A horrorfilmek előszeretettel rémisztgetnek minket olyasmikkel, amiktől sokan gyárilag is hidegrázást kapnak. Ezek a filmek imádnak ezekre a parákra ráerősíteni. Gondoljunk csak a Cápára, ami után szinte már kampányfilmet kellett forgatni, hogy az emberek ne utálják zsigerből a címbeli állatokat. Vagy az Arachnophobiára, ahol a pókok gyűlöletére gyúrtak rá egy kicsit. Esetleg egy jó Madarak Hitchcocktól? Az ornitofóbiások biztos szerették minden percét. És akkor nem mehetünk el szó nélkül a bohócok mellett sem, hiszen ők különösen népszerűek a horrorkészítők körében. Elég csak pár nevet említeni, mint Pennywise (Az), Art (Terrifier) vagy épp Spaulding kapitány (1000 halott háza). Egyikük sem épp a bohócok legjobb reklámarca, és akkor még Pogót (John Wayne Gacy) meg sem említettük... A sort illik még kiegészíteni néhány bohóccal, de az ő nevüket nehéz lenne megmondani, mivel nem nagyon van nekik. Ők voltak az 1988-as Killer Klowns from Outer Space őrült földönkívüli bohócai. És ők azok, akik most saját videojátékban tértek vissza.
Az Illfonic stúdió már nem először készít játékot a ’80-as évek ikonikus horrorfilmjéből. Nekik köszönhettük a Friday the 13th: The Game-et, a Predator: Hunting Groundst és a Ghostbusters: Spirits Unleashedet is. Mindegyik az aszimmetrikus multiplayer túlélőjátékok táborát erősíti, több-kevesebb sikerrel. Egy olyan műfajt, amelyet egyértelműen a Dead by Daylight ural immár hosszú évek óta, és amelynek az uralmát még senkinek sem sikerült megingatnia. Azt már most előre elárulhatom, hogy a Killer Klowns from Outer Space-nek sem fog sikerülni, de ettől még lehet egy jó játék ez is.
Az aszimmetrikus multiplayer horrorjátékok játékmenete alapvetően pofon egyszerű, talán éppen ebben rejlik a népszerűségük is. A játékosok szándékosan vagy épp véletlenszerűen vannak szétosztva a két oldalra, ahol az egyik oldalon egyszerű emberek szerepelnek, ők a túlélők, civilek, katonák, teljesen mindegy, hogy kik. A másikon viszont egy rájuk vadászó lény, szörny, gyilkos, szellem, akármi áll, amely eredendően sokkal erősebb náluk, de cserébe egyedül van. Egyedül kell időben levadásznia a túlélőket, becserkészni őket, és vagy megölni, vagy elkapni, vagy akármi egyéb módon kivonni őket a játékból. Ezzel szemben a túlélők többen vannak, a feladatuk pedig nem is lehet más, mint a menekülés. Ehhez általában egy sor részfeladat teljesítésén keresztül vezet az út, amelyek révén megjavítható a menekülő autó, kinyitható a kapu vagy valami hasonló. Ám önmagukban esélyük sincs a harcra a rémmel szemben, így ha elkapja őket, aligha menekülhetnek meg.
Mit tudott a recepten változtatni a Killer Klowns? A fejlesztők az alapfelállást bolygatták meg, ugyanis az egy mindenki ellen szisztémát lecserélik a három a hét elleni felállásra. Ha egy lobby megtelik, akkor abban három földönkívüli gyilkos bohóc és hét Crescent Cove lakó kap helyet. A műfaj egyik sarkalatos pontja szokott lenni, hogy mennyire egyensúlyozzák ki a két oldalt, ugyanis nagyon frusztráló szokott lenni, ha egyik vagy másik oldal sokkal hatékonyabb. Ilyenkor a másik oldalra kerülő játékosnak általában csak a nettó frusztráció marad. E téren a Killer Klowns from Outer Space egy picit felemásan teljesít. Mondhatnám, hogy sikerült jól belőni a két oldal erejét, de ez nem mindig érződik így. Túlélőként játszva a káosz lesz a legjobb barátunk, ugyanis ha kellően jól osonunk, akkor már csak abban kell bíznunk, hogy valamelyik másik játékos bénább nálunk és zajt csap maga körül.
Itt fontos megjegyezni, hogy bár célszerű együttműködni másokkal, a végén nem mindenki fog megmenekülni, általában nincs is rá esély, mivel a menekülési lehetőségek száma kevesebb a túlélőkénél. Így lesz, aki biztosan megszívja, ergo muszáj önzőnek lenni, ha nem mi akarunk lenni azok. A játék egyébként abban is szembe megy a műfaji sajátosságokkal, itt ugyanis a túlélőknek egészen hatásos fegyvereik lehetnek a bohócok ellen. Megölni ugyan nem tudják őket, de jelentősen lelassítani igen, ami jól jön menekülés közben.
A másik oldalon viszont akkor fog elmenni a kedvünk a folytatástól, ha mindenképp a maximalizmusra törekszünk, hiszen szinte minden meccsen van olyan, aki csak kislisszol a karmaink közül. A bohócok oldalán nem feltétlenül az a cél, hogy mindenkit megöljünk. Lehetőség van (sőt, célszerű is) a pályán különböző vattacukorgenerátorokat beindítani, ami elsőre nettó időpocsékolásnak tűnhet, viszont ha mindet beindítjuk, azok az MI által vezérelt bohócokat pakolnak a pályára, akik jelzik nekünk a bujkáló célpontokat. Az emberekből is lehet vattacukrot csinálni (ahogy a filmben is), ha erre gyúrunk, idővel beindíthatunk egy „klownpocalype” eseményt, ami olyan, mintha elkapnánk a cikeszt: azonnal véget vet a játéknak és nyerünk. Ilyenkor a pályát ellepi a vattacukor, és mindenkit felemészt maga alatt.
Van még egy érdekes része a játéknak, mégpedig a halál. Általában egy respawn nélküli multiplayer játékban ha meghalunk, onnan már csak az unalmas nézelődés marad, ahogy a többiek még játszanak. Ilyenkor akarva-akaratlanul is azért szokás drukkolni, hogy a többiek is mielőbb elbukjanak és új party kezdődjön. A Killer Klowns ezt egy ügyes adalékkal próbálja meg orvosolni. Az elkapott és megölt játékosok minijátékokon vehetnek részt haláluk után. Ha ebben jól teljesítenek, véletlenszerűen kapnak valamilyen tárgyat, amit aztán a még játékban lévő társaiknak adhatnak. Ezek lehetnek egyszerű gyógyítócsomagok, de akár valamelyik menekülési útvonal kulcsfontosságú eleme is. Így még a halál esetén is egy picit a játék részesei maradunk.
A Killer Klowns from Outer Space sem ússza meg hibák nélkül, sem technikai, sem játékélmény oldalon. Utóbbi egyik legnagyobb hiányossága az oktatórészt érinti, az ugyanis alig-alig van. A menüben találunk ilyen pontot, de az mindössze néhány kategóriában néhány tippet tartalmaz, ez pedig édes kevés még a veterán játékosoknak is, nem beszélve az abszolút kezdőkről. Ami pedig a technikai oldalt illeti, itt a grafikai bugokat, a botok (mert vannak) nem létező intelligenciáját, valamint az elég instabil netes kódot említhetjük meg. De ezekkel együtt is egyértelmű, hogy a Killer Klowns az Illfonic eddigi legjobban összerakott játéka.
Ugyanakkor azt is biztosan ki merem jelenteni, hogy nem sokkal van benne több annál, amit most mutat magából. Ez pedig arra biztosan nem lesz elég, hogy új rajongókat szerezzen a műfajnak, sem pedig arra, hogy a Dead by Daylight uralmát megingassa. Dacára annak, hogy tényleg vannak benne érdekes ötletek. A témaválasztás is elég merész, hiszen azért valljuk be: a Killer Klowns from Outer Space, bár horrorklasszikus, azért messze van a műfaj legnagyobbjainak népszerűségétől. Így arra sem nagyon apellálhattak a készítők, hogy majd a film(ek) rajongói tömegével fognak játszani. Mindent egybevetve a Killer Klowns from Outer Space nem sikerült rosszul, de egy rétegműfajon belül is erősen rétegjáték lett, amit ma még játszanak annyian, hogy találjunk társakat, de félő, hogy pár hónapon belül ez már nem így lesz.
