Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on

12270 levél
Válasz 06.09.02. 20:40 #16057
asas01
Ja hát én is elmennék, ha a családomat veszély fenyegetné.

A zsidó telepeseket is ugyanolyan veszély fenyegette az arab világ közepén. Történtek mocskos dolgok Izrael megalakulásakor, de ez már a múlt és az egyetlen megoldás a palesztin állam megalakítása lenne, de ezt a gyűlölet által vezérelt pénzéhes arab vezetők ezt megakadályozzák.
Mindenki tudja, hogy nem fog Izraelből elköltözni 7 millió zsidó, akik már legalább 3 generáció óta ott élnek. A palesztinok legnagyobb ellenségei saját vezetőik. Arafat majd' 1 milliárd dollárt nyúlt le tőlük mégis istenként tisztelték. Ki lett mosva az agyuk sajnos, de talán idővel lesz esély a változásra(lásd Hamad és Hussein ).

Nem tök mind1, hogy az arabok közé mennek vagy a németek közé. A német ellenszenv mesterségesen lett gerjesztve a nácik álltal. Azzal, hogy ők eltüntek a vezetésből meg is oldódott volna a probléma viszont az arabok időtlen idők óta gyülölik őket.

Ezt így látod te 2006-ban. De vajon így látták a holokauszt túlélői is? Szerintem nem és ezért nem is lehet őket hibáztatni.

Ha jól emlékszem a palesztin felszabadítási frontnak is volt valami köze a hezbollah létrjöttében vagyis szövetségesek. Usa és gbr is az ha usa háborúba megy gbr is velük megy.
Okokat arrafelé mindig lehet találni.


Azokat az okokat inkább ürügynek nevezném.
i tell it like it is, cause im a bold figure
12270 levél
Válasz 06.09.02. 20:31 #16056
asas01
Úgy lehet önvédelemből területet foglalni, hogy ha mondjuk megtámad minden szomszédod, akkor megszállod a stratégiailag jelentősebb területeket. Persze tudom, hogy számodra erkölcsileg nem elfogadható. Végülis itt nem izraeli iskolásokat öltek, úgyhogy nincs ok az ünneplésre.
i tell it like it is, cause im a bold figure
12270 levél
Válasz 06.09.02. 20:30 #16055
asas01
Nem azt mondtam, hogy a holokauszt miatt alakult ki a cionizmus és a zsidó nemzeti otthon ötlete. Azt mondtam, hogy a holokauszt nélkül közel sem lett volna annyi bevándorló és, ha meg is alakult volna Izrael, csupán egy kisebb államról lehetett volna szó hiszen nem lett volna ki belakja.

Az "antiszemitizmus fegyverről" és a "farkasiáltásról" csak annyit, hogy Nyugat-Európában az antiszemitizmus, elsősorban a növekvő muszlim közösségeknek köszönhetőn soha nem látott méreteket öltött. És nem kizárólag a tettlegességről van szó, hanem például a verbális agresszióról, ami legalább olyan káros lehet.
Homokba dughatod a fejed, ha nem akarod látni, de ez eddig soha semmit nem oldott meg.
i tell it like it is, cause im a bold figure
1949 levél
Válasz 06.09.02. 19:00 #16054
Arthur Dent
Cionista mozgalom kezdete: 1898 Budapest - Herzl Tivadar
I seem to be having tremendous difficulty with my lifestyle.
1949 levél
Válasz 06.09.02. 18:55 #16053
Arthur Dent
A példáid ahogy mindig most is sántítanak. Mert itt a hangsúly nem a betegszámon, hanem a felelősségen van. Mert egy robbantási szakember ellenőrzött körülmények között dolgozik, és kb. minden mozdulatához 10 ember megerősítése kell. Egy orvos ellenben EGYEDÜl, egymagában viszi el a balhét, megosztott felelősség ugyanis nincs! ÉS egy hat év alatt vért izzadva megszerzett diploma elvesztését sem lehet bármivel is összehasonlítani.
Az aszfaltozómunkásos példádhoz pedig annyit fűznék hozzá, hogy talán egy hatórás műtét az szerinted csupa móka és kacagás, talán az orvos egyik kezében szikével, másikban egy martinival operál? Nos 0 azaz nulla szünettel csinálják végig, szóval ennyit erről.

BTW: ha egy aszfaltozómunkás rossz munkát végez, és az út 1 tél alatt tele lesz kátyúkkal, legközelebb majd beprelhetem őket műhibáért?!
I seem to be having tremendous difficulty with my lifestyle.
9789 levél
Válasz 06.09.02. 17:40 #16052
Gillette
Azok maguktól mentek el vagy eladták a földjeiket.

Ja hát én is elmennék, ha a családomat veszély fenyegetné.


Nem is étem miért nem mentek vissza, talán még a lakásaik egy részét is megkapták volna és élvezhették volna a háború utáni nyomort.

Nem tök mind1, hogy az arabok közé mennek vagy a németek közé. A német ellenszenv mesterségesen lett gerjesztve a nácik álltal. Azzal, hogy ők eltüntek a vezetésből meg is oldódott volna a probléma viszont az arabok időtlen idők óta gyülölik őket.


Mint mondjuk Irán és más iszlám diktatúrák esetében, amikor Kína és Oroszország vétóz meg mindent?

Na látod. ez a probléma is megoldódna.


Amíg Izrel ki nem vonult Libanonból nem is tudtak róla a legtöbben(még Libanonban sem), hogy létezik ilyen nevű hely.

Ha jól emlékszem a palesztin felszabadítási frontnak is volt valami köze a hezbollah létrjöttében vagyis szövetségesek. Usa és gbr is az ha usa háborúba megy gbr is velük megy.
Okokat arrafelé mindig lehet találni.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
3006 levél
Válasz 06.09.02. 17:02 #16051
Herr Hauptmann
"Amit Szíriától foglaltak el egy védekező háborúban"

Muha. Védekező háborúban területet foglalni más országtól? Na ne röhögtess. Amúgy melyik rabbi faszából szopod az okosságaidat?
Kedves Tsülögg! Te hüjje ló akki vagggy! Ez a nő I. vesz-Éjjes bosszorgány. Netuddkki.
5399 levél
Válasz 06.09.02. 16:53 #16050
Morello
Vettem popcornt, srácok!
3999 levél
Válasz 06.09.02. 16:46 #16049
drdani
izrael az irán elleni háborúra készül. ezért zárja le sorban háborús övezeteit. ugyanis tudják h a többfrontos, több övezetes háború iszonyat nehéz még nekik is. ezért vonultak ki gázából, ezért igyekeznek minden ügyet megoldani határai közelében, h csak iránra tudjon majd koncentrálni.
de ez csak egy felvetés, teória.
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
2705 levél
Válasz 06.09.02. 15:51 #16048
hadzsi
Öööö...javítsatok ki ha rosszul tudom, de a cionista mozgalom jóval a holocaust előtt kezdődött. Én csak Koestler könyvein keresztül tudok dolgokat a mozgalomról, de nagyjából az volt a magyarázat, hogy a zsidó kultúra azért olyan amilyen és azért van veszélyben, mert nincs meg az az alap amire építkezhet, vagyis a parasztság. Ahhoz hogy ne veszítse el a zsidóság a kultúráját és ne asszimilálódjon meg kell a parasztságot - akár mesterségesen is - teremteni. Ehhez pedig föld kell. A föld pedig nem lehet máshol, mint Palesztinában. Így jöttek létre az első kibucok, ahol a zsidók igen kemény munkával de termővé tették az addig elhanyagolt földet. Azt hiszem, hogy a holocaustottól függetlenül egy zsidó állam így is úgy is létrejött volna csak így sokkal könnyebben. Ezt sem lehet tagadni, mert Izrael a Holocaust óta bármilyen nemzetközi normát is szeg meg, mindig a növekvő antiszemitizmus fegyverrel fogja be a pofáját az adott államnak, amelyik szót mer emelni. Csak nehogy aztán egyszer sok legyen ebből, mert amikor sokszor farkast kiállt valaki akkor mindenki tudja mi történik
"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
12270 levél
Válasz 06.09.02. 15:31 #16047
asas01
"Jah voltak akik ettől függetlenül maradtak volna őket kitelepítették."

Aha, nem. Azok maguktól mentek el vagy eladták a földjeiket. Most persze kéne vissza.

"Akkor miért nem Németországban kaptak saját hazát?"

Talán, mert ott kezdődött a zsidóírtás? Nem is étem miért nem mentek vissza, talán még a lakásaik egy részét is megkapták volna és élvezhették volna a háború utáni nyomort. Egyébként ugyanúgy picsognál akkor is, ha ott kaptak volna földet úgyhogy nem tudom mi értelme ennek. Szarsz te a palesztinokra. Az sem érdekel, amikor egymást ölik, az sem amikor a jordánok vagy egyiptomiak ölik őket. Persze elég kamuzniuk egy szépet mondjuk korházak lebombázásáról és máris itt csapod a cirkuszt.

Elég nagy faszság ez vétó jog, ha 50+1% elfogadja akkor az miért nem elég?

Mint mondjuk Irán és más iszlám diktatúrák esetében, amikor Kína és Oroszország vétóz meg mindent? Mellesleg szép is lenne, ha 30 muszlim ENSZ tag folyamatosan szavazná meg az Izrael-ellenes szankciókat. Nem mintha számítana valamit, mert az ENSZ egy töketlen szarbagázs. Majd, ha legalább egyetlen komolyabb problémát megoldottak, akkor lehet jönni okoskodni.

"Mondjuk az, hogy libanoni földön tartózkodnak"

Aha. A Shebba farmok? Amit Szíriától foglaltak el egy védekező háborúban?
Amíg Izrel ki nem vonult Libanonból nem is tudtak róla a legtöbben(még Libanonban sem), hogy létezik ilyen nevű hely. Most persze jól jön ürügynek. Gázában láthattuk mennyi békét hoz, ha visszaadnak egy területet, úgyhogy remélem nem szaladnak bele egy újabb hibába.
i tell it like it is, cause im a bold figure
9789 levél
Válasz 06.09.02. 15:18 #16046
Gillette
Voltak terrorakciók, de kb irtó nagy hülyeség azt képzelni, hogy (csak)emiatt mentek el az arabok.

Jah voltak akik ettől függetlenül maradtak volna őket kitelepítették.


Talán nem kellett volna koncentrációs táborokba és gulágokba zárni a "pofátlanokat".

Akkor miért nem Németországban kaptak saját hazát?


Az meg mi, hogy az egész világ szemet huny?

Igazából arra céloztam, hogy usa és gbr rendre megvétóz minden izrael elleni szankciót. Csak az izraeli kormánnyal folytatott előzetes egyeztetés után hajlandóak bármit elfogadni azok meg úgye csak jelentéktelen enyje benyjék. Elég nagy faszság ez vétó jog, ha 50+1% elfogadja akkor az miért nem elég?


Ja, és azt elmondanád, hogy a Hezbollahnak mi oka van Izraelt támadni?

Mondjuk az, hogy libanoni földön tartózkodnak(természetesen nem a most ideiglenesen megszállt területekről beszélek).
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
12270 levél
Válasz 06.09.02. 15:02 #16045
asas01
Mindenki tudja, hogy csak 3 zsidó halt meg és azok is csak a nagy jóléttől.
6 000 000-an pedig leköltöztek az óceán mélyére és uszonyt növesztettek.
i tell it like it is, cause im a bold figure
12270 levél
Válasz 06.09.02. 15:00 #16044
asas01
Voltak terrorakciók, de kb irtó nagy hülyeség azt képzelni, hogy (csak)emiatt mentek el az arabok. Saját testvéreik baszták át őket a palánkon és most Izraelen állnak bosszút. A palesztinok egyszerű bábok a sejkek és vallási vezetők kezében.
Talán nem kellett volna koncentrációs táborokba és gulágokba zárni a "pofátlanokat". Akkor nem lett volna oka 7 millió zsidónak feladni addigi életét, hogy egy kopár sivatagba költözzön.

Az meg mi, hogy az egész világ szemet huny? Arab seregek 20 évente próbálják Izraelt a tengerbe szorítani, az ENSZ folyton Izraelt baszogatja és itt sincs jobb dolga egyeseknek, mint Izraelt gyalázni. Persze a szudáni népírtásra baszik mindenki, a véres iráni, kóreai, líbiai, venezuelai és kubai diktatúrák szintén nem érik el az ingerküszöböt. Persze az araboknak elég kettőt fingani és máris pofázik a főmajom Annan.

Ja, és azt elmondanád, hogy a Hezbollahnak mi oka van Izraelt támadni?
i tell it like it is, cause im a bold figure
9789 levél
Válasz 06.09.02. 12:37 #16043
Gillette
Jaj hát a fidesznek már arra sincs pénze, hogy a párttv-n kétóránként híradó legyen.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
9789 levél
Válasz 06.09.02. 12:25 #16042
Gillette
Azért mert pár ezer éve ott éltek feljogosítja őket, hogy odamenjenek, terrorakcióikkal elűzzék otthonaikból az ott élőket és létrehozzanak egy legitim államot? Egy zsidó szerint biztos, de tudod a jóérzésű embereknek ettől kifordul a gyomra. Nem tudták megtartani akkor most már ne sírjon a szájuk. Ilyen alapon az indiánok is visszakövetelhetnék ami övék, a baszkok is saját hazát érdemelnek, a kárpátmedencében elöttünk itt élők is sőt mi is magna hungáriát. Csak úgye a kiválasztott népnek mindent szabad, hisz olyan szövetségesei vannak mint usa vagy gbr és ha ők szemet hunynak a szemétségeik fölött akkor az egész világnak szemet kell hunynia fölötte.
Mellesleg úgye a bibliára hivatkozva hazát követelni... hát elég vicces dolog.
Ezért írtam azt, hogy minden ami a közel keleten történik közvetve izrael hibája. Nem a hezbollahé, nem a hamaszé hanem az odapofátlankodó zsidóké.

Pedig megfogattam, hogy nem fogok veled vitatkozni...
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
3999 levél
Válasz 06.09.02. 10:49 #16041
drdani
http://www.fn.hu/cikk/00140000/142283/auschwitzi_latogatasra_hivtak_irani.php

copyzzátok be. "6 millió zsidó meggyilkolását" miért nem inkább 60 millió? tök mind1 mit hazudunk!
enynit az egész fn-ről...
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
3006 levél
Válasz 06.09.02. 09:13 #16040
Herr Hauptmann
Ne mond már bazmeg, hogy azon a földön, ahol most izraeli TELEPESEK laknak és dózerral rombolják az palesztin hátakat, ott a zsidók laktak előbb
Kedves Tsülögg! Te hüjje ló akki vagggy! Ez a nő I. vesz-Éjjes bosszorgány. Netuddkki.
1963 levél
Válasz 06.09.02. 04:41 #16039
Rettenthető
Kedves Eric!

"És mondjuk robbantási szakember lennél havi 100e-ért?
Vagy mennyiért aszfaltoznál 60 fokban?
Soroljam még? "


így van, senkinek nincs (szinte) megbecsülve a munkája ma Magyarországon, de ez ne azt jelentse már, hogyha ők nem kapnak, akkor más se kapjon (szomszéd tehenével mi legyen, dögöljön?).
Másrészről azért egy sírásó - mégha mégegyszer olyan megterhelő munkát is végez - azért a munkája ne legyen már egyenértékű egy (lelkiismeretes) orvossal, ha lehet, bár lehet a szemedbe egykutya.

Te mennyiért mennél 60 fokban aszfaltozni?



HTB!

Sajnálatos dolog amikor az ember elveszti egy hozzátartozóját, különösen egy közelit, s mások hibájából.
Igazad van, aki lerakta a Hippokrateszi-esküt az legyen már olyan jó, hogy ne csak a megfelelő cash ellenében végezze megfelelően a munkáját.
És teljesen megérthető ez a reakció és jogos is.


Ma Magyarországon, van olyan kórház, ahol ha kimegy az áram, akkor aki a műtőasztalon van, az halott - nincs generátora ugyanis a kórháznak évek óta. Ezért vajon ki a felelős? Egyértelműen a kórház?
Nincsenek olyan túl jó anyagi helyzetben a kórházak és az ott dolgozók sem.
Valahogy amikor azt látom, hogy 2 nővérre jut 80 beteg és emelett kell még minimum 12 órázni, meg esetleg rossz esetben 24 órázni, hát azért tudod, Teréz anya (és már őt sem) kivételével nem igen találnánk olyat aki repesne azért a fizetésért, amit kapnak.
És akkor még a betegekről nem is beszéltünk. Mert ott is vannak ám igazán nehéz esetek (és itt nem a hozzátartozóról írok), akik után nehéz jópofát vágni mégha tejelsz neki 100k-t is.

Egyébként még azt jó tudni mellé, hogy az orvosi szakma azért eléggé megterhelő, ált. az orvosok javarésze 40-50 éves korára annyira leépül, hogy náluk elvileg ott lenne a nyugdíj, de mivel Mo.-n valahogy mégsincs elég orvos (mert szinte mind meglép, itt kevés a fizu ugye - joggal merül a kérdés, ki a nagyobb geci, aki marad vagy aki megy?) így akik maradnak azok 60-70 éves korukig dolgoznak...

Ezek ellenére természetesen ez a szakma sem kivétel, - mint ahogy a többi sem - genny emberek itt is vannak bőven.


A fix összeggel is meg ezzel a 300 Ft-tal is az a baj, hogy rendben legyen, de akkor amit szüleim 40 évig fizettek TB-be és ezeddig nem vették igénybe, azt legyenek már olyan jók, akkor fizessék már vissza nekik; és ha lehet, akkor ezután a fizuból se vonják már le ezt, mert az úgyse jó szarra sem, és amint a mellékelt ábra mutatja valahogy az odavezető úton elvész szőrén-szálán, amitől szop az egészségügy is, meg persze mi is.
A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
4144 levél
Válasz 06.09.02. 01:28 #16038
HTB
marpedig szanalmas szarember az orvosoknak a zome, ha nem kompenzalod a fizetest akkor hidd el a kezei kozott fogsz megdogleni, sot...
noverek detto, penzehes kis gecik, akik igergetnek bologatnak nevetgetnek de kozbe nagy mocskos szart nem csinalnak

inkabb fizetnek fix x osszeget minden egyes latogatasert,(es most nem erre a rohejes 300 ft-ra es tarsaira gondolok)akkor talan nem azon jarna a fejem hogy rohogve es tetlenul nezi vegig ahogy feldobom a talpam

(es nem, nem a hasamra utve mondom ezeket, 1 eve volt szerencsem vegignezni ahogy teljesen mindegy melyik korhazban -noverek es orvosok zsebebe csusztatott penzek ellenere- 2 het alatt meghal az edesapam, termeszetesen orvosi muhibabol, ugy hogy az orvos emelle meg osszevissza beszelte a faszsagait, a noverek pedig egy narancslevel osszekoszolt parnahuzatot basztak kicserelni)

"Itt épül Európa"
Just another freak in the freak kingdom
20761 levél
Válasz 06.09.02. 01:17 #16037
Eric
És mondjuk robbantási szakember lennél havi 100e-ért?
Vagy mennyiért aszfaltoznál 60 fokban?
Soroljam még?
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
20761 levél
Válasz 06.09.02. 01:15 #16036
Eric
Ennek utána számoltál?

Csak mert ha teszem fel 10 órát dolgozik, akkor ugye óránként 15 beteg. Az 4 percenként egy. És akkor se kaja, se pisi, se semmi...
Nagyon nagy mágusnak kell lennie, ha ezt megcsinálja.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
12270 levél
Válasz 06.09.02. 01:10 #16035
asas01
Én tökéletesen tudom mit írok, ellenben veled. A gyerek akivel elolvastattad kb lószart sem tudhat a közel-kelet történelméről, ha nevetett ezen. Ha a te törikönyved szerint a palesztinok voltak ott előbb, akkor sürgősen cseréld le egy olyanra, amit nem Arafat apánk lektorált!

De azért jó volt ismét látni a cáfolhatatlan érveidet.
i tell it like it is, cause im a bold figure
3006 levél
Válasz 06.09.02. 00:43 #16034
Herr Hauptmann
Hát *** tudod, hogy mit írsz...elolvastattam a hsz-edet egy izraeli/náci meg mindenféle nézeteltől egy TÖKÉLETESEN mentes gyerekkel. egy egyszerű diák. jót röhögött rajtad. asse tod, hogy mit írsz ***. vedd már elő a törikönyvet aztán írj baromságokat
Kedves Tsülögg! Te hüjje ló akki vagggy! Ez a nő I. vesz-Éjjes bosszorgány. Netuddkki.
422 levél
Válasz 06.09.01. 23:15 #16033
Haegemonia
anyám is orvos, pontosabban háziorvos, és napi kb. 150 betege van...
1963 levél
Válasz 06.09.01. 23:11 #16032
Rettenthető
"orvosok nekem bazzeg ne sztrájkoljanak, mert igy is kurva sokat keresnek"

Szeretem azokat, akik az orvosokat szidják.
Megnézném mennyi az a legkisebb összeg amennyiért felvágnál egy embert, és utánna csak simán összevarnád a sebét (mondjuk a hasán). Ha meghal akkor természetesen simán tied a felelősség...

Nemtom, én még 500k-nál is igencsak dilemmáznék...
A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
2842 levél
Válasz 06.09.01. 22:25 #16031
borotvapenge
Jah a párt fizeti Próbáld ki te is, R.D. biztos be tud ajánlani bértopikolónak.
"Volt itt valami iromány, de meguntam.."-ot is meguntam..
1949 levél
Válasz 06.09.01. 18:15 #16030
Arthur Dent
Mert te aztán nagyon közeli ismerője vagy ennek a témának...
I seem to be having tremendous difficulty with my lifestyle.
9789 levél
Válasz 06.09.01. 18:04 #16029
Gillette
Érdekes ~januártól~júniusig nem dolgoztak? Vagy megtehetik, hogy 1 évben 6 hónapot melózzanak többit meg párt fizeti. Így már logikus.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
3999 levél
Válasz 06.09.01. 15:27 #16028
drdani
ahaaam! rendicsek!
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
20761 levél
Válasz 06.09.01. 15:23 #16027
Eric
Nem ez a baj.
A hosszú linkek(mivel, hogy nincs bennük szóköz) széthúzzák a topikot bizonyos böngészők használata esetében.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
3999 levél
Válasz 06.09.01. 15:16 #16026
drdani
sztem lazán elviselhető hogy copizni kell! nem nagy munka egy mp!
dehát ha ez van a fakkban akkor ez van.
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
3999 levél
Válasz 06.09.01. 15:14 #16025
drdani
így máris más a helyzet.
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
20761 levél
Válasz 06.09.01. 15:13 #16024
Eric
Javítottam.
És most írd le egy papírra 100x, hogy "Ígérem, hogy elolvasom a FAQ-ot és megtanulok linkelni!"
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
903 levél
Válasz 06.09.01. 15:13 #16023
savanyu
Azért, mert ez nem a kormány, a rendszer, a világ elleni tüntetés lesz, s a gyalázkodás bármiylen formáját igyekezni kellene elkerülni.
Dugjunk pulykákat a homérumba!
3999 levél
Válasz 06.09.01. 15:11 #16022
drdani
természetesen ez nem csak errre a tüntetésre vonatkozott, minden másféle tüntetésre amive lesetleg egyetértek, és mondjuk más is.
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
3999 levél
Válasz 06.09.01. 15:10 #16020
drdani
miér nem szept 21dikén?
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
903 levél
Válasz 06.09.01. 15:07 #16019
savanyu
Az ilyen renitenskedést szerintem kerülni kellene. Esetleg otthon, a tükör előtt, ha nagyon muszáj. De nem szept. 21-én.
Dugjunk pulykákat a homérumba!
903 levél
Válasz 06.09.01. 15:04 #16018
savanyu
A tüntetés nem a "zsidó" kormány ellen lesz. A tüntetés a fer ellen lesz, s annakis jelenlegi (illetve majd jövő évi) formája ellen. Mert például a HÖOK egyetértene (egyet is értett) a fizetésből-x-százalékot-majd-ha-jól-keresel rendszerrel.
Dugjunk pulykákat a homérumba!
3999 levél
Válasz 06.09.01. 15:04 #16017
drdani
hallod! te mész? én mennék! nem megy egy külön különítmény a pcdome-ról?

vihetnénk egy PCDOME-os táblát amin vmi kormány gyalázó feliratok vannak jó reklám lenne! sztem az összes támogató elpártolna az olaltól (ha van ien) merthogy nácik vagyunk

na de most viccet félretéve én szivesen mennék vki/vel/kkel!
na?
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
228 levél
Válasz 06.09.01. 15:02 #16016
Murdoch
Én is kötekedhetnék, hogy mijaza "roszs munkásember", de nem tettem. Arról nem is beszélve, hogy a "mostmár" nem rozmár, hogy egybeírjuk, sok helyen meg kimarad a vessző, stb.
3999 levél
Válasz 06.09.01. 15:02 #16015
drdani
orvosok nekem bazzeg ne sztrájkoljanak, mert igy is kurva sokat keresnek , inkább az ápolók akik tényleg szar helyzetbe vannak, és odaadó fáradságos munkájukkal és szeretetükkel járulnak hozzá az ember egészségéhez!
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
228 levél
Válasz 06.09.01. 15:00 #16014
Murdoch
ne, Nagyi, igérem estig még kitakarítom a lakást!
228 levél
Válasz 06.09.01. 14:58 #16013
Murdoch
Tüntetés a zsidó kormány ellen szeptember 21-én a Kossuth téren !
Diáktüntetés, de szimpatizánsokat is várnak.

Szeptember 23 meg Fidesz nagygyűlés, remélem zsidópogrom lesz a vége.

Orvosok sztrájkolnak október 1-től.

Tud még valaki valamilyen programot, esetleg pogromot ?
3999 levél
Válasz 06.09.01. 14:56 #16012
drdani
és mostmár másodjára írod egy m-mel az immunist! közbe 2m
olyan mint a ''komunista''!!
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
3999 levél
Válasz 06.09.01. 14:55 #16011
drdani
ne mcsak van egy kis lelkiismeret furdalásom a margit hidi oszlop miatt ha érted hogy értem
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
3999 levél
Válasz 06.09.01. 14:54 #16010
drdani
ha-ha ezekszerint örüljünk annak h egy szük kis réteg (milliárdosok, multik, szdsz mszp és fideszes politikusok és családjaik meg a haverjaik) jól élnek a mi pénzünkből. legalább jót teszünk nekik. végül is nem lehet mindenkinek jót tenni! csak magának tehet jót az ember?
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
2842 levél
Válasz 06.09.01. 14:54 #16009
borotvapenge
Igen, úgyhogy irány a fürdő és cseréld le a pelusodat, különben elmondom a szüleidnek, hogy megint politikai topikokat nézegettél!!
"Volt itt valami iromány, de meguntam.."-ot is meguntam..
228 levél
Válasz 06.09.01. 14:52 #16008
Murdoch
ennek örülök. Már megijedtem, hogy imunis rám.

Ennyire klerikális beállítottságú nem lehetsz. Vagy mégis ? Te tényleg rossz munkásember vagy ?

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.