Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on

2724 levél
Válasz 07.04.27. 17:33 #24279
CitizenX
Figyelmen kívül hagyod a legutóbbi lehallgatási botrányt.

Kiderült, hogy Izraelnek évek óta potenciális lehetősége van minden amerikai telefonvonal lehallgatására, továbbá képes megállapítani és feljegyezni, hogy ki mikor kit hív fel Amerikában. Nagyon értékes információk, még akkor is, ha a beszélgetéseket magukat nem hallgatják le direkt. Amdocs Inc., mely világszerte számláz, továbbá telefontársaságoknak, köztük az USA-cégek 90%-a számára nemzetközi összeköttetéseket létesít, izraeli tulajdonosok kezében van. Egy másik izraeli céget, a Comverse Infosys-t (majd összes US-hivatal és titkosszolgálat lehallgatási technológiájának szállítója) azzal vádolják, hogy a berendezésekbe egy „kiskaput” épített be, mely lehetővé teszi bármelyik USA-ban történt telefonbeszélgetés lehallgatását.

Ez éppen 4 éve sem történt, hogy fény derült rá. Késöbb kiderült, hogy kajakra szétkémkedték az agyukat az említett cégeken keresztül. Akkor hol a fejlődés?


És íme Sharon egyik nyilatkozata a Foxnak:

„Hívjon, aminek akar. Szörnyeteg, gyilkos... nekem mindegy. Nevezze Izraelt, ahogy akarja, hívja judeo-náci államnak, ahogy azt Leibowitz (filozófus, természettudós, a Jeschijaha politikai kommentátora) teszi. Miért ne? Jobb egy judeo-náci államban élni, mint halott szentnek lenni. Nekem mindegy, ha olyan vagyok, mint Gaddhafi. Nincs szükségem a nemzsidók csodálatára. Nincs szükségem a szeretetükre, és az olyan zsidókéra mint maga szintén nem.”

továbbá:

„Megmagyarázom önöknek, hogy mi a libanoni hadjárat legédesebb gyümölcse: most már nemcsak Izraelt gyűlölik. Hála nekünk, mostmár éppúgy utálják ezeket a ínyenc szalon-zsidókat párizsi, londoni, new yorki, frankfurti vagy montreáli lyukaikban is. És utálják azokat a zsidókat is, akik folyvást hangoztatják, hogy ők mások, mint azok az izraeli gengszterek, tiszta és rendes zsidók... Hamarosan palotáikra mázolják majd a jelszót: „Zsidók, takarodjatok Palesztinába!” És tudja mit? Palesztinába fognak jönni, mert nem lesz más választásuk. Mindez további előny, amit a háborúból húzunk. És nem érte meg? Hamarosan jobb idők elé nézünk. A zsidók jönni fognak, az izraeliek nem emigrálnak többé, és azok, akik már kivándoroltak, vissza fognak térni.”

vagy:

”Minden egyes alkalommal, amikor csinálunk valamit, elkezded nekem mondogatni, hogy Amerika majd ezt tesz, vagy azt tesz... Egyet világosan meg akarok neked mondani: Ne csinálj gondot magadnak Amerika Izraelre gyakorolt nyomása miatt. Mi zsidók ellenőrizzük Amerikát, s az amerikaiak ezzel tisztában vannak.” - ez utóbbit egy Perezzel folytatott tévéműsorban követte el a fejlődő politikus...
www.csinicucc.extra.hu
2724 levél
Válasz 07.04.27. 17:23 #24278
CitizenX
Hülye vagyok, ezt most nem értem.
www.csinicucc.extra.hu
2724 levél
Válasz 07.04.27. 17:23 #24277
CitizenX
Izrael teljesen más. Mondd csak, melyik párt van ma hatalmon Izraelben és kik a főbb irányítók? Mondd csak, a megszállt területeken elkövetett terrorista akciók tényleg azt mutatják, hogy Izrael teljesen más lett? - És itt egyértelmüen nem a tényleges palesztin teroristák elleni csapásokra gondolok, hanem a polgári lakosság ellen elkövetett rakétatámadásokra, bulldózerezésekre, a megkülönböztető bánásmódsra, stb, stb, stb. Gondolok továbbá Izrael atompolitikájára is, midőn kinyilatkoztatta, hogy jogot formál arra, hogy bármiféle külső támadás esetén matomfegyverrel válaszoljon, polgári áldozatok millióival számolva és leszámolva. Mikor lett más? Amikor agyonlőtték a békepárti Yitzhak Rabint? Láttad a Reporter mai adását? Szegregáció a főváros buszjáratain? Az ortodox befolyás erősödése? Buszjáratok, amelyeken a nők kizárólag hátul utazhatnak? Izraeli, zsidó nőkről van szó. Mikor megkérdezték az egyik faszkalapot, hogy ez most minek és miért, azt válaszolta, hogy a vallásuk szerint tilos az érintkezés az asszonyokkal, és ezt nem szabad megsérteni. Vissza a középkorba, miközben te fejlődésről és puhulásról beszélsz?
www.csinicucc.extra.hu
11786 levél
Válasz 07.04.27. 17:20 #24276
Star Wars
Ott, hogy nem kell e tényekre hivatkozni a megismétlődésük indoklásával.
11786 levél
Válasz 07.04.27. 17:15 #24275
Star Wars
Gondolom azért történt, amit CitizenX leírt.

Szvsz a mai Izrael teljesen más, az első szárnycsapásokra nem kellene alapozni a mai tényeknél. Mindenki követhet el hibákat, az egész élet tanulás...

(Mielőtt ez a vád felmerülne, nem kicsinyíteni akarom a történteket...)
2724 levél
Válasz 07.04.27. 16:56 #24274
CitizenX
Az Izrael USA elleni aljas atrocításai is múltbeli tények, és csak beszélgetünk azokról is. Hol a különbség?
www.csinicucc.extra.hu
297 levél
Válasz 07.04.27. 16:41 #24273
Ittas Ember
"És szerinted Izraelnek mi oka lenne megtámadni USÁ-t?"

Ugyan pár évtizede történt, de ha Te felelnél az USA biztonságáért, teljesen figyelmen kívül hagynád ezeket a múltbéli tapasztalatokat?

Nem összeesküvés-elméleteket akarok ezzel kovácsolni, de nem lehet ilyen lazán elvetni egy esetleges veszélyforrást.

Mivel beszélni szerinted lehet róla, akkor kíváncsi lennék, hogy szerinted régebben miért történhetett ilyen, illetve most miért nem?
11786 levél
Válasz 07.04.27. 15:15 #24272
Star Wars
A holokauszt egy múltbeli tény, és nem aktuális, csak beszélgetünk róla. Ez a különbség.
413 levél
Válasz 07.04.27. 00:21 #24271
Petykemano
Ez megtámadhatatlan érv
2724 levél
Válasz 07.04.27. 00:11 #24270
CitizenX
Csak.
www.csinicucc.extra.hu
413 levél
Válasz 07.04.26. 23:34 #24269
Petykemano
De akkor amikor a holokausztról van szó, akkor miért alapozunk 60 évvel ezelőtti dolgokra?
2724 levél
Válasz 07.04.26. 22:41 #24268
CitizenX
Minden egyes népírtás, genocídium után egy emberként kiált fel a világ: Soha többé! Aztán időszakosan megint és megint lenyírnak néhány tíz vagy százezer embert mindenféle okból kifolyólag, amely okok persze nem támaszthatják alá ártatlan - és tényleg ártatlan - emberek, nők, gyerekek, férfiak, öregek, védtelnek, civilek meggyilkolását.

Ezt mutatja a történelmünk, valahogy mindig kiborul a bili, és akkor rengeteg szerencsétlent küldenek a halálba a legkülönbözőbb elmebetegek. Ezek után már csak az a kérdés, hogy miért kéne bízni abban, hogy valamikor-bármikor nem ismétlődnek meg a borzalmas cselekmények. A jelek szeirnt ez hozzátartozik a "kultúránkhoz". Néha a zsidókat akarjuk leradírozni a föld szinéről, máskor az arabokat, palesztínokat, egyszer a kommunistákat, aztán a népellenségeket, a kurdokat, esetleg őrült diktátorok a saját népüket. A sajnálatos kérdés az, hogy mi ebben a szokatlan, nem pedig az ártatlannak tűnő rácsodálkozás arra, hogy "jééé, te úgy gondolod, ez még megtörténhet"?

Úgy sejtem, valamennyire azért otthon vagy a világ dolgaiban. Ha ez igaz, akkor tudhatod: Ami a közel-keleten folyik, az rohadt veszélyes, magában hordozza egy pusztító háború lehetőségét is. Most mindegy, hogy legvégül ki járna rosszabbul, ki kit írtana ki, de az tény, hogy ha egyszer mindkét félnek tele lesz a töke a másikkal, és végső elkeseredésében megindul a másik ellen, hogy pontot tegyen az egész végére, abból tömegmészárlás lesz, eszkalálódó fegyveres összecsapásokkal, és gombafelhőkkel. És mindkét oldalon rohadt sok áldozat lesz. Izrael oldalán is, hiába rendelkezik atommal és szórja tele a szomszédait velük. Egyébként ezt önös érdekből nem is nagyon tehetné meg, csak és kizárólag "most már minden mindegy" alapon. Akkor meg miről beszélünk...

Most ne azon vitázzunk már, hogy ki hogy látja a közeljövőt, ez tök felesleges szerintem. Én így látom, te biztosan másképp. Nem gond.

Annak örülök, hogy vége nem kell nácinak lennem, és nem kitérek a kérdések elöl, csak van, amit nem tartok annyira fontosnak ilyen szinten kitárgyalni, mert mellékvágánynak tartom a dolgot az eredeti témához képest. Minden esetre tiszteletben tartom az érdeklődésedet, ezért is válaszolok jelen esetben általam kevésbé kardinálisnak tartot dolgokra.
www.csinicucc.extra.hu
11786 levél
Válasz 07.04.26. 21:38 #24267
Star Wars
Soha nem neveztelek nácinak, nem is tartalak annak, csak azt kérdeztem, miért történhetne meg újból? Dehát megintcsak kitértél a kérdésem elől.
11786 levél
Válasz 07.04.26. 21:35 #24266
Star Wars
(Bár most, hogy újra elolvastam, nem fejeztem ki magam rosszul...)
11786 levél
Válasz 07.04.26. 21:32 #24265
Star Wars
Nem mondtam, hogy nem lehet róla beszélgetni, mindössze annyit szerettem volna mondani, hogy kár 40 évvel ezelőtti dolgokra alapozni, de lehet, hogy nem mindenkinek ez jött le hozzászólásomból. Ha rosszul fogalmaztam, elnézést kérek.
3999 levél
Válasz 07.04.26. 16:32 #24264
drdani
tudjátok, engem az sem zavarna ha napi 15 ször héberül imádkoznának a parlamentben, meg emlékezgetnének minden nap, hogyha napi 15ször megemlékeznének a magyar hősökre pl a donnál, vagy trianonra, és mellette napi 15 miatyánkot szavalna a tisztelt országház. ez igy picit tulzás, de értitek hogy hogy értem. mert igy olyan mintha őket csak egy dolog érdekelné. de télleg, trianonra emlékeznek valaha? vagy ugye aki trianonra emlékezik az náci szélsőséges radikális csurkista terrorista csőcselék?
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
4154 levél
Válasz 07.04.26. 15:21 #24263
pres
Az nem negyven éve volt, hanem hatvan. Lassan már nem is lesz élő ember aki emlékezhet rá, de mi még mindig kárpótlást fizetünk nekik.

ŰNekünk
Mohácsért, Muhért, Don-kanyarért, Trianonért ki fog?
Fuck it Dude let`s go bowlin`
2724 levél
Válasz 07.04.26. 12:58 #24262
CitizenX
Ezen most lovagolhatsz még egy jó darabig, és csámcsoghatsz rajta, próbálkozva kihúzni belőlem valamiféle "nácibirodalomváró" szöveget, hát sajna ez nem fog menni, mivel nem gondolom így. Szóval ez a lovacska most elszaladt, talán vedd tudomásul... Ez volt az utolsó, hogy ezekre a provokatív célozgatásokra egyáltalán reagálok, ezt most leszögezem, könyvelj el aminek akarsz, azt kész, engem nem zavar.

Inkább próbáld meg kidumálni az országodat abból a sok szarból, aminek egy részére felhívtam a szives figyelmedet... Az sokkal szórakoztatóbb próbálkozás lesz.

Izraelnek pedig nagyon sok oka van olyan aljas módszerekkel befolyásolni az USA külpolitikáját, mint amilyenekkel már többször is próbálkozott, ugye...
www.csinicucc.extra.hu
3281 levél
Válasz 07.04.26. 09:22 #24261
somesz83
Már csak azért sem elképzelhetetlen, mert a zsidók máig arab fenyegetettségben élnek. Egy szövetségest pedig könnyen rá lehet ugrasztani arra, akire akira az érdek diktálja.
413 levél
Válasz 07.04.26. 08:41 #24260
Petykemano
Nem letámadni akartalak, hanem hát finoman szólva elszóltad magad.
Mert hát ugye Te magad mondtad, hogy "A múlt elmúlt..." és hogy hiába hoz bárki fel "40 évvel ezelőtti eseteket, ezek mára teljességgel elképzelhetetlenek."
Akkor ezek szerint elismered, hogy a holokauszt is múlt, ami elmúlt, és hiába hozol fel 60 évvel ezelőtti eseteket erről, ezek mára teljességgel elképzelhetetlenek. Nemde?
Minek felhozni a mai napig 60 évvel ezelőtti eseteket, amikor azok mára elképzelhetetlenek? Persze beszélgetni lehet 60 évvel ezelőtti dolgokról...
11786 levél
Válasz 07.04.26. 08:31 #24259
Star Wars
Akkor most megkérdem így: miért történhetne meg újra? Ha jól tudom, a náci rezsim ideje végetért, de beszélj csak úgy róla, mintha természetes lenne, és bármikor megtörténhetne. Miért ne, ugye?

És szerinted Izraelnek mi oka lenne megtámadni USÁ-t?
11786 levél
Válasz 07.04.26. 08:28 #24258
Star Wars
Nem sikerült letámadni, de nem baj, megpróbáltad. Én annak a függvényében írtam, hogy ne hozzon fel 40 éves eseteket, hogy ezek mára elképzelhetetlenek, és nem azért, mert nem lehet 40 évvel ezelőtti dolgokról beszélgetni.
17778 levél
Válasz 07.04.26. 07:37 #24257
MagicMoment
az más. abból élnek. meg különben is, nekik mindent szabad
2724 levél
Válasz 07.04.25. 23:55 #24256
CitizenX
Ezt hagytam figyelmen kívül? Ja, igen, mert nem fogok kétkommetenként mentegetőzni, hogy nem vagyok zsidógyűlkölő, baszod. Ezen túl higgy, amit akarsz, már elmagyaráztam, nem érdekel, minek gondolsz.

Konkrétan a felvetéseidre:

Mindenkinek van valamiféle elképzelése a jövőről, nem? Nekem az, hogy hamarosan nagy balhék lehetnek a közel-keleten, és azt Izrael esetleg még meg is szívhatja. Ne kelljen már ezt is kifejtenek ezer oldalban.

Krematóriumokban égő zsidók - bazzz, egyszer szeirntetek ez már megtörtént, nem? Akkor a bepipult tömegek talán meg is ismételhetik ezt, nem? Nem felhívás volt ez, hanem egy rémséges jövőkép vázolása. Antiszemita hullámok mindenütt, az USA sem lesz örökké Izrael háta mögött, vízháborúk lehetősége... Van alapja az ilyen elképzeléseknek. És az, hogy van alapja, nem azt jelenti, hogy kivánatos, Paranoid Rt...
www.csinicucc.extra.hu
8067 levél
Válasz 07.04.25. 23:52 #24255
Gerry
" múlt elmúlt, hiába hozol fel 40 évvel ezelőtti eseteket, ezek mára teljességgel elképzelhetetlenek"

Már nem azért, de ez mint érv több mint harmatgyenge...sőt, igazából inkább vicces
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
2724 levél
Válasz 07.04.25. 23:50 #24254
CitizenX
Ti szt állíttottátok, hogy elképzelhetetlen, hogy Izrael terorista akciókat hajtson végre az USA ellen. Erre én rámutattam arra, hogy ilyen akciók nagyon is történtek, és - most jön a lényeg - az egyiptomi eset ékesen bizonyítja, hogy akár a háttérben maipulálva, másokra kenve a szart próbálták elintézni, hogy az USA háborút indítson egy egyébként az ügyben teljességgel vétlen ország ellen. És akkor most jusson eszünkbe a WTC, jusson eszünkbe az, hogy mit reagált Netanhjau szept. 11-re: "Ez nagyon is jó nekünk." Jusson eszünkbe, hogy rengeteg elemző szerint egyetlen arab terrorista csoprt sem lehetett képes erre egymagában, ésatöbbi.

A múlt az tényleg elmúlt, de attól még megtörtént, és rohadtul jellemzi Izraelt, hogy legnagyobb szövetségesével, segélyezőjével, védelmezőjével ilyen módon bánt el - vagyis akart elbánni, de mondjuk a Liberty esetében keményen odabasztak, kétségtelen, hát szép tőlük, nem mondom. Ezek után mit találsz ki még mentegetésre? A II. VH is elmúlt, akkor fátylat rá, nem, többet az sem történhet meg... Ez nem indok, nem érv, ez félrebeszélés.

Elképzelhetetlenek? Mit szólsz a közelmúlt lehallgatási botrányához, amelyben izraeliek a teljes USA távközlési rendszert figyelték, a kormányhivatalokat és politikusokat is beleértve? Ez is elképzelhetetlen volt, nem? Sőt, a Liberty elött elképzelhetetlen volt, hogy izrsel megtámadjon egy amerikai hajót, elképzelhetetlen volt, hogy egy izraeli ügynök kiadja a CIA-t az oroszoknak, elképzelhetetlen volt, hogy izraeli ügynökök amerikai érdekeltségeket robbantsanak fel Egyiptomban, mégis, ez mind-mind megtörtént.

Ezen nincs mit szépíteni.
www.csinicucc.extra.hu
413 levél
Válasz 07.04.25. 23:47 #24253
Petykemano
Háháhá!!!

Gotchaa!!!

És Holokauszt, kisapám?!?!

"A múlt elmúlt, hiába hozol fel 40 évvel ezelőtti eseteket, ezek mára teljességgel elképzelhetetlenek."

Na?
11786 levél
Válasz 07.04.25. 23:40 #24252
Star Wars
Nem hagytam figyelmen kívül őket, csak nincs mit reagálnom rájuk. A múlt elmúlt, hiába hozol fel 40 évvel ezelőtti eseteket, ezek mára teljességgel elképzelhetetlenek. Ja, és "de nagy", hogy a másik hozzászólásomat figyelmen kívül hagytad...
2724 levél
Válasz 07.04.25. 23:35 #24251
CitizenX
De nagy, hogy az összes többi esetet figyelmen kívül hagytad! Márpedig ezek kőkeményen ellentmondanak azon meggyőződéssel leírt dumáitoknak, hogy Izrael sosem támadná hátba az USA-t! Dehogynem, épp az elöbb dobtam be vagy három tökéletes, kikezdhetetlen példát! ENNYI!
www.csinicucc.extra.hu
11786 levél
Válasz 07.04.25. 23:30 #24250
Star Wars
És szerinted a szélsőséges, elmebeteg szektások "örömujjongására" kéne alapozni?

"Még a Haaretz is beszámolt"

Miért ne számolt volna be?
2724 levél
Válasz 07.04.25. 23:27 #24249
CitizenX
Szóval elképzelhetetlen egy izraeli terorakció az USA ellen. Hmmm...


1967 június 8.-a, U.S.S. Liberty? Megvitassuk a történteket?

1954 Operation Suzannah? - itt mi is volt a terv? Sorozatos terrortámadásokat, robbantásokat elkövetni Egyiptomban USA létesítmények ellen, azt a látszatot keltve, hogy azokat arabok csinálták. Voltak robbantások, levegőbe toltak könyvtárakat, majd megkíséreltek felégetni egy amerikai mozit is, de itt már lebuktak. Az ügynököket elfogták, és fény derült mindenre. Hamis bizonyítékok hátrahagyásáal akarták az izraeliek az egyiptomiakra kenni a szart, hátha az USA annyira bepipul, hogy letámadja Egyiptomot, és ezt nem Izraelnak kell megtennie. Nekem nagyon durvának tűnik ez, mármint egy szövetséges ilyen szintű hátbatámadása.

Az izraeli külügyminiszter, Pinkasz Lavon le is mondott a francba, aztán valami oknál fogva még a sértett fél - USA - is hagyta a francba az egészet, és mára már tökéletesen sikerült eltussolniuk az ügyet.

WTC - Elöbbiek fényében vajon miért ne lehetett volna benne az izraeliek keze? Egyébként a becsapódásokat követően a rendőrség letartóztatott a közelben egy izraeli csoportot, akik örömújjongva vették filmre a tornyok katasztrófáját. Az esetről még a Haaretz is beszámolt.

80-as évek, Jonathan Pollard? Az izraeli ügynök beépült a CIA-ba, majd folyamatosan árúsította ki az oroszoknak a kelet-európai és szovjet hálózat ügynöklistáját, különböző infókat tervbe vett akciókról, stb. Az egész CIA komcsirészleg bebukott, teljesen újra kellett építeni ezt az osztályt, mert a komcsik rengeteg kémet lefüleltek és kivégeztek. Pollard hatalmas károkat okozott hírszerzői szinten, és persze az USA ellenében.
www.csinicucc.extra.hu
11786 levél
Válasz 07.04.25. 23:27 #24248
Star Wars
Érdekes, hogy ezt a "szubjektív jövőkép"et teljes meggyőződéssel osztottad meg velünk. Nem tartod furcsának, hogy a látomásaidat csak te tartod reálisnak a jövőre nézve? Vagy mindenki hülye, csak te vagy a normális?

"véres háborúkat"

Szvsz egy normális gondolkodású ember ebből nem azt szűri le, hogy itt bizony krematóriumokban fognak ezerszámra égni a zsidók...

(Még érdekesebb, hogy megint kitértél a zárójelben leírt mondatom elől...)
2724 levél
Válasz 07.04.25. 23:13 #24247
CitizenX
Az első viszontválaszra a következő kommentemben válaszolnék.

Az állítólagos antiszemitizmusommal kapcsolatban, és azokkal a hsz-eimmel kapcs. ami szerinted ezt a feltevésemet erősíti:

Bazdmeg, két unokaöcsém is anyai ágon zsidó származású, szerinted akkor most mi van??? Gyűlölöm őket is, meg mágláyra kívánom, ésatöbbi? Vagy ők a rokoni ág kivételei? LOL!

Az idézett dolgokkal kapcs: Te, ott van bárhol is, hogy én ezt akarom? Ez csupán egy szubjektív jövőkép felvázolása volt, mert én úgy látom, hogy errefelé mennek a dologok, és simán elképzelhető néhány évtizeden belül a dolog, főleg, hogy az ENSZ a minapa közeljövőre véres háborúkat jósolgat.

Ennyi, nem én akarom, hogy ez történjen, de szerintem megtörténhet.
www.csinicucc.extra.hu
3281 levél
Válasz 07.04.25. 18:11 #24246
somesz83
Lassan két hete zsidóztok! Gratulálok!
2842 levél
Válasz 07.04.25. 13:27 #24245
borotvapenge
noh igen a magyaroknál a tüntetőverést/túlkapásokat éppen úgy meg lehet úszni mint a rongálást és gyújtogatást.. nincs igazság. Sőt a vicces az hogy a tüntetőket verő rendőrt kitüntetik, a gyújtogató vandálokban meg sokan hőst látnak. Vicces egy ország ez, én mondom.
"Volt itt valami iromány, de meguntam.."-ot is meguntam..
9789 levél
Válasz 07.04.25. 13:11 #24244
Gillette
Leváltották a moszkvai roham-rendőrség főnökét is

gyurcsány megdicsérte, demszky kitüntette őket... NC
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
12270 levél
Válasz 07.04.24. 22:49 #24243
asas01
Nem kell csodálkozni, Vaszilij elvtárs tudománya idáig terjed. A zsidók büdösek és még az orruk is nagy.
Csak aniszemitának ne nevezze senki, mert akkor bevágja a durcit.

padavan**: abszolút elképzelhetetlen, hogy Izrael bármilyen USA-ellenes merényletben részt vegyen, ennek beláthatatlanok lennének a következményei, ha kiderülne. Márpedig kiderülne. És a tévhittel ellentétben semmi sem bizonyítja, hogy köze lett volna egy ilyen akcióhoz az izraeli kormánynak.
Az ugyanis, hogy egyes agyamentek szerint a WTC zsidó munkatársait felhívták*, meg vulkáni barlangokban szövetkeznek a kígyónyelvű zsidó gyíkemberek, miközben nagyokat szürcsölnek a gyerekvérből, nem bizonyít semmit. Nyomorék elméleteken legfeljebb röhögni lehet.

*
Ezért volt kb 220 zsidó halott, mi? Pont annyi volt a zsidó halott, amennyire a statisztikákat nézve számítani lehetett: 10-14%.

**
Az egyébként zavaró, hogy nem a CitizenX nevet használom? Ehhez már úgy hozzászoktam, nem áll rá a kezem az új nickre.
i tell it like it is, cause im a bold figure
11786 levél
Válasz 07.04.24. 22:47 #24242
Star Wars
11786 levél
Válasz 07.04.24. 22:46 #24241
Star Wars
Miért lyukadunk ki mindig arra, hogy a "büdös zsidók, ahová bejutnak, ott minden az igazság rovására megy"?
8067 levél
Válasz 07.04.24. 22:39 #24240
Gerry
Aúú, mit fogsz te kapni a mondandód első felére..hajajj
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
11786 levél
Válasz 07.04.24. 22:35 #24239
Star Wars
Ez legalább akkora baromság, mint amit Vaszilíj Zajcevtől hallhattunk. Izrael és az USA szövetségesek, mi oka lenne Izraelnek betársulni a terrorcselekményekbe? Amellett, hogy kulturált, civilizált emberek nem tesznek ilyesmit.

Hm, akkor kérlek, mondd el, miért írtad az alábbiakat:

"Ezt nem fogjátok tudni elviccelni, csúnya vége lesz még ennek az egésznek, majd meglátod. "

"Kötve hiszem, ki lesztek ti írtva, de úgy, hogy ahhoz képest a birkenaui kémények füstölése halvány lepkefingnak fog tünni. Izraelt úgy fogják elsöpörni egy szép napon, mint a szart, és onnantól kezdve az egész világon üldözöttekké váltok. Még egyszer senki nem követi el ugyanazt a hibát... - Nem kívánom, de ez lesz. "

(Érdekes, először hivatkozol a "birkenaui kémények"re, utána meg tagadod a krematóriumok és gázkamrák létezését...)
2724 levél
Válasz 07.04.24. 22:11 #24238
CitizenX
Érthető. Mint említettem vala, a túlsúlyon kívül annak hozadéka az, ami kissé bizberálja a csőrömet, vagyis az, hogy amint mondjuk a médiában szinte már félelmetes arányban veszik át a vezető posztokat, úgy ennek megfelelően ez a média is szépen eltorzul, az objektivítás ma már sci-fi, és rohadt egyoldaluan, hogy-hogy nem, tisztességtelenül vannak tálalva a dolgok. Gazdaságot meg politikát, gondolom nem kell külön escsetelnem. Szóval itt van nálam a bibi. Egyoldalúság, ami sokszor az igazság, valóság rovására megy. Durva. Nekem.
www.csinicucc.extra.hu
8067 levél
Válasz 07.04.24. 22:07 #24237
Gerry
Ezzel a túlsúllyal kapcsolatos ellenszenvel nekem csupán az a problémám, hogy voltaképpen megdolgoztak érte. Meglehet ez így erősen neccesen hangzik, de a felülreprezentáltságuk számos területen nem valami ősi összeesküvés következménye, hanem történelmi folyamat. Lehet őket szidni, van amikor ennek van is alapja, azonban azzal, hogy a legtöbb zsidó családban a tanulást mint olyat mindennél többre értékelik, nem lehet mit kezdeni. A lehetőség adott minden népcsoport előtt (kedves cigányaink is szövögethetnének efféle terveket, a fene se bánná). Lehet mondani, hogy persze, protekció, ami ma már igaz is, azonban ez korántsem volt mindig így, sőt... Ezt a fajta mentalitást maximum tisztelni lehet- a hozaléka persze jogosan szúr szemet sokaknak.
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
2724 levél
Válasz 07.04.24. 21:56 #24236
CitizenX
Ja, akartam kérdezni valamit a kedves együtt politizáló fórumozóktól.

Ki tartja elképzelhetőnek, hogy Izrael esetleg érintett lehet bűnsegédi értelemben egy WTC-hez hasonló, USA elleni merényletben? Elképzelhetőnek tartja itt, ezen a fórumon ezt bárki is?

Star-Wars, te meg fogd fel, amit Asas máig nem tudott megemészteni: Nem a zsidó emberrel van a gondom. Ha látok az utcán egy zsidót, nem gerjednek bennem gyilkos indulatok, de még csak rossz gondolataim sem támadnak. Nem vagyok agyatlan faszkalap antiszemita. Amit kifogásolok, az a zsidók túlsúlya az élet egy csomó területén, ezzel a különböző, más jellegű, célú érdekérévnyesítések erős csorbulása, Izrael állam politikája, és persze a létező cionizmus. ENNYI.
www.csinicucc.extra.hu
2724 levél
Válasz 07.04.24. 21:54 #24235
CitizenX
Tévedés, oltári nagy baromságnak tartom a dolgot. A zsidók az egyik leghigénikusabb, leginkább magára adó nép a világon.
www.csinicucc.extra.hu
2724 levél
Válasz 07.04.24. 21:53 #24234
CitizenX
Jó, akkor én majd odabiggyesztek minden épület mellé egy ilyen feliratot, aztán készítek egy felvételt a Fehér Hézról, és ott is megjelölve pár szárnyat odanyomom, hogy gázkamra, tök hiteles lesz.

Még csak el sem olvassátok a ti érdekeitekkel ellenkező véleményeket, felvetéseket, fogadok, pedig roppant meggyözőek.

Mindegy, felesleges erről vitázni, nem moccanunk úgysem.
www.csinicucc.extra.hu
11786 levél
Válasz 07.04.24. 21:19 #24233
Star Wars
Nekem sem. De CitizenX biztos nagy egyetértéssel fogja fogadni a témát...
8067 levél
Válasz 07.04.24. 21:09 #24232
Gerry
Hát nemtom, nekem nem egy zsidó ismerősöm van, de ez a "köztudott" dolog valahogy nem jutott el az orromig...
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
11786 levél
Válasz 07.04.24. 20:54 #24230
Star Wars
"Ugyanis köztudott, hogy a tisztálkodási szokásaik nagyban eltérnek az európai szokásoktól, így igen erős (test)szaguk van. "

Ez egy oltári nagy baromság, már ne haragudj. Sőt, Izraelben épp az ellenkezője igaz, ugyanis a hőség néha megköveteli a napi többszöri zuhanyzást is.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.