PlayStation VR2 játékkörkép – 8. rész | PlayDome online játékmagazin

Újabb összefoglalóval folytatjuk a PlayStation VR2-re érkező játékok bemutatását. Ezúttal három alkotás kerül sorra.

Paint the Town Red VR

VR verziót kapott ez a PC-re közel 3 évvel ezelőtt megjelent játék is. Ebben az elborult alkotásban tematikus szinteken „kocsmaharcolhatunk”. Akad itt motoros bár, börtön, kalózhajó, gyártelep és egyéb szcenáriók, amelyek mind a féktelen bunyókról szólnak. Mindent is fegyvernek használhatunk, legyen szó sörösüvegekről, bárszékről vagy biliárddákókról.

A program legnagyobb bája a bugyuta karaktereiben rejlik, akik a Minecraft és a LEGO szerelemgyerekeire hasonlítanak. Sérülést okozva tuti, hogy az említett címek jutnak rögtön eszünkbe a rétegesen felépített karaktermodellekről, amelyek egy újfajta rajzfilmes brutalitást maxolnak ki. Szuper jó érzés, ahogy karddal nekiesünk az emberkéknek, és kockákat hasítunk ki belőlük vagy felgyújtjuk valamivel őket. Használhatjuk ökleinket is, valamint speciális támadásokat is végrehajthatunk időközönként. A sima tematikus pályákon felül ezernyi módosítót kapcsolgathatunk be, amelyek megfűszerezik az élményt. Ezen túl harci kihívásokban is részt vehetünk, ami gladiátorszerű harcokat és csapdák tömkelegét jelentik. Kapott a játék egy rougelite módot is, ahol egy földalatti világot kell felfedezni.

A Paint the Town Red VR rajzfilmes képi világa, bugyuta figurái és aranyos brutalitása teszik kelendővé az alkotást. Sajnos az alapjátékhoz hasonló kooperatív mód nem kapott helyet, de még így kellemes időtöltés az emberkék ütlegelése. Akinek bejönnek az arénaharcos témák, annak ajánlom igazából, de sima agykikapcsolásra is jó. Negatívumként a csapnivaló magyar fordítást tudnám felhozni, aminél rosszabbat eddig nem láthattunk/olvashattunk.

HappyFunland

Ebben a szürreális alkotásban lényegében egy anti-Disneylandben fogunk sétálgatni. Valahol délen, a floridai mocsárvidéken található HappyFunland elhagyatott parkja. Egy vadidegen megbízásából megyünk oda vizsgálódni, a taggal pedig rádió-összeköttetésben leszünk. Fura, hogy feliratot nem lehet bekapcsolni és a célokat sem jelöli a játék, de teljesen lineáris, szóval eltévedni nem fogunk. Felvehetünk tárgyakat, mint például a rengeteg helyen kihelyezett zseblámpát, de olyan sötét nincs a parkban, hogy folyton használni kéne. Teljesen automatizált volt egykoron a hely, így az ottmaradt „személyzet” maradványai fogadnak. Ezek a robotizált emberek az életünkre is törnek időnként, de picit megpaskolva kivonhatjuk őket a forgalomból.

Maga a helyszín a realisztikus mocsaras területtel és a kifacsart rajzfilmes elemeivel egy atmoszferikus programot alkot. A romok között járva magnókból hallgathatjuk meg a történéseket, illetve a múzeumból okosodhatunk ki a park múltjáról. Vannak kötelező feladatok, mint például a 9 lyukat magába foglaló minigolf, amit muszáj teljesíteni, ha tovább szeretnénk haladni. A labda fizikája pocsék, illetve nem is létezik, de a golfütő hasznosnak bizonyult a harcokban.

Különféle játékokra is fel kell ülnünk, mint a hullámvasút. Nos, ezeknél rendesen előjöhet a VR rákfenéje, és rosszul lehetünk tőlük. Ijesztegetni fognak, de nem vészes, párszor ijedtem meg a 2 órás kaland alatt. A Disney-mesék paródiaplakátjai és -filmjei elég betegek, ahogy a park Mickey egérhez hasonló kabalája is hátborzongató. A figurát lépten-nyomon megtalálhatjuk, és 80 darabot össze is törhetünk belőle egyfajta feladatként.

Alapvetően érdekesnek találtam a HappyFunlandet, de az összkép eléggé közepesre sikerült. A harcok bénák, ahogy az említett minigolf is, ha pedig az ember hajlamos a rosszullétre, szépen rókázhat a mozgó járatokon. A horror kedvelőinek és a vasgyomrú VR-veteránoknak tudnám ajánlani.

Dead Hook

A következő játék egy rougelite arénaharcokat felvonultató program, amely a Doom előtt tiszteleg. Hibernációból ébredünk, majd rövid emlékeztető kiképzés után megtudjuk, hogy rövid időn belül minden összeomlik és elpatkolunk. Ezt próbáljuk a Dead Hookban megakadályozni, ahogy a 22 aréna szobáiban minden démonfajzatot likvidálunk.

Fegyvereket a kihelyezett ládákból szólíthatunk magunkhoz, akár egyszerre kettővel is lövöldözhetünk akimbo módban. Minden arénába az a cél, hogy az összes ellenséget megöljük, és ezt elég változatos módokon tehetjük meg. Kifogyhatatlan fegyvereinkkel szitává lőhetjük őket, kesztyűinkkel pedig elementális csapásokat mérhetünk rájuk. Például lángcsóvával kínálhatjuk meg őket vagy egy széllökéssel durranthatunk oda, de akár meg is fagyaszthatjuk a démonokat. Egy láncos kampóval odahúzhatjuk magunkat az elkábult lényekhez és instant véget vethetünk szenvedéseiknek. A kampót a falakra és a plafonra is kilőhetjük, így gyorsan mozoghatunk a területen.

A Dead Hook nem egy szép alkotás, az elnagyolt szürke arénák ugyan fel vannak díszítve tüzes és démonos dolgokkal, de minden olyan kőből faragott hatást kelt. A távolabb álló szörnyek felbontása nevetséges, de a folyamatos harcok úgyis elvonják a figyelmet erről. Azt is hozzátenném, hogy nagyon hasonlóan néz ki az összes aréna, sokszor ugyanazokat dobja be a játék. Szerencsére folyamatosan fut, nincs képfrissítési probléma, ami egy hasonló játéknál elengedhetetlen. A történetmesélése is jó, a szinkron élvezhető. Ami nem tetszett, az néhol túlzásba vitt lassítás, amit ki se lehet kapcsolni. Továbbá csak állva lehet nyomni a stuffot, ami számomra nem gond, mert 90%-ban így játszom, de sokaknak kényelmetlen lehet.

Megidézhetünk szuper kardokat is, ezek nagy csapást okoznak, de nagyon rövid ideig élvezhetjük a hatást. Attól függően, hogy ököllel vagy elementális csapással győzzük le a dögöket, pajzsot nyerhetünk vissza, illetve a kardok lehívásához is töltődik az erő. Nagyobb főellenségekkel is bajuszt akasztunk bizonyos számú termenként. Elhalálozás után visszakerülünk a bázisra, ahol fejlesztéseket eszközölhetünk. Ezek érdekesek, és teljesen interaktívan lett megoldva a velük való szöszmötölés.

A rougelite műfajt és a Doomhoz hasonló folyamatos akciót preferáló játékosoknak tudom ajánlani a Dead Hookot.