Remény. Szokás mondani, hogy az hal meg utoljára, meg hogy soha ne add fel. De a női magazinok inkább erősen rózsaszín napszemüveg mögül szemlélik a világot, mert az bizony gyakorta kegyetlen, és szépen tudja adagolni a gyomrosokat. Tesztalanyunk készítői is egy erősen disztópikus jövőt festenek le nekünk, alkotásuknak meg már a címe (A Void Hope – Egy üres remény) se sok jót ígér.
Olyan rossz a helyzet abban a nagyvárosban, ahol Gilda és Keegan élnek, hogy az embereknek már az utcára sincs nagyon kedve kimenni. Terjed ugyanis egy gyilkos kór, amelynek áldozatai először az emlékeiket veszítik el, majd erőszakos fenevadakká válnak. A fiatal pár gyermeket tervez, de egy ilyen közegbe nem biztos, hogy érdemes bevállalni egy csöppség gondozását. Hacsak a tudósok meg nem találják végre az ellenszert, és vissza nem tér minden a normális kerékcsapásba.
Ha jellemezni kell, akkor az A Void Hope egy ízig-vérig klasszikus platformer-kaland keverék. A grafika is a 16-bites korszakot idézi, mintha csak visszacsöppentünk volna az SNES és/vagy Amiga uralta időkbe. A visszafogott, mégis élénk színekkel operáló látvány talán az állandó fekete háttér miatt egyszerre sugároz depressziót, de múltidéző, pixeldús bájt is. A retro feelinget a háttérben felcsendülő zene mélyíti csak el igazán, ami nem csoda, hisz a Waveshaper művésznév mögött „rejtőző” svéd alkotó profi zenész (de többek közt a Furi és a The Crew 2 muzsikáihoz is volt köze).
A játékmenet tényleg egyszerű ugrabugra, legfeljebb az kavarja meg a szokásos ügymenetet, hogy a kevéske helyszínen (belváros, kikötő, erdő, kutatóintézet stb.) azért akad jócskán olyan rész, amelyeket elsőre nem tudunk elérni, így később kell visszalátogatni, hogy mindent felfedezhessünk. Ennek kulcsát pedig azon tárgyak jelentik, amelyek a kaland során kezünkbe akadnak (pajszer, amellyel ajtókat feszíthetünk fel, kötél, amellyel mélységekbe ereszkedhetünk le, vagy benzineskanna, ami meg gépek beüzemelésében lesz elengedhetetlen). Kapunk egy állandó fegyvert is, de a pisztoly nem túl erős, az ellenfeleket is csak egy időre bénítja meg, valamint elég lassan is töltődik.
De ne tévesszen meg senkit a leírásomat belengő átlagos érzés, az A Void Hope egy remekül összerakott darab, amelyet a stílus szerelmesei élvezettel fognak játszani a rövidke, pár órás játékideje ellenére is. A hangulat ugyanis odaszögezi a játékost, aki elmélyülten fog emlékek után kutatni, vagy megkeresni a kijáratokat, meg feltörni a kutatási anyagokat tartalmazó számítógépeket. Talán nem is csoda, hogy a fejlesztők azt javasolják, hogy érdemes egy ültő helyünkben letolni a játékot. S ki tudja, talán a végére a remény is visszatérhet hozzánk.
