25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Super Mario (Mario Forever, SMBX stb.)

Barthezz
#2249 Barthezz [53950]
Várakra visszatérve: Itt mondjuk az első 2 vár nehezebb lett, de a 3. várat (Dungeon of Strange Happenings) itt valóban baromi könnyűre cserélték. Az Invasion 1-ben ha jól emlékszem, ez a vár volt tele P gombokkal és időre menő részekkel, most meg semmi ilyen nem volt benne. Az Inappropriate Phrases viszont maradt és tök érdekes, hogy baromira nem emlékeztem már, hol melyik csőbe kell menni, ennek ellenére elsőre eltaláltam mindig a jót. Meg ugye régebben a kalapácsos tekik miatt szívtam ezen a pályán, most meg nem jelentettek abszolút problémát.

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.06.01. 23:08
Barthezz
#2248 Barthezz [53950]
Sztem a játék annyival lett könnyebb, hogy az új felszedhető item-ek, illetve Yoshie-k segítségével néhány pálya egyszerűbb, de szerencsére beépítettek már olyan funkciókat, hogy bizonyos ajtókon belépve Yoshie elveszik, így pl. a castle-ökben sem lehet őket használni. Amúgy majdnem ugyanazok a pályák, mint az Invasion-ben, szal sztem azért tűnik egyszerűbbnek, mert már egyszer megcsináltuk és újra nem szopjuk be ugyanazokat a dolgokat. Meglepően nem okoznak amúgy nehézséget a kalapácsos tekik sem nekem, régebben a mumusaim voltak, most meg tök könnyedén levadászom őket sérülés nélkül.

Germi te meg béna vagy.

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.06.01. 23:08
Germinator
#2247 Germinator [29818]
Úristen, milyen szar vagyok Elkezdtem a játékot, de nagyon kijöttem a formámból

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

Válasz erre

asas01
#2246 asas01 [12269]
Most nem volt sok időm éppen és a pálya ahol vagyok kicsit kemény, úgyhogy hanyagoltam, de még a héten mindenképpen befejezem. Amúgy a várak meglepően könnyűek a korábbiakhoz képest, de maga a játék úgy összességében is.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2010.06.01. 22:14
Barthezz
#2245 Barthezz [53950]
SPOILER

Ez qrvanagy amúgy!

Válasz erre

Barthezz
#2244 Barthezz [53950]
A már jól ismert A Short Level-en vagyok. Az az érdekes, hogy a Dungeon of Inappropriate Phrases elsőre csont nélkül sikerült (meg se sebződtem), míg az Invasion 1-ben anno emlékszem, rengeteget szoptam vele.

asas végigtoltad már? És Germi, nekiálltál végül? Steveyboynak meg úgy tűnik, nem tűnt még fel az új rész.

Válasz erre

Barthezz
#2243 Barthezz [53950]
Nah 4-es világon vagyok, a 3-as annyira nem volt nehéz. Amúgy egy csomó pálya visszaköszön a korábbi részből, csak kissé más köntösben. ^^

Válasz erre

Barthezz
#2242 Barthezz [53950]
Hát nemtom, lehet épp ez a gond hogy nagyon közelről dobom meg? De messziről meg nekem nem ír le akkora ívet a zöldség és még előtte leesik. A zöldségdobáló géphez viszonyítva kb. honnan dobáltad meg?

Nah de most alvás, majd holnap este nekifutok újra.

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.05.31. 00:38
asas01
#2241 asas01 [12269]
Én nem találkoztam ilyen hibával, de szinte nem is volt a látóhatáromon belül, mikor megdobtam.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2010.05.31. 00:04
Barthezz
#2240 Barthezz [53950]
Sehogysem megy ez a qrva főszörny. Legalább 15-ször megdobtam zöldséggel és ebből 10 simán átment rajta és csak 5 sebezte meg. Aztán végül egy rossz mozdulat és elhaláloztam. Ha nem lenne ez a kurva bug, hogy a találatok kb. 1/3-át fogadja el, már rég túl lennék rajta, így viszont qrvára lutri az egész. Ilyenkor szoktam begerjedni és abbahagyni az ilyen játékokat. Az okés, ha nehéz és amiatt nem jutok tovább, de annál nincs bosszantóbb, amikor egy bugnak köszönhetően nem tud továbbmenni az ember.

Válasz erre

Barthezz
#2239 Barthezz [53950]
Gondolom Yoshie-tojásokat rejtenek az ajtók.

Mondjuk szeretem a kihívást, a Great Castle Adventure-ben is csak azon pályák előtt szedtem fel Yoshie-t, amik már 20-adszorra sem akartak összejönni.

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.05.30. 22:48
asas01
#2238 asas01 [12269]
Elvileg még 2-3 pályám van hátra, ha ott ér véget a játék, ahol gondolom. Azt tudom tanácsolni, hogy a csillagokat szedd össze mindenképp, mert később borzasztóan megkönnyít egy rakás pályát a jutalom.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2010.05.30. 21:11
Barthezz
#2237 Barthezz [53950]
Viszont ha 6 csillagod van, akkor ezek szerint te már majdnem végig is toltad a játékot?

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.05.30. 16:37
Barthezz
#2236 Barthezz [53950]
Köszi, megpróbálom akkor ezt. ^^ Igazából eddig is kb. így próbálkoztam, de igen kis hatásfokkal tudtam megsebezni (a gond az, hogy sokszor hiába találom el, "átmegy" rajta a zöldség, nekem bugnak tűnik).

A másik pályához pedig még nincs falevelem, asszem egyetlen pályán lehetett eddig mindössze szerezni, de azóta már elvesztettem és nem is emlékszem, melyik pályán volt. De próbálkozom akkor a csövekkel (vagy később visszajövök).

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.05.30. 16:37
asas01
#2235 asas01 [12269]
A szörnnyel az a taktika működött nekem, hogy elkaptam egy zöldséget és visszavonultam a terem sarkába, ahova már vagy nem érnek el a lövedékek vagy azt az 1-2-t, ami odáig mégis elrepül, könnyű átugrani. Aztán kivártam, hogy tüzeljen, majd gyorsan megdobtam olyan távolságból, hogy utána vissza tudjak ismét húzódni. El kell találni párszor, de ha belejössz, nem nehéz. Lesz rosszabb is.

A másikhoz pedig:
SPOILER
A kulcs a pálya elejéhez közel van egy felhőn. Van a felhőn egy cső, úgyhogy biztosan azon keresztül is be lehet jutni; én repültem inkább

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2010.05.30. 16:14
Barthezz
#2234 Barthezz [53950]
A 2. világ hülye buzi dagadt főszörnyét sehogyse bírom legyőzni. 3-4 növényt tudok max. rádobni, a felük mellémegy, vagy eltalálja de nem sebződik, közben meg kicsinál a kurva gyors lövedékeivel. Kibaszottul nehéz.

Meg van az a pálya, ahol egy rakéta mellett áll egy kis gomba és ha továbbmegyek, meg is van a zár, ami a titkos pályát nyitná. Nah de hol a francban van a kulcs? Oda-vissza keresztüljártam már az egész pályát, de sehol nem találtam azt a rohadt kulcsot.

Válasz erre

asas01
#2233 asas01 [12269]
Na, megvan az összes csillag.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Barthezz
#2232 Barthezz [53950]
Köszi, magamtól rá nem jöttem volna.

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.05.30. 13:32
Germinator
#2231 Germinator [29818]
Na, sikerült elindítanom, úgyhogy én is beszállok a harcba!

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

Válasz erre

asas01
#2230 asas01 [12269]
Lesz ott még több pálya is. A csőbe úgy tudsz feljutni, hogy nekifutásból felugrasz, aztán alternatív ugrással kipattansz a cipőből, hogy elérd a csövet.

Amúgy nekem már 6 csillag van, némelyik elég szopatós.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2010.05.30. 12:58
Barthezz
#2229 Barthezz [53950]
A Frostlands egyetlen pályáján hogyan lehet felmenni a csőbe? Azt mondta a kis muki, hogy egy nagy cipő kellene neki. Nah én szállítottam neki zöld csizmát, de nem történt semmi. 1 csillagom van így perpill nekem is, amit a Star Warp aktiválásával kaptam.

Az első bónuszpályán viszont rájöttem, hogy a kéményen keresztül lehet bejutni a házba.

Első világ amúgy pipa, a kastély ahhoz képest elég nehéz volt, hogy legelső főpálya.

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.05.28. 23:48
asas01
#2228 asas01 [12269]
Megvan a 2. csillag. Még 1 és kiderül mi rejlik az első ajtó mögött.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Barthezz
#2227 Barthezz [53950]
Áhá, így már értem, szal akkor messze nem annyira lineáris a térkép, mint az Invasion 1-ben volt. Zsír. ^^

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.05.28. 23:16
asas01
#2226 asas01 [12269]
A Frostland az egy összekötő világ gyakorlatilag, onnan gyorsan el lehet jutni a többi helyre.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2010.05.28. 23:14
Barthezz
#2225 Barthezz [53950]
És a Frostland-en végigmasírozva mi van? Arrafelé még nem indultam, szal csak vmiféle bónuszhelyszín az is, vagy ugyanoda vezet, mint a rendes út?

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.05.28. 23:13
asas01
#2224 asas01 [12269]
A bezárt ajtók kinyitásával nem csak bónusz helyszíneket lehet most szerezni, hanem valami nagyon nyakatekert módon csillagot is lehet találni. Az első csillag megszerzése után el tudsz menni a star warp zone-ba vagy mibe, ahol van 3 bezárt ajtó, amihez 3, 6, illetve 8 csillag kell. Nekem még mindig csak 1 van.

Ja, amúgy a szélesvásznú problémával kapcsolatban lehet, hogy érdemes lenne írni a hivatalos fórumba, általában figyeli a forma, aki csinálta a játékot.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2010.05.28. 22:51
Barthezz
#2223 Barthezz [53950]
Hát nálam megy, egyedül a hülye felbontással nem tudok mit kezdeni.

Amúgy mik ezek a csillagok? Én még nem találkoztam velük, bár egy bezárt ajtóra már akadtam az első bónuszpályán, gondolom annak a kinyitásához kellenek.

Válasz erre

Előzmény: Germinator 2010.05.28. 22:31
Germinator
#2222 Germinator [29818]
Nekem így... nem igazán akar elindulni. Bejön az ablak, elindítom a játékot, bejön az az "ez egy fan-játék, és nincs köze a Nintendóhoz" szöveg, aztán nem történik semmi, ráadásul le is fagy.

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

Válasz erre

asas01
#2221 asas01 [12269]
Ha valaki egynél több csillagot össze tud kaparni, az magyarázza el, hogy hogyan csinálta, mert egyelőre nagyon nem megy.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Germinator
#2220 Germinator [29818]
Wow, ez már nagyon advanced Na megyek, leszedem.

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.05.28. 20:51
asas01
#2219 asas01 [12269]
Csillagokat nem lesz egyszerű megszerezni, úgy tűnik...

Amúgy tök véletlen jöttem rá, hogy bizonyos formákban külön funkciója van az alternatív futásnak, úgyhogy éredmes azért mindig kipróbálni, hogy csinál-e valamit. Mosómedveként pl. szoborrá alakul tőle Mario és elkerülik az ellenségek.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Barthezz
#2218 Barthezz [53950]
Kipróbáltam, tényleg rohadt jó, ráadásul a The Invasion 2 címet kapta a kampány. ^^ Az elején amúgy rögtön 2 felé is lehet menni (hagyományos, illetve a Frostland).

Widescreen-en való futtatásra viszont tudtok valamilyen megoldást? Nem akarom kisablakban játszani, mert úgy elég zavaró, fullscreen-re rakva viszont széthúzza nálam az egészet. Játszható persze így is, de jobb lenne, ha nem nyújtaná el a képet, hanem 2 oldalt berakna egy-egy fekete csíkot.

Válasz erre

Barthezz
#2217 Barthezz [53950]
Nah zsír, már töltöm is! ^^ Észre se vettem volna, ha nem szólsz, egy darabig csekkolgattam a honlapot, hogy kijött-e már az új rész, de aztán 1-2 hete elfeledkeztem róla.

Most a SC2-ig amúgy sincs semmilyen game, amit tolhatok, szal ez most tökéletes lesz. ^^

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.05.28. 15:45
asas01
#2216 asas01 [12269]
Na, első kastély megvan. Nagyon ötletesek lettek a pályák, sok az új pályaelem és ellenség is. Kíváncsi vagyok milyen jutalmakat lehet szerezni a csillagokkal.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

asas01
#2215 asas01 [12269]
Az új verzióban 2 futás és 2 ugrás van. A futások között szerintem nincs különbség, az alternatív ugrás viszont kisebb magasságba visz, amiért cserébe kapásból megöli az olyan ellenségeket, amikre amúgy többször kéne rápattanni, úgyhogy tulajonképpen 3 gomb kell az irányításhoz. A térképen a sima ugrással(alapból Z gomb) tudsz kiválasztani egy pályát/csövet/stb.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Előzmény: david139 2010.05.28. 16:03
david139
#2214 david139 [18351]
Az irányítást elmagyaráznád? mikor ilyen felülnézetes a dolog, akkor nem tudok mit kezdeni magammal, csak föl le menni az 5 centis úton...

(ノಠ益ಠ)ノ彡┻┻

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.05.28. 15:45
asas01
#2213 asas01 [12269]
Hú, ez egész fasza lett, töltsétek!

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.05.28. 13:44
asas01
#2212 asas01 [12269]
Csak szólok, hogy kijött a végleges SMBX 1.2, úgyhogy van egy új epizód.\o/

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Germinator
#2211 Germinator [29818]
Hú, az már nagyon régi... keresd meg a 4.0-át

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

Válasz erre

Előzmény: Dante1992 2010.05.16. 22:33
Dante1992
#2210 Dante1992 [3]
Egy jóval korábbival. 2.1 De akkor asszem értem mi lehet a gond.

Válasz erre

Dante1992
#2209 Dante1992 [3]
Egy jóval korábbival. 2.1 De akkor asszem értem mi lehet a gond.

Válasz erre

Germinator
#2208 Germinator [29818]
Hű, asszem ez egy bug lesz Emlékszem, hogy velem is ez volt, azon a pályán vaksötétbe fordult át az egész. Pedig valójában csak picit kéne sötétebbnek lennie. Szerintem arról van szó, hogy te is egy hibás verziót töltöttél le. Melyikkel játszol, 3.5, vagy valami korábbi?

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

Válasz erre

Előzmény: Dante1992 2010.05.16. 19:58
Dante1992
#2207 Dante1992 [3]
Hellosztok! A kérdésem az lenne, hogy a Mario Foreverben a World 3 utolsó részén a sárkány várában hogy kell átvinni, mert full sötét az egész. vagy nincs valami amivel fényt lehetne csiholni?

Válasz erre

Dorado
#2206 Dorado [84]
3343
Az első részen végigmentem.

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2010.05.08. 14:43
Barthezz
#2205 Barthezz [53950]
Találtam én is egy jó kis flash játékot, 1390 pont perpill az easy-n.

Válasz erre

Barthezz
#2204 Barthezz [53950]
Tényleg jó poén. ^^ Pláne Mario kiválasztása után a szöveg.

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.05.07. 19:34
Germinator
#2203 Germinator [29818]
Á, ez nagyon jó

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

Válasz erre

Előzmény: asas01 2010.05.07. 19:34
asas01
#2202 asas01 [12269]
Amíg ki nem jön az új epizód, itt van egy kis érdekesség, ami remélem még nem volt psztolva: Super Mario Crossover

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Barthezz
#2201 Barthezz [53950]
Hát remélem nem szaroznak vele sokat és megjelenik mostanában, remélhetőleg egy új kampánnyal együtt. Nagyon elfogott a videot megnézve a Mario-hangulat, ráadásul tényleg rengeteg újítást terveznek ebbe az új verzióba. ^^

Válasz erre

Előzmény: Steveyboy 2010.05.07. 12:53
Steveyboy
#2200 Steveyboy [2984]
Kerekeket izzítani, mindjárt indul a verseny

"War does not determine who is right - only who is left." - Bertrand Russell

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2010.04.26. 22:29

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.