25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

F.E.A.R.

cINC2
#1544 cINC2 [3764]
Nos, elolvastam a cikkedet. Az egy dolog, hogy nem mindenki isteníti a F.E.A.R.-t, de egy dolog nagyon szúrta a szemem: "A csetepaték így szinte tét nélküliek – a korlátlan számú és „ott, ahol akarok” mentési szisztéma itt érezteti leginkább a visszásságát -, hiszen a legtöbb esetben már akkor végezhetünk az ellenfelekkel, hogy azok egyáltalán felfognák, mi a szitu." Ez az a dolog, amit teljesen fölösleges megemlíteni, alig van olyan FPS, amiben csak bizonyos ponton lehet menti.

Abban egyet értek, hogy a horror jelenetek változatosabbak lehettek volna, a végén már inkább az volt ilyesztő, ha bevillant a gondolat, hogy bárhol történhet valami, de azért ott is voltak jó horror jelenetek.

"További nehezítésként a program egy-egy esetben mennyiségi szinten óhajt kiíratni minket, de ezek a nagyobb rohamok nem jelentenek túl nagy kihívást, még közepes nehézségi fokozaton sem."
Ha közepesen nem jelent kihívást, vedd fel legnehezebbre. Ezt is teljesen fölösleges volt megemlíteni. Különben is, örülj, hogy nem kell végigszenvedned ugyan azt a harcot 20x(nem mintha ez baj lenne, hisz az akciójelenetek igazán izgalmasak).

"SloMo (megöli a harc izgalmait)"
Ha nem tetszik, NEM kell használni!!!

". Egy középkategóriás gépen a tapasztalatok szerint általánosan közepes beállításokkal már hajlandó 25 fps feletti értékeket produkálni a program, de valljuk be, ennél azért többre, jobbra számítottunk."
Az én középkategóriás gépemen(Intel Celeron 2.4 GHZ, ATI Radeon 9600 128MB RAM, 1 giga RAM) szinte max beállításokon(textúrák közepesen, nincs élsimítás, textúraszűrés, árnyék) ált. 15-20 FPS-el megy. Ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem szaggat. Nem értem minek nyavalyogsz a 25 FPS miatt, ha egyszer a 15 FPS már szaggatásmentes és gyors képet biztosít.

Pentium D 915; GeForce 7600 GT Point of View; 1 Gb @ 400 MHz RAM; ASRock 775Dual-VSTA; Chieftec GPS series 450 W

Válasz erre

padavan
#1543 padavan [21647]
Nem kapnék örjöngő rohamot. Nem ettől függ az életem, ugyanis...

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: cINC2 2005.10.27. 18:44
cINC2
#1542 cINC2 [3764]
Én egyszer a HL2-ről olvastam cikket, aminek a végén ott állt a 70%-os összértékelés. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan tetszene neked.

Pentium D 915; GeForce 7600 GT Point of View; 1 Gb @ 400 MHz RAM; ASRock 775Dual-VSTA; Chieftec GPS series 450 W

Válasz erre

Tinman
#1541 Tinman [1418]
Rasher: Nyugi ok? Nem így kellene reagálnod más véleményére.
Azt azért el kelle ismerned neked is, hogy a FEAR nem, hogy most "májer" de ha 1 évvel korábban jelent volna meg akkor is azt lehetne csak rá mondani, hogy: "kellemes kikapcsolódás FPS fanoknak, de aki valami többre vágyik annak HL, PK, vagy FC inkább...
Ettől függetlenül a Fear egy korrektül legyártott FPS, kisebb hibákkal, 1-2 remek újítással, jó kis Silent Hill hangulattal... van akinek bejön van akinek nem, én meg a kettő között vagyok.

The Enrichment Center reminds you, that the Weighted Companion Cube will never threaten to stab you and, in fact, cannot speak.

Válasz erre

Tinman
#1540 Tinman [1418]
Amit ebben a hozzászólásodban írtál annak minden szavával egyet kell értsek. Szerintem designernek kellen menned egy FPS fejlesztő bandához, jól járnánk azt biztos
Én azért annak a kicsinek is örülök ami van... éppen most esett meg velem, hogy kiszemeltem magamnak egy vegyszeres szekrényt célnak.
Egy lövés üveg betörik, még pár törnek a bent lévő üvegcsék, sőt az egyik még meg is gyulladt, tovább fokozva vandál pusztításom erményeként leesett az egyik ajtaja az említett szekrénynek a másik egy lövéstől kinyílt majd a köv. sorozattól becsukódott. Számomra már ez is öröm, hogy egy játékban ennyire interaktív a környezet... talán még a HL-2-nél is.
Ami viszont tényleg flusztráló az az állandó szellőzőbe mászkálás, folyosók, egyszóval a 90%-nyi fedett terület. A HL-2 -ben azt tiszteltem, hogy rengeteg nyílt tér volt, a Far Cry-tól én meg mai napig maga alá nézek, ha meglátom.

The Enrichment Center reminds you, that the Weighted Companion Cube will never threaten to stab you and, in fact, cannot speak.

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.10.27. 16:40
asas01
#1539 asas01 [12269]
Kicsit csalódtam a játékban, mert horrort vártam aztán csak egy sima akció-FPSt kaptam. Sok volt bene az egyhangú rész is, de azért unalmasnak nem nevezném. Egyszer midenképpen megéri végigtolni, főleg a lassítás miatt.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

.:[Kain]:.
#1538 .:[Kain]:. [11704]
hihetetlen mód gyökér vagy... nekem nem jött be az mit mondd, indoklást meg majd te kitalálod? azért mondtam hogy szánalmasan unalmas, semmi esemény, mész azt lősz meg kihajolsz, időtlassítasz, néha véletlen belebotlasz egy kapcsolóba... el tudom képzelni, milyen feszülten figyelhetted a monitort játék közben, gondolom nedves lett a bugyid... grat?

Válasz erre

Előzmény: ati2002 2005.10.27. 09:01
padavan
#1537 padavan [21647]
1. Nem fikáztam szét a kis játékodat, a cikkemben megemlítem a pozitív részeit is. Ez nyilván elkerülte a figyelmedet.

2. Nem említettem, hogy ha nekem nem tetszik, akkor csak szar lehet, bár ez az első pontból természetszerüleg adódik ugyebár...

3. Pár év múlva a F.E.A.R sehol nem lesz. Békélj meg ezzel a gondolattal. Nem lesz belőle klasszikus. Még a saját műfajában sem. Az, hogy te aktuálisan belázasodsz a legújabb, nagy reklámmal berontó fps-ekre, a magánügyed, így nincs hatással semmire.

4. A leendő oldaladhoz sok sikert kívánok, kiváncsian várom a fejleményeket, és vélhetőleg zseniális írásaidat.

5. Egyébként másutt is jelentek már cikkeim, csak hogy ne kelljen nagyon messzire menned, itt a Dome-on figyel a Pacific Assault ismertetőm is.

6. Szia.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: rasher 2005.10.27. 16:57
rasher
#1536 rasher [659]
csinálok énis egy saját weboldalt ahol kedvemre fikázhatok mindent ami nekem nem tetszik és persze tuti hogy nekem van igazam hiszen enyém az oldal!!!

ha valkinek nem tetszik az meg gyökér vagy mi?!

ÁÁÁÁ.....

"Not everyone understand house music, its a spiritual thing..."

Válasz erre

rasher
#1535 rasher [659]
Nem te értesz fére "öreg!!!"

nem az b*sz fel hogy te irkálsz ide ilyeneket, hanem az hogy ha neked nem tetszik akkor az már csak sz*r lehet vágod? (na mind1)

lehet hogy a nehéz a felfogásod de ezzel nem azt akartam mondani hogy
ez a legjobb játék hanem hogy ezt ugy összerakták hogy ha megnézed pár év mulva akkor is azt mondod rá : IGEN! ez a maga idejében MÁJER volt!!!

ja a másik része hogy te mennyire jovagy hogy saját cikket irsz a gémszienenre!!!

király vagy!!! had gratuláljak első kézből!!!!
(nem kivánok ilyen emberek miatt hülyeségekről, féreértések miatt vitatkozni)

"Not everyone understand house music, its a spiritual thing..."

Válasz erre

padavan
#1534 padavan [21647]
Ja, és a cikk írásban nem hajtott senki, lévén enyém az oldal. Egyébként a játék befejezése és az első betü leütése között minimum 5 nap telt el, szóval eléggé leülepedett bennem a dolog.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.10.27. 16:40
padavan
#1533 padavan [21647]
Félreértesz. Nem mondom, hogy fel kell számolni az FPS műfajt, hiszen tényleg egy markáns vonalat képvisel a játék világban. Én csak várok az unalmas, megyek azt piffpuff, tökagyatlan játékmenet megreormálására. Pl linearítás megszüntetése, sokkal nagyobb interakció a környezettel. De lehetne jó kis kalandelemeket honosítani, interaktív dialógusok, pl, jó kis feladványok, nem pedig a tekerd el a sötét sarokban levő kapcsolót és akkor kinyílik a kapu baromságok. Lehetnének baromi jó sztorik, többszereplős fps-ek, amelyekben egyszerre több szálon jár a történet, és jelenetenként változna az irányítható karakterünk kiléte, ilyenek. És ezek csak nagyon hirtelen ötletek.
Nem mondom azt sem, hogy nem kell agyatlan hent, hiszen annak is megvan a tábora. Csak kéne némi változatosság most már.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Tinman 2005.10.27. 12:13
padavan
#1532 padavan [21647]
Irányadó? Öreg, te kész vagy teljesen... Nézz már rá a Gears of War-ra, grafikailag az irányadó. Történetileg? Mi is volt a FEAR-ban irányadó a történetet nézve? Hmmm? Mi volt új abban az ezerszer lerágott történetben, mondd már el, légyszives...

Ja, és ha nem bírod az alternativ véleményeket, jobban teszed, ha búcsút veszel minden fórumtól.

További jó, értelmetlen idegeskedést!

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: rasher 2005.10.27. 16:00
rasher
#1531 rasher [659]
basszus!!!

Annyira felb*sznak az ilyen emberek akik fikáznak valamit, de akkormeg miért foglalkoznak ezzel a "szánalmas, unalmas, egyedülálloan f*s" gémmel ?!

ha nem tetszik nem kell irkálni ide... vagy ha más játékok tetszenek nem az fps-ek akkor menj és irkálj a "fable" topicba!!!

amugy meg bocs, de ezt muszály volt , mert szerintem ez a játék irányadó lehet a jövöben, mint grafika , mind az 5letek terén!!!!

"Not everyone understand house music, its a spiritual thing..."

Válasz erre

Tinman
#1530 Tinman [1418]
OFF is meg nem is:

Padavan: Nagyon szélsőségesen látod az FPS műfaj dolgait.
Ne játsz egy hétig (gépközelbe se menj) és úgy írj kritikát a játékról. Persze, ha hajtják az embert az más kérdés. A FEAR néhány helyen hangulatosabb, mint a HL-2 amire ugye egyes elborúlt magazinok 95+ %-ot adtak holott olyan lineáris volt mint a nyíl. Én is megvettem, 2 nap alatt végigvittem azóta porosodik a polcon. Sok újság -csak, hogy nagyobb %-ot adjon elfogultságból, szenzációhajhász céllal- majdnem maximális szavatosságot adott HL-2-nek, de Doom 3-nak is. Mindenki tudja mi az igazság, mert játszotta.
A FEAR tényleg nem csinált forradalmat, de sokkal szórakoztatóbb, hangulatosabb, mint a Doom 3 és kieg, na meg a klón Quake 4.
Az FPS műfajra szükség van, hiszen nagy százalékban ez mozgatja meg a VGA gyártók agytekervényeit. Nem hinném, hogy ekkora konkurencia harc dúlna a piacon, ha nem lennének FPS-ek.
Ilyen kaliberű játékokra, mint a Far Cry, Painkiller, HL-2 pedig igenis szükség van, mert bár egy műfaj, de hangulatra/stílusra merőben eltérnek egymástól és ez JÓ!
"Most" itt a FEAR, nem egy forradalom ez tény, de volt benne 1-2 olyan technikai megoldás amire azt mondtam: Ez igen! (lsd előadóterem ahol a projectorba, ha belelőttél nagyon szépen és dinamikusan a fizikának teljesen alárendelve, 100%-ig valóságűen mozgott a kivetített kép, vagy említhetném a rengeteg dinamikus fényforrást is, igényes árnyékmodelleket, az AI-t, Doom3-at verő hangulatot, stb.)
Nem vagyok FPS fan, de szükség van erre a műfajra ez biztos, de rókabőrökre valóban nem vagyok kíváncsi én sem.

The Enrichment Center reminds you, that the Weighted Companion Cube will never threaten to stab you and, in fact, cannot speak.

Válasz erre

Gump
#1529 Gump [5425]
gépem átmenetileg feladta, így még nem tudtam végigjátszani, de ameddig jutottam az tetszik. nem csak a grafikára és a tűzharcra gondolok.
így hirtelen nincs ötletem, hogy mivel lehetne megreformálni a műfajt, de szívesen olvasnék ötleteket ha neked van.
ja, és még ha nem is értek egyet a gamecnn-en írt értékeléseddel, de az egy teljesen elfogadható formában leírt vélemény nem úgy a lenti Kain által odaböfögött valami.

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.10.26. 23:30
cINC2
#1528 cINC2 [3764]
Nem unalmas. Főleg nem extrém nehézségen. A multi valóban sablonos, de nem a multi miatt isteni a game.

Pentium D 915; GeForce 7600 GT Point of View; 1 Gb @ 400 MHz RAM; ASRock 775Dual-VSTA; Chieftec GPS series 450 W

Válasz erre

ati2002
#1527 ati2002 [5661]
Okosan beszélj kisgyerek.
Nem fogok veled vitába szállni, nekem speciel tetszik ez a "szánalmasan unalmas" játék és kész. Az, hogy te most rá vagy izgulva, hogy ez mennyire szar játék, az szerintem senkit nem érdekel, elég lett volna annyit írnod, hogy neked nem jött be, legfeljebb veled nem fog beszélgetni erről a játékról senki ebben a topicban... (ugye érted a finom célzást? bye...)

---

Válasz erre

Előzmény: .:[Kain]:. 2005.10.26. 23:13
Trafikos
#1526 Trafikos [1892]
én cseppet se untam a FEARt. Valóban nem az a világmegváltó forradalmian újszerű játék de szerintem ilyen téren nem kell szégyenkeznie a Monolithnak. Gondolok itt a Tron2-re, NOLFokra és az AVP2-re, de én szerettem régen a SHOGOt és a Blood-okat is

losztmucsacsosz

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.10.26. 23:30
Darien
#1525 Darien [842]
Nem mondtam hogy nem unom De nemis a története miatt tetszett, én szeretem a bullet-timeot, meg tetszett is amit láttam a játékban, ugyhogy ha már elkezdtem, akkor végigtoltam. Nemhiszem hogy ujra megtenném huzamosabb időn belül.

"Some alien made you his bitch..."

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.10.26. 23:30
Ain Frederic
#1524 Ain Frederic [316]
Engem spec tenyleg cumizott közben a csajom hamar fel is adtam a játékot

Asus K8N, Athlon64 2800+,samsung 2x512 ddr 400, Gf660GT, Maxtor 80Gb, 40Gb

Válasz erre

Előzmény: .:[Kain]:. 2005.10.26. 23:13
.:[Kain]:.
#1523 .:[Kain]:. [11704]
pedig akkor is az, ha most azt mondanád, hogy mondjak két másik, hasonlóan unalmas játékot, egyet sem tudnék kapásból mondani...

Válasz erre

Előzmény: Darien 2005.10.26. 23:20
padavan
#1522 padavan [21647]
Akor megkérdezem másképp: Nemunjátok még az egy kaptafa játékokat, amiket mindig szép új ruhában akarnak rátok sózni? Nem hiányzik a játékokból az innováció, az FPS=holtunalom műfaj megreformálására való törekedés?

Ha nem, akkor jó, ez esetben tényleg nektek készülnek ezek a cuccok.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Darien 2005.10.26. 23:20
Darien
#1521 Darien [842]
Azért ennyire nemkell lehúzni, tényleg nem az év legpörgősebb játéka, de nemis "szánalmasan unalmas". A saját véleményedet meg nemkell másokra ráerőltetni.

"Some alien made you his bitch..."

Válasz erre

Előzmény: .:[Kain]:. 2005.10.26. 23:13
.:[Kain]:.
#1520 .:[Kain]:. [11704]
ti télleg nem veszitek észre, hogy milyen szánalmasan (!!!) unalmas ez a játék??? vagy közben a csajotok cumizott? mert akkor valami nincs rendben itt...

Válasz erre

Előzmény: ati2002 2005.10.26. 20:31
Trafikos
#1519 Trafikos [1892]
közben én is végig toltam sajnálom hogy neked nem jött be az biztos hogy ha majd új gépet veszek egyszer akkor ujra végig tolom high graffal is

losztmucsacsosz

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.10.26. 20:38
padavan
#1518 padavan [21647]
Csakhogy én nem az IGN, meg a GameSpot visszhangja vagyok, egyedi vélemény rulezzz. Nem kötelező vele egyetérteni, de azért, mert én úgymond "lehúzom" a játékot - ez sem igaz kajakra, de mindegy -leszánalmasozni... hát nem tudom...

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: cINC2 2005.10.26. 20:26
ati2002
#1517 ati2002 [5661]
szerintem!

---

Válasz erre

Előzmény: ati2002 2005.10.26. 20:31
ati2002
#1516 ati2002 [5661]
Akkor én is:
-grafika: 10 pont
-hangok: 9,5 pont
-irányítás: 9,5 pont
-játékmenet: 8 pont
-tartósság: 9 pont

A graf fenomenális, az AI miatt még többször elő fogom venni (amíg nem lesz jobb).

---

Válasz erre

cINC2
#1515 cINC2 [3764]
IGN értékelése a F.E.A.R.-ről:

prezentáció: 9
grafika: 9.5
hang: 9.5
gameplay: 9.2
tartós vonzerő: 8

Összesítés:

(10-ből/nem átlag)

Német PC Gamer értékelése:

teljsítés: 87%
írányítás: 86%
grafika: 90%
hang: 93%
multiplayer: 85%
szingli: 86%

Hozzáteszem: szerintük

Pentium D 915; GeForce 7600 GT Point of View; 1 Gb @ 400 MHz RAM; ASRock 775Dual-VSTA; Chieftec GPS series 450 W

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.10.26. 20:02
padavan
#1514 padavan [21647]
Lehet, hogy lehúztam, de a kritika elég szubjektív műfaj, habár az ember azért törekszik a tényszerüségre. Amit leírtam, az szerintem mind igaz, már csak az a kérdés, hogy ezek kinek mennyire jönek be, illetve nem jönnek be. Nekem történetesen nem tetszett annyira.
A D3 nem az én cikkem, és ami még fontosabb, nem egymáshoz viszonyítjuk a játékokat, hanem egy közös mércéhez. De mint írtam, a D3 cikk nem az enyém, nélam az a gamma közelítőleg szintén 70%-ot kapott volna.

(Azt se feledjük, hogy amikor a D3 cikk született, a FEAR sehol nem volt, tehát indokolatlan a viszonyítási alap. Utólag persze már könnyű párhuzamokat vonni, de nem jósok írják a dikkeinket.)

A tűzharc valóban nagyon jó, ezt meg is írtam, az ai-t is csak dícsértem, a fegyvereket nem különben, nem is értem, hol itt a probléma.

De sajna vannak a játéknak más elemei, amelyek nagyot rontanak az összképen.

Hozzáteszem: szerintem.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Trafikos 2005.10.26. 19:27
Trafikos
#1513 Trafikos [1892]
Szerintem meg indokolatlanul lehuztad. Számomra nagyon élvezetes a játék és pl. a Doom 3-nál horrorisztikusabb, ami 87%ot kapott nálatok!!! pedig 100x szarabb game
Én ebben a játékban találkoztam az eddigi legélvezetesebb tűzharccal: kiváló AL és kidolgozott ellenség, jól eltalált fegyverek, pergő vakolat+ por.

losztmucsacsosz

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.10.26. 17:12
padavan
#1512 padavan [21647]
Kérdés, hogy érdekel e a gyépé véleményed. Nem kérdés, nem.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: cINC2 2005.10.26. 19:06
cINC2
#1511 cINC2 [3764]
Pfff, szánalmas.

Pentium D 915; GeForce 7600 GT Point of View; 1 Gb @ 400 MHz RAM; ASRock 775Dual-VSTA; Chieftec GPS series 450 W

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.10.26. 17:12
Bang
#1510 Bang [49]
Teljesen egyet értek azzal amit ott leírtak, mintha én találtam vóna ki

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.10.26. 17:12
Bang
#1509 Bang [49]
Akor csak kihagy az agyam

Válasz erre

Darien
#1508 Darien [842]
De volt.

"Some alien made you his bitch..."

Válasz erre

Előzmény: Bang 2005.10.26. 17:38
Bang
#1507 Bang [49]
HOHÓ! most jut eszembe, a game-ban nem is volt olyan mint a demo végen, amikor a tetőn kerseztül ereszkedik le az ellen, legalábbis én nem emlékszem rá

Válasz erre

Bang
#1506 Bang [49]
Lehet hogy már írtam, de a hónapokon keresztül istenitett A.I.-ból semmit, azaz semmit zérót nem láttam. High difben, játszottam, többnyire kamikaze-SloMo-ban, játszottam, de néha direkt megálltam és vártam, de semmi. Máshól észnélkül jönnek felénk (Doom3) de itt cseszik rá

Válasz erre

padavan
#1505 padavan [21647]
FEAR ismertető a www.gamecnn.hu-n!

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

advi
#1504 advi [109]
mi ez az anti-blaxxx?

Válasz erre

cINC2
#1503 cINC2 [3764]
Ha már itt tartunk, Alma a neve.

Pentium D 915; GeForce 7600 GT Point of View; 1 Gb @ 400 MHz RAM; ASRock 775Dual-VSTA; Chieftec GPS series 450 W

Válasz erre

Előzmény: UMPepe 2005.10.22. 16:07
advi
#1502 advi [109]
sziasztok! feltettem a gémet, de az első kisfilmnél - az elő pálya legeleje - amikor lelövik a két tagot akkor vagy csak úgy kilép a játk vagy valami szerver általi megszakíásról beszél... mit teendő?

Válasz erre

donlaca
#1501 donlaca [31]
csovaz! asszem 8. interval-nal vagyok ezt kellene csinalni:
Locate Rammelmeier Industrial compound.
egy udvaron vagyok security kocsik egnek ket raketas robotot lenyomtam. az udvar vegen egy raktarban voltak security emberek azokat is megsutottem, na de itt hogyan tovabb?? merre kell menni???
lecci vki segitsen thx!!

Válasz erre

lóba szóda
#1500 lóba szóda [958]
szerintem nem nagy durranás a game... olyan mint a half life 2 ötlet nélkül jobb grafikával...

http://darkmist.uw.hu http://wow.zeronix.nl

Válasz erre

Bang
#1499 Bang [49]
Nah végigvittem! Kőkemény 9 és fél óra alatt high-ban. Nekem tetszett a game, csak a vége volt rosz (kivéve az a boom, meg a helis rész
Csak az zavart nagyon hogy csak 3 fegyver lehetet nálam, a két pisztoly lehetet volna alap.

Válasz erre

Anonymus23
#1498 Anonymus23 [4532]
Hi all!
Nekem is nagyon tetszik a játék, bár a hangulata az nem igazán az a félelmetes, amit beharangoztak, bár az elején még volt egy pár "érdekes" rész, de azóta szinte semmi, kergetem a dagit....


Viszont nekem 1280x1024 (vagy 960 már nem emlékszem) teljesen akadásmentesen fut, pedig highon van a cucc. De ez is csak az 1.01-es patch felrakása után. Az alapjátékkal azért be-be szaggatott néha.
Ami nem tetszik benne: A kihajolásos téma nem igazán lett élethűre megcsinálva, pedig pl a SWAT4-ben ezt teljesen korrektűl megoldották, ott normálisan ki lehet hajolni, itt nem igazán lehet úgy lopakodni. Amúgy király, csak sajnos kevés a vihető fegyver.

GB GA-P55A-UD4, Core i5 750, 2x4+2x2GB DDR3 1600, Gigabyte HD5870 1GB, 1TB+3x2TB+750GB SATA2 Samsung, Genius5.1HomeTheater, Logitech G5, Samsung P2770HD, Corsair CX400W

Válasz erre

UMPepe
#1497 UMPepe [742]
Majd ha meglesz a 200 hozzászólásod akkor nyithatsz!Nézd meg a FAQ-ot!

Asus P4PE-X, P4.2.0Ghz,3x256 DDR,Ati9600,40GB+80GB Maxtor,-- www.splintercell.hu--,

Válasz erre

rasher
#1496 rasher [659]
valaki nme vágja hogy lehet uj topicot nyitni???

lehet csak vak vagyok...

"Not everyone understand house music, its a spiritual thing..."

Válasz erre

JuveNorbee
#1495 JuveNorbee [131]
Vasárnap 17:54-kor csatlakoztam azon emberek társaságába, akik végig tolták a game-t! ÉS hát kicsit csalódtam, mert tényleg nem volt praás, ppedig én elég "félős" vagyok ilyen játékoktól. Pl a Doom3-mat elég sokáig tartott végig tolni, mert paráltam! No mind1! Ettől függetlenül állat a cucc! De az előzetes videókból alig maradt a játékban fel lelhető!



Na ennyi!

Egyébként eredeti volt a GAme, kedden vedtem, és 5 napi kitartó játék után végre megnézhettem a Fantasztikus Outrot!

ASUS A8V, AMD Athlon64 bit 4000+ Venice, 4X512 mb 400mhz DDR, MSI 6600GT VIVO

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.