Ha azt mondom, Prince of Persia, mindenki sorra fújja, ami eszébe jut leghamarabb (The Sands of Time, The Lost Crown, Ubisoft, Jake Gyllenhaal stb.). Jordan Mechner neve viszont alighanem valószínűtlenül kevésszer hangzana el (leginkább csak a 40+ táborból). Pedig ha az úriember tizen-/huszonévesen nem kezd neki egyszemélyes fejlesztőként a Karateka sikere után a játék elkészítésének a nyolcvanas években, és a Broderbund, mint kiadó nem áll végül a projekt mellé, akkor aligha beszélhetnénk most bármelyik fenti dologról (de még lehet, hogy az Assassin’s Creed franchise sem létezne).
Mechner egyszer... izé kétszer már elregélte a játék keletkezésének körülményeit, hiszen akkoriban lelkes ifjoncként naplót írt. Ezen jegyzeteket kissé kipofozva először 2010-ben adta ki olvasmányos formában, aztán 2019-ben kapott egy (kicsit kibővített tartalommal és látványos illusztrációkkal felvértezett) ráncfelvarrást a visszaemlékezés. Aki inkább csak a betűket falja, az megelégedhet az elsővel is, hiszen már akár valamelyik antikvárium mélyéről is bagóért előtúrható – én mégis inkább a sokkal igényesebb, jó négy évvel ezelőtti változatot ajánlom, nagyon szép kiadás és a vizualitás sokat ad az élményhez.
Olyan érdekességeket tudhatunk meg a könyv(ek)ből, mint hogy hogyan is készült legendásnak számító rotoscope-os animációs megoldás a készítő 15 esztendős öcsikéjét filmezve, vagy hogy kiről is lett mintázva a gyönyörű hercegnő, akibe kicsit bele is zúgott a szerző. De sok más érdekesség is elhangzik a kiadóval való alkudozásokról, a játék portjainak viszontagságairól, de a tervezés olyan korai fázisairól is, amikor az jelentette a gondot, hogy mitől lesz izgalmas a Prince of Persia, vagy hogyan lehetne több akciót az Apple II szűkös memóriájába préselni. Nem is beszélve Jordan ambiciózus álmodozásáról, hogy egyszer filmrendező lesz.
A most ismertetésre kerülő Replay azonban egy kicsit más, de mégsem teljesen. Formátumát tekintve képregény, amely nem áll távol Mechnertől, hiszen korábban több ilyen produkciót is elindított (részemről a Templart ismerem és olvastam, amely hasonló húrokat penget hangulatilag, mint a Prince of Persia, és talán korszakban sincs messze). Ezúttal azonban nemcsak a történetet és a szövegeket vállalta magára, hanem az illusztrálást is. Nem is csoda, hiszen a Replay egy igazán személyes projekt, gyakorlatilag visszaemlékezés a múltra.
Tulajdonképp önéletrajzként is felfogható, sajátos stílusban, ám nemcsak saját részről, hanem édesapja és nagypapája oldaláról is – tehát egy igazi, három az egyben családi történet. 1914-től Adolf Mechner, 1938-tól Franz Mechner történetét ismerhetjük meg. A két dátum nem véletlenül van közel a két nagy világháborúhoz, ugyanis jelentős mértékben határozták meg és alakították a zsidó származású család sorsát. Ezen történések már önmagukban is érdekesek, és a szerző ügyesen ugrálva az idősíkok között érdekesen tálalja őseinek viszontagságos életét, harmadik szálként pedig megjelenik a sajátja is.
Alapvetően 2015-ben indul Jordan sztorija, de állandó visszatekintésekkel a korábbi fejlesztéseire (nemcsak a PoP, de a The Last Express kapcsán is), gyerekkorára, valamint saját családja történéseinek jelentős mérföldköveire. Fény derül két el nem készült Prince of Persia játékra is az elmúlt évtizedből. Az egyik egy AAA produkció lett volna, majd miután ezt lelőtte a Ubisoft, egy kisebb 2D-s folytatásra helyeződött a hangsúly. Ennek Princess of Persia lett volna a címe, és a PoP 2 cliffhangere után vette volna fel a fonalat (trilógiára bővítve a két klasszikus eredetit), hogy mi is történt a hercegnővel. Talán sosem tudjuk már meg, mert ez is a kasza csúnya áldozata lett. Mindenesetre a The Lost Crownban élt tovább az örökség.
A 320 oldalon terpeszkedő 8 fejezet hihetetlenül gyorsan elillan, és érdekes olvasmány, akár érdeklődik valaki a videojátékok iránt, akár nem (de nyilván utóbbi és Jordan munkásságának rajongói extra élményt kapnak). Még némi magyar szál is megjelenik a történetben, de nem akarom lelőni a poént.
Részemről nagyon élveztem a történelmi képkockákat, méltó kiegészítés ez a korábban már ajánlott napló mellé, sok mindent megérthetünk abból, hogy Jordan játékaiban miért alakult egynémelyik dolog úgy ahogy (aki pedig ennél is többre vágyik, további magyarázatokat és érdekességeket is találhat a szerző honlapján).
Ha valaki csak átsiklott a cikken, és a könyv borítójára pillant, akkor fölös túlzásnak érezhető Neil Druckmann (a The Last of Us atyja) és Eric Chahi (az Another World alkotója) ajánlása, de ha valaki elolvassa, és beleássa magát a történetbe, akkor rájöhet, hogy ennél illusztrisabb reklámarcokat nem is lehetett volna találni.
