Amennyire a szórakoztatóipar szereti remake-ek, előzmények, folytatások, rebootok formájában leporolni a múlt nagy klasszikusait, annyira nehéz és hálátlan feladat ez, főleg akkor, ha nem is kifejezetten mai darabról van szó. Egy nagy klasszikus új felvonásának tiszteletben kell tartania a nagy előd erősségeit és erényeit, modernizálni azokat, amelyek nem feltétlenül öregedtek túl jól, felismerni és finoman javítani az esetleg már eredeti megjelenéskor is problémás elemeit, mindezt olyan köntösben, amely egyformán szórakoztató lesz a régi és a potenciális új rajongók számára.

Számtalan negatív példát láthattunk már arra, hányféleképpen vezethet borzasztó eredményekhez egy ilyen kísérlet – elég csak a Csillagok háborúja esetében a Baljós árnyak debütálására, A gyűrűk ura-trilógiát követő Hobbit-filmekre gondolnunk, vagy ha a játékipar berkeiben maradnánk, a közelmúltban megjelent Flashback 2-re.
Épp ezért szemléltem árgus szemekkel az Outcast A New Beginning alcímre keresztelt folytatását is. Az eredeti, 1999-ben megjelent játék a legelső nyílt világú, 3D-s címek közé tartozott (évekkel megelőzve a GTA-sorozat harmadik részét), a köztudatból azonban mára eléggé kikopott, amin még a 2017-es, Second Contact című remaster sem segített sokat.
Az sem nyugtatott meg túlságosan, amikor a játékkal először találkoztam testközelből a 2022-es gamescomon, az ottani bemutató ugyanis egy minden tekintetben ambíciózus játékról árulkodott, amely több eredeti készítő bevonásával készülődött a THQ Nordic égisze alatt. Azonban egyértelműnek tűnt, hogy a legjobb esetben is csak egy B-kategóriás, AA-szintű játék kerekedhet belőle.

A bizalmamat nem növelte túlságosan, hogy a játék fejlesztése meglehetősen elhúzódott – akárcsak az Alone in the Dark remake esetében, ám míg az rendszeres életjeleket adott magáról, fokozatosan növelte a hype-ot, és egyre bizalomgerjesztőbbé vált a megjelenésre, addig az Outcast második része még a Steam Next Fest-es demójával sem tudta megugrani az ingerküszöbömet.
Aztán megérkezett a tesztváltozat, és bár az első egy-másfél óra leginkább a balsejtelmeimet támasztotta alá, ahogy egyre jobban kinyílt a világ, és teljesen szabaddá vált a játékmenet, úgy kezdtek eloszlani a kételyeim, majd egy ponton azon kaptam magam, hogy jobban élvezem az amnéziás Cutter Slade második kiruccanását Adelpha dimenziójába, mint a legtöbb nyílt világú játékot, amelyhez az utóbbi időben szerencsém volt.
Az A New Beginning ugyanis az eredeti Outcastnak pontosan azt az elemét ragadta meg a legjobban, amelyről azt hittem, majd a legnehezebben fog menni – a felfedezés, a nyílt világ bejárásának varázsát és örömét, az érzést, hogy amikor megpillant valamit a távolban, a játékos késztetést érezzen arra, hogy odamenjen és megnézze, mi is az.

Miután hősünk magához tér, és felfedezi látszólagos halhatatlanságát, illetve a lelombozó tényt, hogy saját faja egy irtózatos haderővel megszállóként próbálja uralma alá hajtani a békés, idegen dimenziót, lényegében kapunk két feladatot: egyesítsük az idegen Talan nép különböző, egymástól elszakadt településeit, illetve szervezzük meg a faj fővárosát védő energiaburok utánpótlását.
Bár van egy ajánlott sorrend, amelyet érdemes követnünk az egyes települések felkeresésében és küldetésláncaik feloldásában, ettől bármikor eltérhetünk. Sőt, ahogy azt a fejlesztők már a korai előzetesekben is hangoztatták, mivel minden település ad valamilyen permanens bónuszt, képességet, segítséget is, akár meg is könnyíthetjük a dolgunkat, ha egyes fejlesztéseket, szövetségeket előbb építünk ki.
A települések mellett természetesen bőségesen akadnak ellenséges bázisok, természeti anomáliák, amelyeket leküzdhetünk, hogy növeljék a craftinghoz, illetve karakter- és felszerelésfejlesztéshez használható nyersanyagok mennyiségét, bővítsék a moduláris fegyvertárunk képességeit növelő beépíthető elemek számát, de felkutathatjuk és meghódíthatjuk a négy őselem templomát is, illetve ősi szentélyes megnyitásával növelhetjük Slade maximális életerejét. A játék térképe ráadásul igen segítőkész, és amint felbukkan rajta egy új helyszín, kihívás, azon különböző ikonokkal jelzi, ha szükség van annak teljesítéséhez valamilyen különleges felszerelésre, képességre, mely esetleg még nincs hősünk birtokában.

Az élmény nem hibátlan, egy-egy átvezető alatt előfordult fps-esés, a játék egyszer-kétszer kifagyott, az irányítás sem minden játékmechanika esetében a legkényelmesebb, az átvezető jelenetek pedig elég éles váltással töltődnek be és gyakran olyan, mintha a készítők túl korán vágták volna el őket. Bizonyos tevékenységek egy idő után repetitívvé tudnak válni, a sejtésem pedig, miszerint inkább B-kategóriás/AA játékról van szó, amelyen érződik, hogy nem egy Ubisoft vagy Rockstar volumenű csapat dolgozott rajta, beigazolódott.
De mindezek ellenére az Outcast - A New Beginningnek nincs semmi szégyellni valója. Nem százórás kaland, nem százmilliókból fejlesztett AAA-s blockbuster, a hangulata azonban üt, az eredeti játék erősségeit és koncepcióit remekül modernizálja, szórakoztató, a prezentáció helyenként köröket ver a AAA-s cégek alkotásaira is, a felfedezés öröme, a világ bejárása pedig még hosszú órák után is ugyanolyan élvezetes volt.
Nem sűrűn fordult elő ilyesmi velem mostanában, de túlzások nélkül pozitívan csalódtam. Bár időzítés tekintetében a fejlesztők részéről a mazochizmus egy különösen kegyetlen formája volt, hogy a Horizon: Forbidden West PC-portja és a Dragon’s Dogma 2 környékén adták ki a játékot, az Outcast - A New Beginning bőven megérdemli a figyelmet, akár ismerte valaki az eredeti klasszikust, akár nem.