25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Manchester United

Együtt forog a labda és a lélek, Vörös Ördög leszek, amíg élek!

Raistlin666
#40966 Raistlin666 [4780]
BF-et ez után a durvaság + flegma pofavágás után úgy ebben a szezonban már nem engedném zöld gyep közelébe...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

quervo
#40965 quervo [2119]
Ahelyett, hogy csapatkapitányi rangra emelnénk, eladjuk McTominayt. Grat

Válasz erre

Creativ3Form
#40964 Creativ3Form [33871]
Onana
Mazraoui-De Ligt-Martínez-Dalot
Casemiro-Mainoo
Diallo-Bruno-Garnacho
Zirkzee

Ezt szeretném jövő héten a Liverpool ellen. Meg ne lássam még1szer azt a kibaszott hamis kilences okádékot, Brunoval a támadósor elején, mert megörülök.

Rashi is padozzon szépen, Garnacho pedig mehet a kezdőbe. Da Ligt szintén. Agyfaszt fogok kapni, ha Ten Hag ugyan azzal a kezdővel fog kiállni, mint a Fulham és ma a Brighton ellen. A szomorú azonban, hogy képes lesz rá. Aztán majd lenyilatkozza, hogy "hát de a csapat még nincsen kész a bajnokságra." 'nyád. Milyen érdekes, hogy rajtunk kivül MINDENKI készen van, ugye? De mi nem. Neeeeem, mi sohasem.

Igazol egy belső védőt (sőt, kettőt is, csak csóri Yoro lesérült), mivel pontosan tudja, hogy probléma van azon a poszton. Erre nem az új igazolást játszatja hanem továbbra is azt, aki a probléma. Igazol egy csatárt, mivel pontosan tudja, hogy kell, mert Hojlund egyedül kevés lesz, plusz ugye le is sérült hetekre. Erre nem játszatja, hanem inkább hamis kilencesezik Brunoval, aki a KP esze, és nélküle nincs is semmi kreatívitás a KP-n.

De a mai kedvencem, hogy Mainoo annak köszönhetően, hogy Casemiro helyett is futnia kellett, mivel a Brazil képtelen rá, a 65. perctől kezdve már kb. a seggén vette a levegőt. Erre nem őt cserélné le, áááááááááá neeeeeeeem. Jöjjön le Bruno, akinek a lecserélésével meg is szünt a csapat támadójátéka, plusz Mainoo totálisan kikészült a meccs végére. Nem értem. Komolyan...mondom...NEM...ÉRTEM ezeket az idióta, 'alfasz döntéseket.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Raistlin666
#40963 Raistlin666 [4780]
A leghánytatóbb az egészben. hogy úgy látom az a patina is már kopik amit évek/évtizedek alatt felszedett a klub! Egy MU meccsen régen minden ellenfélnek enyhez/komolyabb gyomorgörcse volt...na ez a mostani banda már lassan csak a saját szurkerekből vált ki kellemetlen előérzeteket!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2023.12.31. 10:53
ufodani
#40962 ufodani [17759]
Áá..sajnos elértem azt a pontot ( én is ) amikor már immunissá váltam ettől az egész szartól. A Villa 2.félideje vsz a szezon legjobbja volt, majd ismét jön egy ilyen amin hót vakon voltunk, és ez ment végig ősszel. Van egy kiba nagy meccsünk amit követ 3-4 'hát mán wtf vót ez megint styl..
Ez van, ezt kell szeretni ill. hát szenvedve szeretni..húú de izgi. Basszák meg!

BUÉK nektek!

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: Raistlin666 2023.12.30. 20:33
Raistlin666
#40961 Raistlin666 [4780]
Forest 2. góljánál ez mi a fasz volt? Úgy értem ez a beleszarós löttyedt fasz védekezés/visszazárás???

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

SMBX-fan
#40960 SMBX-fan [2065]

Ennél jobban semmi sem írja le most a szitut. Ezt még annak is rossz nézni, aki nem United szurkoló.

Az ambíció a hatalomvágy eufemizmusa | Fejétől bűzlik a hal.

Válasz erre

ufodani
#40959 ufodani [17759]
jé ki van itt

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: powerhouse 2023.12.12. 22:57
powerhouse
#40958 powerhouse [13850]
Jók vagyunk mostanság

If I look back I am lost

Válasz erre

ufodani
#40957 ufodani [17759]
őőő what??

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Raistlin666
#40956 Raistlin666 [4780]
Végén már a párom is nézte velem mi a jó francon szentségelek/röhögök ennyit! Pedig nem szereti a focit! Tessék a MU bevon új közönséget!!!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

ufodani
#40955 ufodani [17759]
Jobbak vagyunk mint a München, mi csak hárommal szoptunk , azért eezz teljesítmény
Közünk nem volt semmihez.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2023.12.09. 17:58
jawsika
#40954 jawsika [3998]
Megint vidám kommentek jönnek a topicba, asszem.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Válasz erre

ufodani
#40953 ufodani [17759]
aki mint tudjuk nem akárki

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: quervo 2023.12.08. 13:37
ufodani
#40952 ufodani [17759]
loptam

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: quervo 2023.12.08. 13:37
quervo
#40951 quervo [2119]
Én azt hallottam, Maguire egyszer le tudta szerelni Chuck Norrist.

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2023.12.08. 13:28
ufodani
#40950 ufodani [17759]
Augusztus: James Maddison
Szeptember: Szon Hung Min
Október: Mohamed Szalah
November: őfelsége Harry Maguire
Megfejelve 10Haggal aki elvitte a novembert.

Jó hát semmi gond, minden full pöpec, megy az álomjáték, a játékosok egymást múlják felül etc...

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

ufodani
#40949 ufodani [17759]
Nagyjából tegnap minden összejött. Amúgy ha az őszt nézem, az a benyomásom, h mikor milyen kedve van a csapatnak, jóó nyilván nem, de mégis. Van, h megy a presszing mint állat ami jó játékkal is párosul ( pl a Galata és tegnap ) van h tiszta másnapos a brigád ahogy pl a Newcastle ellen. Full Steel Dragon 2000 a teljesítmény. Hogy ez mitől van...Egy a tutti és az állandó, a helyzetkihasználás úgy általában, ez a 18 rúgott kibebaszott sovány ( a 12en vágtak többet...) ) a kapottakkal nincs bajom ami szintén 18 és ez az 5.legkecsesebb, tehát a támadások minősége a borzalom és hát igen, maga a játék is az, mert inkább ez volt a domina ősszel. Mindezekből kiindulva kiszámíthatatlan, h mi lesz legközelebb.
MSziTomi
Két fan oldalon vagyok fent fb-on ( Red Army/ManUtdFanatics ), ahol folyamatos volt a sírás, h mi a faszt keres a kezdőben annak tudatában v nem tudatában ( lényeg, h menjen a fröcsögés ) h 3an is sérültek nagyjából onnan ( Case/Mount/Eriksen ), oks Mainoo alakul de még nem nonstop kezdő szint, + kell a rota is. Én 2 emberre voltam ráizgulva, korábban Mauglira ( már leálltam ), a közelmúlban pedig Onanára, akik hellyel közzel hozták az egyéni hibákat amikből jöttek a gólok. A többiekkel elvoltam. Oks még 3 ember akik ygengék: Rashi kiba nagy gödörben van, Marci maga a megtestesült öregotthon, Antony pedig...áá őt hagyjuk is, serdülő kettőben is már lecsekkolták, h merre fog cselezni hiszen 100%ban 1lábas. Na pl itt is lehet keresni a kevés rúgottakat.
Szóval Tomyboy, a pozíciójából adódóan általában mélyről érkezik ezért őt kevésbé tudják felvenni a védők, és vhogy általában a jó területekre érkezik, ezt vhogy jól érzi. Kell ő a csapatba mint kezdő, mert rengeteget melózik, viszont ha az egész csapat qka úgy általában akkor ő is velük tart ami vhol törvényszerű.
A tegnapi gólok és nem gólok

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Raistlin666
#40948 Raistlin666 [4780]
Ez a MU még tisztességesen összeomlani sem tud! Tessék eltelt több hónap és 3 pontra a City! Mi lenne ha még jól is játszana a csapat...hozzá teszem mikor a Pool meccsen elment a kép utána ezt néztem inkább...bocsi de Szobó jobban izgat alapból ha játszik (gólját azért elkaptam a végén szerencsére)...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: quervo 2023.12.07. 10:40
quervo
#40947 quervo [2119]
Nem láttam a tegnapi meccset, meg most már régóta egyet sem. Azt tudja valaki, mi az isten van McTominay-jel? Mert ez már nevetséges, házi gólkirályunk nekünk is, a skót válogatottnak is, és közben tudtommal ugyanúgy hatos poszton játszik általában (max 8-as). Ki nem szedném a kezdőcsapatból már.

Válasz erre

quervo
#40946 quervo [2119]
Ezt ugyanúgy nem veszik figyelembe, ahogy a megtorpanó tizenegyeseket, meg a labdát órákon át dajkáló kapusokat. Bohóc FIFA/UEFA

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2023.11.30. 12:07
ufodani
#40945 ufodani [17759]
Még mindig a tegnapon kattogok Onanával a fókuszban, aztán ma megláttam ezt is, hát a VAR is elmegy a szokásos picsába, nincs meg az 1 méter bazdmeg

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

ufodani
#40944 ufodani [17759]
Onana menj a f@szomba MOST

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

quervo
#40943 quervo [2119]
Tudom, nem ez a megoldás, de kirúgták már?

Válasz erre

Raistlin666
#40942 Raistlin666 [4780]
Én az ilyen "elindul a csapat" dolgokban nem tudok jelenleg hinni! Mert mi lesz ha be is indul egy darabig? Szerintem az elmúlt években volt már pár ilyen beindulás amiről mindig kiderül, hogy egy lefelé tartó spirál része csak hosszú távon! Azért beszédes hogy már ott tartunk hogy soha nem kezdett ilyen szarul a BL-ben a csapat! SOHASENEM!

Én már arra tudok csak gondolni, hogy a fejekben valami tévképzet arról mit kellene egy MU-nak képviselni a pályán meg azon kívül is!

Talán hátra kellene lépni 1-2 lépést/leszállni a magas lóról egyeseknek! Eskü ezekkel a játékosokkal ha fogná valaki átnevezné az egész hóbelevancot Manchester Red Devils-re és hoznának egy random de tökös edzőt akkor több győzelem lenne ebből az egész sztoriból!

Itt a múlt kísért meg a begyöpösödött hozzá nem értés a klubbon belül! Láttam már ilyet máshol is és nem lett szép a történet vége/most is tart sajnos...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2023.10.05. 14:18
ufodani
#40941 ufodani [17759]
A lényeg, h valszeg az öltözőn fog múlni.
( már ha nem indul el komolyan a csapat )

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

quervo
#40940 quervo [2119]
A taktika tud működni, tudunk dominálni, de ha nem, nincs B-terv, ahogy én értelmezem. Azaz van egy adaptív üzemmód, amivel tavaly végülis az összes nagyot megvertük egyszer, de azért szaladtunk bele késbe is vastagon. Ezzel a kerettel viszont azt gondolom, dominálnunk kéne már a közepesen nagyok ellen, és ez sem megy. Taktikai bukó az is, hogy telibe támadó kp-soktól várunk majdhogynem 6-os pozit (Eriksen és Mount), de ez világjelenség amúgy, a Fradinál is úgy lett Sigér és Vécsei is vkp, hogy amúgy nemigen voltak azok előtte.

És a taktikai ötlettelenség mellé jön a csapatmenedzsment is, a szigor megvan, Sancho esetében sértődésalapú, de jó, mondjuk ő pont nem tett eddig túl sokat hozzá a játékhoz. De kötve hiszem, hogy a nagy szigor fegyelmet teremt az öltözőben. Múltkor én is látni véltem (akartam) az akaratot, de inkább a játék örömét látom nagyritkán, amikor összejönnek dolgok, ld Palace elleni ligakupameccs.

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2023.10.04. 12:16
ufodani
#40939 ufodani [17759]
Sztem nem fogják "bántani".
Nem tom, hogy múxik egy ekkora klubnál akinél ekkora a szurkoló bázis világszerte, lehet mérnek h maradjon vs ne maradjon és ha mondjuk már 60% a nop akkor...+ ki tudja mekkora horror összeg a lelépés..
Maga a rendszer amit játszat, játszatott már tavaly is, h szinte mindig leghátulról ezer passz után "lehet" csak kezdeni a támadásba való átmenetet aminek passz miért kulcsa a kapus, de pl DdG-nek is ezért kellett mennie, nekem ez messze nem jön be, ráadásul úgy, h kb 50%-ban az történik, h DlJ ( de lábbal jobb ) előreíveléssel operál. Ezt ( ha ez az "elvárás") egy védő(k) mozgás közben jobban fel tudja mérni sztem. Eskü ha lenne erre stat, tuti nálunk lenne a win egész európában ami a hazaadásokat illeti.
De rengeteg az eladott labda is és mint már évek óta, a helyzetkihasználás is borzalmas. Lassan zárunk vissza, de pontrúgások utániból is sokat kapunk. Szal van itt baj bőven.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Raistlin666
#40938 Raistlin666 [4780]
Itt egy edző csere a szarnak egy pofon! Az egész közeg mérgező már szerintem! Casemiro-n látszik talán legjobban, jó hogy mondod! Madridos időkben ilyeneket nem lehetett tőle látni!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: quervo 2023.10.04. 09:52
quervo
#40937 quervo [2119]
"Sajnos" nem láttam, de láttam már eleget. Azt hittem, az Isten lába ez a holland, de úgy látom, mellényúltunk, és más testrész jutott. Azzal nem lehet mit kezdeni, hogy a védelmünket állandóan úgy kell toldozni-foldozni, meg persze Greenwood és Antony...
De Sancho neveletlensége és az, hogy Casemiro makulátlan madridi karrierje után itt rákapott a kártyagyűjtögetésre, az már elég egyértelműen menedzseri hiba. Oléval is ez volt, jött egy kifuttatott szezon, mert jött az új impulzus, élvezték a játékosok a játékrendszert meg az új főnök közvetlenségét, itt is tepert mindenki tavaly a kezdőcsapatért, aztán...

Tököm tudja, mi a jó, egyáltalán nem örülök már Ten Hag egyetlen plusz meccsének sem ezután, annak meg pláne nem, hogy tavaly volt egy idő, amíg a kötelékünkbe tartozott Buckland és Henderson is, erre kapunk egy Onanát. Ki kéne próbálni a törököt, mert mit veszíthetünk vele, de közben meg nyilván játszatni kell a drága kapust, nem fér bele az, hogy 200 millió eurónk tölti eltiltását ezért vagy azért, és akkor további fonttízmilliók üljenek a padon.

Új edző... pff, nem tudom, De Zerbit kivenni a Brightonból? Vagy Carrát a Middlesbroughból? Zidane?

Válasz erre

ufodani
#40936 ufodani [17759]
DdG watching Onana struggle at Manchester United.
Nem tudom, h ez már a gödör legalja e vagy passz. Vagy az lesz mint anno az Öreggel azaz maradhat, vagy megvárjuk, h ballagunk e csopiból ( nagyon úgy néz ki ) és akkor megy EtH. Az akarásra nincs panasz, mindenki megy mint az állat, de a hiba tenger mindig velünk van. Nem kicsit vagyunk lúzer fanatikusok

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Creativ3Form
#40935 Creativ3Form [33871]
Egy győztes meccset basztunk el...megint...újra...sokadjára...és, hogy nekem mennyire a faxom tele van már ezzel. Nulla ponttal fogunk kiesni a 'csába, már most látom. Büszkén kitehetjük majd dicsőség falra. Onana pedig katasztrófa. Te jézus Isten, mekkora. Pedig én örültem neki, amikor leigazoltuk. Nem értem amúgy mi történt tavaly óta. Ha nem is "azonnalmegnyerünkmindent" szinten vártam az idei szezont, de erre még a legmerészebb rémálmomban se gondoltam volna. Semmi nem működik. Oké, hogy a VAR is szopat minket, de nem lehet mindent erre fogni. Tényleg nem értem mi van. Jelenleg üvölteni és sírni tudnék egyszerre, annyira nem látom, hogyan és miként fogunk kimászni ebből a gödörből. Nem lennék meglepve amúgy, ha Ten Hagot még ma kirúgnák...de ki a faszomat hoznánk a helyére?!?! Nem is tudom mikor voltam utoljára ennyire elkeseredve. A faszom ki van.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Creativ3Form
#40934 Creativ3Form [33871]
Minek? Az infarktusnak vagy az alkoholmérgezésnek?

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2023.10.03. 20:03
ufodani
#40933 ufodani [17759]
Majd ma odab@szunk

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

ufodani
#40932 ufodani [17759]
Nem tudtam nézni, de...ááá..qrva bugos az egész az egész oprendszer.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: Raistlin666 2023.09.30. 18:19
Raistlin666
#40931 Raistlin666 [4780]
Elkapcsoltam félidőnél...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Raistlin666
#40930 Raistlin666 [4780]
Az a baj, hogy ilyen 4:3-at a mákos kiscsapatok szoktak játszani egy erős csapat ellen. Mikor végig nyom az utóbbi, a kiscsapatnak meg az a pár helyzet beakad valahogy...namost a MU ilyen kontextusban nézve csak még nagyobb szarban van!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2023.09.20. 23:01
ufodani
#40929 ufodani [17759]
Az egy gólos zakót előre aláírtam volna. De legalább most vertünk hármat és/viszont kaptunk egy bivaly De Lábbal Jobb potyát.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Raistlin666
#40928 Raistlin666 [4780]
Oké...az eredmény nem lep meg, de ilyen tahók mint Martinez el is érik hogy lassan a németeknek szurkolok!

Amúgy lássák az ángliusok ezt a koreai belső védőt? Ilyet ménem szereztek a tudjuk ki helyett???

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2023.09.19. 11:08
ufodani
#40927 ufodani [17759]
Nálam marad a kopasz. De az a kibebaszott helyzetkihasználás..."lehet" kapni gólt/gólokat, de rúgni is kéne.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: Raistlin666 2023.09.17. 08:58
Raistlin666
#40926 Raistlin666 [4780]
Tegnap ilyen PL délutánt tartottam (nem is tudom hány éve volt ilyen)! Tudom most a néma düh időszaka van itt, de azért a Pool-MU-Szarkák hármasból senki nem lehet annyira büszke szerintem! Mármint igen tudom a MU kikapott, de a másik két csapat se volt meggyőző!

A Pool első felese kb. kuka volt. Annyi volt az elszórt labda, hogy az ellenfél zavarodott bele! A Szarkák meg kb. kibekkeltek hazai pályán egy szir-szar 1:0-át.

A MU-nál azt hittem, hogy a nagy szőke gyerek góljánál majd felszakad végre valami. Csak ugye meg se kapták a gólt...utána meg a szokásos...nem tudom most már ki lehet mondani hogy ez a kopasz nem az a kopasz és takarodjon? Vagy egy Bayern elleni meglepi győzelem majd mindent helyre ránt? Függetlenül attól, hogy ott sincs minden rendben?

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

quervo
#40925 quervo [2119]
A legnagyobb baj, hogy a Glazerek mégis maradnak, úgy fest. Mondjuk melyik kezünkbe harapjunk, jelenleg csak arabok tudnák megvenni a csapatot.

Válasz erre

ufodani
#40924 ufodani [17759]
Minden kijött belőled, minden szavad kincs - ennyi az idő. Pont.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: konrad 2023.09.03. 21:55
konrad
#40923 konrad [13085]
Ettől függetlenül Titeket nagyon Szeretlek! Hát tartsunk ki valahogy...
Glory, Glory ManUtd!!!

Válasz erre

Előzmény: konrad 2023.09.03. 21:55
konrad
#40922 konrad [13085]
Danikám! Ma sem adtam fel, kurvára nem. Ám akkor világosítson már fel valaki, Te, bárki, hogy mi az irány? Igazolások? Nem kommentálnám. Tele vagyunk nyuggerekkel (Eriksen, Casemiro, Evans!!!), a mai második felesben a fél csapat a seggén vette a levegőt, hol az erőnlét? Egy katasztrófa van, az. Nulla taktika, Marcira alapozott nulla támadójáték, semmi szervezettség, ilyen Dalot-félék szárnyvédőként, aki térdelve befelé fejeli a labdát a mi 16-osunk felé, összevissza pörgő Antónia, hiszti és miegymás. Koncepció nélkül. Gáz van, az. Tegnap megnéztem a BHA-NU meccset, hát ott a "neve sincs" brightoniak akkorát mentek, mint állat, küzdöttek, futottak, csodás támadásokat vezettek és ki is picsázták az új kastélyosokat. Na ez a mentalitás nincs itt, csak degeszre fizetett, ellustult "nagy" ManUtd" játékosok, akik már az apjuk faszában is ManUtd rajongók voltak. Azok, persze.... Az a szomorú, hogy amikor múlt héten a N'forrest pikkpakk megbaszott minket kettővel, a harmadik gólunk után sem volt extasy. Így veszítik el szépen lassan a régi szurkereiket, mert számomra a harmadik gólunkig sem volt semmi non-plus ultra. Csak ültem, és ennyi. Nyertünk. Remek. "Kurva" jó meccs volt...

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2023.08.26. 19:25
quervo
#40921 quervo [2119]
Pedig ez csapat most, ballaszt hellyel-közzel kiszórva, a kezdő erős, és csapatemberekkel van tele, csatárgólunk még nincs idén, de az külön tetszik, hogy a 6-os, 8-as poszton lévő is odaér centerbe.
Nyilván jobban nézne ki ez a hsz, ha az ötödik percben írom, de most inkább csak bosszankodtam az elején 0-2-nél, hogy nehezebb meccs lesz a vártnál, nem gondoltam akkor sem, hogy kikapunk.
Højlund gamechanger lehet még, az Atalantában nem volt gólzsák, max gólszatyor, de gyerekkora óta itt akar játszani, és ez a mentalitás általában meghálálja magát.
Lesz még örömünk ebben a szezonban!
GGMU

Válasz erre

ufodani
#40920 ufodani [17759]
Never give up!
Értem amit mondasz. Köpködsz/káromkodsz/behánysz/földhöz baszkurálod a sörös( boros ) poharat/ordítasz
és egyéb indulatos faszságok és inkább jogosan sajnos az elmúlt 10 évben. Tudom, mert én ugyanezt teszem.
Ez a szenvedély, egy igazi szívből jövő rajongás, amiből ha kihalnak az indulatok és marad a sima legyintés, akkor tényleg elveszett minden ami a csapat szeretetét illeti, és akkor tényleg
lépni kell...
Minden szezon a reménnyel indul és az első sorral folytatódik egy idő után. Ez van
Pár éve mondtam, h egyszerűen muszáj túllépni a múlton, néha előveszem a fiókból rásomolygok és ennyi.
Ezzel mint "veterán" te ugyanígy tisztában vagy és minden 'rossz' ellenére ( a sok 'jóval' együtt! ) mondom azt, h
Soha ne add fel!
GGMU

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: konrad 2023.08.26. 16:26
Raistlin666
#40919 Raistlin666 [4780]
Jó gyorsan temeted az évet! Veterán vezérszurkolóként ez értelmezhetetlen Tőled...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: konrad 2023.08.26. 16:26
konrad
#40918 konrad [13085]
Remek. Három perc alatt 0-2 a Forestnek. Mi a piccss van itt? Számomra ez már nem szerethető csapat. Évről évre várom a felemelkedést, egy éve még tök bíztam ETH-ban, de most már semmit nem látok és leszarom a tavalyi bronzot. Nyögvenyelős, makkker bronz volt. Idén sem leszünk a lófaszban sem...

Válasz erre

quervo
#40917 quervo [2119]
Képesvagyokelfogyasztaniafolyadékot nevű játékosunk élete formájában. Mi lenne, ha tudna is focizni?

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.