25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Farm Manager World early access próbakör

Mezőgazdálkodj okosan.

Írta: Sam Starion

A Cleversan Games portfóliója nem túl diverz, a Farm Manager szérián kívül mindössze egy játékot készítettek. Magát a sorozatot a Farm Manager 2018-cal indították, majd jött a 2021 még PC-re, a 2022-es verzió viszont csak konzolokra készült el (kollégáim a PlayStation és Switch kiadást is tesztelték). Két év után itt az újabb PC-s iteráció, amely Farm Manager World néven fut, és már most szeretném jelezni, hogy a gazdálkodós témában nincs annyi tartalom, vagy inkább változatosság, ami indokolná ennyi játék létét. Persze megértem a fejlesztőstúdiót, hogy ebben a szegmensben próbálkozik, hisz csupán egy jelentős konkurens van, a Farming Simulator széria (amelyből szintén kvázi évente jön új verzió).

Farm Manager World early access próbakör

Hogy miért mondom azt, hogy nincs ebben a témában ennyi, az többek között azért van, mert kollégáim fentebb említett tesztjeiket elolvasva arra gondoltam, hogy azokból komplett bekezdéseket egy az egyben átmásolhatnék ide. Miről is van szó? Zanzásítva növényeket kell termesztenünk, állatokat tartanunk, földmunkásokat, gépkezelőket, idénymunkásokat alkalmaznunk, traktorokat, ekéket, bálázógépeket miegyebet vásárolnunk, majd a megtermelt javakat eladnunk. Tycoon játék lévén épületeket, üvegházakat, magtárakat kell felhúznunk, úthálózatot, áramellátást kiépítenünk, és ha már beindult az üzlet, figyelhetjük a piaci trendeket, az időjárás-előrejelzést, a vásárlói igényeket. Egyszóval játékmenet tekintetében semmilyen változás nem történt.

Éppúgy, mint a korábbi részek, a Farm Manager World is jelesre vizsgázik a gazdálkodás mikéntjének játékba ültetését tekintve. Már-már zavaróan sok információval és részlettel leszünk ellátva, például, hogy mely növény milyen vízigényű, milyen pH-értékű talajt preferál, milyen hőmérsékleten érzi jól magát, mennyire tűri a kártevőket satöbbi. Ha jó farmerek szeretnénk lenni, ezekre és még egy sor egyéb dologra kell figyelnünk.

Farm Manager World early access próbakör

De hogy további okokat is írjak, amik miatt nem érzem ennek a játéknak a létjogosultságát, az egyrészt a grafika, másrészt az early access státusz. Grafikát tekintve semmiféle érdemi fejlődés nem látható sem a 2022-es verzióhoz, de - megkockáztatom - még a legelső, 2018-as verzióhoz képest sem. Persze mondhatjuk, hogy egy ilyen menedzserjátéknál nem ez a lényeg, de azért hat év után nem ártana valami szembetűnő változás. Ha túltesszük magunkat a látványon, akkor felvetődik a kérdés, hogy mi indokolja a korai hozzáférés státuszt? A kérdés részben költői, hisz kapitalizmusban élünk, na de ez egy bejáratott motor, bejáratott játékmenet, és mégis szinte naponta jönnek ki a kisebb-nagyobb fixek, mert valami nem jól működik.

Azért akad egy-két újdonság is. A korábbi verziókhoz képest amiben többet nyújt a Farm Manager World, az a címéből kikövetkeztethető, ugyanis a bolygó különböző égtájain is kipróbálhatjuk magunkat farmerként. Európai, ázsiai és közép-amerikai területeken játszhatunk, és mondanom sem kell, eltérő páratartalom, talaj és növényvilág vár majd bennünket. A másik, sokkal érdekesebb újdonság a multiplayer. Talán az egyetlen olyan funkció, ami miatt megértem, hogy elkészült ez a játék. Másodmagunkkal vághatunk bele az előre összeállított szcenáriók egyikébe, vagy a free mode-ot választva saját kényünk-kedvünk szerint gazdálkodhatunk.

Farm Manager World early access próbakör

Akinek már megvan valamelyik korábbi epizód, vagy a Farming Simulator széria egy példánya, ne érezzen késztetést, hogy beszerezze a Farm Manager Worldöt, hacsak nem szeretne mindenáron multizni egy pajtásával. Aki viszont szeretne megismerkedni és elmerülni a gazdálkodás minden részletében, vágyik egy összetett tycoon játékra, annak bátran ajánlom, mert ebből a szempontból nem hagy kívánnivalót maga után.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Farm Manager World
  • Farm Manager World
  • Farm Manager World
  • Farm Manager World
  • Farm Manager World
  • Farm Manager World
  • Farm Manager World

Farm Manager World

Platform:

Fejlesztő: Cleversan Software

Kiadó: PlayWay, Sim Farm S.A.

Megjelenés: 2024. április 29. (korai hozzáférés)

» Tovább a játék adatlapjára

Sam Starion

Sam Starion
PC-párti fotelstratéga, aki a kilencvenes évek közepe óta játszik videojátékokkal. Kedvencei a háborús taktikai játékok, RTS-ek, szimulátorok. Minél realisztikusabb, annál jobb!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!