For Honor
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on

8067 levél
Válasz 08.01.14. 14:05 #27172
Gerry
Szerintem is kapja meg az érte járó felnőttkori büntetést-nonszensznek tartom, hogy elvileg nem képes felmérni, hogy mi is a cselekedeteinek a súja. Asszem 12 évesen a legtöbb gyermek tudatában van annak, hogy nem túlzottan prosperáló dolog belevágni a kést a másik lábába, lopni, csalni, hazudni. Ne nézzünk már teljesen hülyének a gyerekeket, s mintegy erre hivatkozva védjük meg az ehhez hasonló mocsadékokat. Amikből megjegyzem, felnőttként sem lesz más.

A fő porobléma, hogy még nincs 14 éves. Dacára annak, hogy külföldi állampolgár, a gyermekotthonba így is berakták. A fővárosi gyerekvédelmi nemtommi igazgatóhelyettese is azt mondta, hogy majd talán ha 14 lesz, bezárhatják egy némiképpen szigorítotabb intézménybe. Függetlenül attól, hogy kinek is az állampolgára. Persze a mi pénzünkből-ti. az nyílvánvaló -s erre a említett szakember is célzott-, hogy egy bizonyos százalékot már nem lehet átnevelni, megváltoztatni; ezek ilyenek fognak maradni.
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
20761 levél
Válasz 08.01.14. 13:39 #27171
Eric
"Ki beszélt itt gyermekbörtönről?"
Akinek a postot intéztem. Legalábbis a "kapja is meg az érte járó felnőttkori bűntetést" az én olvasatomban ezt jelenti.

"miért ne tehetnék meg ezt korábban is?"
Bedughatják most is. Csak jelzem, hogy itt a probléma abból adódik, hogy állítólag külföldi állampolgár.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
636 levél
Válasz 08.01.14. 13:32 #27170
ferry
Elfogadom, a gyerek börtön nem megoldás!
Akkor mi lenne az?
Ezt sokan tesszük fel és várjuk a hatóságoktól a megfelelő lépéseket, de ez minél tovább húzódik annál nagyobb a "népharag" és ne tessék csodálkozni az önbíráskodás után. Főleg mikor egy főrendőr azt mondja nem tudnak mit csináln ilyen esetben, akkor azt mondom alkalmatlan vagy a feladatra!!!!
Ellentmondásos amit írok mint, ahogy a jogrenszerünk is az (vajh kiknek az érdeke ez? NEM a kormányra gondoltam és nagyot tévedtek, ha abban az irányban gondolkoztok!) asszem Laco írta "JOGKÖVETŐ"-nek kell lenni a rendőröknek, azok is! Ilyen jogszabályok között dolgoznak!!!!
Akkor amikor a bírókat mefenyegetik/félelmítik és a vádlott kérdés helyett kérdéssel válaszol: "a bíró úr származását tekintve...?"
következmények nélkül!!!
Jelen és közelmúltbeli történések tudatában, átérezve minden szenvedő alany fájdalmát, én nem fogok 3-5-10 éves tárgyalásokba bocsájtkozni!
Miért hívjak rendőrt?
Még én legyek hátrányosan megkülönböztetve?

Pedig távol áll tőlem ez a fajta megoldás, istenemre mondom nem hiszem, hogy elfogadnám a különböző puhatestű, jogmoly, emberjogi dumát, ha az én családom ilyen helyzetbe kerülne!
Milyen országban élünk? KURVA egy ország, fényes nappal b@szogatnak, elszedik a cuccaidat vagy szóváltás miatt falkában halálos verés jár?
Most, hogy végig olvastam a hsz.ket meg mindenhonnan összeszedtem az infót, felháborít.
Nem olvasom most vissza mit írtam! Vállalom!!!!!!!!!
Tedd amit tenned kell, de én vagyok a lelkiismereted!
8067 levél
Válasz 08.01.14. 13:19 #27169
Gerry
Akkor mondj jobbat, mivel lehetne ezeket fékentartani? Aligha Krisztiánka az egyetlen ilyen tetves utcagyerek-ezer, meg ezer társa van kinn az utcákon. Ki beszélt itt gyermekbörtönről? 14 éves korától is maximum szigorítotabb javítóba dughatják be-miért ne tehetnék meg ezt korábban is? Erőteljesen kétlem, hogy túlontúl sok "ártatlan" gyermek kerülne be ide...
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
20761 levél
Válasz 08.01.14. 13:06 #27168
Eric
Ez nem így működik.
A 14 éven aluliak a törvény szerint nem cselekvőképesek. Azaz szellemileg nem képesek felmérni tetteik súlyát, következményeit, stb. Ezért nem bűntethetők. (Nem teljesen analóg módon ugyan, de kb. ezért nem bűntethetők a szellemileg nem beszámítható elkövetők sem.)
Nem azért mert nem lennének képesek adott esetben "felnőtt bűncselekményt" elkövetni(amúgy meg ilyen kategóriát nem is ismer a jog).
Egy hatéves is képes lenne "felnőtt bűncselekményre" - pl. kilöki a másikat a hatodikról, stb - mégsem vágják básztíjjba, ha netán elköveti.
Természetesen az sincs rendjén, hogy ilyen elvetemült kis sátánfattyak terrorizálják az utca népét!
Ettől függetlenül nem lenne szerencsés ezentúl kiskorúakat börtönbe zárogatni.
A jelen helyzet a törvény egy hiányossága, egy eset, amire megoldást kell találni. A gyerekbörtön viszont nem megoldás, az tutti!
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
1399 levél
Válasz 08.01.14. 13:04 #27167
neozed
Bevett szokás gyerekekkel "bűnöztetni".
Gondolok itt arra, amikor szülő, nagyszülő, haver, idősebb fószer kirakja a gyereket koldulni, este meg elszedik a pénzt a kölöktől, mert csak sírnak a segélyért, dolgozni meg b*sznak, mert ugyan minek, ha kapunk segélyt, és a gyerek is ki tud menni koldulni.
Iskolába nem járnak, írni olvasni képtelenek, mégis mi lesz belőlük, ha felnőnek:
Tolvaj, rosszabb esetben gyilkos, akit ha elkapnak (ha elkapják) mi eltartunk az adónkból.
Ebből a gyerekből sem lesz semmi, a szerv meg csak tökölődik, ilyen-olyan jogszabályokra hivatkozva.
Gondolom nem két hete garázdálkodik ez a gyerek, még egyetlen idősebb ember nem volt, aki nyakoncsapta volna?
Ha az én gyermekemet (ez elméleti, még nincs) verné, szúrná meg, egy ilyen selejt, bizony nem biztos, hogy megvárnám a rendőri intézkedést, vagy amíg (és ez is gáz szélsőséges szervezetek "rendet" tesznek.
Egy vicc a magyar jogrendszer.
Örökké nem eshet!
20609 levél
Válasz 08.01.14. 12:47 #27166
Pyrogate
Itt Magyarországon is aztán „nagyon sokan” beszélünk Románul. Max a határ környékén.
---
ehh azért ez kicsit más nem?? Mármint h Romániában elég sokan beszélnek magyarul. Na mind1

Mellesleg van törvényes képviselője. Mondjuk azt hiába büntetik meg, nem változik semmi. Itt a rendőrség tehetetlen, majd a nép rendet tesz
79 levél
Válasz 08.01.14. 12:42 #27165
Tommy Angelo 2
Itt Magyarországon is aztán „nagyon sokan” beszélünk Románul. Max a határ környékén.
Lehet nem fogalmaztam jól de én is erre akartam kilyukadni, amit te írtál. Valakit mindenkép meg kell büntetni. Felkeresni ki vigyázz rá (szülei, rokon, gyám) és őt. Mert ez nagyon jó, hogy megkésel valakit és még egy nevelői indítékú pofont sem kap. Már csak az hiányozna, hogy vérszemet kapjanak a hasonló korú és elvetemült idióták, hogy úgysem büntethetőek, bármit szabad.
We need oil, we need gas, we need plastic.. we need war at Iraq
8067 levél
Válasz 08.01.14. 12:39 #27164
Gerry
Avagy a tökéletesen szalonképtelen régi emlékek felevenítése a különféle folyókba való lövetéssel. Hányinger az egész, a probléma ott is nyíltan adott, de a széplelkek óbégatnak. Mint a pár napja általam belinkelt hírnél: egy cseh politikus kimondta, hoga a cigányok családmodellje finoman szólva sem előnyös, mire ezen mindenki szépen megdöbbent, és mélységesen elítélték a kijelentést.
S aligha én vagyok az egyetlen, aki mosolyogva fogadná a hírt, hogy szélsőséges csoportok félúton agyonverték a Krisztiánkát...pedig szélsőséges nézetekkel aligha vagyok vádolható...
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
20609 levél
Válasz 08.01.14. 12:29 #27163
Pyrogate
Én elhiszem, hogy Romániából jött. ÚGy mondod, mint ha ott senki sem tudna magyarul. Mellesleg az is lehet, hogy valami faluból jöttek fel, nem változtat semmit a helyzeten. Azt viszont nem értem, hogy ha a hírek szerint a törvényes képviselőjével távozott a rendőrségről, akkor azt miért nem büntetik meg? Nyilván nem érne semmit, csak mondom.
365 levél
Válasz 08.01.14. 12:23 #27162
Kamika78
Ha egy 14 éven aluli gyerek képes elkövetni egy ún. felnőtt bűncselekményt, akkor kapja is meg az érte járó felnőttkori bűntetést!!!
If you don't know what this is, ask the penguin on your desktop!
5397 levél
Válasz 08.01.14. 11:54 #27161
Morello
Akkor marad a jó öreg acélbetétes bakancs...
32035 levél
Válasz 08.01.14. 11:49 #27160
szbszig
A németek is visszakoznak.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
79 levél
Válasz 08.01.14. 11:32 #27159
Tommy Angelo 2
Már elnézést hogy közbe szólok!

Én némán szoktam olvasni ezt a fórumot, de most kénytelen vagyok mégis hozzászólni. Ti elhiszitek, hogy „ez” Romániából jött? És a vonaton meg tanult folyamatosan magyarul beszélni (már amennyire)? Hát a paci péniszt! Ez sajnos itt Bp-n él valahol (gondolom a Blaha környékén) szüleivel együtt. Csak szülei letagadják, ő is letagadja a szüleit, és így senki sem büntethető. Neki meg az a munkája hogy mások vagyonát eltulajdonítja, egyszerűen szólva: lop. Ez hogy 10-14évesek járnak lopni már bevett szokás, főleg vidéken, csak valamiért az index riportere belefutott ebbe a selejtbe aztán gyorsan felkapták, a kuruc infó egyből ráharapott és aztán gyakorlatilag az egész média.

Miért nem verték eddig meg? Mert védi a maffia? Ezt nem maffia védi (nyílván nem tizenéves bűnözőkbe utaznak, hanem nagyobb dolgokba) hanem egyszerűen a 100 tagú családja, akik persze csak „haverok”.

Bocsánat hogy ilyen lekezelő hangnemben érintettem ezt a „szegény gyereket”, de szerintem az ILYEN cigányok, selejtek! Most biztos szélsőjobbosnak vagy fasisztának gondoltok pedig távol áll tőlem.
We need oil, we need gas, we need plastic.. we need war at Iraq
5397 levél
Válasz 08.01.14. 09:46 #27158
Morello
Ebben az egészben az a legbotrányosabb, hogy "szélsőséges szervezetek (!!) rendet tennének"

Igen, ott tartunk ebben az országban, hogy azok a "szélsőséges szervezetek", amelyek rendet tennének ebben az aberrált társadalomban.
6609 levél
Válasz 08.01.14. 09:09 #27157
Kolin Mekré
Persze hogy "jó képességű" , talpraesett, mivel írni olvasni nem tud, valamit csinalnia kellett hogy ne dögöljön (szándékos ) éhen, így a könnyebb utat választotta.

Furcsán tálalják ezeket a sztorikat a TV-ben.

Tegnap nézem a hiradót, riportot csinaltak a körmendi emberekkel, hogy mit szól hogy kiengedik Tánczos-t (aki állítólag megölt egy kislanyt 10 éve - igen így halad az idő).

Most nem ezt akarom kivesézni, hogy szerintem gyilkos-e vagy sem.
A riporternőt: a megkérdezettek 95% szerint ártatlan, nem Ő volt stb...erre a riporternő basszus ilyet mond: "de gondoljanak már a kislany szüleire" mondom mivan? ??
Attól még igenis el kell kapni aki megölte a kislanyt, de ha vki azt gondolja hogy ártatlan a Tánczos az miért baj? Egyértelmű bizonyíték nem volt ... (mondta a riportalany)

A másik helyen egy idős faszi mondja: a légynek sem tudott volna ártani ismertem.
Riporternő: Najó, én ezt hallani sem bírom...és lelép.


EZMI?

Komolyan mondom , ilyen dilettáns csapata van az RTL Klubbnak? lol
Minden ellenállás hasztalan! 8-)
20609 levél
Válasz 08.01.14. 01:52 #27156
Pyrogate
ja, a Blahán mondta a csöves h jó képességű, és jószívű, mert amikor ellopta az óráját, később visszadta neki (nyilván rájött h nem ér semmit)

ez az ügy teljesen más, a videót sem érdemes megnézni csak a kommenteket. Mindenesetre annyi, hogy egy roma boxoló verte meg a 17éves osztálytársát a 8kerben (többedmagával), állítólag azért mert az lecigányozta
32035 levél
Válasz 08.01.14. 01:35 #27155
szbszig
Ezt most inkább nem nézem végig, nincs időm rá, de Krisztiánkáról is hallottam én már mindenfélét. Egyesek azt nyilatkozták róla, hogy valójában jó képességű gyerek, csak nincs családja, nem neveli senki, és nem kap elég szeretet; valamelyik gondozóintézetben meg állítólag azt mondták róla, hogy a szellemi szintje körülbelül egy hároméves gyerekének felel meg, és nem lehet vele kommunikálni sem rendesen. Erről ennyit...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
20609 levél
Válasz 08.01.14. 01:29 #27154
Pyrogate
olvasd el a hozzászólásokat, ez jellemzi igazán az országot. Van, aki védi, van aki szerint meg egy gyilkos cigány.

Akik védik, azt állítják h ő jó gyerek, nem drogozik, csak a boxnak élt. Az iwiwes képei alapján inkább a buliknak. Egy állítólag nagy tehetség 16 évesen az éjszakai élet rabja, azt nekem ne magyarázzák be, hogy a box teszi ki minden napját!!! Engem nem érdekel, hogy cigány, azt a srácot is keresik aki megölt - verekedés közben - 2 éve egy debreceni egyetemistát. Sőt a top bűnözők között van. ÚGyhogy kapja meg ez is a méltó büntetését szépen, nehogy etnikai alapon eltussolják
5013 levél
Válasz 08.01.12. 23:31 #27152
Gump
az egész "14 év alatt hozzá nem lehet nyúlni" dolog egy vicc úgy ahogy van. ezt a kis mocskot meg disznókajának fel kéne aprítani.
20609 levél
Válasz 08.01.12. 23:05 #27151
Pyrogate
Tudom h van különbség, de ugye EU-n belül nincs vízum, ergo az útlevél viselkedik 'vízumként' Na mind1, ez csak az én megfogalmazásom

Egyébként valóban vicc, h 14 év alatt nem lehet tenni semmit: ugyebár ilyenkor a szülő a büntethető, ha jól emlékszem a jogi órákról. Na most akkor meg kell keresni a gyámját ennek a gyereknek. Ha nincs sehova sem bejelentve, akkor az "államé", aki meg azt csinál vele amit akar (jó tudom, nem így működik). Szóval nem lehet tenni semmit, ergo a srác addig lesz ott, amíg meg nem unja..Biztos áll mögötte valaki, akkor kapcsolják le azt.
32035 levél
Válasz 08.01.12. 22:59 #27150
szbszig
Előbb-utóbb pedig figyelni fogják, úgy tűnik:

A Független Hírügynökség értesülései szerint pénteken délutántól már több rendőr is a gyereket kereste. Olyan információk láttak ugyanis napvilágot, hogy szélsőséges szervezetek "rendet tennének" a Blaha Lujza tér környékén, ahol a fiú általában elő szokott fordulni.

Ha nem is azért, hogy megállítsák, hanem azért, hogy meg tudják védeni...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
8067 levél
Válasz 08.01.12. 18:46 #27149
Gerry
Szerintem a napi 24 órás megfigyelést hagyjuk meg pár maffiózónak, mintsem hogy minden tetves utcaköjöknek. Persze ha történetesen erre a célra valaki adna párszázmilliárd milliárd forintot, akkor csinálhatják is, amúgy nem kéne.
A magyar törvények értelmében 14 éves koráig egy újjal sem nyúlhatnak hozzá-utánna is max. egy javítóba vághatják be. Éljen a liberális európai jogalkotás. Aminek persze a valósághoz ez esetben sincs semmi köze.
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
32035 levél
Válasz 08.01.12. 18:41 #27148
szbszig
És mi lenne, ha csak megfigyelnék? Napi 24 órában. És ha éppen megint késelni készülne, akkor előugrana a bokorból egy rendőr, azonnal kicsavarná a kezéből, és már vinné is megint befelé egy jó kis verésre. Valamit csak lehet csinálni ellene...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
8067 levél
Válasz 08.01.12. 17:24 #27147
Gerry
Azért a vízum meg az útlevél között van egy enyhe különbség
Másrészt meg a magyar törvények értelmében perpill nem tudnak vele mit kezdeni, max. agyonverni félúton. Az meg nem kellően europid megoldás.

Samu G: Erre céloztak is a zindexes riportban:biztos van akiknek dolgozik. Persze, a csövesek többsége nincs abbana fizikai kondícióban, hogy sokat tegyen-bár még akkor is, ha többen körbeveszik, símán agyonverhetik. Nagy nyomot nem hagyna, s senki sem siránkozna utánna. De persze ha van akinek dolgozik, az már más kérdés...


Valaki amúgy elmesélné, hogy ebben mi a botrányos...?
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
3933 levél
Válasz 08.01.12. 17:20 #27146
Samu G
Sőt kiskorút még kis sem lehet toloncolni(régen sem lehetett). Ha jól tudom a románoknak kéne intézkedniük hogy átveszik a gyereket, de ők (nyilvánvaló okokból) szarnak bele. Addig nem is lehet semmit sem csinálni...csak várni míg 14 lesz.

Én a sztoriban azt nem értem, hogy még csöveseket is kizsebelt. van ott elég rosszarcú ember, miért nem ruházták meg iszonyúan. mégiscsak egy 12 éves pöcs. Nyílván van egy "védelmezője", akinek dolgozik...
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
20609 levél
Válasz 08.01.12. 17:19 #27145
Pyrogate
én úgy tudom, h Románia felé kell az útlevél/személyi, ami gyakorlatilag a vízum Szóval érvényes útlevél/személyi nélkül nem jöhetne át. Ha pedig itt van, akkor nem tartózkodhatna itt ezek nélkül. Nyilván nem olyan egyszerű, de nekem ne mondják h jogilag nincs mit tenni. Mert igenis van. Emeljék fel a seggüket.
8067 levél
Válasz 08.01.12. 17:09 #27144
Gerry
Mert az államközi szerződések értelmében már a kitoloncolás sem olyan egyszerű, mint régen. Meg osztán olyan kis cuki kisfiú, hogy csak na, mégcsak nem is bűntethető...
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
7503 levél
Válasz 08.01.12. 17:06 #27143
Attila88
Már nem azért, de románia EU-s ország. Minek kéne a srácnak vízum?
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
20609 levél
Válasz 08.01.12. 16:52 #27142
Pyrogate
Ez a srác bevallottan Romániából jött. Van útlevele nincs? Van vízuma? nincs. Akkor miért nem dobják vissza??? A jogszabályok szerint nem tartózkodhat itt, tessék ezt alkalmazni rajta
8067 levél
Válasz 08.01.12. 16:30 #27141
Gerry
Jól sejtettük. S még ezek után mondja valaki, hogy az ilyeneket nem a kőfejtőbe, avagy civilizált módon egy brutális javítóba kéne bevágni
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
15515 levél
Válasz 08.01.11. 21:23 #27140
Silent
ez már egy másik tészta... WTC -s ügy... de ez is hasonlít az elsőre amit linkeltem...
...mert szegény vagyok, csak álmaim vannak. Álmaimat a lábad elé terítem, Óvatosan lépkedj, mert az álmaimon lépkedsz....
15515 levél
Válasz 08.01.11. 21:06 #27139
Silent
Eeeezzzz öccccsém baszott durva :SSSS
43 perces, feliratos. és kötelező megnézni, mert itt nagyon jól elmondja az egész dolgot, hogy mi van a háború/hatalom mögött...
megemlítik az első világháborút, a második vht, a vietnami háborút, irakot, WTC -t, stbstb...
43 perc, seggeljétek végig plz, és írjatok kommentet!
Go Here.
...mert szegény vagyok, csak álmaim vannak. Álmaimat a lábad elé terítem, Óvatosan lépkedj, mert az álmaimon lépkedsz....
416 levél
Válasz 08.01.11. 18:31 #27138
clandestino
Hát csak most láttam ezt a ki fasszopó maugliköcsögöt.Hát az agyam elszáll. Szerintem az emberek(alatt értsd fehéreket) 90%-a kiirtaná ezeket a tetves korcsokat.Sajnos olyan helyen dolgozom ahol naponta több is megfordul és látom mit csinálnak,amikor dolgoznak-Semmit.De ha nem veszed fel,akkor meg megy a munkaügyi bíróságra,vagy csak szimplán belevágja a kést az asztalba. Arról kellene népszavazás,hogy kicsit csökkenjenek a jogaik.Vagy hogy születésükkor mindegyiket sterilizálják...
Bocs,ha radikális voltam,de Borsodban élek.
hell-team.hu
3999 levél
Válasz 08.01.11. 14:45 #27137
drdani
persze nincs cigánybűnözés! undorító, innentől a fajvédők felelőssége minden ami történik. napról napra elkeseredettebbeb és radikálisabbak lesznek majd az emberek, cigánybűnözés nincs, mint a cusilág ügy mindenki tudja, hogy ebben vitathatatlanul igaza van a jobbiknak, cask ők merték kimondani a valós problémákat.
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
8067 levél
Válasz 08.01.11. 11:31 #27136
Gerry
Még is mit csinálnának? Agyrém az egész. Jobb helyeken -lásd USA- úgy bevágnák egy javítóba, netán szigorítottba, hogy csak na. Ezt már kifejtettem itt pár hete. Nagyon jól is teszik. Nálunk meg.."nem büntethető, mert kiskorú"-bezzeg felnőtt bűncselekmény elkövetésére már képes! Az ilyeneket kezeljék is felnőttként.
Az, hogy a rendőrök jól összeverték -márha- tökéletesen indokolt. Legalább valami, ha már a törvény tehetetlen. Ugyan ez működik máshol is:amióta bevezették, hogy a tanár egy újjal nem nyúlhat a gyerekekhez az olyan iskolákban -alter, szakmunkásképzők- ahol pedig erre igenis szükség lenne, s azóta a diákok csupán röhögve elküldik a jó édesbe az oktatót, hiszen az úgysem tehet semmit:ilyen helyeken egy "intő" csak picivel számít kevesebbet, mint a semmi, csak jól körberöhögik. Nos, nem egy iskolában működik az, hogy pár jól megtermett oktató leviszi a társadalom legalsó söpredékéhez tartozó diákot -ami immáron 18 éves koráig tanköteles, tehát akár ki sem rúgható, ez is agyrém-, és egy alsó teremben picit elbeszélgetnek vele. Hogy ebben a beszélgetésben fizikailag sérül a gyermek, az már más kérdés-úgy kell csinálni, hogy ne lehessen semmit bizonyítani rájuk, s akkor úgyis letojja mindenki, hogy mit is pampog egy, az általános iskola 6. osztályának elvégzését nem túl nagy lelkesedéssel abszolválni akaró 20 éves agyrokkant idióta.
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
10988 levél
Válasz 08.01.11. 09:43 #27135
Lacko
Minden rendőri erőszakot és önbíráskodást elitélek és el kell ítélni!

A rendőrségnek MINDEN körülmények között JOGKÖVETŐNEK kell lennie: a tüntetőkkel és a cigányokkal is. Nincs joga megkülönböztetni senkit pártszimpátia vagy bőrszín alapján, HACSAK a jog nem tesz különbséget.
A jogszabályokat kell megváltoztatni!!! Hozzanak olyan törvényt, hogy csak baloldaliat tüntethetnek és minden jobboldali csoportosulást azonnal vérbe kell fojtani és akkor oké.

A rendőr ne döntse már el, hogy SZERINTE mi a jogos.

Az általunk választott Parlamentnek a feladata olyan jogszabályokat hozni, hogy mit kezdjenek a rendőrök a kiskorú bűnözőkkel. És mivel ez egyre égetőbb probléma (lásd Németország), mivel a társadalom jelentős részét érinti egyre inkább, ezért valakinek fel kell majd válallnia a közeljövőben. És reméljük nem a szokásos "suttogó propaganda" módjára, ahogy szokták: a TV-ben habzó szájjal védik ugye a cigányokat, de közben azért odakacsintanak a lumpen választóiknak, "tudjuk ki a cigány a politikusok között...".
32035 levél
Válasz 08.01.11. 01:58 #27134
szbszig
Tudom én, hogy nem lehet büntetni, csak azon lepődtem meg, hogy a rendőröknek ennek a kezelésére már "bevett gyakorlatuk" van. Meg azon lepődtem meg, hogy ezen meglepődtem egyáltalán, miután a tüntetések közben minden járót és járni képtelent, aki a kezük ügyébe került, agyonvertek. És végül azon lepődtem meg, hogy mindezen fentiek ellenére, most nem tudom elítélni őket. Na, úgy ennyi nagyjából...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
5650 levél
Válasz 08.01.11. 01:49 #27133
Tamás82Bp
Kora miatt nem lehet büntetni....
Kezét lábát kéne lefűrészelni.
Đr.Ke|$0 "Nem fából van,de adj egy percet!":-)))))) by łođ
32035 levél
Válasz 08.01.11. 01:37 #27132
szbszig
Na, ma ez egy ilyen linkelős nap, de ha egyszer már az alaphírt beraktam, akkor itt van a végkifejlet is.

Egy mondatot szeretnék csak kiemelni: "A rendőrök ahogy szokták, jól összeverték, merthogy tudják, holnap úgyis ki kell engedni" - mondta. Alapvetően gyűlölöm a rendőri erőszakot, főleg az ominózus tüntetéses esetek óta, de ezúttal valahogy mégse tudom elítélni őket, sőt...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
32035 levél
Válasz 08.01.10. 21:36 #27131
szbszig
Ezek meg a haverjai voltak biztos...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
6377 levél
Válasz 08.01.10. 21:35 #27130
RatBaG
tuti
"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
32035 levél
Válasz 08.01.10. 19:37 #27129
szbszig
Krisztiánka akcióba lendült?...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
3999 levél
Válasz 08.01.09. 14:47 #27128
drdani
nem azon van itt a hangsúly, én nem ezen háborodtam fel, hogy most ez dzsungel maki volt-e vagy nem. hanem arról, hogy az itthoni média ilyen esetekben hallgat az etnikumról, (mindenféle ehhez 'hasonló' esetben)
amikor pedig az etnikumokat éri valami, egyből magyaroznak, rasszistáznak, náciznak meg magyargárdáznak... ezáltal segítik a bűnözést, és megbenítják esetenként jogos önvédelmünket. és az, hogy a hirszerző stílusa fajdévő, valamint rasszista, az így van, az, hogy cion-e vagy nem arról lehet vitatkozni. ha nem tetszik így kiírom - fajvédő rasszista.
képzeld csak el, mekkora balhé lett volna, ha így szól a cikk címe :
'mulat a cigány - agyonvertek egy....'' - ez a cím a kurucinfóban elmenne, ami igencsak rasszista, ezt bevallom.
'mulat a magyar - agyonvertek egy....'' ez pedig a hirszerző stílusa. akkor ez ugyanolyan rasszizmus, nem? csak ez a magyarok felé irányul.
én így látom.


''Megint más a fegyveres rablás, meg a barátnőm megfőzése ebédre''

viszont ennek a srácnak ott írta hogy többször volt összetűzése az örssel, csak mellékesen.


néger amcsiba = cigány nálunk
de ha megnézed, néger értelmiségi már ott van, nálunk cigányról még nem hallottam.

szóval nem kéne befogadni minden jöttmentet rosta nélkül. ha elbeszélgettek volna vele például, akkor talán rájöttek volna hogy kannibál.
nagyon liberális vagyok, assszondom legyen kannibál ha akar, de ne itt, mert itt nem az a szokás.

Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
10988 levél
Válasz 08.01.09. 12:31 #27127
Lacko
Political Machine nevű játékot ajánlom. Abból picit megérted.
234 levél
Válasz 08.01.09. 11:19 #27126
Lallerxy
Szerintem előbb lesz amerikának női elönke, mint fekete. Hillarynak is clinton miatt van csak esélye. Mondjuk a csóró népnek sztem már mind1 csak bush takarodjon.
32035 levél
Válasz 08.01.09. 07:16 #27125
szbszig
Ráadásul pont egy nő meg egy afroamerikai versenyez, úgyhogy még csak szimpátia alapján se tudok dönteni, mert mindkettő győzelme újdonság lenne.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
32035 levél
Válasz 08.01.09. 04:03 #27124
szbszig
Tök izgi lenne nézni az amerikai elnökválasztást élőben a tévében, ha érteném, hogy működik a választási rendszer, minimálisan tudnék valamit a jelöltekről, és még tanulnom se kéne közben...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
8067 levél
Válasz 08.01.08. 19:36 #27123
Gerry
"fajvédő cionrasszista média"

Nyomatékosan utalnék rá, hogy nem akarom itt látni a Kuruc.info nyelvezetének mégcsak írmagját se. Egy szintig röhelyes és vicces, elszórakozik az ember azon, hogy bár kifordítva, de mintha az ötvenes évek elejének politikai zsargonját látná az ember viszont-utánna ellenben már csak önismétlő, unalmas és bosszantó marad.

Nem mellesleg ez aztán bizonyítja, hogy a fekák alacsonyabbrendűek -hogy az echte afrikaiak hol is vannak, az már más kérdés persze...- efféle kannibalizmus Németországban is előfordult, tőzsgyökeres németek részéről, nem is egyszer-most akkor mi van?! Bomlott elméjű őrültek mindenhol előfordulnak, ennek a bőrszínhez sok köze nincs. (Az, hogy statisztikailag a számarányukon erősen felülreprezentáltak az afro-amerikaiak az amerikai bűnözési statisztikákban, nem tartozik ide. Megint más a fegyveres rablás, meg a barátnőm megfőzése ebédre.)
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.