26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Hidden Through Time 2: Myths & Magic teszt – Aki bújt, aki nem, jövök!

Nem maradnak betevő nélkül a keresgélni vágyók idén sem, s a lehető legjobbkor kapják meg az aktuális adagjukat.

Írta: m_anger

Az utóbbi években egyre tovább kitart a vénasszonyok nyara, vagyis később jön el a nemszeretem időszak, amikor már nemcsak a fotelhuszárok, hanem azok sem szívesen merészkednek ki a szabadba, akik amúgy imádják a kintlétet. Ilyenkor jól jön valami jó kis időtöltés, ami leköti az embert, s ez lehet egy játék is, mondjuk a hidden object fajtából, hogy azokat is megszólítsuk, akik nem feltétlenül a hardcore gamer kategóriába tartoznak. Tavaly ugyanígy a lombhullató évszakban teszteltük a Hidden Through Time: Definite Editiont, vagyis a konzolos változatot, most vegyük sorra a folytatást!

Hidden Through Time 2: Myths & Magic teszt – Aki bújt, aki nem, jövök!

Na persze az első rész valójában ennél régebbi (2020-as), három év kellett, hogy folytatás készüljön, ami nem meglepő módon nagyon hasonlít az elődre. Ezúttal is négy díszlet van (1001 éjszaka meséi, mágikus nyolcvanas évek, görög mitológia és sárkányos középkor), ezeken belül pedig 8-8 szint (a bónuszpályákat is beleszámítva). Nem nehéz kiszámolni, hogy nőtt a pályák száma (32 a 26 helyett), ugyanakkor komplexebbek, szebbek is lettek. No meg nagy változás, hogy nem lineárisan érkeznek egymás után, hanem válogathatunk kedvünkre, hogy melyikkel kezdjük a sort.

De a fő lényeg még csak nem is ez, hanem hogy vannak játékmenetbeli újdonságok. Minden szintnek van két változata (esős/napos vagy téli/nyári), amelyek között váltogatnunk kell, ugyanis a keresendő tárgyak, személyek vagy élőlények vagy az egyiken vagy a másikon találhatóak meg (nagy ritkán mindkettőn). Ezen kívül is van még extra, ugyanis settingenként van egy-egy rejtett tárgy is, ami lehet pöttyös tojás, marmonkanna, vagy szigony – ezek viszont minden pályán ott vannak valahol.

Hidden Through Time 2: Myths & Magic teszt – Aki bújt, aki nem, jövök!

Ezúttal is szerkeszthetünk saját pályát, ami persze nem mindenki számára jelent majd izgalmat, de azon fanatikusok, akik nekiállnak egyedi szintek készítésének, meg is oszthatják a kész művet, így növelve a játék tartalmi kínálatát (sok ötletes darab van, amelyekkel legalább olyan jól elszórakoztam, mint a kampányban lévőkkel).

Igazából nagy meglepetést nem hoz a Hidden Through Time 2: Myths & Magic, azok fognak óriási lendülettel nekiesni, akik imádnak már-már kaotikusan sűrű és élettel teli terekben bogarászva keresgélni. A terepek sokkal szebben kidolgozottak, de ugyanabban az ákombákom stílusban, és hihetetlenül sok geg van elrejtve – élmény csak úgy bóklászni a keresgélés mellett is. Ezúttal is akadnak szenya feladványok, de hát ez a műfaj sajátossága is. Részemről simán elvesztem benne nagyjából 8 órára, ugyanúgy hihetetlenül addiktív, mint az előd. Ha kapunk pár izgi DLC-t, akkor talán kihúzzuk a harmadik részig, és remélhetőleg most majd nem kell olyan sokat várni a folytatásra.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Szuper bájos rajzstílus
  • Élettel teli pályák
  • Morbid humor és rengeteg rejtett geg
  • Remek újítások
  • Még mindig addiktív
Negatívumok
  • Továbbra is akadnak feladványok, amelyek az idegeinkkel játszanak

További képek

  • Hidden Through Time 2: Myths & Magic
  • Hidden Through Time 2: Myths & Magic
  • Hidden Through Time 2: Myths & Magic
  • Hidden Through Time 2: Myths & Magic
  • Hidden Through Time 2: Myths & Magic
  • Hidden Through Time 2: Myths & Magic
  • Hidden Through Time 2: Myths & Magic
  • Hidden Through Time 2: Myths & Magic
  • Hidden Through Time 2: Myths & Magic
  • Hidden Through Time 2: Myths & Magic
m_anger

m_anger
Ami a nyolcvanas években kölyökként csak álom volt (videojátékokkal dolgozni), az mára valóság. Munkaidőben fejlesztőként, szabadidőben kritikusként. Játék az élet?

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!