26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Kütyü+hardver

SteelSeries Arctis Nova 5 headsetteszt

Prémium gamer headset PC-hez, konzolokhoz és mobileszközökhöz.

Írta: Dino 3 hozzászólás

SteelSeries Arctis Nova 5 headsetteszt

A magazin indulása óta már jó pár SteelSeries headset megfordult szerkesztőségünkben. Elsőként 2007-ben a Siberia sorozat egyik darabja járt nálunk, legutóbb pedig tavaly nyáron próbálhattuk ki az Arctis Nova 4 modellt. Legújabb tesztalanyunk ez utóbbi továbbfejlesztett verziójának tekinthető, az Arctis Nova 5 ugyanis külsejében sokban hasonlít a 4-es változatra, belsőleg és körítésben azonban jelentős eltéréseket tapasztalhatunk.

Ezúttal is egy vezeték nélküli fülesről van szó, amelyet a mellékelt, 2,4 GHz-en operáló USB-eszközzel köthetünk számítógépünkre vagy konzolokra. A Nova 4-gyel ellentétben azonban nem áll meg itt a kapcsolódási lehetőségek sora, ugyanis Bluetooth 5.3-on keresztül is csatlakoztathatunk hozzá például egy mobiltelefont.

A csatlakoztatott mobilnak pedig egy extra funkciója is van, amely elsőként jelenik meg a SteelSeries kínálatában lévő headsetek terén. Ez pedig nem más, mint egy Android/iOS eszközökre telepíthető társalkalmazás, amely a füles egyes beállításaira ad lehetőséget. A legfontosabb ezek közül a hangszínszabályzó, amelyben több mint 100 előre definiált profil közül választhatunk. Ezek többsége egy-egy játékhoz kapcsolódik, és hangmérnökök, játékfejlesztők, valamint profi játékosok segítségével alkották meg, és az adott programban fontos tartományokat emelik ki. A Call of Duty: Modern Warfare 3-ban például többek közt a lépések hangját húzza fel, hogy jobban hallhassuk, ha közelednek hozzánk ellenfeleink. De emellett beállíthatjuk még a mikrofon némítását jelző LED fényerejét is – akár teljesen ki is kapcsolva azt.

Kialakítását tekintve gyakorlatilag ugyanaz mondható el az Arctis Nova 5-ről, mint amit GeryG a Nova 4-nél már megregélt: aránylag nagyméretű, puha, szövött borítású fülpárnák veszik körül hallószervünket, belsejükben nagy L és R betűkkel jelezve, melyik hova kerül. A mikrofont a bal oldali részből húzhatjuk elő, és itt találjuk a hangerőszabályzót, valamint a mikrofont némító kapcsolót is. Jobb oldalra került a bekapcsológomb, ezúttal azonban ez valamivel magasabb, ugyanis két gombot takar: a bekapcsolás mellett a másik fele a kétféle kapcsolódás közti váltást szolgálja. Benyomva azonnal átkapcsol 2,4 GHz-es módról Bluetoothra vagy vissza – mindezt pedig angolul fülünkre is mondja. Ez amúgy akkor is praktikus lehet, ha játék közben hívnak mobilon: egy gombnyomás, és máris fogadhatjuk a hívást, utána pedig ugyanilyen könnyedén léphetünk vissza a játék hangjához.

SteelSeries Arctis Nova 5 headsetteszt

Ahogy a Nova 4 esetében is volt, az Arctis Nova 5-ből is három verzió került a boltokba. A sima Nova 5 és a Nova 5P egyaránt használható PC-hez, PlayStationhöz és Switch-hez, a különbség csak annyi köztük, hogy az 5P-nél kékes színű a fejpánt egy része. Ha ezeken felül Xboxhoz is szeretnénk használni a headsetet, akkor mindenképpen az 5X modellt kell választanunk – ebben értelemszerűen zöldes színt kapott a fejpánt alsó része. Az USB-C csatlakozójú vevő mindegyik csomagban megtalálható, akár a két kábel: egy USB-A/USB-C hosszabbító (ezzel tudjuk például PC-re kötni a dongle-t, ha nincs natívan USB-C csatlakozónk rajta), az USB-A/USB-C sima kábellel pedig tölthetjük a fülest. Egyeseknek fájó pont lehet, hogy jack csatlakozás ezúttal nem áll rendelkezésünkre – ha arra mindenképpen szükségünk van, kénytelenek vagyunk más modellt választani.

Az említett töltőkábel használatára elég ritkán lesz szükségünk: 2,4 GHz-es módban használva a gyártó szerint kb. 50 óra üzemidőt biztosít a headset akkuja, míg Bluetooth-on ez akár 60 óra is lehet. Ha pedig váratlanul mégis lemerülne, 15 percnyi töltéssel 6 órányi használathoz elegendő delejt pumpálhatunk bele.

Az Arctis Nova 5-höz is használható természetesen a SteelSeries GG szoftver, amelynek Sonar paneljében ugyanúgy kiválaszthatóak az EQ-profilok, mint a mobilalkalmazásban, sőt, a grafikus hangszínszabályzó segítségével teljesen testre is szabhatjuk azt – és saját profilt elmentve akár a telefonra is áttölthetjük preferenciánkat. Ha viszont konzolhoz használjuk a headsetet, akkor kizárólag az appból tudjuk szabályozni a hangszínt – viszont ezzel a funkcióval úgy vélem, nem sok más headset kényezteti a felhasználókat.

SteelSeries Arctis Nova 5 headsetteszt

Az EQ-beállítások listája amúgy meglehetősen hosszú, ami mindenképpen pozitív, ugyanakkor a használhatóságra nem feltétlenül van pozitív hatással: sokáig tarthat, mire a megfelelőhöz elgörgetünk a listában. Úgy gondolom, hasznos lenne, ha például a kedvenceket ki lehetne jelölni, vagy ha a leggyakrabban használtakat kigyűjtené automatikusan a lista elejére. És el tudnék képzelni egy olyan gombot is, amely azonnal inaktiválja az equalizert.

És hogy hogy szólt a headset? Teljesen jól, mind játékhoz, mind zenéhez megfelelőnek találtam a teszt során. A hangszínszabályzó is teljesen praktikusnak bizonyult, igaz, ott oda kellett figyelni, hogy zenehallgatáshoz nem annyira optimális a Call of Duty: Modern Warfare 3 beállításait használni. A Bass Boost EQ-profillal viszont igen kellemesen szólt a legtöbb általam kedvelt muzsika, csak néha éreztem úgy, hogy inkább a flat beállítás jönne jól. Ja, és a BT/2,4 GHz kapcsolatokhoz külön állíthatjuk be az alkalmazásban a választott profilt.

A SteelSeries Arctis Nova 5 57 ezer forint körüli áron kapható a hazai üzletekben. (A gyártó oldalán 139,99 euróért kínálják.) Ezzel a SteelSeries egy „megfizethető luxus” kategóriát kíván indítani, a konkurensekhez képest kedvező áron kínálva vezeték nélküli szabadságot.

A bemutatott terméket a SteelSeries biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Dino
Dino [6038]
subject17: Telefonon a 100+ profil közül lehet választani (ezek elsősorban játékokhoz tartozó beállítások), a teljes grafikus equalizerhez továbbra is csak a PC-s szoftverben lehet hozzáférni.
Inkább konzolhoz tartom praktikusnak ezt a funkciót, ahol ugye nincs szoftver, máshogy nem lehetne állítani a játékhoz a profilt. De tény, hogy profibb megoldás lenne, ha a teljes EQ-beállítás elérhető lenne az appban.
Az EQ preset választáson kívül az appban a mikrofon hangereje és a mute-LED fényereje állítható, valamint bekapcsolható az audio limiter és az extended range mód (utóbbi csökkenti a mikrofon minőségét, cserébe növeli a vezetéknélküli hatótávolságot).
Peace
Peace [28390]
Én SteelSeries Arctis 7P+ fejest használok már jó ideje nagy megelégedéssel, de minden pénzt megadnék egy olyan headset-ért, ami végre tudna csatlakozni PC+PS5 mellett a tv-hez is! Az lenne a csúcs!
subject17
subject17 [6826]
A mobilapp faszán működik? Évek óta Steelseries cuccokkal nyomulok, nekem eddig a legkényelmesebbek, és ez most eléggé felkeltette az érdeklődésem, hogy - ha jól értem - nem kell alttabolva nyünyörgetni, ha nem tetszik valami hangzás, hanem on the fly tudom telefonról.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (3 db)