan régiségek is, de összességében itt lehet még hová bővülni.

A gond azonban nem is ez, hanem a játék technikai állapota. Eleve az, hogy egyáltalán el tudjam indítani, több napi várakozásba telt, mire a fejlesztők közzétettek egy cfg-fájlt, amelyben a játékon kívül is lehet birizgálni a grafikai beállításokat. Mert bizony ha azokat játékon belül piszkáltam, úgy széthullott az egész, hogy többé elindulni sem volt hajlandó, sőt, olykor odáig merészkedett, hogy ki-bekapcsolgatta a monitorokat vagy úgy hazavágta a Windowst, hogy csak egy reboot segített rajta. Ilyesmivel nagyon régen nem találkoztam, elég súlyos hiba. Cserébe viszont ha sikerül életre kelteni, már csak ritkábban vágja ki az embert az asztalra, de bizony elő-előfordul.
De igyekszem szem előtt tartani, hogy ez még mindig egy early access játék, más kérdés, hogy inkább hasonlít egy korai bétára. Ha viszont a fejlesztők szépen lassan kigyomlálják belőle ezeket a hibákat, a tartalmat pedig ügyesen felduzzasztják, akkor a játékmenet már elviszi majd a hátán. Már most is egész jó véleménnyel vannak róla a rajongók, ezt a Steam tetszési indexe is alátámasztja. És valóban, a Gunsmith Simulatorben abszolút megvan minden, hogy egy jó kis játék legyen. Csak győzzük kivárni, amíg eljut ebbe az állapotba.