Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Van olyan ismerősöm, aki nagy rajongója a repülős játékoknak. Ő az, aki azzal szórakoztatja magát, hogy kiválaszt egy, a valóságban éppen induló kereskedelmi járatot, majd egy az egyben lerepüli azt az utat a Microsoft Flight Simulator 2024-ben. Emellett a vadászrepülők sem állnak távol tőle, e téren is inkább a szimulátorok felé húz, százával ölte az órákat a DCS-be. Valahol csodálom a türelmét és elhivatottságát, hogy valódi repülők valódi irányítását hajlandó volt kitanulni a játékokban, ehhez nekem sosem volt idegzetem. Nekem inkább az árkád repülős játékok feküdtek, ahol nem kell minden gomb, kapcsoló és tekerő teljes kapcsolási rajzát fejből tudnom ahhoz, hogy leszállás előtt ki tudjam engedni a futóművet. Emlékszem, sok-sok évvel ezelőtt mennyire el tudtam mélyülni a Blazing Angels epizódjaiban, de az IL-2 Sturmovik már nem feküdt annyira. Ha pedig napjaink menő vadászrepülőiről van szó, akkor évek óta az Ace Combat az én sorozatom. Tény, hogy nem a legelején kezdtem, amikor még 1995-ben Air Combat néven rajtolt a franchise, csak jóval később, az Ace Combat: Assault Horizon spin-offal kapcsolódtam be a sorozatba, majd volt szerencsém a 2019-es Ace Combat 7: Skies Unknownhoz is. Most pedig ismét pilótafülkébe pattantam, hogy újra átszeljem az eget Strangereal fiktív kontinensei felett az Ace Combat 8: Wings of Theve-ben.
Aki valaha is játszott bármelyik epizóddal, de kiváltképp az utóbbi évek Ace Combat-játékaival, az pontosan tudja, hogy milyen körítésre számítson. Tökéletesre csiszolt grafikára, pörgős és helyenként kifejezetten nehéz küldetésekre, korrekt tartalomra és nem utolsósorban igencsak moziszerű prezentációra. Ha valamihez nagyon akarnám hasonlítani az Ace Combat 8 egyszemélyes kampányát, akkor talán a Call of Duty lenne az, hiszen itt is már-már giccsesen hollywoodi az egész történet. Ezúttal 2029-be kerülünk, amikor is épp dúl a háború a Sotoa Köztársaság és a Közép-Usea Szövetség között. Mint ismert, a játék a valódi világ fiktív változatában, a teljesen más kontinensekkel, országokkal, történelemmel, de egyébként a valóságnak megfelelő haditechnikával bíró Strangrealben játszódik.
De visszatérve aktuális háborúnkhoz, az események egy óceánon ringatózó mentőcsónakban kezdődnek, ahol néma hősünk és egy technikus várja, hogy kimenekítsék. Ezt végül az FCU Endurance nevű anyahajó legénysége teszi meg. Itt gyorsan meg is ismerkedünk a Joker alakulattal, amelynek azon túl, hogy a rendre nagyon veszélyes küldetések indulnak, komoly marketingszerepe is van a háborúban. A sereg ugyanis az alakulat egyik tagját, Jan „Rex” Cope-ot keresztelte el Theve szárnyának, mivel egy rakás hősies tettet hajtott végre. Szóval tulajdonképpen a háborús propaganda egyfajta hőst faragott belőle, hogy emeljék az egyébként mélyrepülésben lévő morált. Igen ám, csakhogy Cope rögtön a játék elején el is köszön a folytatástól, miután kilövik alóla a gépét. Ha ennek híre menne, akkor bizony még mélyebbre zuhanna be az általános közhangulat, ezért minket, a néma főhőst ültetnek be Cope helyére, a mi feladatunk, hogy eljátsszuk Rexet, avagy Theve szárnyát. Itt jegyzem meg halkan, hogy Theve Usea fővárosa...
Azt kell mondanom, hogy a készítők beletettek apait-anyait a narratívába, aminek az lett az eredménye, hogy a korábbi epizódokhoz hasonlóan egyszerre követhetetlen és túlzó az egész. Legalábbis nekem valahogy nem jött át az anyahajón hawaii ingben flangáló fazon vagy az alakulatomban szolgáló kislány sem. Utóbbi – akit egyébként Tashának hívnak – nemcsak idegesítő, de tökéletesen hiteltelen is. Története szerint aerobata, vagyis show-kon repkedő bemutatópilóta, aki a háború kitörésekor az FCU Endurance-en reked (hogy került oda, az jó kérdés), de ha már ott van, beáll ő is vadászpilótának. Aha, hihető. Bár nem kevésbé hiteltelen, mint az alakulat másik tagja, a Professzor, aki a háború előtt tanár volt, de úgy tűnik, Strangerealben mindenki tud F-14 Tomcatet vezetni... És akkor még nem említettem, hogy halála után Cope valahogy megszállja hősünket vagy valami ilyesmi, mert folyamatosan álmosítóan búgó hangon narrálja a körülöttünk történő eseményeket. Szóval nekem valahogy az Ace Combat 8 történetmesélése nem jött át, de ez persze ízlés kérdése.
Ami viszont nagyon is átjött, az maga a játékmenet, és valahol azért mégis inkább ez a mérvadó. A játék rögtön a legelején megkérdezi, hogy milyen irányítást szeretnénk: kicsit árkádosat vagy nagyon. Ha csak kicsit, akkor külön tudjuk vezérelni a gép döntését, emelkedését, fordulását, így változatosabb manőverekre vagyunk képesek, de több odafigyelést igényel a navigálás a pályán. Ha nagyon árkádra váltunk, akkor az analóg karral egy mozdulattal tudunk jobbra-balra fordulni, ami valóban sokkal egyszerűbb, de sokat el is vesz a repülési élményből. Pedig az hozza az Ace Combat szériától megszokott színvonalat. Válthatunk hátsó kamera és pilótafülke között, minden gép egyedi cockpitet kapott, illetve mindegyik teljesen más karakterisztikával rendelkezik. Nagyon nem mindegy, hogy a küldetésre milyen géppel indulunk, mert ahol kifejezetten földi célpontokat kell támadni, oda egy légi harcokra kihegyezett vadászgép nem lesz jó választás. Minden gép más stabilitással, manőverezőkészséggel, sebességgel, illetve levegő-levegő és levegő-föld képességekkel bír. Ezeket egyébként lehet fejleszteni, de erről picit később.
A küldetések elég lineárisak, de azért mindig a kezünkbe van adva a döntés, hogy milyen sorrendben szedjük le a célpontokat. Előfordul viszont, hogy ha nem vagyunk elég pontosak, gyorsak és hatékonyak, akkor idő előtt jön a Mission Failed felirat. Mivel sosem egyedül repülünk, parancsokat is oszthatunk a társainknak: támadjanak, fedezzenek minket, használják a speciális fegyverzetüket. Van olyan küldetés, amelynek az elején a légi üzemanyagtöltést is kipróbálhatjuk, bár nekem ez egy picit kilógott, mert eleve átugorható rész volt, meg nem is nagyon volt a sztoriba szőve, egyszerűen csak odatették a küldetés elé. A repülési élmény egyébként nagyon jó, megvan a sebességérzet, különféle manővereket végrehajtani pedig kifejezetten szórakoztató. A légi csaták elég kaotikusak, könnyű elveszíteni a kapcsolatot a horizonttal, ahogy ide-oda forgunk a levegőben, kergetjük az ellenséget vagy épp próbáljuk lerázni őket magunkról. Kis gyakorlással elég jó árkád pilótává lehet válni, ebben egyébként a kifejezetten részletes training játékmód nagy segítséget nyújt.
A küldetések teljesítésével krediteket szerzünk, amelyet egy fejlesztési fán lehet elkölteni. Itt nemcsak a már meglévő gépeinkhez szerezhetünk fejlesztéseket, új harci rendszereket, rakétákat és hasonlókat, de a további repülőket is itt oldhatjuk fel. Eleinte csak régebbi vasakhoz van hozzáférésünk, mint az F-14, az F/A-18 vagy az F-2A, de hamar hozzáférhetünk az F-4E, az EA-6B, a MiG-21 vagy épp a SU-25 repülőkhöz is. Ha kellően sok kreditet szerzünk és apránként feloldjuk a fejlesztéseket is, akkor idővel már a legmodernebb gépeket is megszerezhetjük, mint az F-35, az F-22 vagy a SU-35 és a SU-57. A fejlesztések egyébként nagyon hasznosak, mert jelentősen lehet általuk javítani a már meglévő gépek viselkedésén.
Amikor épp nem a kampány küldetéseit teljesítjük, van lehetőség szabadon repülni a már elérhető pályákon, ott vannak a már említett gyakorlási lehetőségek, de a korábbi küldetéseket is újra lehet játszani. És ha már végképp a kisujjunkban van a manőverezés bármelyik géptípussal, akkor próbára tehetjük magunkat a multiplayer módban, amire a készítők idén minden korábbinál több figyelmet szenteltek. Kvázi egy játék a játékban. Kapunk egy nagy katonai repteret, amely közösségi HUB-ként funkcionál. Itt kreálhatunk egy saját pilótát, amelynek a ruháját és fizimiskáját is lehet változtatni, de ennek a reptéren kívül sehol semmi jelentősége nem lesz. El tudunk menni repülőket nézegetni a hangárban, de kereshetünk partnereket kooperatív és kompetitív multiplayer meccsekre is. A tesztidőszak során sajnos a szerverek nem éltek, csupán egyetlen nap állt rendelkezésre belekóstolni az online repkedésbe. Ekkor azonban olyan hosszú volt a várakozási idő bekerülni egy-egy meccsbe, hogy nem volt kanalam mindig kivárni. De kétségtelen, hogy valódi játékosok ellen csatába repülni egészen más kihívást jelent, mint MI-vezérelte pilóták ellen.
Az Ace Combat 8 az Unreal Engine 5-nek köszönhetően az egész franchise kétségtelenül legszebb epizódja lett. Bár a 2019-es hetedik résznek sincs még ma sem szégyellnivalója a kinézete miatt, azért az a fajta grafikai részletesség, amit a nyolcadik rész most prezentál, egészen más szint. Persze ez még mindig csak a levegőben néz ki igazán jól, amint talajszint közelébe kerülünk, rögtön megmutatkozik, mennyivel alacsonyabb részletességű arrafelé minden. Persze madártávlatból azért mocskosul jól néz ki a környék. A felhők nagyon élethűek, keresztülrepülve rajtuk eső borítja be a gépet, ami lefolyik az üvegen. Cserébe sűrűbb felhőben nagyon nem látunk semmit, nagyon könnyű ilyenkor elveszíteni a tájékozódóképességünket. Érdemes megemlíteni még az optimalizációt is, mert egészen jól teljesít a játék e téren is.
Az Ace Combat 8: Wings of Theve hozza azt, amit a franchise-tól már megszoktunk, és amit így ettől a játéktól is várhatnak a rajongók. Kapunk egy nem túl valóságos, de annál hősiesebb és moziszerűbb sztori módot, egy elég korrektnek ígérkező multiplayer módot, elképesztő vizuális megvalósítást és könnyen tanulható, de kihívást jelentő játékmenetet. Mindent, amit egy Ace Combattól várni lehet. És mivel manapság továbbra sem érkeznek tucatjával a modern vadászrepülős játékok, így a hetedik részhez hasonlóan ez is egyfajta hiánypótló, annak pedig több mint kiváló.
