Meglepően tartalmas demót rakott össze az Ashborne Games a Last Train Home-ból, ugyanis már több mint két órám van benne, és még nem látom, hol a vége. Szóval aki kíváncsi, milyennek ígérkezik az utóbbi évek legeredetibb RTS-e, az most elég mélyreható ismereteket szerezhet róla elsőkézből. A többieket pedig remélhetőleg ez az előzetes meggyőzi.

A történet az első világháború végén játszódik, és valós eseményeken alapul. Az oroszországi Csehszlovák Légió irányítását kapjuk feladatul, aminek a transzszibériai vasutat használva, Vlagyivosztokban kellene hajóra szállnia, hogy a Franciaországban lévő csehszlovák katonai alakulatokhoz csatlakozva folytassák a harcot. Csakhogy közben Oroszországban kitör a polgárháború, és utazásunk onnantól kezdve egy túlélőtúrára kezd hasonlítani.
Kétféle nézet van a játékban, az egyik a stratégiai nézet, amikor madártávlatból látjuk Oroszország területét. Látszik a vasútvonal, a különböző települések és egyéb érdekes pontok, illetve a megállók. Bázisunkat is ebben a nézetben tudjuk menedzselni, ami jelen esetben egy gőzmozdony, megannyi különféle vasúti kocsival. Változtatható a kocsik típusa, száma, illetve különféle javításokat és fejlesztéseket is tudunk végezni rajtuk.

A másik nézet a klasszikus RTS, amelyben pár fős alakulatunkat irányítva kell harcolnunk a vörösgárdisták ellen. A játék ezen része engem leginkább a Company of Heroesra emlékeztet: különféle skilleket használhatunk, fedezékbe bújhatunk, és adott esetben még tüzérségi tüzet vagy egyéb supportot is kérhetünk.
A játék elképesztően részletes, minden egyes katonánk képességei fejleszthetőek, életerőn kívül sztamina és morálszintjük is van, amikre mind-mind oda kell figyelni. Erőforrásmenedzsmentet is folytatnunk kell, egyrészt légiónk élelmet és felszerelést igényel, másrészt vonatunk sem levegővel működik.

A demo alapján nagyon meggyőző az összkép, és a stratégiai túlélőjáték a mozgó bázissal igencsak egyedi élményt biztosít, remek hangulattal, igényes kivitelezéssel. Várjuk a november végi rajtot.