For Honor
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Manchester United

Együtt forog a labda és a lélek, Vörös Ördög leszek, amíg élek!

4708 levél
Válasz 08.06.01. 19:32 #4216
Christoph
Én úgy emlékszem, hogy ott Beckham rúgta pofán az öreget a cipővel. Volt egy fejberúgos eset is, az fordítva esett.
Hát szerintem kb. az lesz a nagy bejelentés, hogy hosszabított meg fizetés emelés. Erre látom a legtöbb esélyt.

Lit: A játékostemető az utóbbi két bajnokságot megnyerte, méghozzá rekordpontszámmal, oda-vissza verte az első ötöt. Nem jött össze pár éve a BL... és talán az angolok mindig egyeduralkodóak voltak és lesznek? Biztos neked is tetszene, ha MU-ról olyanokat mondanék, hogy ja az a csapat, amelyik a BL-ben csoport negyedik lett... telik az idő és a real jelenleg fiatal tehetségeket vesz (már szinte görcsösen). Ja hogy fogalmad nincs mi megy mostanában arrafelé... nem baj, de lehet ám csöndbe maradni is. Vagy én is elkezthetem a csapatodat szapulni, pl. vén alkeszezni, a tulajt zsidózni meg mondjuk falábúzni az angolokat, de nem teszem, mert van bennem annyi tisztelet. Még azt is hozzátehetném, hogy idén a csapatod egyszemélyes volt, azt meg el akarják vinni...én is félteném.

ui. Honnan veszed, hogy annyira akarom Ronaldot? Csak azt írtam, hogy el kell engedni, ha menni akar. Ezt mondanám, akkor is ha Robinho vagy Ramos akarna elmenni...
18507 levél
Válasz 08.06.01. 19:03 #4215
LiT
Faszom. Miért akarod ennyire, hogy a fostalicska játékostemetőben folytassa Ronaldo?

Maradni fog... pletyka meg faszság az egész... Ronaldonak megmondták, hogy kussoljon és ne nyilatkozzon egyértelmű dolgokat és igy lesz rejtélyes az ügy... bla bla... a lényeg, hogy marad OT-n.
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
12871 levél
Válasz 08.06.01. 18:46 #4214
konrad
Persze, hogy ismerős, de az Öreg csak nem rúgja pofán egy csukával, mint anno Becks-t! De azért nem kellene Ferguson "kommunikációs" technikáját ennyire (le)általánosítanod, minden bizonnyal nem az az eset jellemző rá, bár tény, hogy akkor Beckham-nek már akkora pofája lehetett, hogy lehet én is bebasztam volna neki egyet. Elvégre az edző a főnök, nem a szarfaszú játékos..., mégha sztár, akkor sem!

Kíváncsi leszek a gyerek "döntésére"...
4708 levél
Válasz 08.06.01. 18:28 #4213
Christoph
De most min gondolkozik Ronaldo? 2-3 nap múlva okosabb lesz? Glazeréknek meg tudomásul kellene venniük, hogy ez nem rabszolgapiac, ha a játékos menni akar, akkor max annyit tehetnek, hogy a legtöbbet kihozzák az üzletből. Egyébként miben más a Chelseatől a MU, ha itt is ilyenek dirigálnak fenntről meg adják a pénzt...?
Ha Ferguson majd leül Ronaldoval beszélni, akkor elképzelhető az öreg kommunikációs technikáját ismerve, hogy ismét repkednek majd a cipők. Gondolom ismerős.
12871 levél
Válasz 08.06.01. 17:58 #4212
konrad
Hát én nem tudom srácok...most már a héber tulajdonosok is keménykednek:

„Többször is leültünk a Glazerekkel. A legjobban úgy tudnám összefoglalni a szavaikat, hogy a pokolba a Reallal… Nagyon kemények és határozottak, úgy látom, hogy ha az erejüket akarják demonstrálni, akkor akár még hajlandók a lelátóra is száműzni a játékost. Nem akarják beadni a derekukat” – nyilatkozta Ferguson.

Erre Ronaldo:

„Remélem, hamarosan bejelentést tehetek. A jövőmről két-három napon belül dönteni fogok” – mondta a luzitán világklasszis a portugálok grúzok elleni felkészülési mérkőzése után.

Persze ezt is az NSO hozta, de a soccernet is utalt Ronaldo megjegyzésére:

"The winger has been the subject of intense transfer speculation involving Real Madrid and told reporters: 'Within two or three days I will decide my future."
3933 levél
Válasz 08.05.31. 14:36 #4211
Samu G
Már a l'Arsenal sem a régi...
(tiszta francia a francia válogatottban sem sok van amúgy...)

Konrad: ilyen hülyeségeket már el sem olvasok inkább.
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
12871 levél
Válasz 08.05.31. 14:20 #4210
konrad
Újabb rémhír, a'la NSO:

A Cristiano Ronaldo körüli híresztelések mellett újabb átigazolási ügy okozhat fejfájást a Manchester United vezetőinek. Carlos Tevez kijelentése tovább növelheti Sir Alex Ferguson gondjait, hiszen a játékos igen fontos láncszem a „vörös ördögök” játékában.

„Egy nap a spanyol élvonalban szeretnék futballozni. Persze jól érzem magam Angliában, de sok dél-amerikai játékosnak nagyon fekszik a spanyol vagy az olasz bajnokság” – nyilatkozta az argentin Tevez.

12314 levél
Válasz 08.05.31. 12:27 #4209
vortób
Azért azt bevalhatjátok hogy tiszta francia nincs az arsenalban jelenleg. 1 volt de az is elment Jelen pillanatban 5 darab francia van a keretben(Clichy, Gallas, Sagna, Traoré, Diaby), ezek közül a kezdőben 3 darab kap helyet, egy alig játszik, Diaby meg csereember. Szerintem ez nem olyan sok.
,,Happiness is only real when shared."
13840 levél
Válasz 08.05.31. 11:00 #4208
powerhouse
Egy biztos: a hazai fiatal tehetségek iszonyatosan felértékelődnek, ha az EU-val is sikerül elfogadtatni (sérti a szabad munkaerőáramlás elvét és törvényét). Olaszoknak és spanyoloknak annyira nem lenne gáz, angoloknak annál inkább. Bár így is össze lehet szedni 4-5 csapatra való tehetséges játékost a Premier Leagueben is.
If I look back I am lost
12871 levél
Válasz 08.05.30. 19:31 #4207
konrad
Hol van az még? Sok víz fog lefolyni a Dunán és sok MU gól fog még pottyanni az ellenfél kapujába, mire odaérünk.

Egyébként nem rossz intézkedés lenne, mint ahogy páran írtátok, az angol foci és tehetségeik miatt. Nekem pld. tényleg semmi bajom az Arsenallal, de amikor csak francia vagy francia-hangzású neveket hallok (kivéve Fabregast, Hlebet stb.), akkor feláll a szőr a hátamon. Emlékszem, hogy 2001,2002 magasságában az arset egyszerűen csak francia válogatottnak csúfoltuk! (nehogy megharagudjatok arse szurkerek!)

Szóval ez az intézkedés "súlyozott" lenne szerintem: jöhetnek a külföldi jó focisták (is), de egy csapaton belül maradjon meg a brit dominancia. Remélem így több angol tehetség jut szóhoz, mondjuk ilyen Walcott típusú gyerekek!
3933 levél
Válasz 08.05.30. 15:23 #4206
Samu G
De attól függetlenül nincs külön angol meg Wales-i útlevél. Szóval sztem egy ország. Meg ugye lehet van Wales-i bajnokság, de sok Wales-i csapat az angolban indul (ugye Cardiff City, Swansea...stb...). (de skót-angol közt is volt átjárás már).

De egyéb problémát is felvet a dolog (pl akkor az AS Monaco-ban 6 Monacoinak kéne játszania??? ).

De a problémák ellenére én pozitívnak tartom a dolgot. Az angol foci ismét az angoloké lenne. A maradék 5 hely bőven elég a legjobb külföldieknek...Persze az EU-n ez nem nagyon fog átmenni.

A United meg biztos jól járna ezzel (meg a West Ham és a Villa is) angliában.

Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
12314 levél
Válasz 08.05.30. 14:49 #4205
vortób
Szerintem nem, mert a walesieknek, íreknek is van bajnokságuk, és ha ott nem számitana akkor UK előnyben lenne.
Ez a szabály pedig nemcsak hogy rasszizmus, hanem több kelet-európai, afrikai válogatott degradálása! A válogatott sem fog soha befutni ha például Dzsudzsák a PSV helyett a Debrecenben lép pályára, az nem válogatottat segíti, mintahogy az sem, ha például Manucho mehetne vissza Angolába, gondolom roppant színvonalas bajnokságba.
,,Happiness is only real when shared."
2550 levél
Válasz 08.05.30. 14:46 #4204
Pomee
ez nem nagy cucc... oroszorszagban ezt mar reg bevezettek, viszont az okosok megtalatak a megoldast... allampolgarsagot a fekaknak

amugy meg...
Nagy-Britannia az az Anglia, Wales, Skocia resz, ami a nagy fo sziget es az nem orszag... amire te gondolsz az az Egyesult Kiralysag!
Never underestimate the power of the Dark Side...
18507 levél
Válasz 08.05.30. 14:40 #4203
LiT
Ez durva lenne, ha bevezetnék 2012-től!
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
13840 levél
Válasz 08.05.30. 14:33 #4202
powerhouse
FONTOS !!!

Ugye Nagy-Britannia egy országnak számít? Végül is egy államfő van.
If I look back I am lost
3933 levél
Válasz 08.05.29. 17:03 #4201
Samu G
megnyugodtam.
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
13840 levél
Válasz 08.05.29. 16:54 #4200
powerhouse
Bocs, rosszul tudtam, csak pletyka volt.
If I look back I am lost
3933 levél
Válasz 08.05.29. 16:48 #4199
Samu G
Mikor? úgy látszik erről lemaradtam.
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
13840 levél
Válasz 08.05.29. 15:33 #4198
powerhouse
Evans már a Sunderland játékosa. Leigazolták, nem kölcsönben van ott.
If I look back I am lost
3933 levél
Válasz 08.05.29. 15:31 #4197
Samu G
Brown lehet hogy kezdő, de kb semmivel sem jobb mint pl Simpson (csak rutinosabb). Sőt...

Az hogy valaki nem rutinos meg az hogy nem MU szintű az nem ugyanaz. Lehetőséget kell adni nekik és bizonyítanak (Simpson pl elég jó volt azon a pár meccsen amikor játszott, Eagles meg pl felkészülési meccseken alkotott hatalmasat)
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
12314 levél
Válasz 08.05.29. 14:56 #4196
vortób
Brown gyakorlatilag kezdő volt nálatok idén, és angol válogatott, O'Shea is játszott már pár száz meccset, Fletcher pedig nagyon jó játékos csak keveset játszik.
,,Happiness is only real when shared."
12871 levél
Válasz 08.05.29. 08:53 #4195
konrad
Sem Eaglest, sem Simpsont nem tudom megítélni, mert nem nagyon láttam őket játszani! Ugyanakkor szerintem elég elhamarkodott megjegyzés ez az "MU szintezés", hiszen MÉG kiforróban lévő játékosokról van szó, akik elérhetik azt az elvárást, amit jelenleg hiányolsz.
3933 levél
Válasz 08.05.29. 08:12 #4194
Samu G
Nagyon fiatalok, és ezt így kijelenteni nem lehet (Eagles azért nem kis gólokat tud lőni pl, Simpson villámgyors...stb..).
Másrészt akkor feltenném a kérdést: Brown, O'Shea, Fletcher, MU szint? Nem egy kaliber mint a több, viszont tökéletes kiegészítőemberek. És a védelemben ilyenre van szükség, és nem egy padozó túlfizetett "sztárra" (Mert lehetetlen kiszorítani a jelenlegi kezdőket). Csapat ilyen játékosok nélkül nem létezhet. Nem olyan technikásak, de viszont mindíg szívüket-lelküket kiteszik a pályán ha lehetőséget kapnak (s ez nagyon sokat számít)

LiT: Ne foglalkozz a Reallal. Felesleges. Én már elengedem a fülem mögött az ilyen híreket.
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
18507 levél
Válasz 08.05.29. 06:48 #4193
LiT
Erre válasz:

Calderón nem akart konfliktust

A Real Madrid elnöke, Ramón Calderón válaszolt a Manchester United által kiadott közleményre; a királyi gárda elnöke elmondta, nem akarnak konfliktust az angol csapattal, akivel jó kapcsolatot ápolnak.

“Nem tettünk, és soha nem is fogunk tenni semmit egy olyan baráti klub akarata ellen, mint Manchester United. A Real Madridnak nem tett semmi rosszat ebben az ügyben.”

Az eddig a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben Calderón szerint a madridi klub kapcsolata kiváló az Manchester Uniteddel.

“Nagyszerű a kapcsolatunk a Manchester Uniteddal, és nem fogunk olyat tenni, ami ártana egy másik csapat akaratának, ahogy mi sem örülnénk, ha velünk tennének ilyet,” - jelentette ki Calderón.

Az elnök elmondta, nem akar konfliktust az angolokkal, és sajnálja, ha kényelmetlen helyzetbe került a manchesteri egyesület.

“Sajnálatos, ha kényelmetlen helyzetbe került az angol klub, mi nem fogunk semmilyen konfliktust kelteni náluk. Tudjuk, hogy a Manchester United nem akarja eladni a játékost, és ez ellen nem tehetünk semmit. Ez a futballista és a klub problémája.”
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
18507 levél
Válasz 08.05.29. 06:44 #4192
LiT
Rohadt Real

Elegem van már belőlük!
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
12314 levél
Válasz 08.05.29. 06:05 #4191
vortób
Én szerintem sem Eagles, Simpson MU szint, a csatárok tényleg jók. Bár 90% hogy Silvestre, Piqué távozása Veloso érkezésének előszele.
,,Happiness is only real when shared."
12871 levél
Válasz 08.05.28. 22:13 #4190
konrad
Köszi Samu, így most már képben leszek/vagyok a fiatalokkal kapcsolatban! Nagyon kíváncsi leszek a "jövő évi" idénybeli keretre! Kit veszünk, ki jön fel a tarcsiból vagy vissza a kölcsönből?!
3933 levél
Válasz 08.05.28. 22:02 #4189
Samu G
Manucho a mi Angolai játékosunk, jelenleg vízumproblémák miatt a Panathinaikosban van kölcsönben. Elvileg köv szezonban játszhat. Magas, erős (pont olyan aki jól jön kiegészíteni Tevezt és Rooneyt. Fiatal ő is, sokat kell tanulnia. Szépen lövi a gólokat (de én azért nem őt favorizálnám /nem angol.../ ).

Frazier Campbell jelenleg a Hull-nál van kölcsönben, sajnos olyan jól játszik, hogy meg is akarják tartani...Érdemes pl megnézni mit művelt az utolsó meccsen amikor gólpasszt adott Windass-nak (Hull ezzel a góllal jutott fel a PL-be...).
Danny Wellbeck kapta az év Akadémiai játékosa díjat. Ő még fiatal (17 azt hiszem), szóval még 2-3 év minimum, de sztem még Campbellnél is tehetégesebb. + manchesteri születésű (Salfordi, ugyanúgy mint az isten)
Mindkettő technikás, robbanékony, csak kicsit erősödniük kell tán.
Evans tavaly és idén is a Sunderlandben volt kölcsönben, róla mindent elmond, hogy Keane mindenáron le akarja igazolni végleg...
Simpson-t meg Eagles-t meg már biztos ismered, ők játszottak jópár meccset az első csapatban is.

Neville tényleg kevesebbet fog játszani mint szokott (csakúgy mint Scholesy és Giggs - a főnök legalábbis ezt mondta), de még mindíg ő a vezére az igazi vezére a csapatnak (érdemes megnézni az ünnepléseket). Sztem őt hosszabb távon Danny Simpson (aki szintén Manchesteri születésű - ez nekem legalábbis fontos) tudja helyettesíteni (kb Evra stílusú játékos, csak rá is kell még 10 kg izom). Ha nagyon kell akkor meg ott van az új Jolly Joker (O'Shea mellett) : Hargreaves.

Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
12871 levél
Válasz 08.05.28. 21:42 #4188
konrad
Uhh, csak úgy röpködnek itt az új nevek! Mondjátok legyetek szívesek, hogy kik ők? Manucso, Wellbeck, Kambell etc.

Samu! Szerintem Neville a jövő idényben már max. olyan szerephez juthat, mint Giggsy (bár, ha bl győztes gólt kell lőni, a fene sem bánja ). Nem mai gyerek már, hosszú ideig sérült volt, úgyhogy nem hiszem, hogy komoly szerephez juthat. Bár a nagyon jó felfutásaira, beadásaira és szereléseire bizony nagy szükség volna!
3933 levél
Válasz 08.05.28. 20:47 #4187
Samu G
Csatárhiányt Manucho, Wellbeck, és Cambell megoldja (utóbbi kettő nagy ígéret), Középen tényleg semmiképpen nincs hiány (de én szeretném pl Chris Eagles-t többet játszani látni - nagy kedvencem), hátul van ugye univerzális játékosként O'Shea, Wes Brown+ jobbszélt pl Harg is nagyon jól játsza. Én hiszek Gary visszatérésében -már nem sérült, csak azért nem került vissza mert nem volt erőnlét e jó, és a meccs is hiányzott a lábából, ezek nyáron megoldódnak -, és ugye vannak olyan nagyon tehetséges fiatalok mint Evans vagy Simpson...
Bármilyen furcsa, talán a balhátvéd a kérdéses (Silvestre ugye biztos hogy megy). Viszont mivel Evra kirobbanthatatlan (ha nem sérült) ezért ide is csak fiatalt érdemes hozni (és akkor már a fiatalok közül érdemes).
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
12314 levél
Válasz 08.05.28. 20:36 #4186
vortób
Szerintem egy védőre szükségetek lesz aki tud jobbszélen, középen is játszani. Neville soha nem tér vissza már, középső védőtök pedig a kezdőn kivül talán nincs is? Csatárra nincs szükségetek nyáron jön nektek Manucho, Campbell mindkettő remek csatár.
,,Happiness is only real when shared."
3933 levél
Válasz 08.05.28. 19:58 #4185
Samu G
Micah Richards meg leginkább csak a szurkolók álmaiban jelent meg, komolyan nem merült fel soha.

Lehet hogy megköveztek, de sztem senkit nek kéne igazolnunk. Elmegy pár ember (Pique-t sajnálom - de megértem -, Silvestre-t és Saha-t nem annyira (utóbbival eggyüttérzek, de sajna nem lehet hasznára a klubbnak). Van jópár tehetséges fiatalunk, őket kéne felhozni inkább, mint vásárolni. A csapatunk így is símán megvédheti a címét, és legalább teret adunk a (Britt) jövőnek is kicsit a klubbnál.
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
3933 levél
Válasz 08.05.28. 19:51 #4184
Samu G
Sosem veszem észre ezeket a priviket itt...
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
12871 levél
Válasz 08.05.28. 19:26 #4183
konrad
És ez a hír honnan jött?

Samu, tegnapelőtt írtam neked privit!
3933 levél
Válasz 08.05.28. 16:48 #4182
Samu G
Csak 4 éves szerződése van, kedvenc klubbja az Arsenal, és a gyűlölt City-ben nőtt fel. Ezek után esélyes az érkezése...
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
13840 levél
Válasz 08.05.28. 15:23 #4181
powerhouse
A Manchester City 20-21 éves védője, és baromi nagy tehetség, többször kezdett már a válogatottban is.
If I look back I am lost
12871 levél
Válasz 08.05.28. 15:20 #4180
konrad
Az kicsoda? Hiányosak ezek szerint az ismereteim, de még nem hallottam róla!
13840 levél
Válasz 08.05.28. 14:46 #4179
powerhouse
Jöhet Micah Richards?
If I look back I am lost
12871 levél
Válasz 08.05.27. 21:57 #4178
konrad
12871 levél
Válasz 08.05.27. 21:56 #4177
konrad
Délutáni hír: G. Piquet 4 év után visszatér a Barcelonához! Sajnálom, hogy elmegy, főleg úgy, hogy Silvestre is itt hagyta a gárdát.
3424 levél
Válasz 08.05.27. 21:19 #4176
Chrono
nem zavar, ki mondta h igen. egyszerűen megjegyeztem h nálunk azért nem megy a cset mert van weblapunk.
!!! El Gigante Madrid !!!!
12871 levél
Válasz 08.05.27. 21:18 #4175
konrad
Mint ahogy mondottam volt: nem is szeretnélek megismerni, ugyanakkor ne határozd meg nekem, hogy mit engedek meg magamnak normális keretek között és mit nem.

Egyébként rágd a gittet, mélységesen teszek arra, hogy neked mi a véleménye d a kérdéses játékosokról, hiszen valamilyen szinten jellemez téged. Szeresd a realt, a többi nem rám tartozik.

A "csetről" annyit: miért zavar az téged, hogy meccs alatt ideírogatnak a MU szurkerek? Hmmm? Fáj? Akkor van egy jó tanácsom: ne olvasd a MU topikot, ott a tietek.

Amúgy a részemről nincs harag stb., de azért ne feszítsd túl magad, annyit nem ér az egész.
3424 levél
Válasz 08.05.27. 21:16 #4174
Chrono
akkor ezekszerint másképp értelmezzük a kinevelés szót. szerint akkor nevelsz ki játékosokat, ha eleve már a fiók/ifjúsági csapatod része kölyök kora óta és egy idő után felhívja az edző a nagyokhpz ott meg megragad vagy vmi. esetle a másik lehetőség, hogy 12-16 éves korban elhozzák az eredeti csapattól és ott jáccik a korosztálycsapatban (lásd: arsenal, lyon, a legtöbb francia csapat akik afrikából hoznak kölyköket.) na mind1. ezen nem veszünk össze.
!!! El Gigante Madrid !!!!
13840 levél
Válasz 08.05.27. 21:11 #4173
powerhouse
De focista az MU-nál lett belőlük. Ronaldótól csak örökölni lehetett a labdát, Rooney ellen fújtak, akkor már imádkozni kellett, hogy ne állítsák ki valami hülyeségért, stb.

Kis kötekedés: Anderson a brazil Gremio csapatában nevelkedett (mint Ronaldinho).
If I look back I am lost
3424 levél
Válasz 08.05.27. 21:06 #4172
Chrono
mondtam, nem állítom h szar edző.

amúgy én úgy tudtam rooneyt az everton, ronaldót és nanit a sporting, andersont a porto nevelte ki.
!!! El Gigante Madrid !!!!
13840 levél
Válasz 08.05.27. 21:03 #4171
powerhouse
Az más kérdés, hogy a kiesőjelölt (!) csapatból Európa egyik leggazdagabb együttesét faragta. Arról ne is beszéljünk, hogy milyen játékosokat nevelt ki, legyen szó az öregekről (Giggs, Scholes, Beckham, Neville tesók), vagy az új generációról (Roo, Ron, talán majd Nani, Anderson, Simpson, stb.)
If I look back I am lost
3424 levél
Válasz 08.05.27. 20:55 #4170
Chrono
nem pörög a real topic, ja igen ott nem megy a cset nonstop a meccs alatt előtt és után. tudod a madridistáknak van saját weboldala, nekem elég az.

dacos gyerekességed indít az ilyen ostoba véleményekre, amivel Ruud-ot és Becks-t illetted!)
továbbra sem ismersz úgyhogy ameddig én nem mondok rólad véleményt, addig nem hiszem, hogy neked ezt megengedett lenne. továbbra sem érdekel bekem, aki a játékával (lol) segített a Real Madridnak. 4 évig volt ott, 4 évből volt fél éve, amikor játszott vmit, na nem szépen, de legalább a technikai ügyetlenségét kompenzálta a futómennyiségével. előtte minden egyes meccs előtt és alatt azt vártam, bárcsak ez lenne a búcsúmeccse...olyan emberek elől vette el a helyet (perec embere volt, játszatni kellett) akik tényleg JÁTSZÁK a focit. hálistennek most már elment, az MLSben megint ő a nagykirály, remélem jó helye van.

ruud, amint elmondtam, ugyanez a kategória. más kérdés, hogy ő kellett az eredményes focihoz(hogy én mikor mondta, h nem örültem mikor gólt lőtt...). most hogy már kezdünk átállni, nem kell. lehet látni, amikor be van cserélve, mindig megakad rajta a támadás. egyszerűen képzetlen ehhez a focihoz. 5 méterre nem megy a lapos passz, no technika, no kombinatív játék.

Húha, talán a Mester 22 éves pályafutásába és a MU 1878 óta tartó létezésébe még belefér nem??? Komolyan érvelsz barátom, mondhatom...most bicskámba dőltem.
most hogy jön ide a mu történelme? az öreg szeszkazánról volt szó. arról volt szó, hogy 22 év alatt európa egyik legnagyobb csapatábal 2x tudott bl-t nyerni (az ideit is inkább ronaldo nyerte meg mint ő). erről van szó. nem mondom h nem jó edző, de azért korántsem, a legjobb, sokkal több nagyobb agy van tőle.
!!! El Gigante Madrid !!!!
13840 levél
Válasz 08.05.27. 20:35 #4169
powerhouse
LOL, és mégegyszer LOL. Ha nincs Beckham és Ruud, akkor baszhatjátok az egész tavalyi bajnokságot!!! Figyelj már oda, hogy miket beszélsz, mert hülyét csinálsz magadból!
If I look back I am lost
12871 levél
Válasz 08.05.27. 08:51 #4168
konrad
Szerintem azt engedd meg itt a MU szurkolóknak, hogy azt írjanak be, olyan formában és amikor, amit akarnak. Ha nem tetszik a "cset" stílus, akkor ne gyere ide!

Egyébként meg baromira nem érdekel, hogy el vagy-e ájulva a Mestertől avagy sem.
4708 levél
Válasz 08.05.27. 06:58 #4167
Christoph
Esetleg azért nem a real topikba írunk mivel Ronaldorol, Beckahmről meg RvN-ről van szó. Egyébként meg úgy könnyű itt pörögni, hogy chateltek... Azért nem fogok írni a real topikba, hogy beüvöltsem gólonként, hogy Hala Madrid! meg Viva Espana, mint itt egyesek szokták elég gyereks módon, felkiáltójelek hadával meg nagy betűkkel. Erről ennyit, egyébként meg majd pörögni fog jövőre az a topik is, ha beindulnak a fiúk a BL-ben.
Fergusontól azért én sem vagyok elájulva nem mondom, hogy rossz edző, de ennyi év alatt szerintem százalékosan sok edző jobb mutatókkal rendelkezik. Nem hiszem, hogy mondjuk Wenger gyengébb lenne, mint ő. De beszélhetnék Lippiről, Capellorol vagy Benitezről, Mourinhorol hogy csak a maiakai említsem. Ha valaki 22 évig mozdíthatatlan egy ilyen gazdag csapatnál még szép hogy nyer egy csomó mindent. A 2 BL cím sem egetrengető, a real és a milan különböző edzőkkel ezt többször megtették ennyi idő alatt... És taktikailag elég érdekes dolgokat tud ő is húzni. Csak most a BL-ben is feltűnt egy-két hülyeséfe (pl. Ronaldo egyedül feltolva a Roma ellen, vagy Rooney visszább vonása meg hasonlók)

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.