Nah, kicsit félreérthető lettem

A BG-ben (főleg a kettőben) megvoltak a választási lehetőségek, bár értelemszerűen nem annyi, mint egy mai RPG-ben. Viszont 5-6 alkalom után már nem azért játszottam újra, hanem mert élveztem a játékot és a taktikázást (Improved Anvil azért már sok volt néha). Viszont lehetett kísérletezni különböző összeállításokkal . Amit minél hamarabb össze kellett pakolni, mert ott a mostani játékokkal ellentétben nem a hajón-táborban-zsebedben fejődtek a csapattársak

Meg sokat dobott az FR világa is a játékon (egyszer sikerült olyan csapatot kirakni, ahol senki sem hisztizett be Drizzték eliminálásán).
Egyébként nézőpont kérdése, ha a karakterfejlesztést nem nézzük, csak a szerepjátékot akkor szerintem simán befér a kategóriába egy Dishonored is

Legalábbis nálam mind a két végigjátszásra megvolt a motiváció (nevet tisztázni, kislányt trónra juttatni vs. megkattantunk a börtönben, halál rátok mocskok). Az összes MMO meg kikerül a kalapból.
És ne csak OFF legyen: nálam az egyben viszonylag állandó csapat volt. Alistair, Wynne és ha nem tolvaj főhős volt akkor Leliana, egyébként meg Pala

Kivétel amikor egy zakkant, gonosz elf vérmágust játszottam, Na az megért egy misét, hozzáteszem voltak kisebb problémák a végére

Pöttyet megcsappantok az erőim...
Nálam első végigjátszásra teljesen nyilvánvaló volt, hogy életben marad, első körben mindig én vagyok a legaranyosabb izéke az ilyen játékokban, aki mindenkin segít és hú milyen kedves. Aztán másodjára kiélem magam és pusztuljon mindenki
De a kérdést én is megszavazom, kicsit idegesítő volt, hogy mindig egyensúlyozni kellett a karakterek között (bár az is érdekes volt, amikor kétszer beszéltem Lelianával meg valami küldetésnél tetszett neki amit csináltam és Morrigan letámadott, hogy válasszak...).
Ez meg a témába vág...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...