Pro Evolution Soccer 2018
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Real Madrid

13848 levél
Válasz 11.08.18. 18:45 #1643
powerhouse
"Amit meg mondasz az örök témám lesz, ezek a férgek világbajnokok ... Raúl pedig nem. "

Giggs nem jutott el egyetlen komoly válogatott tornára sem. Van még biztos ezer meg egy ilyen példa, szóval hagyjuk is inkább.
If I look back I am lost
2610 levél
Válasz 11.08.18. 17:19 #1642
neumark
Helyzetkihasználáson ment el gyakorlatilag az egész párharc. A Barca két meccs alatt 7-8 helyzetből lőtt 5 gólt, nekünk ehhez 15-20 helyzet is kevés volt. Én itt látom még mindig az egyetlen és igazán mérvadó, a Barca mellett szóló különbséget a két csapat között. Helyzetkihasználás, illetve hogy ők nem szarják össze magukat amikor a kapu elé kerülnek, biztos marad a lábuk és hidegvérrel értékesítenek, addig mi remegünk ha már a 16-osuk előterében járunk. És hát ami még sokat számított ezen a két meccsen, az CR önzősége volt. Visszavágón vagy ötször volt olyan hogy rávezette Alvesre a labdát amikor már középre passzolhatott volna - persze leszerelték -, azt ha mind bepasszolja, abból minimum 3 egyértelmű gólhelyzetünk lehetett volna. Barca ellen nagyon sokszor visszahúzónak érzem a jelenlétét. De persze ki lenne ott, ha ő nem lenne ott?
-
11118 levél
Válasz 11.08.18. 13:07 #1641
VodevilX
Tegnap este még másként láttam, elismerem jár érte a piros, de tényleg nem volt mészárlás mint ahogy beállítják egyszerűen csak összeomlott, hogy a kibaszott 87. percben elment az egész
Amit meg mondasz az örök témám lesz, ezek a férgek világbajnokok ... Raúl pedig nem.
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
4727 levél
Válasz 11.08.18. 13:04 #1640
Christoph
Ami pedig a meccs végét illeti: Marcelo belépője nem volt szép, de brutálisnak sem nevezném. Lógott a levegőbe a csetepaté ez elég volt hozzá.

Az mondjuk továbbra sem túlságosan sportszerű, ahogy a Barcelona játékosok pörögnek a földön. Különösen a Busquetes-Alves-Pedro trió király ebben, néha Iniesta is beszáll. Érdekes módon pl. Messi aki a legtöbbet kap nem szokott fetrengeni. Az különösen kinyitja az ember zsebében a bicskát, amikor Pedro ráesik a saját csuklójára (!) és a vonal mellett nem képes kisétálni ápolásra, hanem megvárja amíg a bíró szó szerint a pálya másik végéből odamegy és szinte két kézzel teszi át a vonalon túlra. És akkor nem kell csodálkozni, ha valakinek eldurran az agya a végére. Ha olyan galaktikusan viláőglegjobbja a Barcelona miért kellenek ezek? Ja és akkor CR-re mondták azt, hogy színészkedik... most érdekes módon egyre kevésbé hallom ezt.

Farkas Norbihoz: Nála már csak Hegyi "szakértő" Iván a nagyobb szánalom a csatornán. Kicsit adhatna magára a Sport1.
5086 levél
Válasz 11.08.18. 12:47 #1639
Toki
Farkas Norbi pár éve még csak riporter volt a sport tv-nél, sokszor ki is fejtette hogy ő mekkora nagy Barca fan, ami oké, csak akkor nem biztos hogy neki kellett volna adni a spanyol meccsek közvetítését.
4727 levél
Válasz 11.08.18. 11:32 #1638
Christoph
Kifelejtettem ami mindennél jobban idegesített a meccs alatt: Farkas Norbi döbbenetesen undorítóan elfogultan közvetítette a meccset, a Barcelona góloknál teljes eufóriába volt, a Real góloknál megpróbált kiabálni, de érződött a csalódottsága hangján.
Arról nem beszélve, hogy neki Messi csak Leo volt sokszor. És csak a Barca tud "zseniális, elképesztő" focit játszani. De ez hagyján e mellett még egy fikarcnyi érzéke sincs ahhoz, hogy egy érdekfeszítő meccset, ne dögunalmasan kommentáljon le.
4727 levél
Válasz 11.08.18. 11:09 #1637
Christoph
Az milyen szar duma már, hogy a Real itt aztán tök csúcsformában van a Barcelona meg még a felkészülés elején van bla-bla. Ja de persze így is tudtak nyerni. A Real beutazta a fél világot haknizott egy csomót, mi ebben a jobb, minthogy a Barca a Manchesterrel vagy Interrel hangolt?
Semmivel sem voltak rosszabb lehetőségeik. Egyszerűen arról van szó, hogy nagyon közel van egymáshoz a két csapat, most épp az egyik kerekedett felül, de teljesen kiegyenlített volt a párharc összességében.

Persze Messi nem játszott a felkészülésen... ahogy Di Maria meg Higuain sem. Látszott is. Nem igaz, hogy ez a Real csúcsformában volt a Barca meg épp a felkészülés elején van. Özil, Di Maria szinte észrevehetetlen volt, ssokkal több van bennük. Azt mondanám, hogy ez a Real taktikailag félelmetesen fel van építve és a hiányosságokat meg nem mindig sikerül pótolni.
A támadásokban pl. a Barca sokkal hatékonyabbnak tűnik, ha nem is lesz góéhelyzet mindig benne van a támadásban a hirtelen ritmusváltás. A Realnál meg inkább egyéni ügyeskedésekből lesz a helyzet. Van még mit dolgozni, de nekem alapvetően pozitív volt mindkét meccs, sokat fejlődött a csapat tavaszhoz képest, derekasan küzdöttek és felvették a kesztyűt.

ui. Ismét Khediráról kaptuk az első gólt, ha helyette Coentrao kezd mindkét meccsen, lehet megvan a kupa.
11118 levél
Válasz 11.08.18. 02:01 #1636
VodevilX
Fantasztikus volt...
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
1022 levél
Válasz 11.08.18. 01:55 #1635
Dirttwo
Egyetértek.És nem bántásképp, de Pepe-vel kezdjetek valamit mert az egy patkány(tényleg bocs).Ma nem hozta annyira a formáját, de általánosságban(a mai szerepe Marcelonak jutott.Őt nem bántom, elszakadt a cérna, bárkivel megesik)
juventushungary.hu
2610 levél
Válasz 11.08.18. 01:19 #1634
neumark
Le vagyok sújtva. És a legrosszabb érzés pedig az, hogy amíg az odavágón nekünk száz helyzetből sem akart összejönni a harmadik gól, addig a katalánoknak kevesebből is sikerült. A mentalitásunk nagyon jó volt ezen a meccsen is, de most a Barca összeszedettebb lett és már nem mentek úgy azok a villámgyors kontrák a szélen, mint legutóbb. Nem mondom hogy nem érdemelte ki a Barca a szuperkupát, - hiszen bár Madridban hatalmas szerencséjük volt, hazai pályán meg játszottak egy meccset, ahol bőven partiba voltunk velük - összességében még mindig jó 1-2 fokozattal masszívabbak mint mi, ha jó formában, eredeti kezdővel állnak ki. Illúzióink meg ne legyenek a hanyatlásról, ez a Barca még mindig ugyanaz a Barca, mint tavaly. A mi fejlődésünk soknak tekinthető azóta, de azt a lekezelően profi, kis passzos, pillanatok alatt kikényszerítőzzük az ellenfél középpályáját című játékot az esetek minimum 50%-ában még mindig nem tudjuk hatástalanítani. Ami jó az az, hogy most már mi is egységesebbek lettünk, gyorsabbak is sokkal, de összességében még mindig előrébb érzem a Barcát.
-
2610 levél
Válasz 11.08.17. 23:56 #1633
neumark
Fúú, hát valami iszonyatosan nagy a nyomás eddig mind a két oldalról. A hangulat is parázs. Úgy néz ki nagyon sokat jelentett a Barcának felkészülésben ez a pár nap, mivel egészen más játékot mentált hoztak mint az odavágon, na meg persze hogy Xavi is a 11-be került. A Barca gól a végén szokás szerint a lehető legrosszabbkor jött, de jó látni, hogy annak ellenére hogy a Barca már látszólag hozza a tavalyi formáját, most mégis partiban vagyunk velük annak ellenére hogy nem is védekezünk 11 emberrel. Csak ne lennének azok a kurva nagy lemaradások néha hátul. Eddig háromszor nem kaptam levegőt amikor Pepe és Carvalho között megindult valaki. Mindenesetre a legfontosabb most hogy valahogy lőjünk be egy gólt, 2-2, aztán onnantól kezdve a vendég pálya már nekünk áll.
-
11118 levél
Válasz 11.08.16. 14:17 #1632
VodevilX
Raúl
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
11118 levél
Válasz 11.08.16. 13:27 #1631
VodevilX
Néha nekünk sem ártana... Csak egy kevéske.
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
2550 levél
Válasz 11.08.16. 13:19 #1630
Pomee
Kell néha szerencse?

Pont attól a "néha szerencsétől" van már tele a tököm!
Never underestimate the power of the Dark Side...
4956 levél
Válasz 11.08.15. 18:31 #1629
bodajoci
Örülök neki, h reálisan látod a dolgokat. Sehol nem volt a Barca, amíg Messi vissza nem lépett a középpályára labdákért, a középpálya Barca részről egy nulla volt. Nameg a rengeteg rossz passz...Most szerencséje volt a Barcának, de ilyen is kell néha. Első 20 percben asztem kapunk egy 5-öst, de szerencsére találtunk 2 gólt.
“Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni.” (Marcus Aurelius, római császár)
4727 levél
Válasz 11.08.15. 11:46 #1628
Christoph
Akkor sem a bírón ment el a meccs. Hanem azon, hogy balfasz Khedira ajándékozott nekik egy gólt. Sehol nem volt Messi, Pepéjé lett volna a labda, erre meg ez a favágó becsúszik két méterről, hogy Messié legyen. Döbbenet, Albiol csinált hasonlót tavaly. Nem igaz, hogy ezeket a langaléta botlábúak, miért játszatja a törpék ellen, tök hatástalanok.
4727 levél
Válasz 11.08.15. 11:40 #1627
Christoph
Attól még, hogy Alves dobálja magát, az nem piros, hogy Pepe lekésik a labdáról, ahogy Khedira magas lába sem piros, nem volt szép, de előfordul. Mindkettő sárga volt. Alves ellen valahogy mindig úgy tűnik, hogy pirosat ért a belépő, nagy színész a figura, tavaly a BL-ben meg is ette a bíró.
Egyébként szerintem meg a büntetők egálba jöttek ki Abidaléra nem illett volna azt adni, nem volt szándékos, felpattant a kezére, ezért nem szoktak büntetőt adni. Ronaldo meg Pedro buktatásáért szerintem egyértelműen járt volna. Abba ne menjünk bele, hogy ha Ronaldo megkapja, akkor nem történt volna meg a másik oldalon az eset, de mindegy. Idegesítő egy meccs volt, végre előrébb vagyunk, jól is játszik a csapat, és akkor meg két kapuralövésből lőnek két gólt. Az ellennél meg magasan Valdes volt a legjobb...
9368 levél
Válasz 11.08.15. 11:35 #1626
Kanduhrka
Egy pirosat Valdez is simán kaphatott volna a kis akciójáért.
horrorgeeks.blogspot.com
2610 levél
Válasz 11.08.15. 00:11 #1625
neumark
Nem tudom, ezzel azért így nem nagyon tudok utólag kibékülni. Isten mentette meg a Barcát a 3. góltól, a spanyol bírókról meg lassan kezd általánosságban egy nagyon rossz véleményem kialakulni. És ezzel most nem azt akarom mondani, hogy a Barcának fújt. Most például én végig azt éreztem, hogy a játékvezető folyamatosan az előző ítéletét kompenzálta az éppen aktuálissal. Most ebbe nem mennék bele, szerintem mi megúsztunk 2 pirosat (Khedira, Pepe), Barca meg két büntetőt (Abidal, Valdez). És ez szar amikor a bíró mérlegel. Amúgy végig a kezünkben volt a meccs szinte, második félidőben iszonyatosan érett a harmadik Real-gól, aztán semmi sem sikerült, ők meg lőttek kettőt a semmiből, aminek a konklúziója számomra az, hogy a döntő pillanatokban még mindig a Barca a nagyobb csapat egyelőre és ez a megannyi kihagyott helyzetünkön is látszott.

Amivel elégedett vagyok: Özil, nagyon jókat brillírozot párszor, ha tartja ezt a formát, akkor nagyon jó irányító lehet belőle a szezon folyamán.

Amivel nem vagyok: Az eredmény. 3-2 reálisabb lett volna ha a második half tekintetében. Így most hajthatunk egy gólért Barcelonában és valamiért van egy sanda gyanúm hogy egy nem is lesz elég.

A játék és a mentál azért mindenesetre már biztató volt.
-
4727 levél
Válasz 11.08.15. 00:06 #1624
Christoph
És még annyit, hogy szerintem ez a csapat, teljesen kész van a vkp posztot leszámítva Alonso mellett. Csak épp a mai fociban különösen felértékelődött ez a poszt. Khedira tökre kilóg a csapatból. Bohózat volt nézni, ahogy Iniestát próbálja szerelni, az meg úgy forog körülötte-mellette, ahogy akar. Coentrao is hatékonyabbnak tűnt ott, fürgébb, gyorsabb, de nem az a posztja.

A meccs többi eleme, meg hasonlított tavalyhoz. Pepe fogyatékoskodik, és csak úgy tud rúgni, hogy fejmagasságig lendüljön a lába, Alves meg egy színészkedő alattomos pöcs. De legalább Busquetes nem volt, meg Ramos visszafogta magát.
11118 levél
Válasz 11.08.15. 00:04 #1623
VodevilX
Kár érte, teljesen más volt a mai meccs, az elmúlt évekhez képest. De pont emiatt kell aggódni, valóban egyáltalán nincs ez még lefutva.
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
4727 levél
Válasz 11.08.14. 23:58 #1622
Christoph
Megnyugodtam, hogy Ronaldo buktatása után, legalább a másik oldalon sem lett tizenegyes.
Ezt nyeri kellett volna, egyszerűen kicsit koncentráltabb játékkal, minimum egy gólos előnyt lehetett volna szerezni. Igazából az utóbbi években a Bernabeuban nagyobb szívások voltak, Nou Campban meglepő módon szinte mindig összeszedettebb volt a csapat (kivéve tavaly ősszel). Úgyhogy nincs ez lefutva, azt jó látni, hogy ez a Barcelona, azért most bőven ugyanabban a dimenzióban van, mint a Real, reméljük nem tudnak úgy felpörögni, mint az utóbbi két évben.
2915 levél
Válasz 11.08.14. 23:28 #1621
RAI*DEN
Eszméletlen roham alatt áll a Barca kapuja alatt. Érik a 3. gól, de nem tartom kizártnak, hogy ezen a meccsen még szülessen 3 gól(ofkorz Realnak 2, Barcának meg 1, mert azért mégis csak a Real az én kedvenc csapatom )
2610 levél
Válasz 11.08.14. 23:15 #1620
neumark
Fúúú bazmeg úgy kellett ez a gól mint egy falat kenyér. Már nagyon kezdett feljönni a Barca, azt hittem nekik lesz meg előbb a 3..
-
2610 levél
Válasz 11.08.14. 23:06 #1619
neumark
Fát a f*szom kivan, vannak olyan csapatok akik egyszerűen kimennek a Real ellen és tényleg semmit nem kell csinálniuk azért hogy vezessenek (2 helyzet, 2 gól). Khedirának le kell jönnie a feles után, Benzemától meg egy kicsit jobb helyzetkihasználást várnék el egy ilyen előszezon után. Ezek már nem hakni csapatok. Vagy 3 min. 90%-os helyzete volt. ..
-
4727 levél
Válasz 11.08.14. 22:51 #1618
Christoph
Nevetséges, ha nincs aki kiállítson valakit, akkor meg a semmiből lövik a gólokat. Khedira meg vicc, vak is látta/látja, hogy ő a gyenge pont de természetesen az ezeroldlaú Coentrao kellett, nem egy klasszis ütközőember.
32616 levél
Válasz 11.08.14. 22:16 #1617
Creativ3Form
nem csak a kommentár, hanem mindenki. Az egész stáb, még a műsorvezetők is.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32616 levél
Válasz 11.08.14. 22:16 #1616
Creativ3Form
Szép, sakk-matt akció volt. Megérdemelten vezettek.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
5086 levél
Válasz 11.08.14. 22:16 #1615
Toki
Nem kicsit idegesítő, hogy már évek óta a Sport tv-nél a Barcának lejt a kommentár..
2610 levél
Válasz 11.08.14. 20:13 #1614
neumark
Én is rajta vagyok!
-
9368 levél
Válasz 11.08.14. 09:52 #1613
Kanduhrka
22.00-kor meccs!
horrorgeeks.blogspot.com
11118 levél
Válasz 11.08.13. 19:05 #1612
VodevilX
Most olvasom madridistán:
Cristiano Ronaldo a Barcelona ellen rúghatja 100. gólját a Real Madrid színeiben. A portugál klasszis eddig 111 meccsen 99 gólt summáz a Királyi Gárdában.

Nemtom mennyire hiteles ez, de nem kicsit durva 2 év alatt.
Amúgy leszarom hogy alakult az előző 4, megint marhára várom ezt a két Clásicot
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
2610 levél
Válasz 11.07.27. 16:31 #1611
neumark
Mourinho szerintem most olyan csapatot akar építeni, ahol univerzális játékosok bevethetőek nagyon sok különböző poszton. Gondolom felismerte, hogy a Barcát jelenleg sem igazán támadó focival (tavalyi 5-0), sem igazán védekezővel (BL, bajnokság) nem tudtuk még eddig lenyomni, így most keveri a lapokat. Concentrao eddig szerintem nagyon jó igazolás, Marcelo tényleg jó, de helyettes akkor is kell minden posztra, de Mou amúgy elsősorban szerintem középső középpályásként vagy bal oldaliként akarja majd játszatni. Balon ha visszagondolsz Di Maria jó volt, de sok fölösleges megoldása volt és sokszor nagyon labilis is, szeret minden helyzetben csetleni-botlani és alkatra sem valami erőteljes (persze ha úgy adódik, akkor még beérhet), Ronaldot már tavaly is ritkán játszatta klasszikus bal szélsőként, általában előrehúzódik vagy csatár; Özil meg akárhányszor szélen játszott észrevehetetlen volt, nem az ő posztja meg az is jelzésértékű lehet hogy megkapta a 10-es mezt, amerikában is most már csak irányítót játszott inkább középelöl, lehet ő lesz az új Guti, csak játszani is fog, ha Kakával semmi nem lesz. De ahogy mondod is, a felkészülésen Alonso mellett játszott középen és abszolút bevált, gólpassz, jó játék, ott is bevethető lesz. főleg ha Gago és Lass eligazolásával két emberünk is kiesik onnan, Khedira meg szerintem annyira kiemelkedő még nem volt vkp-ként, szóval simán lehet akár kezdő is Con.

Kezdőt illetően szerintem tuti hogy Carvalho fog lenni a másik középső, mivel nagyon sokszor húzott ki minket tavaly, meg hát már csak azért is mert portugál. Egy(ik) csatár meg szerintem borítékolhatóan Benzema lesz a felkészülési meccsek alapján.
-
121 levél
Válasz 11.07.27. 12:12 #1610
Oscar123
Coentrao épp ezért jött , mert rendkívül rugalmas játékos több poszton is tud játszani, ráadásul Mourinho tavaly nem nagyon kedvelte az elején Marcalot és szerintem még mindig vannak fenntartásai vele szemben.

az Adere való opciónk lejárt ettől függetlenül meg tudnánk venni de minek.
Neymarék kifejtették 1 évet még mindenképp le akar húzni a csapatában Agüero meg épp most ír alá a Cityhez.

Ja és biztos pont ebben a csapatban nincs max Casillas de ha romlana a teljesítménye Mou gond nélkül tenné padra az öreg portást
4727 levél
Válasz 11.07.27. 11:18 #1609
Christoph
Nem igazán értem még mindig, hogy Coentrao hova és minek jött. Tavaly, amikor még nem volt egy TOP5-ös bal bekkünk, akkor jó igazolás lett volna. De hogy Marcelo így megemberelte magát, Coentrao lóg a levegőben. Mintha Casillas mellé hoztak volna kapust...

Gyanús ez a Mendez-dolog (az ügynöke), hogy sorra jönnek az ő játékosai, meg hogy portugál és Mourinho ezért preferálja. Nyilván bal bekként nem igazán fog játszani, ez a felkészülésen is látszott. Játszhatna bal középpályásként, de oda ott van egy csomó ember, Di Maria, Ronaldo és még Özil is ki tud húzódni. Mourinho próbálgatja középső középpályásként, ami megoldás lehet, de elég vicces, hogy egy bal szélső védőből csinál vkp-t, vagy mit. Oda jöhetett volna jobb játékos is, pláne 30-ért...

Nem lehet még látni mi lesz a standard kezdő, ők a biztos pontok: Casillas, Ramos, Pepe, Marcelo, Alonso, Özil, Ronaldo. A további négy helyre meg rengeteg kombináció van. Kérdés, hogy hány csatárral akarunk játszani és hogy érkezik e oda még valaki. Pl. Adebayor tuti nem jön vissza? Mert erről nem találtam pontos infót. Ha Neymar vagy valaki jön és egy csatáros játék marad, akkor meg a Higu-Benz és a harmadik közül ketten mindig padozni fognak?
4727 levél
Válasz 11.05.21. 13:11 #1608
Christoph
Ez bőven túlzás, tök más a helyzet mint akkor volt.

2002-ben kb Makelele volt az egyetlen értékelhető szűrő a csapatban és pont őt küldték el. Most ott van Alonso (ha nem is a klasszikus szűrő), Khedira. Ami egyébként nem lenne elég, de ha elmenne Lass (bár nem tudom miért), akkor valószínű jönne valaki a helyére. Esetleg Altintop és Pepe is tud ott játszani, ha nem is megoldás ez hosszú távon.
62 levél
Válasz 11.05.21. 12:42 #1607
mancitoo
Lass olyan, mint Zizou-ék idejében Makelele, szűrni a középpályán. Annak idején Zizou is azt mondta, hogy a Real legfontosabb játékosa Makelele. Ha elküldik, oda a szűrő.
62 levél
Válasz 11.05.21. 12:42 #1606
mancitoo
Lass olyan, mint Zizou-ék idejében Makelele, szűrni a középpályán. Annak idején Zizou is azt mondta, hogy a Real legfontosabb játékosa Makelele. Ha elküldik, oda a szűrő.
11118 levél
Válasz 11.05.21. 08:55 #1605
VodevilX
Na most meg mi a picsa ez a török mánia? Plusz megint annyi középpályásunk van így... Gondolom adios Gago, Lass... Pedig utóbbit véleményem szerint hiba lesz elzavarni, nagy hiba.
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
62 levél
Válasz 11.05.18. 09:43 #1604
mancitoo
CR nagy léptekkel az európai aranycipő felé! Hajrá!
62 levél
Válasz 11.05.08. 19:59 #1603
mancitoo
Azért az már fáj, hogy ha nem a Barca-val játszik a Madrid, akkor is ellenük fúj mindenki egyesek szerint.

Amúgy nagy GRAT a fiúknak. CR-nek is! Ügyes volt.
4956 levél
Válasz 11.05.08. 13:17 #1602
bodajoci
Nevetséges vagy...Kiv leszek amikor majd a Real kap kedvező ítéletet, akkor is sírni fogsz-e itt
“Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni.” (Marcus Aurelius, római császár)
9368 levél
Válasz 11.05.08. 01:07 #1601
Kanduhrka
A szépítő gól szabálytalan volt. A bajnokságban is mindenki a Madrid ellen fúj...
horrorgeeks.blogspot.com
16329 levél
Válasz 11.05.04. 20:40 #1600
ufodani
Mindenesetre Adebayort ki kellett volna szórni és nem mellesleg azt a gólt pedig meg kellett volna adni.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
121 levél
Válasz 11.05.04. 19:14 #1599
Oscar123
A Barcelona ismét bebizonyította, hogy lehet tönkretenni a focit, bár szögezzük le nemcsak ők hibásak ugyanúgy mi is és a bíró is benne vagyunk. Jobb lett volna egy szép meccset látni még ha nem is utunk tovább
9368 levél
Válasz 11.05.04. 18:13 #1598
Kanduhrka
Szánalom volt a tegnapi mérkőzés. Meg nem adott gólért grat. A barcasok pedig ugyanazt az undorító színészkedést nyomatták mint az eddigi találkozókon, főképp Busquets, akihez hozzá se kell érni, de már elesik. Kb 8 percet állt a meccs, mert ezek a majmok minden esésnél eljátszották a nagyhalált. A leggázabb mégis az volt, amikor az egyik barcás fájlalta az ujját, emiatt megint állt a meccs, ki kocogott a pálya szélére, mint akinek szilánkosra tört még a gerince is, majd ahogy elérte a vonalat, mert intett is hogy semmi baja. Szánalmas.
horrorgeeks.blogspot.com
9368 levél
Válasz 11.04.23. 19:26 #1597
Kanduhrka
Még 25 perc és már 6:1 a Madridnak
horrorgeeks.blogspot.com
9368 levél
Válasz 11.04.23. 18:50 #1596
Kanduhrka
Jaja
horrorgeeks.blogspot.com
11118 levél
Válasz 11.04.23. 18:47 #1595
VodevilX
Játszik a csapat!
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
11118 levél
Válasz 11.04.21. 00:09 #1594
VodevilX
¡¡SOMOS CAMPIONES DE LA COPA!!
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.