Kissé meglepődtem, amikor a Golf Club Wastelandről (vagy ahogy azóta átkeresztelték: Golf Club Nostalgia) írt saját cikkemet újraolvastam jó két év távlatából. Az emlékeimben szebb kép maradt meg, mint amit akkor szavakba öntöttem (lehet, hogy kicsit túl szigorú voltam?). Mindenesetre a Demagog Studio friss alkotása, a The Cub ugyanabban az univerzumban játszódik, csak immár egy más játékstílusban. Mivel azonban a narratíva mindkettőnek alap alkotóeleme, adódhat a kérdés, hogy van-e kapcsolódás a kettő között? Talán nem árulok el nagy titkot, hogy nyilván van, de ennél többet inkább nem mondanék el spoileres mivolta miatt, szóval inkább befogom a számat.
A The Cub háttere tehát nagyjából ugyanaz: a Nagy Ökológiai Katasztrófa miatt az emberiség tehetősebb része elhagyta a Földet, és új otthonra lelt a Marson. Csak a nyomorultak maradtak, akik közül is a címszereplő Kölyök sorsát követhetjük ezúttal végig. Az erősen elhasznált és szennyezett bolygón azonban nem egyszerű az élet, még úgy sem, hogy a természet szépen visszakövetelte magának az urbánus övezetek nagy részét is. A radioaktív sugárzás és egyéb „mókás” helyzetek ugyanis új kihívásokat állítanak a túlélők elé. Hát még az a tény, hogy a marsiak néha visszajárnak... golfozni és vadászni.
Minigolf helyett ezúttal platformerjátékot kapunk, habár ha szívünkre tesszük a kezünket, az a műfaj az előzőben is visszaköszönt valamelyest, csak kevésbé klasszikus formában. A készítők most viszont bevallottan a kilencvenes évek menő SEGA játékait (The Jungle Book, Aladdin, Lion King) nevezték meg fő ihletforrásként, ami valljuk be, jó ajánlólevél. A grafika itt is hasonlóan hangulatos rajzos, igaz, kevésbé bájos, mint a Disney felmenőknél – már csak a sztori miatt is.
A hangulatot viszont igazán a zenei aláfestés és a már korábbról megismert Radio Nostalgia adja meg, amelyet a Kölyök egy holttest mellett talált űrhajóssisak révén ismer meg. Az igazi rádióadónak és kicsit alt-rock stílusú daloknak köszönhetően nagyon másképp érezhetjük magunkat, mint egy átlag játékban. Közben meg ugyanúgy bátor véleménynyilvánításokat hallhatunk a modern társadalmunkat célkeresztbe véve.
Ugyanakkor játékmenet ügyében kissé árnyaltabb a kép. Az előző játéknak pont az adta a sava-borsát, hogy egymástól idegen műfajokat házasított, most meg egy echte platformerjátékot kapunk, s még csak nem is különlegeset. Dupla ugrás és csúszás jelenti a „különlegességet”, a pályarészek többségén pedig keskeny platformokon egyensúlyozhatunk, köteleken vagy rögtönzött „libikókákon” egyensúlyozhatunk, támadási lehetőség meg nincs. Nem azért, mert nem volna erőszakos ez a világ, hanem mert itt mi vagyunk a préda, gyakran kell is menekülni a marsiak elől.
Sajnos azonban a level design rémesen egyszerű, nem igazán tartogat lenyűgöző megoldásokat. Pláne, hogy a készítők meg az amúgy rövid játékidőt (tisztán, rontás nélkül nagyjából két óra alatt le lehet darálni) azzal kívánták megnyújtani, hogy némelyik részt frusztráló nehézségűre vették.
Sajnos azzal kell zárnom, hogy a The Cub a nap végén semmi igazán különlegeset nem nyújt. A műfaj kedvelői megtalálhatják benne számításukat, mert alapjában véve nem rossz a játék, de az egyszerű pályákon az sem segít, hogy rengeteg gyűjtögetnivaló akad, ugyanis azok gyakorlatilag elénk vannak szórva, nem kell értük különösebben küzdeni. A múltkori golfozás talán adott egy extra ízt, ami miatt érdekesebb volt az egész, de a készítők is ezúttal kevésbé voltak kreatívak a helyszínek megvalósításával (igaz, most sokkal több rész játszódik a természetben, és talán ezért érződik kevésbé változatosnak).
Lehet, hogy megint egy kicsit szigorú vagyok? Elképzelhető. Talán kiderül hamarosan, ha újraolvasom majd ezt a cikket is. Lehet rá alkalom, hiszen a Demagog harmadik, ebben az univerzumban játszódó játéka, a Highwater márciusban érkezik, ismét teljesen új stílusban: körökre osztott puzzle-akció-stratégia-kaland hibrid lesz.
