26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Heading Out teszt – Hiába futsz

Egy roppant különös stíluskeveredés, amely érzelmileg is alaposan bevonja a játékost a történetbe.

Írta: m_anger

Te mitől félsz? Bocsánat, hogy így in medias res személyeskedéssel kezdem, de ha szeretnél játszani a Heading Outtal, akkor jobb, ha megbarátkozol az ehhez hasonló kérdésekkel, ugyanis körülbelül így indul a kaland. A játék ugyais erősen épít a saját élményekre is, ekképpen bevonva a játékost, és személyesebbé téve az élményt. No de úgy érzem, kicsit előreszaladtam, merthogy ez csak a jéghegy csúcsa.

Heading Out teszt – Hiába futsz

A lengyel Serious Sim (vicces nevet választottak) csapata ugyanis egy nagyon furcsa öszvért álmodott meg stílusilag. Egy olyan autóversenyes játékot, amely narratív alapokon fekszik, de közben roguelite is. A kinézete pedig egyedi, vagy legalábbis kiemelkedik a tömegből. A fekete-fehér, noiros képi világot egy-egy élénkebb színnel (piros és sárga) megbolondító rajzstílus ugyanis a majd’ húsz esztendős Sin City óta nem nevezhető forradalminak, de még mindig tud meglepetést okozni a szemeknek. Ha azonban mindehhez még a fentebbi filozofálgatós tartalmakat is hozzácsapjuk, akkor mondhatjuk, hogy valóban valami szokatlan került a tányérra.

Névtelen főhősünk (vagy ahogy a hírneve után csúfolják: Interstate Jackalope – az amerikai folklórban elterjedt különös, agancsos nyúl után) Amerika-szerte kocsikázgat, de közben a saját múltja elől menekül. Ezért is kérdez meg a játék mindjárt az elején egy rakás dolgot, a fenti mellett olyan kérdéseket is firtatva, hogy miként éltük meg az első szerelmet, mit bántunk meg a legjobban, vagy éppen milyenek a politikai nézeteink. Ezeket aztán szépen bele is szövi a történésekbe, ezzel kicsit kényelmetlen helyzetbe hozva minket (akinek sok lenne, választhat random generált válaszokat is). Merthogy ha valakivel találkozunk, vagy ha meghallgatunk egy rádióadást, akkor az általunk megadott válaszok fognak visszaköszönni.

Heading Out teszt – Hiába futsz

Ugyanakkor menet közben is rengeteg lehetőségünk lesz alakítani a történéseket, azzal, hogy egy-egy szituációban miként viselkedünk. A vezetés ugyanis bármilyen meglepő, csak egy kisebb részét teszi ki a gameplaynek, az esetek többségében a térképet látjuk, és itt haladhatunk az úthálózat szövevényes rengetegében, ügyesen megválasztva az irányt. Mindig A-ból B-be kell eljutnunk, de az útvonal rajtunk áll. Ha akarunk, bevállalhatunk csomagszállítást, vagy egyszerű gyorsaságon alapuló fogadásokat is, amelyek kitérővel járnak – de egyre kell csak ügyelni, hogy a félelem utol ne érjen minket. Közben három alapérték is van, amire nem árt figyelni, ezek pedig a pénz (benzinre, javításra), az autónk állapota és a körözési szint (ha túllépnénk a megengedett sebességet).

„Lassan járj, tovább érsz” – tartja a mondás, de ez esetünkben azért nem igaz. Van ugyanis egy negyedik ismérv is, a fáradtság. Ha túl sokat vezetünk, akkor egy-egy megállónál pihenni kell, ami időkiesést okoz, ilyenkor pedig könyörtelenül felzárkózik hozzánk a félelem. Vannak persze más módszerek is, például a boltokban vásárolva egy cigarettát, vagy a szintén időigényes javítást kiváltva némi ragasztószalaggal, de ezek csak tüneti kezelések (legfeljebb egy-egy rövidebb etapra jelentenek megoldást). A menet közbeni események kapcsán is kaphatunk mindenféle segítséget (vagy éppen büntetést), ugyanis minden kisebb szakaszon történik valami, amit egy szövegbuborék ikon jelez.

Heading Out teszt – Hiába futsz

Olyannak történhetnek ilyenkor, hogy kaminosokkal vagy hippikkel keveredhetünk vitába, verekedésbe, de segíthetünk rendőrség vagy gonosztevők elől menekülőkön, de éppen ellekezőleg: meg is nehezíthetjük a dolgukat. Minden döntésünknek következménye lesz, és azon túl, hogy szerezhetünk így pénzt például, el is bukhatunk, vagy nőhet a körözési szintünk, de a hírnevünk és reputációnk is változhat mindkét irányba. Ezen felül azonban vannak még a versenyek, amelyek többnyire pénzdíjasak, és innen szerezhetünk lóvét. Jellemzően két vagy három ellenfél akad, vagy egy rakás zsaru (esetleg mindkettő), de a forgalom is tényezővé válik egy idő után. Sajnos ezeknek a szegmenseknek a legnagyobb baja az irányítás, a kocsik ugyanis leginkább motorcsónakként viselkednek, ami nem könnyíti meg a gyors haladást (de azért hozzá lehet szokni).

Kicsit az Országút harcosa című lapozgatós könyv jutott az eszembe a Heading Outról – tulajdonképp annak is jó állna egy ilyen megjátékosítás. Egy interaktív visual novel, némi akcióval és sok filozofálgatással. A különleges roadtripünk négy fejezeten át, 6-8 óra alatt tudható le, de hogy a lelkes sorokat és a tetszetős vizuális anyagokat ellenpontozzam, akadnak azért gondok is. Sajnos egy idő után kissé montotonná és önismétlővé válik a dolog. Konkrétan akadtak olyan történések, amelyek egy végigjátszás alatt többször is előjöttek, illetve a versenyek alatti beszólások a rivális sofőröktől konkrétan mindig ugyanazok. Ennél eggyel komolyabb gond, hogy Steam Decken dokkolva játszva nagyon gyakran fagyogatott is. Handheld módban stabilabban futott, de performance problémák így is akadtak mindkét felállásban.

Heading Out teszt – Hiába futsz

Ha ezeken azonban túl tudunk lendülni, akkor egy nagyon érdekes élményben lehet részünk a Heading Outtal, amely kapcsán a saját életünkön és múltbéli döntéseinken is elmerenghetünk. Érdemes örökké csak menekülni a problémák elől, vagy…?

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Road movie hangulat
  • Aktívan be van vonva a játékos a történetbe
  • Stílusos külcsín
  • Remek zenei felhozatal
Negatívumok
  • Nem a legjobb vezetési modell
  • Gyakran ismétlődő elemek
  • Steam Decken sokszor kifagy
  • Egy idő után kissé monoton lesz

További képek

  • Heading Out
  • Heading Out
  • Heading Out
  • Heading Out
  • Heading Out
  • Heading Out
  • Heading Out
  • Heading Out
  • Heading Out
  • Heading Out

Heading Out

Platform:

Fejlesztő: Serious Sim

Kiadó: Saber Interactive

Megjelenés: 2024. május 7.

» Tovább a játék adatlapjára

m_anger

m_anger
Ami a nyolcvanas években kölyökként csak álom volt (videojátékokkal dolgozni), az mára valóság. Munkaidőben fejlesztőként, szabadidőben kritikusként. Játék az élet?

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!