Mi sem ékesebb bizonyítéka annak, hogy öregszem és hülyülök, mint az, hogy sikerült két egymást követő cikkemet a „te vagy az?” kérdéssel bevezetnem. No meg az, hogy lassan bármi kerül a kezeim közé, szinte mindig emlékeztet valamire, amivel utána összehasonlítom. Mentségemre legyen mondva: a Manic Mechanics tényleg tiszta Overcooked, csak épp autószerelő miliőben. És már bő 5 év telt el az említett játék második részének a megjelenésétől is, így hát adott a kérdés: miben tud a Manic Mechanics újítani?
Az bizonyára már a címből és a képekből is látható, hogy ezúttal nem főzőcskézni, hanem szerelgetni fogunk. Adott egy sziget, Octane Isle, amely 6 „tájegységre” van osztva, mindegyik egy saját, flúgos szerelővel, akiknél melózhatunk pár pálya erejéig (összesen 40 van a játékban). Természetesen itt is hamar szembesülhetünk mindenféle akadállyal, amelyek a munkánkat hátráltatják, és persze a cél itt is az, hogy adott idő alatt minél több ügyfél verdáját kikalapáljuk. Ami a nagy különbség, hogy egyedül játszva ezúttal egyedül vagyunk, nem egy párost kell skizofrén módon tutujgatni.
Másik fontos eltérés, hogy az egyes munkaállomásokon eltérő módon kell melózni: kereket és motort ütemes gombnyomkodással (csak eltérően), fényezéshez meg még a bal analóg kart is igénybe kell venni. Persze ha a futószalagról prémium alkatrészt sikerül lehalászni, az nemcsak a munkát spórolja meg (mehet egyből a kuncsaft kocsijára/teherautójára/tengeralattjárójára/akármijére), de bónuszpontokat is jelent, ami a pálya teljesítése utáni értékelésbe beleszámít.
A grafika jópofa rajzfilmszerű, a hangok, zenék úgyszintén, egész jó kis csomagot alkotnak így együtt – és a gépigény is elképesztően alacsony: egy krumpli gépen is simán elfut, és a Nintendo Switch verzió sem fogja leolvasztani a kézikonzolt. PlayStation 5 verzió meg nincs is, mert még egy alap PS4 is röhögve elbír vele (és ha jól sejtem, hasonló a felállás a Microsoft konzoljai esetén is). Az irányítás kellően logikus és reszponzív, a multis móka pedig adott a kanapén és a világhálón – bár én azért el tudtam volna viselni egy cross-platform támogatást is.
Tetszetős kis cucc ez a Manic Mechanics, de az Overcookedot azért nem szárnyalja túl. Hogy miért? Mert ahhoz képest én nem érzem eléggé egyedinek. Persze ahogy fent is írtam, más, mint a nagy klasszikus, de ezek önmagukban még nem teszik totálisan egyedivé. Ha már a vénségemre panaszkodtam, hadd éljek egy hőskori példával: a Doom után a Duke Nukem 3D tudott nagyon sajátos, nagyon egyedi és karakteres lenni – na, a Manic Mechanics nem tud hasonló lenni az Overcookedhoz képest. Nincs is ezzel semmi gond: ha valakit nem vonz a konyha, nosza, itt a szerelőműhely, hajrá!
