Már a múltkori SnowRunner-tesztemben (annak is már négy éve, te jó ég) lamentáltam róla, hogy mekkora királyság, hogy egy egyszerű techdemo egy ennyire népszerű sorozattá nőtte ki magát. A legújabb epizód, az Expeditions: A Mudrunner Game (ember legyen a talpán, aki követni vagy akár csak megérteni tudja a névadási logikát) a címéből adódóan szakít a szállítmányozással, ehelyett a felderítésre, felfedezésre teszi a fő hangsúlyt. Négy éve azt írtam, hogy „a terepjárózás sziklamászós része sosem vonzott, a dagonyázás annál inkább”, nos, most kapunk sziklamászást ezerrel.

Három új földrajzi tájegység került be a játékba, a tutorialként szolgáló Kalifornia, a rá nagyon hasonlító Arizona, valamint tágabb hazánk, a Kárpát-medence. Az első szembeötlő különbség a SnowRunnerhez képest, hogy a pályák teljesen vadregényesek – nincsenek utak, falvak, gyárak, farmok, csak erdő, sziklák, tavak és folyók. Ugyan van egy hevenyészett alaptáborunk (illetve amolyan minimális base-building jelleggel mi is tudunk pár előre meghatározott helyen tábort verni), de ennyiben ki is merül az egész. Ez nem csak a terepjárás miatt nehezíti meg a dolgunkat, de valahogy nehezemre esett megtanulni a pályákat, míg azért a SnowRunnerben viszonylag hamar kiismertem magam.
Az expedíciókhoz persze mindenféle kütyü is jár. Van távcsövünk, amellyel különböző égből pottyant lerakatokat (airdrops) találhatunk, szonárunk, amellyel a folyók-tavak mélységét ellenőrizhetjük, vagy épp borzalmasan irányítható drónunk, amellyel a környező vidéket pásztázhatjuk át járható ösvényeket keresve. Körülményes kezelhetősége ellenére ez utóbbit használtam a legtöbbször, mivel mint mondtam, utak nincsenek, legfeljebb kevésbé nehéz kaptatók és elefántcsapások.

Kevésbé tetszett, hogy a játékból valahogy elveszett a szabadságérzet. A menüből kiválasztunk egy küldetést, ami praktikusan annyit tesz, hogy A-ból el kell jutni B-be, esetleg C-be valami specializált eszközzel, aztán a legfeljebb 4 járművet és a felszerelésüket, de ennyi, nincs lehetőség visszaugrani a garázsba egy másik járműért, vagy félbehagyni a küldit és belefogni valami másba.
Az irányítás néha frusztráló (a SnowRunnerben is az volt), eléggé bosszantó, hogy egy vékonyka fa is meg tudja akasztani a húsztonnás teherautónkat, ellenben az tetszett, hogy végre lehet állítani a guminyomást (3 fokozatban), ami mondanom sem kell, sziklamászásnál elengedhetetlen. Kontrollerrel játszva valahogy kevésbé érződik finomnak a gázadás, mindig akkora rössel indul a járművünk, mintha legalábbis a Hungaroringen próbálnánk elstartolni, ami elég szomorú következményekkel járhat, ha épp 30 fokos szögben egyensúlyozunk egy sziklafal legszélén.

A kütyükre visszatérve, kaptunk pár hasznos újdonságot még, amivel például talpra lehet állítani felborult járművünket, vagy épp a bárhol lerakható vasmacska, amelyhez hozzá tudjuk csörlőzni magunkat. Mondanom sem kell, mindkettő hasznos dolog. Rettenetesen furcsállottam, hogy a képernyő látható terepviszonyok nincsenek mindig összhangban azzal, ahogy az autó rajtuk viselkedik. Például látványra félméteres mocsárszerű szakaszon a kerék centire nem süpped bele a talajba, máskor meg egy teljesen keménynek és száraznak tűnő részen merülünk kerékagyig a sárba. Ilyesmi volt néha a SnowRunnerben is, de itt elég sokszor találkoztam a jelenséggel.
Nos, kicsit negatívra sikerült a cikk, ami nem véletlen: bevallom, engem most ez a (mellék)epizód annyira nem nyűgözött le az Expeditions: A MudRunner Game, mint négy éve a SnowRunner. Persze ettől függetlenül újra és újra elindítottam a játékot, és valószínűleg rengeteget fogok még játszani vele (pláne, ha jön a kooperatív mód), mert az egész terepjárózás iszonyú jó móka. Abban is biztos vagyok, hogy néhány patch múlva a fenti problémák egy jelentős része orvosolva lesz, de most azért még vannak hiányosságok. Ami régen is zavart, és most talán még jobban, hogy hiába a többnyire realisztikus terep, a pályát érdemben befolyásolni nem tudjuk. Nem tudjuk elhordani a sziklákat, utat építeni magunknak, rögtönzött hidat vagy bármit – az egész pálya kap egy resetet minden indításnál, csak az autó közvetlen közelében maradnak meg a keréknyomok és az arrébbrugdosott sziklák egy rövid ideig. Ehhez persze új fizikai motor kéne – talán majd a SnowRunner 2-ben...