A francia Don’t Nod évről évre tesz egy lépést előre, mára pedig az egyik legtehetségesebb játékfejlesztőnek számít. Kalandjátékaikat szerethető karakterek, izgalmas történet és általában magával ragadó hangulat jellemezte. Emellett akció-kalandjátékokkal is rendre jelentkeznek, amelyek mindig próbálnak valami újat mutatni. A stúdió az utóbbi időben több nagyon hangulatos játékkal jelentkezett, amelyek körül valamiért nem csaptak túl nagy zajt. Ilyen a nemrégiben megjelent Jusant is, amely még Don’t Nod mércével mérve is különlegesnek mondható.
A Jusant franciául apályt jelent, ez pedig elég jól leírja a világot, amibe csöppenünk. A nyitó képsorokon egy végeláthatatlan sivatag tárul elénk, amelyben itt-ott elhagyatott hajók roncsai hevernek. Ez egyértelmű jele, hogy egykor ez a terület talán tenger lehetett. A sivatagban egy magányos fiúcska (vagy lány, ezt igazán eldönteni nem lehet, de nem is kell) baktat a dűnék közt. Egyszerű ruhát, furcsa napszemüveget, egy különös szerkezetet és egy batyut visel. A batyuban egy aprócska kis állat lapul, amely mindjárt tisztává is teszi, hogy játékunk még véletlenül sem a mi világunkban játszódik. Hősünk rendületlenül halad előre, célja pedig egy gigantikus sziklatorony, amely a sivatagos pusztaság kellős közepén mered az ég felé. Közel s távol ez a legmagasabb, legmeghatározóbb jelenség a környéken, amelynek tetejét nem is lehet látni, hisz bőven a felhők fölé ér. Hősünk ide tart, ezt a sziklaóriást tervezi megmászni, mi pedig végigkísérjük ezen az útján.
A Jusantban egyetlen szó sem hangzik el, a történetet a sziklatoronyban itt-ott található leírásokból ismerhetjük meg. A tornyot ugyanis egykor emberek lakták, akik különleges épületeket húztak fel rajta, kivájták a belsejét, és speciális lifteket, zipline-okat építettek ki. Ám egyszer kritikus apály sújtotta a környéket, ami végül az itt élőket is elüldözte, így mostanra csak az egykor virágzó kolónia romjai maradtak csupán. De mi lehet a torony tetején? Ezt deríthetjük ki, ha kellően türelmesek, ügyesek és kitartóak leszünk.
A Jusant játékmenetének gerincét a sziklamászás adja. Ez máris a szívem csücskévé tette a játékot, hiszen továbbra is piszok kevés program van, amely ezt a sportot bármilyen formában is feldolgozza. És most ne vegyük ide a Tomb Raider, Uncharted és más TPS-ek valóságtól nagyon messzire elrugaszkodott falmászásait... Bár tény, a Jusant sem épp egy sziklamászó-szimulátor, legalábbis a dolog nehézségét tekintve. Mert bizony az általunk irányított kis fickó olyan könnyedséggel kapaszkodik felfelé, mintha a gravitáció abban a világban nem is létezni. Teszi viszont ezt olyan elképesztően szórakoztató módon, hogy a játék egyenesen addiktívnak mondható.
Az irányítás alapvetően nagyon könnyű, de mégis tartogat kihívásokat. Két kezünket fogjuk irányítani, pontosabban azok szorítását, hiszen gombnyomásra kapaszkodunk meg hol a jobb, hol a bal kezünkkel. Ha elengedjük a gombot, hősünk elengedi a falat és már pottyanunk is lefelé. Szerencsére a már említett különös szerkezet épp a biztonságunkat szolgálja, ebből engedjük ki a kötelet, amit a fal bizonyos pontjaira erősíthetjük.
A falmászás sokszor nagyon könnyen megy, máskor viszont fejtörést tud okozni. A fejlesztők ráadásul nagyon ügyesen fel is dobták a folyamatot. Vannak fejezetek, ahol sziklabogarak járkálnak a falakon, így mozgó fogódzkodót nyújtanak, máshol kúszó növények tüskéibe kapaszkodhatunk, megint máskor találkozhatunk szentjánosbogárra emlékeztető lényekkel, amelyek rajban megragadnak és feljebb repítenek. Szintén izgalmas szakasza a játéknak, amikor a torony körül tombol a szélvihar, a széllökések pedig bizonyos irányokban tudnak taszítani – akár felfelé is.
A Jusant nagyon különleges játék. A játékmenete könnyen tanulható, nagyon szórakoztató. A történetet azok fogják megismerni, akik veszik a fáradságot és két mászás között elolvassák a talált iratokat. De igazából ezek nélkül is simán végig lehet játszani az egészet. A grafika stílusos, kissé rajzfilmszerű, tökéletesen illik az idegen világhoz. Itt viszont meg kell jegyezni, hogy bár a látvány nem igazán indokolja, mégis hajlamos a framerate ingadozni.
Ami viszont az első perctől az utolsóig sziklaszilárd, az a hangulat. Kissé magányos, de azonnal beszippantja az embert és az utolsó percig nem is engedi. Éppen ezért, illetve a barátságos árcédula miatt is szívből ajánlom bárkinek. Karácsonyi ajándéknak is tökéletes lehet. És akkor még a zenei aláfestésről nem is beszéltem, ami szintén varázslatos (és külön meg is lehet vásárolni az albumot a Steamen).
