Emlékszem, amikor bő egy évtizeddel ezelőtt megjelentek az Outlast első trailerei, elképesztően tetszett az a megvalósítás, amivel az akkor még kvázi ismeretlen Red Barrels stúdió próbálkozott. Egy olyan pszichothriller kalandjátékot mutattak, amelyben soha korábban nem látott szinten élhettük bele magunkat az általunk irányított főhős szerepébe, ráadásul elképesztően pofás grafika kíséretében.
Amikor végül 2013-ban megjelent a játék, nem is okozott csalódást, sőt. A játékmenetből hiányzott mindennemű harcrendszer, így maradt a bujkálás és a menekülés az elmegyógyintézet elszabadult betegei elől. Mindezt elképesztően részletes animációkkal és ügyesen adagolt feszültséggel tálalva. A stúdió néhány évvel később, 2017-ben megpróbálkozott a folytatással, az Outlast II pedig igyekezett fokozni a feszültséget. A korábbi zárt intézetet egy egész falura és környékére bővítette, ám dacára a hátborzongató hangulatnak, a játék nem tudta maradéktalanul megismételni elődje sikerét.
Először 2019-ben hallhattunk róla, hogy a fejlesztők trilógiává bővítenék a franchise-t. Ám az is hamar kiderült, hogy egyelőre nem egy klasszikus harmadik részen dolgoznak, hanem egy kvázi spin-offon, egyben előzménytörténeten. Ez jelen írásom tárgya, a The Outlast Trials, amely számos elemében szakít az elődei által lefektetett szabályokkal. Az egyik legfontosabb ilyen újítás maga a fejlesztés menete, hiszen az első két játékkal ellentétben ez tavaly tavasszal early accessben kezdte meg pályafutását. E szakaszból lépett ki nemrégiben a játék.
A másik fontos újítás, hogy a korábbi erősen történetorientált felépítést kukázták, és helyette valami gyökeresen mással próbálkoztak. Erre utal lényegében a játék címe is. A The Outlast Trials ugyanis egy sor kegyetlen kihívás elé állítja a játékosokat. És itt a többesszámot szó szerint kell érteni, ugyanis a játék egyik, ha nem a legfontosabb újítása a kooperatív mód.
A sztori természetesen a már megismert univerzumban játszódik, épp csak néhány évtizeddel az előző játékok előtt, valamikor a hidegháború sötét éveiben. A helyszín most is a Murkoff Corporation egyik eldugott intézete. Itt zajlik a cég egyik titkos kísérlete, amelyben az agymosás különböző formáit vizsgálják. Ehhez kisiklott életű és utcára került embereket gyűjtenek be, vagyis lényegében hajléktalanokat rabolnak el. Mi is egy ilyen hajléktalant alakítunk, aki a többiekhez hasonlóan átesik egy kegyetlen műtéten, amely során egy éjjellátó készüléket csavaroznak a fejéhez. Erre ugyanis elég nagy szükség lesz a rá (vagyis ránk) váró, helyenként gyomorforgató tesztek során.
Két teszt között az úgynevezett Sleeping Roomban kóvályoghatunk, amely egyfajta közösségi hubként funkcionál a játékban. Itt van egy saját kis hálótermünk, amely a játék során felszedett és feloldott kozmetikai elemekkel csinosítható ki. Hasonlóan a karakterünk kinézetét is lehet némileg javítani, de azért korántsem ez a játék legfontosabb eleme. Épp csak annyi szerepe van, hogy meg tudjuk különböztetni magunkat a többi játékostól. Mert bizony, mint említettem itt a kooperatív, vagyis multiplayer mód kiemelten fontos szerepet játszik.
Érdemes tudni, hogy az egész játék teljesíthető egyedül is, de gyakran ez nagyságrendekkel nehezebb kihívást jelent, illetve azért az élmény sem teljesen ugyanaz, mint egy haverral együtt bújócskázni a játék groteszk őrültjeivel. Mondom ezt úgy, hogy egyébként szerintem ez az egész erőltetett multiplayer megközelítés egyszerűen nem passzol az Outlast-szériához. Oké, végül is működik, de nekem épp az első két játékot nagyszerűvé tevő játékélmény rovására is ment, így ha ezt a játékot bármilyen más címmel adták volna ki, a szám íze is kevésbé lenne keserű.
Ami magát a játékmenetet illeti, alapvetően a már ismert elemekből építkezik. Harcrendszer egyáltalán nincs, csak a pályákon ránk vadászó őrültek figyelmének eltereléséhez van eszközünk. Illetve szorgosan gyűjtögethetjük az álkulcsokat, a zsebtelepeket, a gyógyszert, valamint a hallucinációkat megszüntető inhalátorokat. A játékban egyre nehezedő teszteken kell részt vennünk, amelyek három (most már négy) pálya különböző variációin zajlanak. A tesztek, avagy küldetések során mindig néhány egymásra épülő feladatot kell teljesítenünk, amelyek mindig több alfeladatból épülnek fel. A lényeg általában az, hogy a végén valaki úgyis meghal. Nekünk közben olykor egészen groteszk dolgokat kell teljesítenünk, mint például kulcsokat keresgélni lefejezett hullákban és hasonlók.
Amikor egy őrült – legyen az a kegyetlen zsaru Leland Coyle őrmester vagy épp Goosberry anyu – kiszúr minket, jobb felvenni a nyúlcipőt, mert tényleg csak a menekülés és rejtőzködés a megoldás. Hordókba, asztalok alá, szekrényekbe bújhatunk el, az MI pedig általában csak akkor szúr ki minket, ha nagyon látványosan az orruk előtt bújtunk el. Máskülönben simán ott ácsorognak az adott szoba egyetlen szekrénye előtt, amelyben mi rejtőzünk és eszük ágában sincs bekukkantani... Ez jelentős könnyítés a játékosnak, de egyben végtelenül kiábrándító és illúzióromboló is.
Sajnos a játékmenet érdemben semmi olyat nem tud felmutatni, amit az első két Outlast-játékban ne láttunk volna már. Ezt tekinthetjük biztonsági játéknak is, hiszen a fejlesztők már azzal is elég nagyot kockáztattak, hogy kooperatív játékot faragtak egy sima single player kalandjátékból. Így legalább a játékmenet teljes szétcincálásával nem teszik teljesen tönkre az élményt. Sőt, tulajdonképpen egyáltalán nem teszik tönkre, épp csak újdonságra ne számítson tőle senki. Amit kap, az már jól bevált korábban is, most is remekül működik. Grafika terén nincs ok panaszra, nem ez lesz 2024 legszebb játéka, viszont néz ki annyira jól, hogy az elég legyen. És a gépigény is barátságos, ami szintén fontos szempont.
A The Outlast Trialst kétféleképpen lehet nézni. Egyfelől kétségtelenül az Outlast franchise aktuális képviselője. Mint ilyen, nekem picit csalódást okozott, mert valami hiányzik belőle, ami az előző két játékban megvolt. Talán az, hogy itt a multiplayer körítés a történetmesélés rovására ment. Másfelől viszont az, amit eredendően kínálni akart, azt remek minőségben tálalja. Egy izgalmas, kihívást jelentő túlélőjáték, amelyet egyedül is lehet, de inkább barátok oldalán érdemes játszani. A franchise rajongóinak mindenképp. Ugyanakkor összességében őszintén remélem, hogy ez valóban csak egy kikacsintás a stúdió részéről, mielőtt ténylegesen trilógiává bővítik a játékukat. Talán ezzel egy pici tőkét kovácsolhatnak, hogy néhány éven belül elkészülhessen az Outlast 3.
