Egyik kedvenc olvasmányom Dee Brown Vasút a vadnyugaton című regénye, amely rendkívül szórakoztatóan mutatja be, hogyan is épült fel az Amerikát kelet-nyugati irányban átszelő vaspálya, milyen emberfeletti munkát végeztek az ír és kínai vasútépítők, kubikosok, milyen politikai machinációk, korrupciós ügyek mentek a háttérben, hogy aztán 1869-ben végül beüthessék az arany sínszeget, és ezzel elkészüljön Észak-Amerika első transzkontinentális vasútvonala. A vasút és a vadnyugat szétválaszthatatlan fogalmak, nem is csoda, hogy annyi játékban kapnak hangsúlyos szerepet – elég csak a Red Dead Redemptionre gondolni.
A Railroad Corporation 2 is ebben a környezetben játszódik, vasútvonalakat kell felhúznunk poros amerikai kis- és középvárosok között, hogy aztán jó pénzért embert, vasat, szenet és megannyi más dolgot szállítsunk A-ból B-be. Ehhez persze gördülőállományra is szükségünk lesz. Míg az elején csupán lomha, gyenge gőzösökkel rendelkezünk, amelyeknek minden dombocska komoly kihívást jelent, a játék végére dízel-, sőt villanymozdonyaink is lesznek, amelyek több tucat vagonnyi árut tudnak kényelmesen szállítani terepviszonyoktól szinte függetlenül.
Ehhez azonban mérnökökre, kutatókra is szükségünk lesz, akik nem csupán új mozdonyokat tudnak kifejleszteni, de a már meglévőek hatékonyságát is jelentősen tudják növelni. A személyzetünk azonban nem merül ki ennyiben: könyvelők, ügyvédek, geológusok hadait kell majd alkalmaznunk, hogy kötvényeket bocsáthassunk ki, városokban lobbizhassunk bizonyos földterületekért vagy épp új nyersanyagok után kutathassunk. Akárcsak a 19. századi Amerikában, egy-egy nyersanyag köré új települést húzhatunk fel, és csak rajtunk múlik, hogy a 20. századra új Los Angeles lesz belőlük, vagy csak egy poros kisváros a semmi közepén.
A városok természetesen gyorsabban fejlődnek, ha ellátjuk őket a kívánt árumennyiséggel, de ezen túl építhetünk gyárakat, kereskedelmi egységeket (pékség, könyvesbolt), vagy akár egyetemet és templomot is. A leghasznosabb mind közül a raktár, ahol nem csupán árukat tárolhatunk, de beállíthatunk különböző szabályokat - például ha a raktárkészlet elér egy bizonyos szintet, akkor a felesleget eladhatjuk a városban, vagy fordítva: ha a városban valamiből hiány mutatkozik, és rendelkezünk a megfelelő áruval, a raktárból kielégíthetjük azt. Ez roppant hasznos, és igazán gördülékennyé teszi a logisztikát, így szinte minden nagyobb városban érdemes felhúzni egyet.
Ahogy már korábban is írtam, a vasútépítés a játék egyik legszórakoztatóbb része, valahogy sokkal kevésbé éreztem frusztrálónak, mint mondjuk a Railway Empire-ben. Szabadon enged minket mindenféle vad átszeléseket építeni, a szemaforok ritkán produkálnak érthetetlen helyzeteket, az automatikus útkeresés meg teljesen okés, de mi magunk is megszabhatjuk, hogy egy vonat pontosan merre menjen. Nekem például mindig van tartalékban 2–3 erős mozdony, amivel a szerződéses munkákat (szállíts X városba Y vagonnyi árut) szoktam elvállalni, és olyankor mindig pontosan beállítom, hogy merre haladjanak a tehervonatok anélkül, hogy akadályoznák a gyorsabb expresszek haladását.
A Railroad Corporation 2 egyik nagy újdonsága, hogy végre gépi ellenfelek ellen is játszhatunk. Ez, bevallom, engem annyira nem mozgatott meg soha “tycoon” jellegű játékokban, de természetesen kipróbáltam, és egész szórakoztató volt. Bár néha építenek hajmeresztően pazarló útvonalakat, összességében nem játszik rosszul a gép. Tud aggresszíven terjeszkedni, jól kezeli a váltókat, jelzőket, gondolkodás nélkül lecsap egy-egy aukcióra, ha úgy érzi, hogy az neki is kell.
A kezelőfelület furcsa kettősséget mutat: bizonyos esetekben elhalmoz információkkal (például egy mozdonyról sokkal több paramétert ad, mint amire nekünk valóban szükségünk lenne), és rengeteg információt kapunk a pénzügyeinkről is. Viszont jó lenne, ha tudnánk mondjuk a vonatokat csoportosítani viszonylatok alapján, listázni a városokat népesség, gyárak és nyersanyagok szerint, vagy ha össze tudnánk hasonlítani a mozdonyokat képességeik szerint. Persze a UI-t mindig lehet fejleszteni, és ezt a patchek során már láthattuk is. Pozitívum, hogy a fejlesztők rendkívül aktívak – bár új frissítés nem jött ki már egy ideje, a fórumon szinte minden nap kommentelnek, válaszolnak.
A Railroad Corporation 2 egy jó játék. A vadnyugat és a vasút szerelmeseinek bármikor ajánlható, könnyen tanulható, szórakoztató menedzserjáték, zavaró bugok nélkül.





















