Személy szerint imádom a platformjátékokat, és ha a cikket elkezdted olvasni, valószínűleg Te sem vagy közömbös irántuk. De azt egész biztosan megállapíthatjuk, hogy vagyunk így ezzel egy páran. Különösen jó beleélnünk magunkat egy jól megkomponált hős szerepébe, legyen az egy kedves kabalafigura, egy komolyabb, marcona protagonista vagy akár egy teljesen névtelen senki. De kötelező ez? Mármint szükség van tényleg egy központi figurára, vagy elég ha jó a játék?
Az Exit Plan legénysége inkább a másodikra szavazott. A Bang-On Balls: Chroniclesnek ugyanis nincs kimondott hőse, vagyis a kedves kis labdacsok a szereplők általánosságban, de magát az általunk irányítgatott példányt olyan szinten kusztomizálhatjuk már kezdettől fogva, ahogy nem szégyelljük. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a játékmenetre, és őszintén szólva nagyon jól tették, mert rég szórakoztam ilyen jól és felhőtlenül – abszolút játszatja magát a program. Ehhez pedig nem vet be csodafegyvereket, pusztán hatalmas, szabadon bejárható open world világokat rak elénk, amelyek zsúfolásig tele vannak tartalommal és tennivalókkal.
Bevallom, az első indításnál elveszve is éreztem magam, annyi minden zúdult rám hirtelen az első pályán. De már a keretrendszer is kissé zsúfolt volt, ugyanis egy filmstúdió berkein belül indulunk, hogy aztán a négy nagyobb egységben elmerülhessünk. Kalandozhatunk vikingek vagy kalózok közt, keleties közegben és hidegháborús, űrhódítós hangulattal megtámogatva is. Labdacsunk egyetlen támadási lehetősége az ütközés, és ugyan rengeteg módosítót felvehetünk hozzá, alapvetően folyamatosan ezzel kell operálni az egész kaland alatt az ugrálás mellett. Mégsem válik unalmassá a dolog, mert a készítők tényleg hihetetlen mennyiségű tartalommal készültek. Ha a fő küldetéseket le is tudjuk (lekérhetőek az aktuálisak), akkor is marad számtalan gyűjtögetni- és felfedeznivaló.
A Bang-On Balls: Chronicles már tavaly ősszel megjelent, tavasszal pedig a modern konzolok is kaptak egy update-et, így a cikkünk apropója egy új, ingyenes bővítmény, amely egy ötödik világot, a vadnyugatot és Mexikót hozza el a játékosoknak. Természetesen itt is van minden, mi szemnek, szájnak ingere: lovagolhatunk (még ha úgy is nézne ki, hogy kipurcant alatunk szegény pára), vannak szorítóban lejátszott sajátos boxmeccsek, vonatrablás, sínautókázós versenyek és megannyi más móka. A DLC abszolút nem érződik megúszásnak vagy kivágott tartalomnak, legalább annyit hoz be mind tartalomban, mint mennyiségben (ha nem többet), mint bármelyik korábbi világ.
Dacolva a bevezetőben már kitárgyalt „hőstelenséggel” a játék egyszerűen csak úgy véleményezhető, hogy igazi önfeledt szórakozás. A rombolhatóság csak extra fűszer a gazdagon berendezett és megannyi feladattal váró világok mellett, ha pedig társasan szeretnék belevágni, akkor max. 4 fős co-op is rendelkezésre áll. Részemről az év egyik kellemes meglepetése, szinte egész biztosan vissza fogok térni minden helyszínre, mert ugyan a főküldetések mindössze pár óra alatt letudhatóak, azért van még miért visszalátogatni.
