25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Silent Hunter 3

uhu
#1918 uhu [443]


A RUB-bal játszva találtad a task force-ot? Mert ott szokott lenni. Mondjuk, amelyik Angliától keletre járőrözik, abban én csak rombolókat találtam - 1x, amikor összeakadtam velük - de lehet persze, h máskor van más is benne.
Viszont a norvégiai hadjárat vége felé, mikor a britek már próbálták kivonni a csapataikat Norvégiából, megjelent a partoknál egy task force (Einsatzgruppe!! ), ráadásul ott állt napokig (mondjuk ez már nem biztos, h reális). Persze Uhu kapitány arrafelé vette az irányt, és ugyan csak harmadik próbálkozásra sikerült - ha megszívom, mindig újrakezdem az egész küldetést -, de fincsi volt: két csapatszállító, egy könnyűcirkáló és két romboló. Mondjuk a rombolók (3) nem voltak túl agresszívek, a csapatszállítók álltak (gondolom várták az evakuálandó katonákat), de ettől függetlenül hangulatos kis intermezzó volt a szokásos hajórombolás, konvojtorpedózás mellett.

Válasz erre

Előzmény: KoKo 2005.10.20. 17:00
KoKo
#1917 KoKo [4304]
Vazzeeeeeeee!!!!

Tegnap belebotlottam egy taske force-ba, egy cirkáló, meg rombolók és egy anyhajó! 1x megtaláltam őket(hallottam), de a kedvezőtlen körülmények miatt visszatöltöttem a mentést, ami most törlődött. Most emgint kapom a jelentést, de nem sikerül megtalálni. Ja és természetesen nem picit szar idő van, vihar van,e sik, hullámzik és természetesen éjjel....

No other way but down!

Válasz erre

uhu
#1916 uhu [443]
Akkor jól tetted, gond nem lehet! (legalábbis reméljük )

Huhhn, nem tudnám megmondani, de van valahol erről info. Passz. De az is lehet, hogy ha később mész át a 2.-hoz, akkor nincsen bug.

Válasz erre

KoKo
#1915 KoKo [4304]
Természuetesen az általad leírt modokat szedtem le, és természetesen az általad írt sorrendben pakolgatam fel őket.

1 flottilánál nincsen IX es típus, asszem, vagy tévedek?!! Mert én csak azért vagyok a 2.-nál, mert ott a IX.

No other way but down!

Válasz erre

Előzmény: uhu 2005.10.19. 15:17
uhu
#1914 uhu [443]
Lehet, h kicsit zavarosan írtam: tehát u-boatoknál is elő kell keresni a modoknál a tga-t és törölni.

2. Flottillánál az a bug, hogy mint írja, valamiért minden küldetés indulásánál kiírja, hogy "new base: wilhelmshafen" - ettől még nem történik semmi, de jobbnak látom inkább a 7-es flottával indulni, aztán majd később átkéredzkedem az 1-eshez Brestbe.

Válasz erre

uhu
#1913 uhu [443]
Olvasd vissza, milyen sorrendben raktam fel a modokat, ha úgy teszed, akkor nem lesz gond. a Harbour Traffic írja pl. felül, az kompatíbilis vele (ha azt a verzióját töltötted le), az SH 3 Commander szintén. A saját hajó látása ugyanaz a képlet, mint a hajók, ugyanazt kell csinálni. Először én is eléggé ki voltam ettől, de mikor rájöttem a megoldásra, már nem zavarogtam, és hidd el, ha már RUB-bal meg HT-vel , esetleg SH3 C-el tolod, nem akarsz visszaállni a hagyományos mosóporra! :

Válasz erre

KoKo
#1912 KoKo [4304]
Ja és még egy kérdés, a többi mod, mit akar felülírni a RUB-on?!! Vagy nálad nem akarnak semmit?!! Mert szerintem nálam ez kavar be...
Így tegnap csak a RUB volt fent. Ha lesz kedvem és időm majd kisérletezem.

Amúgy meg nem vagyok én akkora kapitány, hogy Isteni segítség nélkül nyomjam, habár lehet nem kinlódom a fájlok mizériájával , és nyomom így. Így most 81% a realitás, lehet bekéne próbálni a 100%-ot, de a manuális célzás nem megy, meg én szeretem kivülről csodálni a hajómat.

(Megjegyzem ez sem tetszik a RUBba, hogy lecsökentették a vízben a látótávolságot, meg az, hogy nem jelzi semmi a felszin alatt található hajómat. tudom ez így reális, de akkr is én szoba tengerész vagyok.)

2. flotillánál mi a bug?!!

Good Hunting!

No other way but down!

Válasz erre

Előzmény: uhu 2005.10.19. 09:57
uhu
#1911 uhu [443]
Magányos hajókat valóban kevesebbet találni - én mondjuk mindig találok - dehát amúgy is a védett, konvojok megtorpedózásában van kihívás. Egyébként ez is realitás irányába lett eltolva, nemtom fejből, de ez az improvedconvoys (beépített) mod, amely drasztikusan lecsökkenti a magányosan kóricáló hajók számát. Viszont a RUB a konvojokat is helyre testi, szóval lehet legtöbbször tslálni. Tudod, a szokásos helyen: Angliától nyugatra, egyrészt a csatorna fölött, meg Írország fölött. Nekem volt egyszer, hogy két konvojt is kiszúrtam, egymás mellett - egyik jött, másik ment. Ja, és móka: a konvojban szokott lenni kisérő cirkáló is. Gondolom sejtitek mekkora öröm egy ilyen 10.000+ tonnás hadihajót a tenger fenekére küldeni.

A "nincs Isten szeme" engem is zavart - mondjuk azt hittem, te map plotting (vagy mi a fene) nélkül tolod... - sajna azóta nem volt időm utánanézni, de a lényeg az, hogy van egy ilyen könyvtár, hogy submarines, a RUB mod könyvtárában. Ott megvan az összes módosított hajó. Mindegyinél van két tga fájl. Az egyik a sötétített azonosító kép, a másik pedig a "térképről eltüntető". Ha ezeket törlöd, akkor megjelennek az eredetiek a térképen (kivétel a teljesen új hajók, ott nem mertem törölni, de ez nem sok).

Válasz erre

KoKo
#1910 KoKo [4304]
Nahh kipróbáltam a Real Uboat mod-ot vagy mit, hát vegyes benyomásaim vannak....
Körbekerültem egész angliát és csak 3 db. hajót tudtam elsülyeszteni...
Mondjatok jó hajókeresési módszereket?!! Mert ha nincs jó idő, akkor elégé nehéz megtalálni akármit is...
Ágyúzás az tényleg ciki lett, meg nekem az is szokatlan, hogy nincs "Isten szeme", az az nem tudom, hogy a hajó milyen irányba hajózik....
Torpedókat próbáljátok a hajó alá lőni, mágnesesen?!!

No other way but down!

Válasz erre

Előzmény: uhu 2005.10.18. 09:16
KoKo
#1909 KoKo [4304]
Nahh msot értem haza melóbol, majd próbálkozom és írom az eredményt...

uboat.net-et emg természetesen ismerjük, én legalább is.

No other way but down!

Válasz erre

Előzmény: uhu 2005.10.18. 09:16
uhu
#1908 uhu [443]
Hmm, nekem ilyet nem csinál...
Javaslom, hogy próbálkozz - vedd le az összes modot, utána rakd hármasával fel őket, és így előbb lokalizálni tudod, hol lehet a gubanc. Amit tudok, hogy a RUB 1.44 és a Harbour Traffic általam ajánlott verziója épít (van RUB nélküli HT is) egymásra, tehát ha nincs fennt mindkettő, akkor a játékban kilép, de nem töltésnél.
Várom az eredményt, mire jutsz, remélem sikerül! Ezek azért már elég bejáratott modok, régóta fejlesztik őket, szóval elvileg nem kéne gubancoknak lennie.

Egyéb. Itt egy jó kis link, bár lehet, h már mindenki ismeri, én még csak tegnap óta: http://www.uboat.net

Válasz erre

Előzmény: KoKo 2005.10.17. 21:31
KoKo
#1907 KoKo [4304]
Uhu mester!!

Vane gy kis gondom, feldobtam a mod kezelő progit, utánna az általad írt sorrend betartásával a modokat, 1-2 grafikust emg amit nem találtam azt nem, egyik az felülírt 1-2 dolgot, aszem a másik modon, hagytam. Most tudok választani sok-sok lehetőség közül kampány kezdéskor, emg minden, viszont a betöltés felénél kifagy...

Szóval HELP!

No other way but down!

Válasz erre

KoKo
#1906 KoKo [4304]
Taps!!!

Köszönjük , köszönjük eme remek előadást!
Én már szedem is őket, főleg mert elszálltal az eddigi mentéseim, így bevállalom a modokat. Habár grafikai tuning egyes részei nem érdekelnek, mint pl. fák, meg felhők...

Jahh és a mod szerver nem éppen gyors, csak 73 K-val jön a cucc.

No other way but down!

Válasz erre

Előzmény: uhu 2005.10.17. 11:04
uhu
#1905 uhu [443]
Ja igen, ígértem, hogy elmondom, hogyan lehet ismét láthatóvá tenni a térképen a hajókat, amit a Rub 1.44 eltüntetett. Ezt most nem mondom, mert nem tom fejből, de holnapra utánanézek.

Válasz erre

uhu
#1904 uhu [443]
"Cserébe" kérnék szépen részletes tanácsokat, hogyan, milyen mélységben miképpen lógjunk meg a rombolók elől.

Válasz erre

uhu
#1903 uhu [443]
7., WolfiesTweekPak.rar - ezzel különböző dolgokat lehet variálni, én kizárólag a 2048-szoros időgyorsítást használom belőle. PErsze tudom, elvileg át is lehet manuálisan írni (egyébként mindent), viszont a sokféle mod-cucc miatt valahogy visszaíródott, ezzel viszont, miután lépten-nyomon lefuttattam, átállította .

8., SH3Cmdr2.7z - ez a 3. ütő! Alapjáratban megnzéhetjük benne magunkat, legénységünket, stb. de emellett számos hasznos mod is van benne + beállíthatunk vele több hasznos dolgot is, pl. bázison eltöltött napok száma, látszódjon-e a hull %-a, lehet többféle fatique modellt használni.
**A fáradtság egyébként jó téma: az alap-szisztéma elég debil, elsőre a RuB 1.44 modellje fura lehet, de valójában sokkal jobb. Itt nem fáradtság van, hanem harctéri stressz. Így lassabban fáradnak az emberkék, viszont véglegesen. Emiatt nagyobb jelentősége van legénységünk fejlődésének, kitütetésének.
**légvédelmi gépágyú használata: ezt is a Rub 1.44 rendezi le, csak most jutott eszembe. Mivel a visszaemlékezések szerint szinte minden időben lehetett használni, ezért 12-es szélerősségig mi is használhatjuk immár. Mivel viszont ez szabályozza a 88-as/105-ös löveg kezelését is, valamint a külső torpedók becipelését, ezért, ha nem akarunk szabálytalankodni, akkor mielőtt ilyet tennénk, mindig kérdezzük meg az időjóst - ja igen, ez a parancs is átkerült, reálisan a fedélzeti tiszthez! - és ha 7-esnél nagyobb szél van, akkor tartózkodjunk ezek alkalmazásától.


Na, ennyi a lényeg, persze a változtatásokat bázison intézzük el, ne küldi közben. A 2. flottillánál van egy apró bug, azt lehetőleg mellőzzük. Még további bónusz a történelmi események szerinti hajómegjelenések, megfelelő négyzetre küldés, valamint a rendkívül hangulatos hír-értesítők. Ez utóbbi az SH3 Commander "műve" - ennél figyeljünk, hogy mindig ezzel indítsuk a játékot, és ha megcsináltunk egy küldit, akkor lépjünk ki és indítsuk újra az SH3 Commandert, hogy rátölthesse az aktuális adatokat.

Köszönöm, a figyelmet, ennyi volt az előadás!

Válasz erre

uhu
#1902 uhu [443]
4., Ezek apró modok, csak ilyen sorrendben érdemes feltenni, hogy így írják felül egymást:
-Aces_SH3_Hi_Res_Uniforms_Insignia_and_Medals_Mk2.zip - nagyon szép egyneruhák és kitüntetéseink lesznek
- AI_Uboats_v2.0.rar - lesznek rajtunk kivül német tengeralattjárók, egy részük mozog is, legénységgel együtt, de inkább csak a kikötőknél találkozunk velük (nincs wolfpack)
-V4.1_SHIII_Atmospheric_and_Sound_Effects_Pack.rar - egy csomó új, jó kis hangunk lesz

5., Harbour_Traffic_146_for__RuB_144.7z - ez a másik über! Ez teszi életszerűvé a német, de számos ellenséges kikötőt is. Van benne néhány egyéb apróbb mod is, de azokat nem tudom fejből. Ja, és kompatibilis a Real U-boat 1.44-el.

6., IIB AI Sub Skins.7z - a német tengeralattjárókhoz skin
-7c41 AI Sub Skins.7z

folyt. köv.

Válasz erre

uhu
#1901 uhu [443]
Hmm, úgy látszik nem megy itt a HTML kód, no nem baj, mindig tanul az emberfia.

Szóval, akkor most rátérek a komoly dolgokra, meg közben lesz még egy-két apró is, de mint mondtam, olyan sorrendben sorolom, ahogy a jsgme-vel felraktam, így érdemes.

3., RUb1.44.7z - (a 7zip-et tessék hozzá letölteni!) - na ez üt!! Nem sorolom fel, de úgy 1000 féle dolgot tesz reálissá. Van, ami mondjuk nem tetszik. - pl. XXI-et csak háború legvégén kapjuk meg, akkor is csak egy-két alkalommal tudjuk használni (persze csak 11. flottánál - ez mondjuk ok.), azért még lehet, hogy ezt is megkeresem, és átjavítom, hogy a lehető legelőbb megkapjuk, mikor történelmileg is már rendelkezésre állt. Van erről valakinek infója? A lököttek sajna a térkép hajó-észlelést automatice átalakították. Mármint, hogy aki szereti, ha látja a térképen a hajókat, mint ahogy én is, annak ez nem lenne jó. Ezt szerencsére megoldottan egyénileg, de erről majd később.
**Itt térnék ki a löveg utántöltési időre is. Na, ez reálissá lett téve. El lehet felejteni a "szétlövöm a flottát ágyúval" megmozdulásokat . Miért? Mert történelmileg, mint kiderült - én sem tudtam - hiteltelen. A feljegyzések szerint összesen egy-két példa akadt arra, hogy u-boat elsüllyesztett volna ágyúval hajót, akkor is 100-200 lövéssel, és olyat, amelyiket már megtorpedózott!
Úgyhogy sorry, de ez van. Mindez a játékban úgy néz ki, hogy a töltési idő baromi hosszú lett, és a sebzés pedig alacsony.

folyt. köv...

Válasz erre

uhu
#1900 uhu [443]
No tehát, hrák, hrák, csöndet kérek ott a hátsó sorban is - megkezdeném az előadást.

A link, ahol a mod-aranybánya megtalálható: <b> http://u-boot.realsimulation.com </b> - remélem, még sokáig létezni fog, mert gyors, és minden ott van! Ja, a cuccok méretesek, szóval szélessáv nélkül felejtő.

A Real U-Boat témához nem tudok hozzászólni, de szerintem toltam én azt 1700+-as procival is, szóval érdemes kipróbálni.
Akkor mondom szép sorjában, miket érdemes. A sorrend ez.

1., jsgme.zip - ez a mod manager. Kurta jó, egy kattintással be-ki rakhatsz modokat, megkérdi, ha valamelyik felülírná a másik modot, ha felülírod, akkor azt a modot backup-olja. Szóval must have.

2., különböző díszitő modok:
-TreeMod.zip - a fák szebbek lesznek
-ail sky mod V2.rar - az ég szebb lesz
-Faces.zip - legénységünknek normálisabb képe lesz
-ImprovedSmoke1_1.zip - jóóó nagy füst lesz Ez mondjuk lehet, hogy hardver-evő, ki kell próbálni
-sh3_harbour_mod2_1(1.4ready).rar - a kikötő nagyon látványos lesz
-MerchantMod-01_ExternalCargo_Juju.rar - teherhajók szebbek
-MerchantMod-02_ExternalCargo_Juju.rar
-MerchantMod-03_ExternalCargo_Juju.rar
-MilitaryMod-01_Guns'n'Stuff_Juju.rar - összes ágyú, löveg szebb
-MilitaryMod-02_DD_Fletcher_Juju.rar - néhány hajó szebb lesz
- MilitaryMod-03_PT_Elco_Juju.rar
-MilitaryMod-04_CO_Flower_Juju.rar
-MilitaryMod-05_DD_V&W_Juju.rar
-MilitaryMod-06_DD_Clemson_Juju.rar

-TranspTorpBackgScreen.rar - a fegyver-torpedótöltés képernyő átlátszó lesz, nagyon praktikus!

folyt. köv...

Válasz erre

uhu
#1899 uhu [443]
Nekem néha napján úgy dönt, h kilép, de ez szerencsére igen-igen ritka.

Válasz erre

KoKo
#1898 KoKo [4304]
Áááááá oda a mentéseim, nagyon úgynézki, hogy elfeljtettem átmásolni a mentéseket, pedig már 42-ben jártam, is igen sikeres voltam... Most emgint kezdhetem előröl a harcot....

No other way but down!

Válasz erre

PanzerWolf
#1897 PanzerWolf [2139]
Nekem sose fagyott eddig még le.

Fenyeskardu Sturm 20W/Mo Feketebotos Necron 20N/Mo Ayzaz A Yazin 20Mo/Me Havas Jon 20R/Ri Vak Aemon 20Ri/Mo M A L B O R D U S 20E/Me D A R D A L I O N 20P/W Geor Dar Khordak 20A/E

Válasz erre

voyager
#1896 voyager [2066]
Nem működik

"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség." /Kölcsey Ferenc/

Válasz erre

Előzmény: vsegota1 2005.10.11. 08:21
eti8
#1895 eti8 [10104]
Nektek amióta meg van az sh3, hányszor fagyott le? Nekem 1-szer, de mostanában a többi játék is szarakszik 1 picit.

Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!

Válasz erre

KoKo
#1894 KoKo [4304]
A probléma részben megoldódott, tudom miért nem emgy fel a javítás, viszont nem tudom felrakni....
Kaptam jó kis Jeefo vírust, szal formatálás lesz.....

No other way but down!

Válasz erre

Előzmény: PanzerWolf 2005.10.16. 10:44
PanzerWolf
#1893 PanzerWolf [2139]
Nincs ötletem.Sikerült felraki az 1.4-es javitást?Régebben mondtad,hogy nem.

Fenyeskardu Sturm 20W/Mo Feketebotos Necron 20N/Mo Ayzaz A Yazin 20Mo/Me Havas Jon 20R/Ri Vak Aemon 20Ri/Mo M A L B O R D U S 20E/Me D A R D A L I O N 20P/W Geor Dar Khordak 20A/E

Válasz erre

Előzmény: KoKo 2005.10.16. 09:09
KoKo
#1892 KoKo [4304]
Emberek!!!!

Valaki mondjon valami 5letet arra, hogy a javítás miért nem akar felmenni?!!! Mert valami ismeretlen mission editor.exe-re hivatkozik! Pedig ugyan ez a javítás multkor felment...

No other way but down!

Válasz erre

KoKo
#1891 KoKo [4304]
Dzsihád lesz asszem...
Kur*a javítás nem akar felmenni a játékhoz, pedig msot raktam újra a rendszert....

No other way but down!

Válasz erre

voyager
#1890 voyager [2066]
Mit értesz a "88-assal történő kacavadászat" alatt ?
Majd belinkeled a modot?

"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség." /Kölcsey Ferenc/

Válasz erre

Előzmény: uhu 2005.10.14. 18:17
PanzerWolf
#1889 PanzerWolf [2139]
Igen annak a realistic modnak nem felel meg agépem.min 3.5-ös proci.A többi okés lenne.
Catyus én szoktam néha multizni.Csak az a baj,hogy az a fránya Guild Wars viszi a kis időm ami van.Szóval ritkán jutok el idáig.1.4 patch van nekem fent.
Itt érdeklödj még:
http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1091286705
Szoktak multizni.Pedig a Silent Hunter az egyik kedvenc gamém!Csak hát sok haver nyomja a GW-t,és ez is rátesz arra,hogy azt nyomom.Persze meg tetszik is.
Ha jönnétek innen akkor szoljatok,és ha ráérek(nem barátnőzöm)akkor megyek.KIZÁRÓLAG HARD,VAGY REALISTIC VADÁSZATBA VAGYOK BENNE!!!

Fenyeskardu Sturm 20W/Mo Feketebotos Necron 20N/Mo Ayzaz A Yazin 20Mo/Me Havas Jon 20R/Ri Vak Aemon 20Ri/Mo M A L B O R D U S 20E/Me D A R D A L I O N 20P/W Geor Dar Khordak 20A/E

Válasz erre

catyus
#1888 catyus [4]
Ez engem is nagyon érdekelne!!!

Válasz erre

Előzmény: uhu 2005.10.14. 18:17
catyus
#1887 catyus [4]
Sziasztok!

Lehet 1 gyors kérdés?
Szoktatok multizni is?

Válasz erre

KoKo
#1886 KoKo [4304]
Ez mnd nagyon szépen hangzik, DE ezek mekkora plusz terhelést jelentenek a vasnak?!!! Mert azért is mondtam le asszem a Real vagy nem tom melyik modról, mert sajna nálam a sok hajó játszhatatlanná tette a játékot.

No other way but down!

Válasz erre

Előzmény: uhu 2005.10.14. 18:17
uhu
#1885 uhu [443]
Helló Eti, jövő héten, ha lesz időm, részletesen elmondok mindent.
Most csak ínycsiklandozónak pár info

-A kikötők (minimum azok, amelyeket használunk) megtelnek élettel, hajók járnak-kelnek
-szövetséges tengeralattjárók, amelyek mozognak is (nyugi, azért Walfpack nincs...)
-Milk Cow, azaz fejőstehén - utánpótlás útközben
-Történelmi események U-Boat háború hírei havonta
-Egy külső program, amely menedzseli a kapitányt, legénységet
-Reális viszonyok, pl. vége a 88-assal történő kacsavadászatnak, viszont hullámzáskor is használhatjuk a légvédelmi ágyút
+még rengeteg minden, de fejből nem tudom, és nem otthonról írok

Válasz erre

KoKo
#1884 KoKo [4304]
Aye aye!

Várjuk a hosszabb beszámolót!

No other way but down!

Válasz erre

Előzmény: uhu 2005.10.13. 17:25
eti8
#1883 eti8 [10104]
Honnan van meg? Elmondod, honnan lehet leszedni? Mert akkor én is elkezdek moddolgatni.

Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!

Válasz erre

Előzmény: uhu 2005.10.13. 17:25
uhu
#1882 uhu [443]
Szeva KoKo, Panzerwolf!

Ne féljetek a farkas...akarom mondani a modoktól!
Van egy remek mod manager, amellyel, msádopercek alatt lehet fel-le rakni, úgyhogy, ha valami nem tetszik/nem működik, neten bezavar, akkor lehet takarítani. Nekem eddig még nem volt gondom az új modokkal, ami nem jelent semmit, de az előbb elmondottak miatt nincs is kockázat. Hosszabb előadást majd később, most ennyire volt időm .

Gép téma: most upgradeltem frissiben, de apróbb röccenéseken kivül az Athlon XP 1700+, 512 Ram-mal sem volt gondom (vidkártya u.a. volt). De örültem nagyon, h nem Nvidia-t vettem!

Válasz erre

PanzerWolf
#1881 PanzerWolf [2139]
Én a modoktól félek mert,ha megyek néha,néha netre akkor lehet bezavar.Jártam már így.

Fenyeskardu Sturm 20W/Mo Feketebotos Necron 20N/Mo Ayzaz A Yazin 20Mo/Me Havas Jon 20R/Ri Vak Aemon 20Ri/Mo M A L B O R D U S 20E/Me D A R D A L I O N 20P/W Geor Dar Khordak 20A/E

Válasz erre

KoKo
#1880 KoKo [4304]
Nahh némá egy régi kapitány, még a háború elejéről, a boldog békeidőkből.

Üdv a fedélzeten!

Olyan géppel jó hogy nincs semmi baj a futtatási sebességel...

Mod beszámoló érdekel, habár akkor olyat kérünk, amitől stabil marad a játék! (Habár ez természetes.

No other way but down!

Válasz erre

Előzmény: uhu 2005.10.12. 17:22
uhu
#1879 uhu [443]
Üdvözlet - ismét - minden vén tengerésznek!

Na, végre én is elkezdtem tolni, megvettem a fullost (aki nem emlékezne, vagy lemaradt: annak idején a tesztverziót nem lehetett peccselni, így jól megszívtam. )
A sebességgel nincs gond (Sempron 3000+, 1GB Ram, Ati 9600XT 256 MB ).
Nem tom, melyikőtök mondta már, de a hang hardveres gyorsításának levétele óta hang-probléma sincsen. A peccsek kiválóak.

Viszont:
Érdemes modolni!!
Nagyon jó modok vannak, amelyek alapjában változtatják meg a játék élvezeti fokát, egyúttal reálissá is teszik azt. Én most az utóbbi napokban alaposan utánanéztem, ha van rá érdeklődés, tartok némi kiselőadást, mi az, amit érdemes letölteni, illetve milyen előnyökkel-hátrányokkal jár.

Válasz erre

KoKo
#1878 KoKo [4304]
Csak szólj mikor kidobod a géped, hogy eltudjam kapni.
Optimálizatlanság értem azt, hogy egy játék egy erős gépen is szrul megy, mikor ezt nem indokolja semmi. Magyarul szarul programozták, remélem nem sértek meg senkit, de sok ilyen játék van.

Nekem egy 1GB Ram-os 2800-as Xp-m van 9600 256Mb Pro karival, szal igencsak rosszul érintett mikor egy rendes robbanásnál szagatt mint a disznó. Jó mondjuk itt a látvány gyönyörü, meg töltögetés nélkül járom az óceánokat. Mondjuk valszeg szar a gépem.

tudtommal gépet optimalizálni lehet, mondjuk ugy hogy nem rakod tele minden szarral.... (Itt a koleszban van egy arcnak gépe,a sszem pont megtfelel az XP minimum követelményének, erre a marha 5. winampot használ, saját asztal témát, meg bajalentkező hagokat, szegény gép alig müxik.)

Nekem is SP 2 van fent, de ilyen hibát még nem tapasztaltam.
Introval akkor volt problémám mikor valami kodek nem volt frankó.
Tehát szerintem a kodekeket nézd meg.

Ja és én a1.4-es javitással játszom, nálam atom stabil a játék, és semmi modot nem használok, azok még bekavarhatnak.

Ha valakinek valami bánata van mondja, amiben tudok szivesen segitek.

No other way but down!

Válasz erre

Előzmény: vsegota1 2005.10.12. 09:17
voyager
#1877 voyager [2066]
Kösz a tippet, ha hazajutok megpróbálom.

"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség." /Kölcsey Ferenc/

Válasz erre

Előzmény: vsegota1 2005.10.11. 19:21
vsegota1
#1876 vsegota1 [17]
Koko az optimalizáltság alatt mit értesz pontosan? Sp2 van a gépemen, és észrevettem egy érdekes dolgot: mikor telepítődtek a legújabb frissítések a netről az sp2-höz, azóta iduláskor az introra várni kell, meg szakadozik...
Lehet valahogy optimalizálni a gépet - vmilyen progi segítségével?
- nagyot tud zuhanni egy gép az első emeletről, most már nem nagyon bírom idegekkel.

Segota Vilmos

Válasz erre

Előzmény: KoKo 2005.10.11. 21:32
KoKo
#1875 KoKo [4304]
Szerintem a szagatásba simán játszik az optimalizáltság tökéletlensége is.... (Ejj ezt be szépen megaszondtam)

No other way but down!

Válasz erre

Előzmény: vsegota1 2005.10.11. 20:22
vsegota1
#1874 vsegota1 [17]
Az v-sync-et megpróbálom levenni vagy kikapcsolni - asse tudom mi az -, sajna micro atx-es házat vettem, és ha alaplapot cserélek, akkor a házat is kéne, de az meg 600 Kn-volt, úgyhogy tűrök még egy darabig (de csak a 64 bites rendszerek árának csökkenéséig... )
Üdv
Különben nekem ált. a single missionoknál szaggat pl a Happy Times-nél mikor külső nézetből távolról nézem a konvojt (ezért gyanakszom kicsit a grafikára is)

Segota Vilmos

Válasz erre

Előzmény: eti8 2005.10.11. 19:41
eti8
#1873 eti8 [10104]
Tudsz horvátul

Akkor tényleg az alappal lehet a gond. Videodriver-t már próbáltál cserélni? Az nem lehet baj?
Egyébként a V-sync is be van kapcsolva, meg minden egyéb, amit csak be lehet. Meg meg bütyköltem valami extrát, még az ini fájlban is, ahol a felbontást lehet állítani

Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!

Válasz erre

Előzmény: vsegota1 2005.10.11. 19:21
vsegota1
#1872 vsegota1 [17]
Szasztok

Asszem kicsit rosszul fogalmaztam: Voyagernek üzenem dx9-el van a gond 100%.Start/futtatás/dx diag-ot futtattam, minden rendben volt, szervízbe vittem a cuccost, 3 napig teszelték. Kaptam egy új alaplapot, a többi maradt a régi - és azóta műkszik. A baj csak az, hogy beszaggat, és biztos ez a q Intel alaplap a hibás.
Én is próbálkoztam windows újratelepítéssel, de sz..rt sem ér. Magyar, angol, vagy horvát verzió - mindegy, ugyanaz az eredmény.


Eti a full grafikát bizonyára a particle density alatt érted. na ja, én próbáltam már a legalacsonyabb szinten is, de mégsem műkszik úgy, ahogy kéne , ezért gondolom, hogy az alaplap a hibás, mert azért a 6600 GT-nek simán vinnie kéne a cuccost, a többi meg rendben van (s-ata seagate, giga ram, 3 gigás proci, 350w-os táp.
Asszem gépet kell cserélnem...

Segota Vilmos

Válasz erre

eti8
#1871 eti8 [10104]
Semmi baja a gépednek. Nekem athlon 2400+ meg 512mb 400mhz-es kingston+256mb 200mhz noname+ ata133-as merevlemezzel, és ati 9700pro-val nem szaggat be full grafikán. Szerintem a windowsod szar. Rakd újra, ha már régen raktad fel. Vagy ilyesmik.

Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!

Válasz erre

Előzmény: vsegota1 2005.10.11. 08:21
voyager
#1870 voyager [2066]
Megpróbálom, kösz a tippeket.

"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség." /Kölcsey Ferenc/

Válasz erre

KoKo
#1869 KoKo [4304]
Sajnálatos mondjuk az is, hogy 1.4 -es javításóta nincsen újabb...
voyager: szerintem is szedd le a modokat, meg ilyeneket.

No other way but down!

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.