Valami kellemes és egyszerű szórakozással szerettem volna zárni az esztendőt. Épp ezért esett a választásom az A Highland Songra, amely az inkle legújabb játéka. Velük körbeutazhattuk már a földet 80 nap alatt, nyelvészkedhettünk, de (az Orient-expressz helyett) egy hajón történt gyilkosságot is kinyomozhattunk. Nem mondom, hogy játékaik nagyon egyszerűek, inkább gondolkodósabbak, de a hegyek közti szaladgálás vidám skót dallamokra egy könnyed kalandnak nézett ki. Alaposan tévedtem.
A sztoriban a 15 esztendős Moira McKinnon szerepét kapjuk meg, aki Hamish nagybácsikájának sürgető levele miatt a tengerpartra igyekszik (gyakorlatilag megszökik otthonról), az út pedig a Skót-felföldön keresztül vezet. A táj persze gyönyörű, pláne, hogy impresszív, kézzel rajzolt formában tárul elénk. Idáig rendben is volna, hiszen a képek és videók alapján egy kellemes kis platformjátékot várnánk, némi kis ritmusszegmensekkel megfűszerezve. S persze így is van, csak éppen az élményt elrontja pár dolog, így senki se nyugodt sétagaloppra számítson.
Most kicsit lelövöm a poént (de nem spoiler), az út ugyanis időre megy (megadott számú nap alatt kell a végére érnünk). A játékmenet nagyon leegyszerűsítve abból áll, hogy hegyre fel, majd hegyről le szaladgálunk és átjárókat keresünk a szomszédos ormokra, majd a végső célhoz. Összesen 100 térképet is találhatunk, amelyek extra rövidítéseket tesznek lehetővé, ha a kusza tájban fürkészve megtaláljuk azokat. Nagyon szétnézni tehát nincs idő, vagyis elsőre bámészkodjunk csak nyugodtan, úgysem fogunk időben odaérni a célba. Az egész ugyanis úgy lett kitalálva, hogy többször ugorjunk neki.
Olybá tűnhet, hogy egy speedrunner játékról van szó, de azért ez nem teljesen igaz. Rengeteg felfedezést tehetünk útközben, csúcsokat hódíthatunk meg, emberekkel találkozhatunk, tárgyakat találhatunk, csak hát ha a fősztorira akar valaki fókuszálni, akkor a lehető legrövidebb út megtalálása lesz a cél. Igen ám, de közben van egy életenergiánk is és mivel Moria nem egy Rambo, ez igen hamar fogyatkozni kezd. Ha elfárad, pihenni kell (sőt éjjel aludni, és ha nem tudja magát kipihenni, permanensen csökken a maximum szintünk), de az eső is megnehezíti a dolgunkat (és csökkenti az erőnlétet).
Szóval a másik faktor a sürgetően ketyegő óra, a túlélő szál. A kettő együtt, a kissé szivatós irányítással megspékelve pedig nekem már egy kicsit sok lett a végére. Hiába ígér a kaland többszöri nekifutási lehetőséget, a kihívás helyett csakhamar azon kaptam magam, hogy miért is játszom ezzel a játékkal? Valószínűleg elég megosztó lesz a közönség véleménye, és bizonyára akadnak majd, akik nagy örömmel és lelkesedéssel ugranak bele az A Highland Songba – sajnos nekem egy idő után elfogyott a lelkesedésem.
