Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Zene

»» Eurovíziós dalfesztivál

345 levél
Válasz 07.05.13. 20:24 #46
Sol Invictus
Itt egy korrektebb, a a szubjektív zenei részt hanyagoló összefoglaló

Ez a szavazási rendszer komikus. Az is, hogy Törökországban első lesz az örmény produkció, vagy Észtországban az orosz.. Azt is kétlem, hogy a szerbek tényleg annyira szeretnének minket, hogy első helyre szavazzák a magyar művet. Tényleg, a Szovjetúnió -vagy mondjuk Németország széteséséig - újjászületéséig garantált a szláv győzelem.
32614 levél
Válasz 07.05.13. 19:45 #45
szbszig
LOL:

"Az Eurovíziós Dalfesztivál valójában a nagy kontinentális történelmi kárpótlás. Az az ország van előnyben, amelyet jól szétdaraboltak, illetve ahol olyan kilátástalan a gazdasági helyzet, hogy lakói külföldre menekülnek dolgozni. A győztes Szerbia mindkét műfajban erős." (Index.hu)

"Az Eurovíziós Dalfesztivált sokan félreértik: azt hiszik, hogy itt valamiféle dalverseny zajlik. Valójában a zene ürügyén rendezhetnek szimpátiaszavazást a kisebbségek, a bevándorlók, és végre kiröhögtethetik az őket befogadó országokat." (Index.hu)
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
983 levél
Válasz 07.05.13. 19:43 #44
Kmg42
Azért megvoltak a nemzeti meg etnikai összehúzások itt is. Ne feledjük hogy a Szerbektől Magdi 12 pontot kapott. Gundi egyből rá is világított a vajdasági Magyarokra
Azért annó szarul esett nekünk hogy a Nox egy pontot sem kapott a "sógoroktól".
A mezőnyt elnézve Tüncivel simán dobogósok lennénk.

Szerintem vissza kellene állítani az eredeti szabájzatot. Szigorú stílus megkötések és minden nemzet a saját nyelvén énekeljen. Elvégre eleinte működött csak hát az ABBA megtörte a jeget. Nekem kissé fürcsa volt hogy Európi így meg úgy és majdnem minden dal angolúl volt. Az előadások stílusa meg teljes nemistudommineknevezzem. Azért bejött ez a Játék határok nélkül fíling
Szerintem
20779 levél
Válasz 07.05.13. 17:01 #43
Pyrogate
Azért én azzal sem értek egyet, hogy a Szerbek KIZÁRÓLAG a jugó szavazatokkal nyertek, mert szinte az összes országból kaptak szavazatot. ÉS tényleg jó hangja van a csajnak, szerintem is megérdemelték. Bár lehet volt náluk jobb is...
A szlovén dala pedig inkább valami "szovjet hősi énekre" hasonlított
Amúgy az a gáz, hogy ezek az ukránok a transzfesztita csávójukkal komolyan vették, nem csak vicceltek. Szerintem jövőre induljon Kiszel Tünde. Egyértelmű győzelem.
Szenvedély nélkül a foci halott.
32614 levél
Válasz 07.05.13. 16:44 #42
szbszig
Szakvélemény. Aminek a zenei részével mondhatni egyáltalán, a politikaival már inkább értek egyet. Mínusz az örmény népirtásos tévedés megint, amit lent kifejtettem. Plusz a franciák tényleg az egyedüli elfogadható teljesítményt nyújtották a négy "nagy" közül. Viszont nem értem, hogy lehetett az ukrán produkció szórakoztató, vagy a görög eredeti, és miért divat lehúzni az összes jugoszláv tagállamot: Szerbia, Macedónia, Szlovénia stb.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
20779 levél
Válasz 07.05.13. 16:41 #41
Pyrogate
amúgy a szerb "csajszi" állítólag a hazájában elég híres, már 11éves kóra úta koncertezik, olyan lehet, mint nálunk volt a Szandi. Vagy valami hasonló Persze kitörni így se nagyon fog...
Amúgy ez a szavazásosdi azért volt fura, mert ha jól emlékszem, akkor nálunk a bolgár, a román és a szerb nyert...OKé, hogy van kisebbség meg minden, de román? Vazeg szar is volt és egyébként is...
A bolgár pedig az ordítozásával, uramisten hogy lehet arra egyetlen voksot is adni (az országszimpátián kívül nem is kapott). Amúgy érdekes, hogy nekünk főleg a Nyugat-Európai, illetve a kevés szomszéddal rendelkezők adtak pontokat
Szenvedély nélkül a foci halott.
8078 levél
Válasz 07.05.13. 12:27 #40
Gerry
S azt se felejtsük el, hogy milyen baromira alacsony színvonalú emberkéket küldtek a németek, brittek. Pediglen alighanem Európában pontosan hogy a brit popzene messzemenőkig a legismertebb, mint ahogy úgy ált. a világon is jól teljesít, s a német is elvan egy ismertebb európai szinten. Node kit is küldjenek ide? Nagy sztárok nem jönnek, nem jöhetnek, ótvar nagy baromság lenne részükről, meg mindek is, ígyhát jön az alja. Avagy aki éppen tehetséges, és szerencséje is van, de jelen esetben az angol produkció több volt, mint harmatgyenge.
Lehetséges, hogy most nyert a szerb formáció, nyomában az ukránnal és a románnal, de ez nem azt jelenti, hogy saját országukon kívül valaha is különösebben hallgatnák majd ezeket...
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
2401 levél
Válasz 07.05.13. 09:53 #39
Diszkósajt
Hát nekem legjobban a szerbek meg az oroszok produkciója tetszett, de az ukrán egy hányadék volt, nem is értem hogyan lettek másodikak. Kíváncsi vagyok legközelebb ki fogja képviselni kis hazánkat, szerintem Ákosnak nagy esélye lenne akár a győzelemre is a jelenlegi magyar zenei palettát figyelembe véve...
"Ha állat lennék nem tartanék embert a lakásban!"
32614 levél
Válasz 07.05.13. 02:13 #38
szbszig
Na, akkor máris még két hozzáfűznivaló. Először is az, hogy mennyit számít a színpadi produkció. Megnéztem a Molitvának a hivatalos oldalon fent lévő verzióját, és hát azt kell mondjam, a Helsinkiben a színpadra vitt körítés sokkal meghatóbbra és szebbre sikeredett. Szerintem rohadt jól mutat az öt szép lány a - hát, mondjuk ki: - csúnyácska énekesnő mögött, és ha valaki még a szövegét is elolvassa a dalnak, akkor rájön, hogy miért illik ehhez a dalhoz annyira egy csúnyácska énekesnő. Ellenben mondjuk a mi Aprócska Bluesunknak a klipje szerintem hatásosabb annál, mint amit a színpadon ott meg lehetett oldani. Na persze a klip visszafelé játszódik, úgyhogy ez igen nehezen lett volna élőben megvalósítható.

A másik pedig, hogy nyilvánosságra hozták az elődöntő utáni szavazás részletes eredményét. Ami számomra a legmeglepőbb, az ott a második helyen, mondhatni fölényesen, igen, mi vagyunk... Végül pedig statisztika arról, hogy ezen 10 ország egymás közötti helyezése hogyan módosult két nap alatt:

Szerbia: 1. -> 1.
Törökország: 3. -> 2.
Bulgária: 6. -> 3.
Fehéroroszország: 4. -> 4.
Magyarország: 2. -> 5.
Moldova: 10. -> 6.
Grúzia: 8. -> 7.
Macedónia: 9. -> 8.
Szlovénia: 7. -> 9.
Lettország: 5. -> 10.

A nagy vesztesei a döntőnek ilyen szempontból sajnos mi és a lettek lettünk (juj, szóvicc...), nekünk valahol a dobogó környékén kellett volna ez alapján végezni, a letteknek meg a legjobb kilencben.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
4156 levél
Válasz 07.05.13. 01:58 #37
pres
1100 év áldozata nem volt elég, hogy a magyarokat befogadja Európa.

Mit vártál?

Kezdem elhinni amit tegnap a pálinkafesztiválon mondott a pli, aki velem szembeivott...
Fuck it Dude let`s go bowlin`
32614 levél
Válasz 07.05.13. 01:35 #36
szbszig
No, itt vagyok én is, kicsit vegyes érzelmekkel, de erről részletesen mindjárt. Elöljáróban annyit, hogy amennyire utálom a hazai Megasztár meg Megatánc meg Hiper-szuper-gigasztárok a jégen és hasonló produkciókat, na annyire nem igaz ez az ilyen nemzetközi vetélkedőkre. És tényleg JSF- (fiatalabbak kedvéért: Jeux sans Frontiers - Játék Határok Nélkül) -hangulata van az egésznek, amire még rátesz Gundi barátunk hangja is, de én azt a sajnos már megboldogult műsort is szerettem kicsinek, és mindig néztem.

No akkor, továbblépve magára a versenyre... Az egyik szemem örül, mert az egyik kedvenc dalom nyert, és a mi Magdink is szépen teljesített, a másik meg zokog, mert az ilyen ukrán majmokat és ehhez hasonlókat nem hogy a dobogóra, de még a nemzeti selejtezőig sem lett volna szabad engedni...

Nem is tudom, hol folytassam hirtelen. Annyira csábít, hogy belemenjek megint egy kis parttalan geopolitikai pocskondiázásba. Úgyhogy bele is fogok... Kezdjük a kontinens túlsó végén! Az alapító "Nagyok" (igen, cinikusan nagy kezdőbetűvel írva) így végeztek: 19. Németország, 20. Spanyolország, 22. Franciaország, 23. Nagy-Britannia. Ha ehhez még hozzátesszük a 18. svédeket és a 24. íreket, máris megkaptuk azt, hogy az amúgy kurva szar litván produkciót leszámítva minden tőlünk keletebbre lévő ország megelőzött minden tőlünk nyugatabbra lévő országot. Vicces, mi?... Na de akkor most gondolkodjunk egy kicsit! Valóban ennyire pocsék zenét játszanak Nyugat-Európában manapság, vagy valami más van itt a háttérben? És ha most vetünk egy pillantást Európa térképére, akkor rájövünk, hogy míg az oroszoknak kurva sok szomszédjuk van, addig az íreknek egy pár nagyságrenddel kevesebb. És még azt is megkockáztatom, hogy az ukránok, fehéroroszok és moldávok szíve nemcsak azért húz inkább Oroszország Anyácska felé, mert velük egy rokonságban nőttek fel, hanem egyszerűen a szláv szubkultúra úgy egyébként jobban megragadja őket, mint az ír népzene.

Ennyi szót elég is vesztegetni a nyugati országokra, úgyse fognak soha a büdös életbe eurovíziós dalfesztivált nyerni, amíg a Szovjetunió össze nem áll újra... Ami viszont a keleti blokkot illeti, nos itt a fentinek pont az ellenkezője igaz. Az ukránok jöhetnek akármilyen szar és botrányos produkcióval, az első 9-ből kizárt, hogy valaha is kikerüljenek, amíg nyomja őket az összes szomszéd tagállam, továbbá Lengyelország, Románia stb. És megint hangsúlyozom, hogy nem az országok közötti politikai szimpátia számít a szavazásnál elsősorban, ezen Gundi is meglepődött egyszer-kétszer, hanem effektíve a szomszédság. Az észtek odaadták a 12 pontot a velük most óriási vitában álló oroszoknak. A törökök 12 pontjukat, népirtás ide vagy oda, az örményeknek stb. Vajon miért? Hát azért, mert kurva sok orosz él Észtországban, és kurva sok örmény Törökországban. És amíg az ország maradék része többé-kevésbé ízlése szerint szavaz, addig ők egyöntetűen a saját nemzetükre, ami így elhúzza az egészet egy irányba.

Még egy valami, visszatérve inkább a produkciók zenei értékére, mintsem a földrajzi hovatartozásra. Szóval lehet, a hozzászokás teszi megint, mint mindig, de nekem valahogy az elődöntőből továbbjutott dalok szinte mindegyike jobban tetszett a rögtön a döntőben indulóknál. De talán mégsem bennem van a hiba, mert a 14 alapból döntős közül 8 ténylegesen a legutolsó helyeken végzett. Úgyhogy ideje lenne megreformálni a versenyszabályzatot is talán. (Na persze akkor a nyugat-európai országok a döntő közelébe se kerülnének, azt meg nem akarja senki, ugye?...)

Egy csomó mindent akartam megint, csak persze elfelejtettem közben. Na mindegy, megyek elolvasom a Molitva szövegét, aztán ha közben eszembe jut, akkor még írok. Amúgy ha valaki lemaradt volna, felvettem az egész műsort, lett összesen 11,4 GB. Hogy fejlődik a technika, két éve még csak videókazettám volt...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
4156 levél
Válasz 07.05.13. 00:51 #35
pres

Emmostmi? Hányadik lett a magdus?
Fuck it Dude let`s go bowlin`
6377 levél
Válasz 07.05.13. 00:35 #34
RatBaG
9
"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
983 levél
Válasz 07.05.13. 00:30 #33
Kmg42
6 vagy 8 de lényeg hogy benne van az első 10-be így jövőre tuti lesz magyar a döntőbe. Nagyon sok országtól kapott pontot.

Mondjuk érdekes hogy az első egy Szerb lezbikus második meg egy Ukrán transzfesztita lett Szerintem szörnyűek voltak.
Szerintem
11818 levél
Válasz 07.05.13. 00:17 #32
Star Wars
Hanyadikok lettünk? Bazdmeg, nem tudtam, hogy ma van, kurva életbe, lekéstem róla!
Life's a bitch and then you die. That's why we get high. 'Cause you never know when you're gonna go
983 levél
Válasz 07.05.13. 00:10 #31
Kmg42
Ejjha, azért ez a szereplés tőlünk szerintem nagyon jónak mondható. Magdi szép teljesítményt nyújtott. Ahoz képest mennyire nélkülözött ország vagyunk.
Szerintem
20779 levél
Válasz 07.05.13. 00:07 #30
Pyrogate
Ha először láttad, megértem h fel vagy háborodva, mert ez sajnos mindig is így ment. Amúgy pedig ha valaki kiemelkedőt nyújt, általában máshonnan is szavaznak rájuk (pl. a szerb 'csajszi', vagy az ukrán, ami kurvaszar volt véleményem szerint). Az tetszett, hogy a finnek, az izlandiak, svédek mind adtak nekünk szavazatokat!
Szenvedély nélkül a foci halott.
6377 levél
Válasz 07.05.12. 23:49 #29
RatBaG
én az angolokon meg az íreken röhögök perpill
"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
8078 levél
Válasz 07.05.12. 23:44 #28
Gerry
Egyébként ez nem dalfesztivál, hanem politikai parádé-mindenki politikai, pontosabban entikai szempontok alapján szavaz-kiket szeretnek, ill. hol vannak jelentős kissebbségek, az már tökéletesen lényegtelen, hogy ki is énekelt épp. Ha utálják a szomszédjukat, hát messzire szavaznak, ha szeretik, akkor nem.
Pölö az itt amúgy érdekesen résztvevő Izraeliek nem hiába szsavaztak az oroszokra, ukrránokra és beloruszokra: töménytelen bevándorló zsidó származik onnan.
Persze vannak kivételek, nem is egy, ami pusztán szimpátia alalpján megy, azonban ez a fenti rész sem elhanyagolandó.
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
6377 levél
Válasz 07.05.12. 23:17 #27
RatBaG
elméletileg itt nem szabadna playbackelni, de a románoknál kiugrott a nyúl a bokorból mikor elfelejtették pengetni a gitárt...

közben elkezdődött a körbenyalás
"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
8078 levél
Válasz 07.05.12. 23:13 #26
Gerry
Hegedű
Apocaliptica, versenyen kívül, nem rosz, soha nem is volt rosz, de egy dalfesztiválon akusztikus zenebonát játszani, mégha csupán "átvezetőként" is, érdekes.
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
288 levél
Válasz 07.05.12. 23:06 #25
n.dani007
Azért ez a rock zenés nagyhegedüféleség megoldás se rosz
Darkynt
288 levél
Válasz 07.05.12. 23:02 #24
n.dani007
LOL
Ukrajna nagyon kemény de Románia se rossz
Darkynt
8078 levél
Válasz 07.05.12. 22:46 #23
Gerry
Belenéztem az eurovíziósba, hát, az autentikus indiánnak ható tamtammos és furujás örmény macsó, spanyolnak ható öltöszködéssel-enyhe képzavar
Most meg itten van moldova, mecsoda metálos dolog, Shakirás, avagy Cheres beütéssel nem is tudtam, hogy arrafele a kecskedugáson kívül zenélnek is

Amúgy meg vagy levitézlett, vagy pedig még nagyon kezdő énekesek avagy zenekarok, akikből az eddigi évek tapasztalatai alapján úgy sem kerül be szinte senki a zenei élet keringésébe-fölösleges cirkusz az egész.
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
983 levél
Válasz 07.05.12. 22:34 #22
Kmg42
Sajnos őket pont nem láttam. Lényegi véleményt csak a Magdi utáni "krémből" tudok alkotni.

Nem tudom hogy vagytok vele de nekem kicsit ez az Dalvesztivál azt a fílinget kelti bennem mint régen a Játék határok nélkül. Lehet hogy csak az európai jelleg meg Gundel hangja miatt. Tetszik.
Szerintem
20779 levél
Válasz 07.05.12. 22:28 #21
Pyrogate
Ukrán nagyon dúrván nyomta a németet.
---
ja, nagy szövege volt

amúgy meg Magdi nagy ellenfele egy általad megálmodott versenyen a Szerb "csaj" lenne. Jó hangja volt, no meg a szlovénnek is.
Szenvedély nélkül a foci halott.
20779 levél
Válasz 07.05.12. 22:27 #20
Pyrogate
azért a svéd csávó is kitett magáért...bazzeg van egy pár gáz
Szenvedély nélkül a foci halott.
983 levél
Válasz 07.05.12. 22:26 #19
Kmg42
Hát ennyi aberrált homokost régen láttam egy rakáson. Mondjuk az Orosz cicák azért hoztak némi vad nőiességet. Ukrán nagyon dúrván nyomta a németet. Az Angolok stílusa szerintem meg már legalább 7 éve kiment a divatból. A nem nemzetközi nyalizás menne a szavazáskor akkor még azt hinném hogy Magdinak esélye van
Szerintem
19625 levél
Válasz 07.05.12. 22:20 #18
LiT
Hát készek ezek az ukránok!! Ilyen engedni
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
6377 levél
Válasz 07.05.12. 22:19 #17
RatBaG
az ukránok vááá
"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
6377 levél
Válasz 07.05.12. 22:07 #16
RatBaG
ááá bazz ez okádék. hogy tudnak egyes országok ilyen homokosokat oda küldeni hogy képviselje őket? legalább 4et számoltam össze bár nem figyeltem végig. és kiállnak rózsaszín boával, angyalszárnyakkal, meg egyéb homokos göncökben... broáf

amúgy volt egy-két vicces (kritikán aluli) előadás
"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
20779 levél
Válasz 07.05.12. 21:50 #15
Pyrogate
Rúzsa Magdi azért jutott be, mert kieresztette a hangját, eszméletlenül tud üvölteni A szám tényleg nem a legjobb, de az előadásmódja nekem bejött (hogy ilyen egyszerű).

Ez a döntő meg...Elég viccesek vannak benn, de láttam milyenek voltak a selejtezősök, hááááát Poén, mindenesetre.
Mind1, a tavalyi győztes után akármi megtörténhet
Szenvedély nélkül a foci halott.
32614 levél
Válasz 07.05.11. 23:13 #14
szbszig
Te, láttad például a szerb vagy a máltai csajt?
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
5613 levél
Válasz 07.05.11. 23:03 #13
csuvi
nem tudom, én csak Ruzsa Magdi utániakat láttam teljes valójukban, de azok, mind kretének voltak. a többi dal rövid visszajátszása alapján számomra egyátalán nem meglepő bejutása; rajta kívül nem nagyon hallottam mást, akire akár csak annyit mondhattam volna, van joga ott lenni. maga szám sem volt vészes, annál inkább szerencsétlen csaj külseje. ránézésre alapból is egy olyan lány, kinek előadásának élvezhetősége hatványozottan nő a távolság függvényében, de ezt itt sikerült megfejelni egy erőteljes zsírpárna-túltengéssel, amit a rosszul megválasztott ruha csak mégjobban kihangsúlyozott. az ilyet hozzá kell bilincselni egy futópadhoz, mert ilyen szintű leépülést, egy magát valamire is tartó előadóművész egyszerűen nem engedhet meg magának..
A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt
32614 levél
Válasz 07.05.11. 23:02 #12
szbszig
Pyrogate: Szombat este, kilenctől az M1-en.

Ghost dog: Ja, pontosan, nekem se tetszik a dal. De ki tudja, két éve kimondottan tetszett a magyar szám, mégis leszerepeltünk a döntőben...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
621 levél
Válasz 07.05.11. 22:39 #11
Ghost dog
Megtudja nekem valaki mondani, hogy ez a szám mitől blues???
Ha engem kérdeztek szerintem semmi, eléggé jól ismerem a műfajt és semmi olyasmit nem találtam benne ami ráillene, persze lehet ezt kukacoskodásnak hívni, de nekem már a szám címe sem tettszett, ki volt az az idióta aki ilyen címet adott neki pff "aprócska" blues, kész röhej.
Egyébként kétségtelen, hogy jó hangja van a lánynak de lehetett volna ennél jobb anyagot is vinni egy ilyen versenyre, na mindegy azért szurkolok neki,
There is no such thing as an unwritten life, only a badly written one.
20779 levél
Válasz 07.05.11. 22:09 #10
Pyrogate
Basszus el is felejtettem, hogy van. Pedig ha tudtam volna, akkor megnéztem volna Örülök, h MAgdi bent van, de szerintem lehetett volna jobb dalt is választani, amivel kitörő hangerejét kamaztotatja. No mind1, a döntő mikor is van?
Szenvedély nélkül a foci halott.
32614 levél
Válasz 07.05.11. 00:29 #9
szbszig
Na szóval, 2007 lett közben, és inkább nem olvasom végig ezt a hsz-t itten lent, mert csak elmenne a kedvem a szombati döntőtől, azt hiszem.

Tehát akkor úgy állunk itt az elődöntők után, hogy van 10-ből 10 db kelet-európai országunk a döntőben. Ez vélhetően komolyan befolyásolni fogja a döntő eredményét, de erről, és hogy miért alakult így, majd kicsit később...

Én meglepődtem, hogy Rúzsa Magdi továbbjutott. Nem is maga az előadás, hanem inkább a szám nem tetszett. És nem tartottam esélyesnek arra, hogy felkelti a külföldiek figyelmét. Pedig annyira nem lehet a zenei ízlésem rossz, mert a szavazás végére összeállított saját 10-es listámmal 6 országot sikerült eltalálnom. Na mindegy. Azt a témát egyelőre hagyjuk a döntő utánra, hogy a mi Magdink továbbjutásában mekkora szerepet játszottak mondjuk a nyugat-európai rajongók, és mennyit határontúli felebarátaink a szomszédban, ez úgyis fehéren-feketén ki fog derülni az országonkénti rangsornál.

Amiért viszont érdekes lehet a döntő a tengernyi kelet-európai országgal, az az, hogy ha a jónép még mindig hajlamos az eggyel lejjebb található kommentben lévő tendenciára, azaz nem bír ellátni a szomszéd országokon túlra, akkor itt igazán vicces "körbeszavazások" is lehetnek.

Jaj, és a görög-török baráti találkozót a döntőben ki ne hagyjátok! A két nép amúgy is köztudottan rajong egymásért, és most ráadásul sikerült mindkettőnek egymástól függetlenül a nem túl fantáziadús "Shake it!" kifejezést tenni a számuk főtémájává. Presztízscsata lesz, mi?
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
32614 levél
Válasz 05.05.29. 22:35 #8
szbszig
Nekem tetszett volna, sőt, tetszett is, egészen a pontok kihirdetéséig...
A produkciók szerintem nem voltak rosszak. (Mellesleg, ha valaki meg akarja őket újra nézni, vagy csak a döntőt látta, és az elődöntősökre is kíváncsi,itt meg tudja tekinteni valamennyi klipet.)
A pontozás viszont botrányos volt... Skandinávok a skandináv országokra, a Balkán államai a volt jugoszláv tagköztársaságokkal az élen egymásra, szovjet utódállamok szintén egymásra, mediterrán országok úgyszintén... A végén már a fejemet fogtam, amikor szinte minden országnál meg tudtam mondani előre, melyik három szám lesz dobogós...
Ami viszont rendkívül érdekes, hogy nem az országok közötti szimpátia, hanem sokkal inkább a földrajzi hovatartozás, a "szomszédság" dominált. Tehát mi például a románokkal kölcsönösen cseréltünk 8, illetve 10 pontot, a törökök 12-t adtak a görögöknek, de ugyanez érvényes az egykori tagköztársaságok és anyaországuk egyébként nem mindig idilli kapcsolatára stb.
És akkor néhány kirívóan durva érdekesség szemezgetés szintjén:
- Oroszország a szomszédos Finnországot leszámítva csak utódállamaitól kapott pontot, ugyanakkor egy kivételével mindegyiktől legalább 7-et.
- A legjobb 3 Horvátország szerint: Szerbia-Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Macedónia... Csak véletlen, hogy néhány évvel ezelőtt még mind a négyen egybe voltak zárva...
- A(z egyik) citromdíjas spanyolok összes pontjukat 4 országtól kapták, ebből 3: Portugália, Franciaország és Andorra, utóbbitól rögtön 12-t...
- A (még inkább) citromdíjas britek daliás 18 pontjuk felét ki mástól, mint az írektől kapták.
- A (még annál is inkább) citromdíjas franciák 11 pontjukból 5-öt Andorrától, 5-öt pedig Izraeltől kaptak. Ja, majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy az énekesük izraeli származású volt...
- A honosítás, illetve más színekben indulás jó móka, hiszen például a svájciaknak garantált volt az észtek 12 pontja. (Meg akkor már baráti alapon a lettek 12-je, meg a litvánok 8-a stb...) (Hasonló példákért lásd az elődöntőt: portugálok 12-je a belgáknak stb.)
- Összefoglalva a 39 országból 14 adta 12 pontját szomszédos országnak, és további 8 "majdnem" szomszédos országnak (értsd ezalatt például Ciprus és Görögország esetét).
- A "nagy" országok és a házigazda: Spanyolország, Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, illetve jelen esetben Ukrajna automatikusan részvételi jogot kap a döntőre. A szabály helyességén el lehet merengeni egy csöppet, miután a döntő utolsó 5 helyezettjét szemügyre vettük...
- Ezzel szemben az elődöntő 10 továbbjutójából 9 simán bekerült a döntőn a legjobb 12-be.
- A döntőben istenített lettek, mint utóbb kiderült, hajszál híja, hogy utolsóként egyáltalán továbbjutottak a selejtezőből.
- Kedvencem volt még az orosz műsorvezetőnő, amikor szabályosan szabatkozni kényszerült heves füttykoncert közepette, hogy a rendező, testvéri Ukrajnának csak 2 pontot tud adni...
És még sok vicces dolog is történt, de most legyen elég ennyi.
Ami pedig az én szubjektív véleményemet illeti, fogalmam nincs például, hogy a görög produkció miért volt majd' 100 ponttal jobb minden másiknál. A máltairól meg csak annyit, hogy elfogadom, szép hangja van a nőnek, de könyörgök, ez egy dalfesztivál! Más országok komplett showműsort rendeznek, lebontják és megmozgatják a fél színpadot, vizuálisan is minden igényt kielégítenek, és akkor egy csúnyácska valaki odaáll, énekel egyet, és ezzel szabályosan porba alázza őket, hiszen annyival előzött meg mindenkit...
A NOX-nak minimum az első ötben, de inkább a dobogón kellett volna végeznie. Ezt minden lokálpatriotizmus nélkül mondom. Beléjük legalább szorult némi kreativitás, plusz még nagyszerűen is ötvözték a népi elemeket. De hát minek is beszélek egyáltalán népi kultúráról, amikor holland nő képviseli Andorrát, meg jordán férfi Szlovéniát... Erre, meg a moldávok röhejes produkciójára gondolva, lehet, jobban jártunk volna, ha mi mondjuk Fekete Pákót küldjük ki Ukrajnába...
Na mindegy. Pedig egész jó lett volna a műsor, ha mentesül az ilyenfajta pontozástól, és valóban fair versenyben dől el az első hely. Hogy további pozitívumot is mondjak, az ukránok nagyon profin megszervezték, legalábbis a tévéképernyőn keresztül semmi kivetnivalót nem láttam a lebonyolításban.
Reméljük, jövőre is ott leszünk, és jövőre több szerencsénk lesz. Például az osztrákoktól megkapjuk a 12 pontot. Idén ők voltak az elsők, akik elmondták a listájukat, és akkor még nem is hiányoltam, hogy nem kaptunk tőlük egyetlen pontot se...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
11406 levél
Válasz 05.05.25. 18:58 #7
Tyrn
szerintem meg egy rossz musor volt.
9789 levél
Válasz 05.05.23. 10:54 #6
Gillette
A moldáv tényleg poén volt. Nekem a nox után az orosz tetszett leginkább. De csak mert az volt a 2. legjobb csaj(a magyar után)
Meg ez a Ruslana se rosz bőr...
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
20779 levél
Válasz 05.05.22. 22:59 #5
Pyrogate
hát jó hangja volt a csajnak, de nekem Moldova tetszett
Szenvedély nélkül a foci halott.
104 levél
Válasz 05.05.22. 19:45 #4
qwas
Fűggetlenül attól, hogy kit vettek meg a Svájciak szerintem ők voltak a legjobbak.
Ami viszont nem tetszett az a Lettek siralmas teljesíténye és a magas helyezése volt. Azt monták hogy más 2 éves koruk óta zenélnek. Az a baj hogy meg is maradtak azon a szinten.
104 levél
Válasz 05.05.22. 19:44 #3
qwas
Fűggetlenül attól, hogy kit vettek meg a Svájciak szerintem ők voltak a legjobbak.
Ami viszont nem tetszett az a Lettek siralmas teljesíténye és a magas helyezése volt. Azt monták hogy más 2 éves koruk óta zenélnek. Az a baj hogy meg is maradtak azon a szinten.
20779 levél
Válasz 05.05.22. 16:40 #2
Pyrogate
Hát nem tom a bosnyák lányok is amolyan abba feelinget nyomtak, a 80as évek hangzásával.
Amikor kiderült hogy az élmezőnybe már nem kerülhetünk be akkor a moldávoknak drukkoltam az nagy poén volt
Mondjuk a román "bádogos" szám is poén volt
A lettek viszont ááá (az a két westlife szintű gyerek, vááá)
Svájciak? Minden évben megvesznek egy együttest, szánalmas
Norvág zenekar amolyan Junkies szinten...de a sok köcsög északi ország mind rájuk szavazott (svéd, dán, izland)
Görög? Mint ha Nataila Oreio (vagy hogy írják) énekelt volna, pfuujj
Málta? Végülis a hangja jó volt, de ez a stílus nem ide illett...
A fiúcsapatok mind szánalmasak voltak
Brit? Beyonce 2 (asszem erre ennyit elég mondani...) Csak épp a remek kommentár szerint ő a metálos vonalat erősítette...Mondjuk volt pár gyökér beszólásuk, nagyon szar volt a közvetítés. (Ezzel felugrottak az utolsó helyre)

A szimpátiaszavazásról már inkább ne is beszéjünk...Mondjuk érdekes hogy a magyar sorrend: Görög, román, többi...
Kiváncsi vagyok hány magyar szavazott a 10 perc alatt...
Amúgy mint showm úgy jó volt
Szenvedély nélkül a foci halott.
9789 levél
Válasz 05.05.22. 11:50 #1
Gillette
Nézte valaki. (mondjuk pont az idióta iq-s műsorral egyidőben volt úgyhogy nem valószínű, hogy annyian látták volna)
Nem volt rosz bár alapvetően nem az én stílusom. És úgye inkább szimpátiából ill politikai érdekből osztogatták a pontokat az országot minthogy a tudás alapján, de hát mit is várjunk, ha nem független zsűri dönt a helyezésekről. Így aztán nekünk(NOX-nak) nem sok esélye volt arra, hogy jól szerepeljenek. Kár pedig az első 5-be simán befértek volna(produkció alapján).
Full szar(ill átlagos) produkció volt mind az 1. görög, mind a 2. máltai is.
Egyébként volt egy két szánalmasan szar produkció. Ilyen a horvát, a szerb, máltai, brit, norvég, bosnyák, török. Kb így hirtelen.
A "legeredetibb" név mindenképp a svájciaké: Vanilla Ninja.
A legviccesebb produkció a norvégoké. Ez már nem a 80-as évek!
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.