Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Manchester United

Együtt forog a labda és a lélek, Vörös Ördög leszek, amíg élek!

32417 levél
Válasz 12.07.30. 19:04 #26488
Creativ3Form
Igen, ez a másik fele, hogy ez elég nagy csapaton belüli feszültséghez vezetne. Pl. Rooney esetében is, de mondjuk Nani és Welbeck anyában is megfordulhat, hogy ha Persilke csak úgy megkapja a 220-at, pedig semmit nem tett a csapatért, akkor nekik is kijár egy sokkal magasabb fizu. Többször is leírtam, és ezek után is lefogom, ha azaz éra, hogy játékosok mennek, vagy meggondolják, hogy menjenek, akkor nem kell. Amúgy se, de így meg főleg nem. Egy Persil ugyan is nem tesz ki egy Nani, Welbeck, Rooney hármast. Leszarom, milyen idénye volt tavaly.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
12897 levél
Válasz 12.07.30. 18:42 #26487
konrad
A shity visszavett a nagy lendületből?

Érdekes lesz az előttünk álló pár hét! A kékek igazoltak eddig a "legjobban", nekünk meg csak elkelne ez a Moura gyerek, meg Baines!RvP-vel meg nem foglalkozom, mert egyszerűen gusztustalan volt a minapi megnyilatkozása, mindannak ellenére, hogy hatalmas játékosnak tartom! Ugyanakkor ha idejönne: megfordult is valakinek az a fejében, hogy mekkora feszültséget okozna az ő jelenléte az öltözőben, kiváltképp Roo-val szemben, aki azért csak megbrusztolt az elmúlt években a maga nem kis gázsijáért, mire a holland meg csak úgy "beesik", rögtön megkapná a heti 220-at... Neeeem. Maradjon a holland csak a picsáján, itt van nekünk Roo, Dany, Csikó stb.
32417 levél
Válasz 12.07.29. 21:45 #26486
Creativ3Form
Nem hiszem, és ezért is gondolom kacsának. A Chelseaban sztem több lehetőséghez jutna, mint nálunk. Hiszen láttuk, Evra akkor is pályán volt kezdőként, amikor nagyon nem ment neki. Bár lehet, jövőre máshogy lesz, és Fergie majd többet fogja pihentetni Evrat. Jó lenne, ha lassan pont kerülne már ennek a bal szélső hátvéd kérdésnek a végére.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
16246 levél
Válasz 12.07.29. 21:37 #26485
ufodani
Na ez érdekes. Gondolom főleg EVRA játszana, viszont Cole-nak elég lenne a tarcsi szerep?
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
32417 levél
Válasz 12.07.29. 21:34 #26484
Creativ3Form
Rég volt már hápogi hír, de én találtam egyet:

Ferguson a 31 éves balbekkel helyettesítheti Evrát.

Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Manchester United „figyelemmel követi” Ashley Cole helyzetének alakulását a Chelsea-nél.

A Kékekkel az előző idényben az FA-kupát és a BL-serleget is elhódító angol válogatott balbekk szerződése lejár jövőre, így Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök menedzsere akár egy 10 millió font alatti ajánlattal is megkörnyékezheti a londoni klubot, már amennyiben tényleg komolyan gondolja, hogy a 31 éves Patrice Evra mellé a „szintén zenész” Cole a megfelelő megoldás.

Az angol lapok a Premier League előző idényének második helyezettjét egyébként sokáig sokáig Leighton Bainesszel emlegették egy szövegkörnyezetben, ám az Everton nem enged a 15 millió fontos vételárból, ennyit pedig Ferguson nem szívesen költene a 28 éves balhátvédre.

(H. M.)
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32417 levél
Válasz 12.07.29. 21:14 #26483
Creativ3Form
Upsz, Giggsy gól.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32417 levél
Válasz 12.07.29. 18:43 #26482
Creativ3Form
Never Give Up!
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
16246 levél
Válasz 12.07.29. 18:43 #26481
ufodani
Értem én, de mindent figyelembevéve erősítés lenne a csapatnak. Abszolute nem akarom védeni(miért is tenném), de abban biztos vagyok, h nem az hagyta el az ügynöke száját, h amit WAZZA kap(ez így kúrva irritáló). Nyilván az összeg az amit így prezentálnak.
Egyébként pedig piacgazdaság van és az erősebb kutya baszik, vagyis az erősebb csapat győz az esetek nagy részében és pölö ehhez kéne RvP.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
32417 levél
Válasz 12.07.29. 18:27 #26480
Creativ3Form
Az. És semmi joga hozzá ugyan azt kérni, mint amit Rooney kap.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
16246 levél
Válasz 12.07.29. 17:47 #26479
ufodani
Mi ez, zsarolás?
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
32417 levél
Válasz 12.07.29. 14:56 #26478
Creativ3Form
Adjátok meg azt, mint Rooneynak és megyek

Eddig is azt mondtam, hogy nem kell, de ezek után is azt mondom. Mi tett ez a Persie a csapatért, hogy már akkora jogokat követel magának, mint ami Rooneynak van? Semmit! Menjen csak a Citybe ez a pénzéhes Holland, de ide nehogy bemerje tenni a lábát!
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32417 levél
Válasz 12.07.26. 16:23 #26477
Creativ3Form
Rooneyék újra edzésen

Nnnnna, akkor nagyon remélem, hogy a következő meccse, már kapunk egy izmosabb keretet, és egy izgalmasabb, magasabb színvonalú meccset! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Rooney-Kagawa kettős hogyan tud majd játszani. Főleg, milyen felállásban.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
12897 levél
Válasz 12.07.26. 10:50 #26476
konrad
Nagy-Britannia–Szenegál 21.00, Old Trafford (Tv: Eurosport)

Csapatkapitány: Ryan Giggs.
12897 levél
Válasz 12.07.25. 17:58 #26475
konrad
Persze gondoltam, de mondom gonoszkodom egy kicsit! Azért majd egy képet feszíthetnél fel róla! Én megvárom a vaterás megjelenését, a tököm se ad ki 20 ezret érte! Hétvégén néztem itthon az új angol válogatott - fehér és kék - umbro mezeit: 19990,-... Jóvan mondom, majd megnyugszotok!
16246 levél
Válasz 12.07.25. 17:52 #26474
ufodani
Sosem lennék!
Egyébként jobb 1 természetesen.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
12897 levél
Válasz 12.07.25. 17:51 #26473
konrad
A Fly Emirates feliratút! Hazaárulóóóóóóóó...
16246 levél
Válasz 12.07.25. 17:31 #26472
ufodani
Na itt az idő, h beváltsam(és persze még ráfizessek) a Factoros nyert 10ezres vásárlási utalványomat. Vaajoon melyiket teszem magamévá a jövő héten?
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
16246 levél
Válasz 12.07.25. 15:58 #26471
ufodani
Tetszett: BÉBÉ, KAGA, BRADY harcossága és LINGAARD rongylábúsága.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
16246 levél
Válasz 12.07.25. 15:45 #26470
ufodani
Nincs kavicsozás, nekem is egyre szimpibb
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
12897 levél
Válasz 12.07.25. 15:44 #26469
konrad
12897 levél
Válasz 12.07.25. 15:44 #26468
konrad
Ajjj, Bebe labdája csak kicsit volt hosszabb, Csikó majdnem elérte...
32417 levél
Válasz 12.07.25. 15:43 #26467
Creativ3Form
Kövezzetek meg, de nálam eddig Bebe a meccs embere! Nagyon nagyot játszik!
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
16246 levél
Válasz 12.07.25. 15:32 #26466
ufodani
KAGA . A védőröl pattant be de ki nem szarja le.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
12897 levél
Válasz 12.07.25. 15:31 #26465
konrad
Na megvan a kis szamuráj első gólja! Ez szép akció volt!
32417 levél
Válasz 12.07.25. 15:30 #26464
Creativ3Form
KAGAWA, HÁHÁHHÁÁÁ! És Bebé nagyot játszik eddig!
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32417 levél
Válasz 12.07.25. 15:27 #26463
Creativ3Form
El se hiszem, Bebé mer lőni messziről!
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32417 levél
Válasz 12.07.25. 15:27 #26462
Creativ3Form
Óóóóóój, szép volt most ez a fejes összjáték!
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32417 levél
Válasz 12.07.25. 15:26 #26461
Creativ3Form
Amúgy Anderson továbbra is egy nulla számomra. Amúgy se bírom a srácot, de itt a túrán se csinált még semmi értelmeset. Remélem, ez most már tényleg az utolsó utáni esélye, és ha idén se javul, végleg megválunk tőle.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32417 levél
Válasz 12.07.25. 15:24 #26460
Creativ3Form
Cáááááj, túl lapos volt Kagawa lövése!
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32417 levél
Válasz 12.07.25. 15:23 #26459
Creativ3Form
Na, jön Csikó. reméljük, ezúttal nem botlik bele minden labdába a kis borsócska. Formába kéne lendülnie, mert nagy szüksége van a csapatnak arra a Hernandezre, aki az első évében volt a csapatnál.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
12897 levél
Válasz 12.07.25. 15:22 #26458
konrad
Jön Csikó!
12897 levél
Válasz 12.07.25. 15:22 #26457
konrad
Macheda évről évre gyengébb, nem tesz jót neki ez a kölcsönadósdi. Egyszerűen béna lett, egy labdát eddig nem tudott normálisan megjátszani!
32417 levél
Válasz 12.07.25. 15:22 #26456
Creativ3Form
Továbbra is zavar, hogy NEM LÖVÜNK MESSZIRŐL! Miért kell bevinni mindig a tizanhatoson belülre, és kis passzokkal, közelről megoldani? Miért nem lehet távolról tüzelni?
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32417 levél
Válasz 12.07.25. 15:18 #26455
Creativ3Form
Hihetetlen, ez a Macheda még Csikónál is szerencsétlenebb! És Kagwa már 3 gólpassznál járhatna, ha a csatáraink nem balfaszkodnak!
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32417 levél
Válasz 12.07.25. 15:07 #26454
Creativ3Form
Na, jön BÉ33 is. Megvan mentve a meccs!
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
16246 levél
Válasz 12.07.25. 15:05 #26453
ufodani
Egyetértek. 10 ember védekezik és középen barkácsolnak ahelyett amit mondasz.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
12897 levél
Válasz 12.07.25. 15:03 #26452
konrad
Próbálnak ilyen zsebkendőnyi területen körömpasszozni, meg lefordulni, ahelyett, hogy széthúznák még jobban a pályát, meg persze többet futnának. Macheda is olyan flegmán játszik, hogy gyomorforgató.

Remélem rákapcsolnak...
16246 levél
Válasz 12.07.25. 15:00 #26451
ufodani
Nem is fognak sokat, sőt keveset fognak játszani. De nem csak ők. KAGÁN kívül a mai csapatból, szinte senki-persze kivétel a korábbi "nagyok".
Ez(is) egy edzőmeccs és játéklehetőség azoknak, akik a hiányzók miatt szerepelnek, promóció és kis pénzgyűjtés.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
32417 levél
Válasz 12.07.25. 14:50 #26450
Creativ3Form
A fiatal védőink nagyon nincsenek még kész az EPL-re. ez nem az első hasonló hibájuk a túrán.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32417 levél
Válasz 12.07.25. 14:49 #26449
Creativ3Form
Hát, ez eddig lófasz. Egytől egyig mindenkitől. Remélem, most is úgy kezdik a 2. felest, mint szombaton. Akkor ott, az első 20 perc a második játékrészből, nagyon jó volt.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
12897 levél
Válasz 12.07.25. 14:47 #26448
konrad
Így van, nagyon jól véd, ugyanakkor mekkora védelmi hiba volt előtte?
12897 levél
Válasz 12.07.25. 14:46 #26447
konrad
Lindi nagyot fogott...
32417 levél
Válasz 12.07.25. 14:46 #26446
Creativ3Form
Lindegaard most kb. az 5. 6. góltól mentette meg ezen a túrán a csapatot...
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
12897 levél
Válasz 12.07.25. 14:46 #26445
konrad
Aztakurva, mit kihagyott az ellenfél...
12897 levél
Válasz 12.07.25. 14:38 #26444
konrad
Köszi Dani, közben találtam én is egyet!

Kínai Nagyfal: ezek aztán szépen tömörülnek... Kaga pedig rettentő agilis!
16246 levél
Válasz 12.07.25. 14:32 #26443
ufodani
Itt

Crea azon nézi, nem adott látom
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
12897 levél
Válasz 12.07.25. 14:28 #26442
konrad
Tud valaki egy linket nyomni? Melóhelyen vagyok...
32417 levél
Válasz 12.07.25. 14:26 #26441
Creativ3Form
Na, Powell kihagyta a meccs legnagyobb helyzetét!
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32417 levél
Válasz 12.07.25. 14:14 #26440
Creativ3Form
Ja igen...A Moura-ügy folytatódik

"Lucas Moura ügynöke elmondta, a játékos utasította őt, folytassa a tárgyalásokat a Manchester Uniteddel"

Nincs ez még veszve fiúk.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32417 levél
Válasz 12.07.25. 14:12 #26439
Creativ3Form
Sebaj, legalább könnyebb dolgunk lesz.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.