25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Államvizsga

szbszig
#102 szbszig [33598]
Annyira tudtam, hogy ezt fogod válaszolni! De a jáb-nál még akkor is értelmesebb szerintem. Mondom én, aki az életben nem tanulta egyiket sem...

A kreditszámnak azért vannak praktikus előnyei. Általában kifejezi a tárgy nehézségét, és előzetesen viszonyítási alapot szolgáltat, hány órát kell majd tanulnod a teljesítéséhez (elvileg van valami matematikai képlet is ehhez).

A TVSZ sem annyiban merül ki, hogy kell legalább x számú szabadon választható kredit az abszolutóriumhoz a kötelező tantárgyak mellett. Vannak egyéb szabályozások is: elsősöknek, másodikosoknak valamennyi kreditet teljesíteni kell, hogy ne rúgják ki őket; meghatározza, mennyi büntetést kell befizetned, ha nem teljesítesz egy felvett tantárgyat; nekem államvizsgára annyi szakirányos tárgyat kellett választanom, hogy egy bizonyos kreditmennyiséget meghaladjon; de olyanról is hallottam már, bár ezt lehet, rosszul tudom, hogy újabban, BSc-ben a számonkérések mennyisége, azaz például hány zh-t kell íratni félév közben, is függ attól, hány kredites az adott tárgy.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2010.02.02. 17:26
GustyX
#101 GustyX [7048]
Pláne ha közelébe sem kerülsz annak az európajoghoz, a nk-ihez pedig még annyi esélye sincs.

Ezt viszont sohasem értettem az emberekben: mi a tökömnek számít, hogy mennyi kreditje van valakinek, melyik tárgyért mekkora kredit jár stb.? Ezeket én csak ösztöndíj átlaghoz szoktam számolni, semmi máshoz. Felesleges is, mivel hiába kell a 300kredit a diplomához, ha mégse kapod meg annyiért. Kb. már 1 éve meg van...
Tök mindegy mennyi kredited van, ha teljesíted a tantervet, akkor semmi gond.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2010.02.02. 12:27
szbszig
#100 szbszig [33598]
Ja, lényegében akkor ugyanaz van ott is. Annyi különbséggel, hogy nálatok már némileg haladóbb szemlélet uralkodik, úgy tűnik, hogy ki lehet váltani a jáb-ot valami gyakorlatban is használható tudással.

Másrészt pedig nem az számít ugye, hogy 6 vagy 8 tárgy, hanem hogy mennyi kredit. Én gyakorlatilag 9 tárgyból, körülbelül 30 kreditnyi anyagból államvizsgáztam, de nálatok csak a polgár meg a bünti több ennél elvileg, és ez még mindig csak a fele a teljes, félév során számonkért anyagnak...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2010.02.02. 12:07
GustyX
#99 GustyX [7048]
Polgár+kereskedelmi jog
Büntetőjog
Alkotmány+közig
Jog- és állambölcselet, illetve ehelyett választható nemzetközi közjog+nk-i magánjog+európajog
Összesen 4 vizsga, csak 6, vagy 8 tárgyból.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2010.02.02. 11:41
szbszig
#98 szbszig [33598]
Hát, én úgy tudom, ez az öt az alap:

polgár
bünti
alkotmány
közig
jáb (jog- és állambölcselet, vagy valami hasonló filozófiai marhaság)

És ebből az alkotmányt meg a köziget szokták összevonni egyes helyeken, ha minden igaz. Ettől függően lesz 4 vagy 5 az államvizsgák száma.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2010.02.02. 11:33
GustyX
#97 GustyX [7048]
Igen, csak azt én most vettem észre.
A sulira nem gondoltam, bár ha ennyiből rájönnél arra, az nem semmi. Bár erre még a 4.76-tal sem lennél képes, bocs ha tévedek.
5 államvizsga merre van????? Azok már felesleges mazochisták!!!!

Hova/mikor: ME, márciustól májusig.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2010.02.02. 11:24
szbszig
#96 szbszig [33598]
"1+4 vizsgám van még. Az 1 az védés. Ebből rá kell jönnöd, bízom benned."

Öh, a szakra már rájöttem, mint írtam lejjebb.

Ha az egyetemre gondoltál, hogy rá kéne jönnöm, azért az ennyiből még nem fog menni. Bár kétségtelen tény, hogy valami fogódzót jelent, ugyanis egyes karokon 1+5 vizsga van utolsó félévben, így azok kiesnek.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2010.02.02. 11:12
GustyX
#95 GustyX [7048]
Meggyőztél.

Általánosságban tényleg igaz, de itt egy rosszabb diplomával sokkal nehezebb jó helyen elhelyezkedni. Van ahol "hivatalosan" kritérium az 5-ös....
Jelenleg egy 4-ért "harcolok", amire egyik ismim csak annyit mondott, jól kell államvizsgázni. Ő már túl van rajta egy ideje, valszeg évekkel utána én is ezt fogom mondani.

1+4 vizsgám van még. Az 1 az védés. Ebből rá kell jönnöd, bízom benned.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2010.02.02. 10:55
szbszig
#94 szbszig [33598]
Nem tudom, kicsit hülyén néz ki, hogy pont neked írtam a legkevesebbet, úgyhogy gratulálok még egyszer!

Meg akkor tőled is megkérdezem már, hogy hol végeztél ilyen szép eredménnyel.

(Olyan jó végre egyszer floodolni, főleg ebben a topikban! )

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2010.02.02. 10:42
szbszig
#93 szbszig [33598]
Ja, jogra, rájöttem.

Bár a hova és mikor része a kérdésnek továbbra is áll.

Na meg akkor főleg igaz, hogy nemcsak summa cum laudével engedünk ide beírni.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2010.02.02. 10:55
szbszig
#92 szbszig [33598]
Nyugodtan írjál csak, azzal is növeled a mi eredményünk értékét aki leállamvizsgázik egyáltalán, az már megérdemli ezt.

De viccet félretéve, úgyse a jegy a legfontosabb. Az egyetem még mindig csak a kezdete a karrierépítésnek, utána válik el, kiből lesz jó szakember...

Egyébként hova is jársz te, és mikor végzel? Rossz a memóriám, sose tudom ezeket megjegyezni az emberekről...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2010.02.01. 20:59
szbszig
#91 szbszig [33598]
Sok sikert újra!

Csatlakozom Barthezzhez, szerintem is fogd fel úgy, hogy tulajdonképpen örvendetes, hogy ilyen komolyan foglalkoznak vele. A mi védésünk egy vicc volt, ami ugyan így roppant kényelmesen zajlott, viszont kicsit az egész féléves munka megcsúfolása lett, hogy úgy kaptam a diplomamunkámra ötöst, hogy gyakorlatilag senkinek fogalma se volt, miről is szól pontosan, és mi benne az én érdemi munkám...

De ezt már lent hosszabban kifejtettem egyszer.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2010.02.02. 01:31
szbszig
#90 szbszig [33598]
4,75-ös átlag úgy, hogy "elég keveset tanultál rá"? Normális-e vagy?...

Hatalmas gratula, te stréber!

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2010.02.01. 20:51
xeLaR
#89 xeLaR [4243]
Egy kalappal! Biztos jó lesz.

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2010.02.02. 01:31
Barthezz
#88 Barthezz [53950]
Hát nálad legalább normális védés van, sztem ez pozitív dolog. Nekem még előadást sem kellett tartanom, diákat sem kellett készítenem, csupán az egyetlen feltett - alaposan csőbehúzós - kérdésre kellett válaszolnom, kb. 10 perc alatt. Le is húzták rendesen...

Nah de hajrá akkor neked a holnaphoz! ^^

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2010.02.02. 01:31
Pyrogate
#87 Pyrogate [21774]
Holnap védem a szakdogámat. Kiderült, hogy azért szedték szét az államvizsgával, hogy jobban belemerüljenek a szakdolgozatba ill. a védésébe. Így pedig maga a két részben összesen kb 1 órát baszogatnak, és a védésen rengeteg szakmai kérdést tesznek fel, ergo egy újabb vizsga. Aranyosak. 10 dia lett a 70 oldalból, de azt gondolom a konzulensem úgyse hagyja h végigmondjam. Utál ugyanis Tuti belekérdez mindenbe, szal erre készülök most nagy erőkkel.

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Barthezz
#86 Barthezz [53950]
4,75? Hú az szép, tényleg nagy gratula! ^^ Bebizonyítottad, hogy nem csak szbszig képes ilyesmire.

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2010.02.01. 20:51
xeLaR
#85 xeLaR [4243]
Köszönöm mindenkinek!

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Válasz erre

Gobiakos
#84 Gobiakos [13218]
Fogadd gratulációmat!

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2010.02.01. 20:51
GustyX
#83 GustyX [7048]
Gratula!

Azt hiszem ennyi 4-5 mellett inkább nem fogok ide írni

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

powerhouse
#82 powerhouse [13850]
Azért grat!

If I look back I am lost

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2010.02.01. 20:51
xeLaR
#81 xeLaR [4243]
Én se hiszem el, de túléltem.
Sőt!
4,75-ös átlaggal végeztem Bár mondjuk ehhez kurvasok szerencse is kellett, mert ha számomra rossz a tételeket húztam volna, vagy a vizsgabizottságban a témámban kompetensebb emberek ülnek, akkor bizony ez kevesebb lenne.
Na de mindegy...örülök nagyon Bár kicsit még fura belegondolni, hogy diplomás közgazdász vagyok (ami mondjuk nem is igaz teljesen, mert nincs meg a kötelező 2 nyelvvizsgám)

Na, szóval nem volt annyira vészes

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2010.02.01. 05:54
Gerő a nyerő
#80 Gerő a nyerő [756]
Sok Sikert!

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2010.02.01. 05:54
Gobiakos
#79 Gobiakos [13218]
Kalappal mister!

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2010.02.01. 05:54
xeLaR
#78 xeLaR [4243]
Na el jött végre a nagy nap...
Nem hiszem, hogy jól fogok szerepelni. Elég keveset tanultam rá sajnos...
Na mindegy, majd délután kiderül...

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Válasz erre

szbszig
#77 szbszig [33598]
Dupla...

Szóval egy kicsit is komolyan vehető védésre szerintem minimum kéne egy óra. De ahhoz, hogy a bizottság igazán reális képet kapjon a jelölt munkájáról, inkább két-három óra, és valami interaktív előadás, amibe közben is bele-belekérdeznek, és a végén sem csak ülnek, mint a sültgalambok szó nélkül, mert nem is értettek semmit abból, amit elhadartam. Azonban ez még nálunk se lenne nagyon megvalósítható, ahol jellemzően 10 körül mozog a nyáron és 5 körül a télen államvizsgázók száma, mert így is hetekig kellett variálnia az államvizsgát szervező tanárnak az időpontok összeállítását, hogy minden bizottsági tag ráérjen éppen, és meg tudjon jelenni. Hát még azokon a karokon, ahol több száz fő államvizsgázik minden félévben...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2010.01.31. 03:04
szbszig
#76 szbszig [33598]
Én el se próbáltam itthon végül. Tartottam már témalaborokon előadást a téma részeiből, úgyhogy úgy éreztem, képben vagyok eléggé, illetve addigra tisztában voltam már próba nélkül is azzal, hogy nagyjából milyen sebességgel tudok haladni. De igazából a prezentáció rész nálunk egy vicc. Ha valaki érdemleges munkát végzett, akkor kizárt, hogy 20 perc alatt elő lehessen adni. Ha pedig még komolyan is dolgozott rajta, vagy úgy, mint én, több féléven keresztül már előtte is ezt csinálta, annak egy 20 percbe összetömörített és levegővétel nélkül ledarált előadásából egyszerűen senki sem ért semmit.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2010.01.31. 03:04
Pyrogate
#75 Pyrogate [21774]
Sok sikert, ismerem az érzést.

Tódee: nemár, írásbeli? Egyébként a BSC-nek nem az lenne az alapja, hogy egységes a rendszer...

msc meg nem csak fizus van

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2010.01.31. 03:04
xeLaR
#74 xeLaR [4243]
Na már csak animálni kell majd...meg elpróbálni...
...nameg még a tételeket is át kéne nézni. Esküszöm megőrülök

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2010.01.31. 00:26
xeLaR
#73 xeLaR [4243]
Na, csinálhatom meg újra a prezentációt...fasza
Már csak 1 nap, és vége...

Tódee: Hova és mire mész? Csak mert én is gondolkodok ilyenről. (az már más kérdés, hogy zsé az luxus)

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Válasz erre

Tódee
#72 Tódee [2590]
Én január elején záróvizsgáztam, de az itt olvasottak alapján nálunk nagyon laza volt. Volt egy 2 órás írásbeli, ami 5 alaptárgyból állt össze, szóbelin meg a védés mellett kellett még egy szakiránytárgyból vizsgázni. Egy hetet készültem az egészre, azt is csak úgy tessék-lássék (kb. 3 órákat naponta), aztán mégis simán 4es lett (5 a görgetett átlag miatt nem is lehetett volna). Mondjuk az írásbelire azért nem kellett olyan sokat készülni, mivel elég jól behatárolható volt előre, hogy miből milyen tipusú feladatok lesznek, mivel ez számított egyben MSc felvételinek is. Szóval most én is a diplomás munkanélküliek táborát gyarapítom. De már csak egy hétig, amikoris beiratkozom MSc-re.

There's only one rule of metal: PLAY IT FUCKIN' LOUD!!!

Válasz erre

Barthezz
#71 Barthezz [53950]
Nagy gratula szbszignek és megelőlegezetten Pyronak is! Üdv.amúgy mostantól mindkettőtöknek a való életben.

xeLaR-nak pedig nagy nagy drukk hétfőre!

Válasz erre

Pyrogate
#70 Pyrogate [21774]
közgazdász
hogy milyen szak azt fingom sincs, bocs

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.01.27. 23:50
LordMatteo
#69 LordMatteo [29272]
Te mit is tanulsz?

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Attila88 2010.01.27. 23:31
Pyrogate
#68 Pyrogate [21774]
Ha azt mondom, hogy ezerszer egy vizsgaidőszak, mint ez a szar, akkor elhiszed hogy előző 2 hónapban én is irigyeltelek titeket?
amúgy az msc-re muszáj menni de azért elgondolkodtat: kibírnám ezt még1x?

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: Attila88 2010.01.27. 23:31
szbszig
#67 szbszig [33598]
Szóval én vagyok a büfészakos ribanc, mi?...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: Attila88 2010.01.27. 23:31
Attila88
#66 Attila88 [7503]
Oké, de mint már írtad, a tiéd büfészak. Pyroé nem épp
Amúgy grat nektek! Mostmár inkább irigyellek benneteket, mint sajnállak, de eljön majd az én időm is...

"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2010.01.27. 22:28
xeLaR
#65 xeLaR [4243]
Na grat mindkettőtöknek!

Remélem hétfőn nekem is sikerülni fog...bár a bírálatot még mindig nem kaptam meg, anélkül meg faszásan menne a szakdogavédés

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Válasz erre

Pyrogate
#64 Pyrogate [21774]
felvételi van a legtöbb helyen, illetve bizonyos tárgyakból néznek átlagot, azt lehet duplázni, a diploma sehol nem számít.

Viszont most kicsit parázok, hogy mennyire fog megszopatni, mert egy pozitív jelzőt nem írt a bírálatba (decemberben mentem hozzá először mert a nyelvvizsgára tanultam és ez kiverte nála a biztosítékot, akkor is ott üvöltözött velem). Érdekes lesz h a két konzulens tök eltérően nyilatkozik. Nembaj, megvédem magam

Mindenkinek kösz! Az elmúlt napok után megkönnyebbülés

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2010.01.27. 22:28
szbszig
#63 szbszig [33598]
Gratula, túlvagy akkor te is a nehezén!

Nálunk a diplomavédés rész nagyon laza volt. Volt két írásban kapott kérdésem a szöveges bírálatokon, amiket előzetesen ismertem. Azokat megválaszoltam az előadás végén szép kényelmesen, és ott helyben már nem is tett fel senki több kérdést.

Viszont te nem MSc-re akarsz továbbmenni? Oda pedig nem számít a jegy is, vagy hogy működik a jelentkezés?

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2010.01.27. 22:13
LordMatteo
#62 LordMatteo [29272]
Grátulésjön!

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2010.01.27. 22:13
GustyX
#61 GustyX [7048]
Akkor csak gr!

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2010.01.27. 22:13
Gobiakos
#60 Gobiakos [13218]
Congrat!

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2010.01.27. 22:13
Pyrogate
#59 Pyrogate [21774]
Meglett. A jegy ugyan csak hármas, de ilyenkor nem érdekel. Bár ha belegondolok, hogy gyakorlatilag ránézve a vázlatomra azt mondták h nincs kérdés, ez elég, akkor minek adnak utána hármast v. miért nem kérdezgettek?
Mind1. Viszont nekünk a védés jövő héten van, ami azért gáz mert a konzulensem eléggé lehúzta (ma kaptam meg a bírálatot). Aránytalan, szerinte túl sok az elmélet, és kevés a saját vélemény. Hát anyád. Szeretjük mondjuk régebbről egymást...
Kiváncsi vagyok mit fog alkotni védésnél.
Kedden kiderül. Van egy fél diplomám, és a nehezebb része megvan

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

szbszig
#58 szbszig [33598]
Köszi neked meg a többieknek is!

Azt viszont megjegyezném most már, hogy ezt a legdurvább szak kifejezést kezdem erősen túlzásnak érezni. Még ha csak így, államvizsga után is merem kijelenteni, mert előtte nem akartam elkiabálni. Az eleje, mondjuk az első három év valóban durva volt, mert nemcsak hogy bele kellett szokni, de pont akkor, az alapozó tárgyakból szórtak meg a legtöbb házival és zh-val minket. Szakirányon viszont már jóval lazábban folytak a dolgok. Sőt, az utolsó két aktív félévemet (tehát a tavaly őszit és a mostani őszit) már kicsit szégyellem is. Az előbbiben alig kellett bejárni, olyan kevés óránk volt, és a szorgalmi időszakban nem csináltam szinte semmit. Aztán jött mondjuk egy korrekt vizsgaidőszak, amikor tanultam rendesen, de az megint egy hónapig tartott kb., és még a második szigorlatot sem tettem le közben. A mostani félév pedig megint egy vicc volt igazából. Az első két hónap eltelt úgy, hogy alig foglalkoztam valamit a diplomamunkával, és kb. kéthetente váltottam egy levelet a témavezetőmmel. Aztán az utolsó hónapot kicsit meghúztam, és lényegében akkor állítottam össze az egészet, félig a már korábbról meglévő eredményekből. Diplomamunka leadása után megint lazultam két-három hetet, és az államvizsgára tanulás közben sem szartam össze magam az utolsó néhány napot leszámítva az erőlködéstől. Szóval még azt is mondhatnám, ha nagyon kritikus akarok lenni, hogy szégyellem, amiért ilyen teljesítménnyel is simán meglett az ötös végül, ennél sokkal többet is képes lettem volna tenni érte, ha muszáj...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.01.27. 18:42
LordMatteo
#57 LordMatteo [29272]
Gratula!

Majd ha fél év múlva a mekiben fogsz állásinterjún ücsörögni, azért említsd meg hogy az egyik legdurvább szakon végeztél kb az országban

Pyro: Neked meg szorítunk, de annyira hogy már fáj!

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2010.01.26. 00:52
powerhouse
#56 powerhouse [13850]
Grat! És most merre tovább?

If I look back I am lost

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2010.01.26. 00:52
Pyrogate
#55 Pyrogate [21774]
Ítéletre várva...
De bazeg szerintem faszán sikerült, mákos köcsög vagyok tételhúzásban
De hamarosan kiderül, ne kiabáljuk el

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2010.01.27. 00:25
Pyrogate
#54 Pyrogate [21774]
Mostanra fejeztem be a tételek végigvitelét. Jöhet az ismétlés...

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2010.01.26. 22:51
szbszig
#53 szbszig [33598]
Sok sikert neked is!

A tárgyak nevei nem sokat mondanak.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2010.01.26. 22:42

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.