Már csak egyet kell aludni! Mondom ezt azért, mert sejtem, érzem, tudom, hogy sokan várják a Brothers: A Tale of Two Sons Remake megjelenését. A 2013 nyarán debütált eredeti sokakat elvarázsolt, pláne hogy a kezdeti X360/PC/PS3 hármas után az előző generáció konzoljaira is megjelent, sőt, a mobilplatformokat is betámadta (így szerezve szerény, de mégis hatalmas rajongótábort). A felújításba már belekóstolhattam néhány hete, s már akkor is nyilvánvaló volt, hogy ez nem egy egyszerű pénzlehúzás, hanem lélekkel megáldott, szeretettel dédelgetett ráncfelvarrás. Pedig nem is az eredeti csapat követte el ugyebár (a jogok minden bizonnyal a kiadónál maradtak, az 505 Games pedig az Avantgarden csapatát kérte fel a munkára).
Ez persze nem jelenti azt, hogy a korábbi csapat karizmatikus vezetője, vagyis Josef Fares nélkül maradunk. Most ugyan nem küldi el az egész Oscar csapatot a búsba, ellenben kapunk tőle egy audiokommentárral megáldott végigjátszást az eredeti játékból. Remek alkalom a sok anekdota mellé, hogy a felújított külcsínt még jobban értékelni tudjuk.
A különbség ugyanis hatalmas, ahogy azt már a múltkor is megállapítottam. Az Unreal Engine 5 teszi a dolgát, remek érzés a képernyőre nézni. Szerencsére a végleges változatban a teljesítménnyel sincs gond. Akik olvasták az előzetest, azok emlékezhetnek, hogy ezen a téren lamenáltam egy kicsit, de vagy sikerült egy jókorát optimalizálni, vagy a PlayStation 5-ös hardver biztosabb és kiszámíthatóbb táptalajt nyújtott, mint anno az erősen fragmentált PC-s.
Senkinek sem kell aggódnia a játékmenetet és a sztorit tekintve sem – ezek megmaradtak ugyanolyan jónak. A két főszereplő is kapott ugyan egy fazonigazítást, de ugyanazt az elbűvölő és egyben könnyfakasztó történetet élhetjük át. A srácok elveszítik az édesanyjukat, emellé pedig a család apukája is ágynak dől, méghozzá elég komoly betegséggel. A két ifjonc nyakába veszi a játék mesebeli világát, és útnak ered egy kedves kisvároson, buja erdőkön, koszos bányákon és véres csatatereken át, hogy gyógyszert szerezzenek egyetlen megmaradt szülőjüknek.
Érdekesség gyanánt továbbra is az szolgál, hogy a gamepad egyik felével egyiküket, míg a másikkal másikukat kell irányítani (mindössze egyetlen anlaóg kar és egy-egy gomb szükséges mindehhez). Ugyanakkor a felújítás már co-op módot is támogat, így ha másodmagunkkal ugornánk neki, akkor nem szükséges trükkökhöz folyamodni és egy irányítón osztozni.
Az accesibility menü újdonságai (többféle grafikai szűrő gyengén, vagy rosszul látóknak, kulcsfontosságú tereptárgyak kiemelése, vagy mindig látszó karaktersziluettek) pedig olyanoknak nyújthatnak segítséget, akik nem gyakorlott játékosok. Mindez azért is jó ötlet, mert a játéknak olyan társsal is nekivághatunk, akik nem szoktak minden nap a gép előtt ülni (barátnő, nagymama, felnőttecskébb gyermek).
Semmi negatívat nem tudok mondani a Brothers: A Tale of Two Sons Remake kapcsán: valahogy így kéne minden remake-nek kinéznie, és akkor a világ egy jobb hely lenne. Részemről nagyon élveztem a viszontlátást, szinte együltő helyemben le is toltam (talán egyedül ebbe lehet belekötni, vagyis hogy hamar elrepül a játékidő).
Azt tudjuk, hogy az eredeti brigád, a Hazelight szakosodott erre a co-op zsánerre (A Way Out, It Takes Two), de látva a felújítás készítőinek elhivatottságát, az Avantgardentől is szívesen látnánk valamit hasonlót. Ha nem is folytatást a Brothersnek, mert az eléggé lezárt, de egy oldalágat, vagy hasonló, de másik varázslatos történetet feldolgozva.
