Már egy ideje él a régi igazság, hogy kölyökkutyával vagy aranyos kiskölökkel mindent el lehet adni (s akkor még a bikinis hölgyeket nem is említettük). A tézis ma is helytálló, de mégis ki kell kérnem magamnak. A macskák miatt... Ugyanis ők is legalább annyira vásárlásra ösztönözhetnek, legyen szó bármilyen eladandó termékről. Gondoljunk csak a pár évvel ezelőtti Strayre, amely első körben PlayStationön, majd más platformokon is tömeghisztériát váltott ki – és joggal, hiszen nemcsak tetszetős, de hangulatos játék született anno.
Ilyesmi siker járhatott a debütáló játékának kitalálásánál a Double Dagger Studio tagjainak fejében is, hiszen a Little Kitty, Big City egészen a már említett elődre hajaz, igaz még könnyedebb, rajzfilmesebb stílusban. Eszünkbe juthat még az Untitled Goose Game is (már csak a cel-shaded grafika kapcsán is), habár az ottaninál picit összetettebb feladataink vannak emitt. A gegek és a könnyed játékmenet viszont nagyon hasonló, csak a körítés tér el picit, mert itt egy nagyváros közepén találhatjuk magunkat, ráadásul Japánban.
Rém egyszerű a sztori amúgy: tappancsos főhősünk nagyokat nyújtózkodik egy többszintes toronyház erkélyén napozgatva, amikor is egy váratlan baleset folytán egészen a földszintig zuhan. A feladat egyszerű: vissza kell kapaszkodni, de ehhez hosszabb út vezet. Először ugyanis az erőnlétét kell visszanyernie, amihez megannyi szívességen és apróbb tennivalón kell átverekednie magát. Kis hősünknek nincs túl sok dolog a repertoárjában, a nyávogáson kívül tud osonni és futni, természetesen ugrani, illetve mindkét mellső végtagjával addig pofozni valamit, amíg az le nem esik vagy darabokra nem törik. Egyedül a víztől fél őkelme, így a nagyszámú pocsolyákat és egyéb vízfelületeket érdemes kerülni.
Macskákhoz híven lehet tehát rosszalkodni, de mindez abszolút nem öncélú, hanem nagyon is szükség van rá a kaland során. Az emberek lába közt szaladgálva például annyira összezavarhatjuk őket, hogy elejtik a kezükben lévő dolgokat, amelyeket azonnal elcsenve mi természetesen felhasználhatunk valahol máshol. De vadászhatunk kisebb szárnyasokra, illetve randalírozhatunk az utcákon kirakott kukában, hogy aztán a megszerezett tollakat és kis fényes dolgokat fizetőeszközként használhassuk fel a megfelelő helyen.
Ugyan a feladatok nem túl bonyolultak, azért egy térkép is a rendelkezésünkre áll, hogy a nem is olyan nagy (ez talán az egyetlen kritizálható dolog) városkában el ne tévedjünk. Egy idő után a gyorsutazást is feloldhatjuk, így a városka csatornanyílásait felhasználva egész gyorsan ott-teremhetünk annak bármely pontján. A magaslatokat azonban csakis ugrándozással és mászással érhetjük el, ehhez pedig összesen négy halat kell elfogyasztani (de természetesen előbb fondorlatosan megszerezni). Ha pedig kedvünkre kirandalíroztuk magunkat, akkor elindulhatunk annak a toronyháznak a teteje felé, ahonnan hősünk lepottyant, mert azért „mindenütt jó, de a legjobb otthon”.
Rajtunk áll a kaland hosszúsága: ha nem különösebben merülünk el semmiben, akár két óra (vagyis egy este) alatt kényelmesen a végére is érhetünk a történetnek. Aki azonban nekiáll az objektívákat tételesen és maradéktalanul teljesíteni, az 5-8 órára is leragadhat a nem is olyan nagy városban.
Részemről nagyon élveztem a játékot, s mivel maradt még tennivaló, vissza is fogok térni, hogy egy-két emberkét elgáncsoljak, illetve gyűjtögessem a fényes kis vackokat a varjú kollégának. A Little Kitty, Big City egészen magával ragadja az embert, felhőtlen szórakozást nyújt, úgyhogy a fejlesztők nekifutásból nyugodtan neki is állhatnak a folytatást hegeszteni.
