Örök élmény, sosem felejtem el azt a Forma 1-es futamot a Hungaroringen. De egyáltalán nem azért, mert jó verseny volt, vagy mert elbűvölt az autók közelségének varázsa – még csak nem is pályán történt a „csoda”, hanem hazafelé, a HÉV-en. Az emberek bezsúfolódtak, mint a heringek (ami megérne egy másik sztorit a ki kivel izzad össze mezsgyén), majd váratlanul megjelent egy ellenőr is. A szalonképesség megőrzése végett azt kihagynám, miképp köszöntötte az utazóközönséget, azt viszont nem, hogy az út hátralévő részét (jó húsz perc) mivel töltötte, ha már mozdulni sem lehetett egy tapodtat sem.
Emberünk talált magának egy német családot, akik valószínűleg nem voltak tisztában a helyi szokásokkal, és habár volt jegyük, nem lyukasztottak, mert fogalmuk sem volt arról, hogyan kell. Az ellenőr vérszemet kapott, és mindenképp büntetni akart, a családfő pedig próbálta volna elejét venni ennek. Hiába vonultatott fel azonban több világnyelvet is, a történet igazi hőse jó magyar szokás szerint csak a saját anyanyelvén (annak is egy speciális, ízesen vulgáris dialektusában) beszélt. Amikor pedig látta, hogy nem értik, megemelte a hangját és elkezdett lassan szótagolni – tuti módszer, nemdebár?
Nos a kis kitérő után talán sejthető, hogy a Chants of Sennaarban a nyelvek kapnak főszerepet, nem is akárhogy. Egy utazó szerepét kapjuk a történetben, aki egy toronyhoz vetődik el, amelyet több nemzet lakja, de fura módon már rég nem kommunikálnak egymással, és nem is értik egymást (ha valakiben felvetődne a Bábel tornyával való párhuzam, akkor jó nyomon jár, hiszen a készítőket a klasszikus történet inspirálta). Persze a mi lesz dolgunk a legnehezebb, hiszen az újonnan érkezettnek minden újdonság lesz, de talán ezért is veti nagyobb lendülettel magát ebbe a váratlan helyzetbe főhősünk.
A játékban több stílus is keveredik. Vannak sima mászkálós és platformszegmensek, de akad lopakodás, néhány klasszikus puzzle-rész és ügyességi feladatok is. A gameplay gerincét azonban a nyelvek megfejtése adja. A dolog úgy működik, hogy a helyiek beszélgetéseiből és különféle feliratokból (cégérek, festmények, szobrok) megismerjük az idegen szavakat, majd a helyzettől függően kell szép lassan kikövetkeztetnünk, hogy mi mit jelent. A frissen megismert darabok rögtön bekerülnek egy szótárba, ahol ha van tippünk, már be is írhatjuk a jelentést, amire gondolunk. A megfejtés azonban akkor foganatosul, amikor kapunk egy-egy ábrát a naplónkba, ahol megtippelhetjük, melyikhez melyik kifejezés társul. Ha helyesen párosítottunk, akkor meg is jelenik a jelentés, sőt onnantól minden idegen szövegnél is jelezve lesz a szó lefordítva is mankó gyanánt (jópofa, hogy a tippek is megjelennek ilyen módon, de csak dőlt betűvel, kérdőjellel – jelezvén, hogy az még nem teljesen biztos).
Természetesen egyre nehezebb dolgunk lesz, ahogy haladunk előre. Lesznek olyan feladatok, amelyek már egy korábbi nyelv ismeretére építenek, máskor meg bonyolultabb puzzle-feladványok teljesítésével juthatunk előrébb a nyelvészkedésben (is). Összesen öt különböző idomát kell elsajátítanunk, nehezítés gyanánt pedig egyre több szót is tartalmaznak a későbbiek.
Ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy lesznek a feladványok is egyre bonyolultabbak, de kezdetben sem mondanám, hogy túlságosan könnyű lenne a játék. Az biztos, hogy a Chants of Sennaar a türelmes játékosoknak ajánlott, no meg azoknak, akik szeretik törni a fejüket, és a nyelvtanulás sincs ellenükre. A nehézségért cserébe az „okos vagyok” jóleső érzése jár majd át minket, megmelengetve a szívünket egy-egy aprócska siker után. A minimalista, minden szegmensben többnyire egy színnel domináló grafika tökéletesen kiszolgálja a játékmenetet, még az sem jelent problémát, hogy a keretsztori nem igazán mély. Végigjátszás után kajtatva ne lepődjünk meg azoknak a rövidségén – ha valaki azonban segítség nélkül áll neki (ergo nem tudja, mit kell csinálni, ami az ilyen videókban többnyire adott), akkor egész nyugodtan számolhat 8-10 órányi, fejtörőkkel teli kikapcsolódással.
