For Honor
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on

8067 levél
Válasz 06.04.11. 17:36 #11475
Gerry
Apróság: Viktort igazi rendszerváltónak nem nevezném. persze, valóban ott volt, azonban a tűztől némileg távolabb:nem miatta történt az, ami történt. Picit utólag valóban remekül odamondogatott a ruszkiknak is, de a rendszerváltás tényleges levezetésében nem volt túlontúl sok szerepe.

Az ország lakosságának jelentékeny része KISZ-es volt, a 70-es, 80-as években túl sok politikai tartalma ennek már nem volt.
A költésgvetéssel meg nem is tudott nagyon mit kezdeni, Megyóék jó előre elköltötték amit lehetett.

Amit kihagytál mindkét embernél: Viktor személyi kultusza -ezt lehet magyarázni ide, meg oda, ettől mé tény- több, mint gusztustalan, és némileg kialakulóban van Ferié is-ami meglehet, szükségszerű, de attól még nem elsz szimpatikus vonás.
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
21647 levél
Válasz 06.04.11. 17:34 #11474
padavan
Ignored. Mert most bizonyítottad be, mennyire balos érzelmű vagy. Ha nem vágod, talán olvasd el saját szörnyedet.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
21647 levél
Válasz 06.04.11. 17:32 #11473
padavan
Erre most mit mondjak... Igazad van. Mutass egyetlen eszményien független embert ezen a világon. Én legalább igyekszem - igaz, perpill nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ne tegyek semmit annak érdekében, hogy az általam a lehető legjoban gyűlölt banda ne fojtathassa meggyöződésem szerint iszonyatosan káros tevékenységét. Most mondjam azt, hogy ebben a vészterhes időszakban számomra a jobboldal egy eszköz, amely használatával a magam piti módján megpróbálok besegíteni ezeknek a rohadékoknak az eltüntetésében? A cél szentesíti az eszközt...
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
3933 levél
Válasz 06.04.11. 17:29 #11472
Samu G
Padavan, íme a véleményem ?

Viktor:
Pozitivum :
+ jó politikus, kiváló szónok, képes lelkesedést kelteni
+ igazi rendszerváltó személyiség
- nem bírja elviselni ha nem ő a főnök, ugyanúgy nem tudja elviselni a vereséget, és be sem ismeri. ( Visszavonult ugye amikor vereséget szenvedtek )
- mára elvesztette az összes elvét ( ugye ez a populista álnemzeti dolog ami most van)
- belekeveredett ő is sötét ügyekbe (amikről nem tudunk semmit) (bánya, tokajhegyalja...)
- demokrácia gyengítése (3 hetes ülésezés, 2 éves költségvetés)
+ minimálbér emelés
+ pozitívum a Széchényi-terv - bár jelentős része teljesen értelmetlen célra ment el.
- elbaszott vadászrepülő beszerzés
- korrupciós ügyek
- költségvetési hiány 2x-es volt a ciklusuk végén ( köszönhető részben a 2 éves költségvetésnek )
- a többi párt bedarálása nem eppen erkölcsös dolog...
- pár kisebb példa : 4es metró leállít, Nemzeti Színház leállít, majd újrakezd (csakhogy elmondhassa h. ők építették)
+ lakáshitelük nagyon jó dolog volt
- külpolitikai izoláció

Feri :
+ jó politikus, bár mond hülyeségeket (könnyen elragadja a hév)
- volt KISZes - ez nagy negatívum (bár ugye a szervezet demokratizálását akarta állítólag)
- szintén nagyképű, és szerti ő is nagyon a hatalmat
- van ugye jó pár ügye (amiről szintén nem derült ki konkrétum)
- nem igazán pártját képviseli
A tetteket csak a korábbi kormánnyal együtt lehet értékelni
+ béremelések, alanyi jogú családi pótlék (bár ez kérdéses ugye, kinek melyik változat tetszik), soksok autópálya, lassan 4es metró
+ minimálbér adómentes
- költségvetési hiánnyal nem tudtak (akartak?) mit kezdeni.
- ország versenyképessége és a foglalkoztatás stagnál.
- korrupciós ügyek
+ panelprogram (ha hiszed ha nem működik - elmúlt 3 évben már pl. Pécsen majdnem moinden panelt felújítottak)
+ külpolitikai nyitás
a többi meg majd kiderül (nem régóta van ugye a színen)

most csak ennyi jut eszembe.
Ezekből nem nagyon látom hogy valamelyik is roszabb lenne mint a másik.
(csak ugye nagyon RÖVID az emlékezet....)

Én személyesen MÉG egyelőre kevésbé rühellem Gyurcsányt.

de ha szerinted gerinctelen hc balos vagyok, akkor egézségedre.


A programokról :
Gyurcsánynak nem volt, Orbánnak meg csak felelőtlen ( betarthatalan ) populista ígértcsomagjai voltak.
Itt szintén mindenki eldöntheti melyikkel szimpatizál. ( hinni egyiküknek sem lehet )
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
8067 levél
Válasz 06.04.11. 17:27 #11471
Gerry
Veled ellentétben engem érdekel mások véleménye, azonban a napi termést valóban nem futottam át teljesen

Más kérdés, hogy ezt felőllem aztán magyarázhatod, azon, amit leírtál nem tudsz változtatni-és evidens, hogy nem is akarsz. Erg. ha netán a következő választásokon nem is fogsz jobbra húzni, az egyik oldalt attól még éppúgy gyűlölni fogod. Ha számodra ez, bármiféle kontextusban is középen állás, akkor számoda ez középen állás. Azonbanszámomra meg ezen nincs mit magyarázni-ettől még lehetsz nem pártkatona, de független soha nem leszel

(Apróság:én nem gyűlölom a Fideszt. Számos embert, számos pontot kimondottan rühellek, de az egész párot nem gyűlölöm. Eleve nem szoktam gyűlölni dolgokat.)
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
21647 levél
Válasz 06.04.11. 17:26 #11470
padavan
Egyébként a közösség érdeke elöbbre való az egyén érdekeinél. Igaz, hogy az egyén érdekei összetevőleg alkotnak közösségi érdekeket, ám ahhoz, hogy ezt érvényesítsük, elöbb meg kell állapítani azokat az értékeket és normákat, amelyek alapvetően hasznosak, ezek után mindenkinek ezen értékek és normák alá kell rendelnie egyéb önös érdekeit. Amennyiben ez nem a lehető legdemokratikusabb és legésszerübb módszer, akkor nem tudom, mi lehet az.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
21647 levél
Válasz 06.04.11. 17:22 #11469
padavan
Úgy fogod fel, ahogy akarod, nem biztos, hogy érdekel. Tegnap óta minimum 3x írtam már le különböző megfogalmazásban, hogy jelen helyzetben miért is tolódtam el ez egyik irányba - átmenetileg -, de ha eddig nem sikerült felfognod, akkor reménytelen dolog tovább ecsetelgetnem, és ismételgetnem önmagamat, sajnálom.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
8067 levél
Válasz 06.04.11. 17:20 #11468
Gerry
Csak egy kérdést:hogyan mondhatja magát valaki csak egy pötytet is középen állónak magát, ha az egyik oldalt érintő véleménye: "vagyok inkább elvakult szoci gyűlölő - na, azt vállalom". Meglehet valamit eltévesztettem, és az állítólagos középen állásba valamely fél gyűlölete is belatartozik. Ez esetben én kérek elnézést. Ellenkező esetben valami igen nagy gigszer van a logikádban és az érveidben.
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
21647 levél
Válasz 06.04.11. 17:15 #11467
padavan
Sorry, de nem tiszta, mit akarsz ezzel mondani.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
5900 levél
Válasz 06.04.11. 17:14 #11466
Dile
Nekem úgy tűnik hogy a szavaiddal, ha nem is veszed észre, de a demokráciát bontogatod.
"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."
21647 levél
Válasz 06.04.11. 17:11 #11465
padavan
Szerinted ma van itt népuralom, a szó gyakorlatias, alkalmazott értelmében? A második mondatod meg lehet, hogy igaz, és éppen ezért rohadtul elszomorító. És nem tudom, én miről beszélek, nem gondolkodom izmusokban, pusztán kifejtettem, hogy szerintem hogyan lenne a normális.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
21647 levél
Válasz 06.04.11. 17:10 #11464
padavan
Bazmeg, olvastad a hosszabb, politikai jellegű írásaimat? Pótold, és rájössz, hogy engem nem fogsz tudni beállítani egy elvakult jobbosnak, vagyok inkább elvakult szoci gyűlölő - na, azt vállalom.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
5900 levél
Válasz 06.04.11. 17:09 #11463
Dile
A demokrácia népuralmat jelent. A népnek nincs közös hangja, mindenki önző véleményét előtérbe helyezve szavaz, és a többségbe kerülő álláspont érvényesül.

Amiről te beszélsz az inkább kommunizmus/fasizmus.
"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."
21647 levél
Válasz 06.04.11. 17:09 #11462
padavan
Azt csinálsz, amit akarsz. Meg ne bánd....
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
21647 levél
Válasz 06.04.11. 17:08 #11461
padavan
"Vagy elkezdesz magyarázkodni, nyakatekerten, izegve-mozogva, félrebeszélve, stb."

Na, ez be is jött. Nem magyarázkodsz ugyan, de megpróbálod úgy irányítani a tükröt, hogy annak fénye elvakítson. Én azért ennél korábban keltem fel, Eric.

Legyünk ovódások: Én mondtam elöbb!
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
1675 levél
Válasz 06.04.11. 17:08 #11460
Akárki
Na ez még itt ért.

A lelkiismeretem ellen nem fogok szavazni. Amit a másik két párt képvisel, az nem fér össze velem. És ezt senki mástól nem várom el. tőled sem. Én nem rovom meg azt aki a munkáspártra szavaz, és azt sem aki a MIÉP-re. Tiszteletben tartom más döntését. De ezt elvárom visszafelé is. Ezt hívják demokráciának.

Nekem sok FIDESZ-es ismerősöm van, akik a kezdetek óta oda szavaznak. Egyik sem rótt meg az MDF-ért. Viszont jelentős részük elismerte, hogy Orbánéknak nem kellene mindenáron beolvasztani a jobboldal pártokat. És ezt mint említettem olyan FIDESZ-esek mondták, akik a kezdetek óta oda szavaznak. Ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni.

Egyébként a parlamenti közvetítéseket figyelve a többi párt sem csinál mást, mint gombokat nyomogat, meg újságot olvas. Máramikor bent vannak. Akkor ők hogyan képviselnének jobban?
www.julius-kronika.atw.hu www.pannonlegio.extra.hu
1221 levél
Válasz 06.04.11. 17:07 #11459
newszepiking
"nagyon jól tudod, hogy nálam az OV sem egy szeplőtelen lélek"
egyre kevésbé tudom.
mindenesetre a "nem egy szeplőtlen lélek", és a "rohadt mocsok szoci, ripacs nímand, államtolvaj puccsista, aki egy ország szemébe hazudozva beszélt "
szembeállítás nem vall éppen objektivitásra.
ez szerintem erdékár stílusa, de te tudod.
" a Föld nevű bolygó a naprendszer elmegyógyintézete"
21647 levél
Válasz 06.04.11. 17:06 #11458
padavan
Neked. Nálam a demokrácia egy országnyi közösség közös boldogulni vágyáról, egymás segítéséről, és közös munkáról, összefogásról szól.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
3933 levél
Válasz 06.04.11. 17:06 #11457
Samu G
azt hogy mindketten leírjuk véleményünket mind2ről, és kiderül ki a pártkatona, meg az elfogult.

kicsit bővebben, esetleg pár tény
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
21647 levél
Válasz 06.04.11. 17:05 #11456
padavan
Mit nem vállalok?
Ja, csakhogy az olyan vélemények hangoztatása, amely szembemenetel a mindenki által ismert és könnyedén igazolható tényekkel, nálam a történelem hamisítás körébe tartozik. Tudom, nálad nem, mert a te fajtád imádja megváltoztatni a múltat... Talán azért, mert valahol legbelül még ők is rohadt módon szégyellik.

De szólj, ha e kettőből bármelyikben is tévednék, és érkezve a szokásos balról, nyugodtan javíts ki:

1. OV lelkes ellenzékiként többször is fizikai sérelmeket szenvedett el a demokratikus, fügetlenséget sürgető eszmék hírdetése miatt.
2. Gyurcsány a KISZ-tagsága alatt jelentéseket írogatott, és lelkes kommunistaként féltette a rendszert.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
5900 levél
Válasz 06.04.11. 17:04 #11455
Dile
"Énképben gondolkozol, közösségi elképzelések helyett. Nagy hiba, és súlyos, jellembeli fogyatékosságokra utal."

Erről szól a demokrácia.


( )
"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."
20761 levél
Válasz 06.04.11. 17:03 #11454
Eric
Köszi, hogy mindjárt meg is válaszoltad helyettem a kérdéseidet, amit nyilván kötelező érvényű felszólításnak tartasz rám nézve.

Én inkább megfordítanám a dolgot: bizonyítsd már nekem te kedves hc pártkatona, hogy én is az vagyok(mert ugye éppen színt vallottál, csak még nem igazán sikerült jól, de megy ez még jobban is majd. szerintem néhány napnál nem kell többet várnunk rá):
Idézzél nekem mszp-t tömjénező, Gyurcsányt éltető, "hajrá mszp!"-ző kommenteket tőlem!

Ja, hogy nem fog menni??? Ez van!

ui:
tudod mint a jogállamban szokás, ne má' hogy a megvádoltnak kelljen bizonyítania, ugye?
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
21647 levél
Válasz 06.04.11. 17:01 #11453
padavan
Ez van, a drámaiságot megköveteli a drámai helyzet. És nagyon jól tudod, hogy nálam az OV sem egy szeplőtelen lélek. Azonban ezerszer inkább ő, mint akármelyik rohadt mocsok szoci, főleg ez a ripacs nímand, az államtolvaj puccsista, aki egy ország szemébe hazudozva beszélt anyja sanyarú sorsáról...
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
3933 levél
Válasz 06.04.11. 17:00 #11452
Samu G
Nem vállalod?
nem hamisítás, vélemény.
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
21647 levél
Válasz 06.04.11. 16:59 #11451
padavan
Képviselnek.... Ja, ott ülnek majd, nyomkodják a gombokat, újságot olvasnak, nyilatkozgatnak, azt jóvan. Ha ez neked elég, lelked rajta. Csakhogy alapvető tévedésben leledzel, kedves barátom. Mert nem egyedül téged kéne képviselniük, hanem a társadalmat magát. Énképben gondolkozol, közösségi elképzelések helyett. Nagy hiba, és súlyos, jellembeli fogyatékosságokra utal. Téged képvisel az MDF. Az ország ügye meg le van szarva. Gratulálok.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
1221 levél
Válasz 06.04.11. 16:58 #11450
newszepiking
nem a tényeket akarom hamisítani, hanem azt a drámai fogalmazásmódot pellengérre állítani, amely előadásodban az egyik szereplőt a pokolba, a másikat a mennyekbe repíti.
a bjúti meg a bíszt.
korrekt, objektív.
gratula.
" a Föld nevű bolygó a naprendszer elmegyógyintézete"
1675 levél
Válasz 06.04.11. 16:56 #11449
Akárki
Az 5%-kal nem hiszem, hogy bármit érvényesíthetnek. Ezt nem is várom el tőlük. Képviseljenek. A FIDESZ és MSZP vezette kormányok mégcsak nem is képviselték. Én egyformán éltem, élek mindkettő alatt.

Legkorruptabb kormány az MDF volt? Szóval akkor nem az MSZP? De jól van legyen. Legkoruptabb kormány az MDF volt. És hol vannak az akkori MDF vezetői jelenleg? Nekem nagyon ismerősen cseng Bács megye 3. választó körzetének nyertese.

Na én most lépek. A gyerekenek kell a gép.
www.julius-kronika.atw.hu www.pannonlegio.extra.hu
21647 levél
Válasz 06.04.11. 16:55 #11448
padavan
Jó, akkor kezd el hamisítani a történelmet és a tényeket, bőven belefér, nem?
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
1221 levél
Válasz 06.04.11. 16:55 #11447
newszepiking
bár megfogadtam hogy így a választások környékén nem írok a fórumba, de ezt nem bírom ki:

"Amíg Gyurcsány a KISZ-ben jelentéseket irogatott, addig mondjuk OV-t a rendőrök ütötték gumibotttal, a demokráciáért vívott harcban. "

hú bazdmeg!
ez súlyos ,padavan.
" a Föld nevű bolygó a naprendszer elmegyógyintézete"
21647 levél
Válasz 06.04.11. 16:55 #11446
padavan
Kösz, hogy tételesen megválaszoltad minden felvetésemet, nem tagadtad meg önmagad és a táborod vitamódszereit....
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
21647 levél
Válasz 06.04.11. 16:52 #11445
padavan
Szép kitérő... lenne, ha ostoba módon elfelejtettem volna, hogy megkértelek annak igazolására, hogy nem vagy hc maszopos, elvakult pártkatona. De mivel te is nagyon jól tudod, hogy az vagy, és ezt nem lehet megcáfolni, inkább félrebeszélsz. Ez is egy módszer.

Egyébként ma reggel jeleztem, hogy döntöttem, így már én sem mondom magara, hogy középen állok, ugyanis ilyen vészterhes időkben valóban bólintani kell az egyik oldal felé. És mivel a haverjaidat tiszta szívből gyűlölöm, így világos, hogy jobbra tolódtam - átmenetileg.

A többi szót sem érdemel.

Várom a kért, bizonyító erejű kommenteket. De egyszerübb lesz leírnod., hogy ilyenek bizony nincsenek. Vagy elkezdesz magyarázkodni, nyakatekerten, izegve-mozogva, félrebeszélve, stb. Tied a választás.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
5900 levél
Válasz 06.04.11. 16:48 #11444
Dile
Hát igen, néha a hasonló "jobbosok" elfelejtik, hogy a másik oldalon is ugyanolyan emberek vannak mint ők...
"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."
1675 levél
Válasz 06.04.11. 16:47 #11443
Akárki
Nem ügy. Jöhet bárki bármilyen stílusban. Ha végkép felhúzom magam, elmegyek Rómázni legyilkolok pár barbárt, vagy beülök egy messerbe, és lavadászok pár vörös csillagot az égről (persze csak ha sikerül ). De nem fogok tombolni.
www.julius-kronika.atw.hu www.pannonlegio.extra.hu
3933 levél
Válasz 06.04.11. 16:46 #11442
Samu G
Mikor ismertem el én pl. a Gyurcsányt????
Csak annyit említettem párszor talán, hogy Viktort egyelőre azért utálom jobban, mert régebb óta van a porondon, ezért jobban irritál. De Gyurcsány még behozhatja.
Ebből hogy vetted ki hogy a kedvencem???

Mellesleg : NEM VÁLASZOLTÁL : hogyan vetted ki egy komment nélküli tény kijelentéséből mindazt amit reagáltál rá ????

Ez mutatja talán elvakultságod...

Van egy javaslatom (állítólag te független van)
leírjuk egy kommentbe (te is és én is), hogy mit gondolunk Gyurcsányról és Viktorról.
És akkor esetleg kiderül ki mennyire elfogult.
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
21647 levél
Válasz 06.04.11. 16:46 #11441
padavan
Képviselik amit szeretnél? Képviselik???? Mit? Hogyan? Az öt százalékukkal? Érvényesítik majd az érdekeidet, vagy hogy? Vagy csak bejárnak majd újabb 4 évig a parlamnetbe pofázni, tüdő kihűlésig? Szerinted ezek tényleg képvislenek téged? Hadd röhögjem ki magam...

De mit képviselnek? Most komolyan. Korrupció ellenességet? Az egyik legkorruptabb múlttal rendelkező párt? Ejha, nem rossz. És ezen kívül? Amikor pozicióban voltak, mit csináltak? Mi ad rá okot - üres mondatokon kívül, az elmúlt 16 évet figyelembe véve - hogy rájuk szavazz? Ha csak az nem, hogy ezzel is gyengísd és megoszd a jobboldalt és a balosok kezére játszd át az országot végképp... Mert szerintem abszolút erről van szó. Hátbaszavazol, azt jóvan, majd ártatlan tekintettel mondod, hogy "dehát én az MDF-re szavaztam..."

Csakhogy ez, ebben a helyzetben pontosan olyan, mintha a maszopra adnád a voksod. Tedd inkább azt.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
1675 levél
Válasz 06.04.11. 16:44 #11440
Akárki
Én speciel nem rokonszenvezek az SZDSZ stratégiájával. Szerintem elrontották 94-ben. Mindenáron kormányt akartak váltani. Ezért nem is jöhetnek szóba nálam. Egy párt legyen független, és merje vállalni a véleményét a nagyokkal szemben. Nem kell feltétlenül kormányon lenni.
www.julius-kronika.atw.hu www.pannonlegio.extra.hu
5900 levél
Válasz 06.04.11. 16:43 #11439
Dile
Íratlan szabály, hogy aki a fórumra regisztrál, köteles elviselnie néha padavant
"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."
20761 levél
Válasz 06.04.11. 16:43 #11438
Eric
Most akkor mi van?

Hozzád szólhatok, vagy sem?
Kérek engedélyt...
Ha nem, akkor meg ne emlegess másnak engem sem plz! TY.
LOL!

Amúgy meg az mitől jobb, hogy te az "útálom mindkét oldalt" felkiáltások mögé rejtőzködve hardcore jobbosként, csőlátón, habzó szájjal helyenként az őrület határát súroló módon csaholsz?
Mutass nekem egyetlen, csak egyetlen hozzászólást az elmúlt két évből, "amikor nem egy vita hatására úgymond kicsikét engedve, hanem teljesen magadtól említed meg" az ellenoldali normális megnyilvánulásokat! Nem fog menni te is tudod.
Én ezért viszont nem vagyok pipa rád(mivel a politikát nem hagyom, hogy ilyen szintre süllyesszen), pusztán csak értékén kezelem a kommentjeidet.
No meg nem dobálózok ilyen "q nagyot csalódtam benned" frázisokkal. Mintha ismernél egy picit is... pfff
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
1675 levél
Válasz 06.04.11. 16:40 #11437
Akárki
Nem, én arra céloztam, hogy egy ilyen hozzászólás egy radikális MSZP-st talán felingerelne, de engem nem.

Egyenlőre azt képviselik, amit én szeretnék. Majd meglátjuk mi lesz a 4 év végére. De miért szavazzak olyan pártokra, amikkel már most nem értek egyet?
www.julius-kronika.atw.hu www.pannonlegio.extra.hu
21647 levél
Válasz 06.04.11. 16:39 #11436
padavan
Nem is várok semmiféle hozzáfűzést, szóval akkor maradhatunk ennyiben. Pá.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
21647 levél
Válasz 06.04.11. 16:38 #11435
padavan
A te szemed nem rendelkezik a térlátás képességeivel, úgy látom. Állandóan a jobboldallal vagy elfoglalva, és csak a jobbról érkező, bal felé tartó kritikáknál jelensz meg, mint abszolute független, objektív, szavahihető manuska. Nem érzed ezt a szerepedet eg ykicsit röhejesnek?

Egyébként pedig:

Jósólgatni én is tudok. Speciel a hasamra ütök és azt mnodom, hogy szerintem márpedig az MDF akár meg is erősödhetett volna a Fidesz mellett. Na és? (-ez egyik kedenced szavajárása egyébként) Te azt mondod, én ezt. Kész. Ja, és amennyiben az MDF gerinctelen, mert beadja a derekát, akkor hogyan véleményeznéd az SZDSZ 90-es évekbeli szerepét és viselkedését?

És mesze nem az istenem OV, nem úgy, mint itt egyeseknek az 1800 négyzetméteres gyiircsány-tolvaj-gyilkolni való tetü. És OV nem mindenáron akarja vezetni a jobboldali csoportosulást, erre a napokban cáfolt rá elég szépen. Ellenben a szoci haveroddal, aki még egy puccsra is képes volt, hogy ultimate hatalomhoz jusson.
Ibolya néni meg messze nem független, csak annyira, amennyire a Centrum is az volt...
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
3933 levél
Válasz 06.04.11. 16:36 #11434
Samu G
Már egy egyszerű TÉNYT sem lehet leírni (ráadásul még kommentet sem fűztem hozzá), anélkül, hogy egyszerre legerinctelen hc balosnak neveznél?????

ehhez nem tudok mit hozzáfűzni.
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
1675 levél
Válasz 06.04.11. 16:34 #11433
Akárki
Ezt én nem is állítottam. De valamit rosszul csinál, mert most lehet hogy megint bukja a választást. 94-ben már bukott egyet ellenzékiként, pedig akkor is kormányt akart váltani. 98-ban is több szavazatot kapott minden sznten az MSZP, mint a FIDESZ. Alább írtam is a számokat. Pedig gyűlölt Bokros csomag után jártunk. Csak a Kisgazda, és az MDF támogatásával tudott kormányt alakítani. Ha most is bukik, akkor valamit rosszul csinál. 94 után már volt egy megújulás. Mikor elkezedett mind jobbra tolódni, és polgári párt lett belőle.
www.julius-kronika.atw.hu www.pannonlegio.extra.hu
21647 levél
Válasz 06.04.11. 16:33 #11432
padavan
Te, szóltam én hozzád? Leszel szives kerülni a velem való kontkaktust, köszszépen.

(és hogy ne maradjál annyira szerencsétlenül magyarázat nélkül: Majd mutass az elmúlt 2 év ben született kommmentjeid közül csupán 10 darabot, ahol az MSZP-t bírálod olyan lekesedéssel, ahogyan azt az ellentáborral teszed, kösz. Mutass majd kettő olyat, amelyben nem egy vita hatására, úgymond kicsikét engedve, hanem teljesen magadtól említed meg elítélő hangnemben a kormányod valamely tettét. Mutass egy -1!!!!! - darab hozzászólásodat, amelyben igazat adsz azitteni jobboldaliktől érkező kritikákat illetően.Nem fog menni, te is tudod. És ezért vagyok rohadt pipa rád, mert most kurva nagyot csalódtam benned.)
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
3933 levél
Válasz 06.04.11. 16:33 #11431
Samu G
Mondj egy pártot aki nem csak szólamokat hangoztatott, hanem PROGRAMOT (se MSZP, se FIDESZnek se volt).
Ha még emlékszel a FIDESZ-MDF szakításra, akkor talán eszedbe jut hogy valamilyen szinten igaza van Dávid Ibolyának.
Gyakorlatilag azzal maradt meg az MDF hogy sikerült szakítani. (kb olyan lenne mint most a KDNP - bábpárt) Most gyakorlatilag megvan az előnyük, hogy függetlenek a nagy pártoktól. Ha beadták volna a derekukat a FIDESZnek akkor csak gerinctelenségüket bizonyíthatták volna.
Önálló vélemény nélkül nincs esélye egy pártnak.


Az hogy így alakult az MDF-FIDESZ viszony arról tényleg két ember tehet (még ha Viktor istened el is ködősíti látásod ):
-Orbán Viktor, aki mindenáron egyedül kivánta vezetni a jobboldalnak mondott csoportosulást
-Dávid Ibolya, aki meg kívánta őrizni a pártja függetlenségét ( nem bírta már elfogadni az Orbáni populizmust sem)

Hogy ki melyiknek ad igazat, döntse el maga.
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
21647 levél
Válasz 06.04.11. 16:29 #11430
padavan
Ki beszélt itt MSZP-ről? Végig az MDF-ről pofáztam. Ja, értem, nem lehet megcáfolni, aha. De azért mész, és rájuk szavazol. Mert hogy annak van értelme. Mert a max 6 százalékukkal kormáyerővé válhatnak, és képviselhetik az érdekeidet a parlamentben... Mert nem annak örülnek ám, hogy újabb 4 évre megvan az extra lóvé, á, nem, annak, hogy majd jól megképviselnek téged, és a morzsaprt morzsaerejéből tellik majd akár egy lepkefingnyi nyikkantásra is az ország és a nép ügyeit illetően. Na ja, ez teljesen reális, gondolod te. Rájuk kell szavazni. Ezzel az erővel inkább szavaznál a maszopra, gerincesebb cselekedet lenne.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
20761 levél
Válasz 06.04.11. 16:29 #11429
Eric
Igazad van Mr. főobjektív, középenálló! Már szedem is a bogyókat!

ui:bár gyorsan megjegyzem, hogy a témába vágó, és esetleg az álláspontomat tényekkel(de legalább is érvekkel) cáfoló hozzászólással még adós maradtál.
Mert ugye ezen hozzászólásodat az unszimpátia szülte, és ez vezetett a szokásos semmi konkrétumot nem, de azt jól megmondó cinikus, világvége-szagú, "mindentőlhányok" hozzászóláshoz.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
21647 levél
Válasz 06.04.11. 16:27 #11428
padavan
Már miért kéne a Fidesznek megújhodnia? Nem az a párt van tele rovott múltú mocsokállatokkal, akiknek apucija-anyucija, vagy akár önmaga az elöző rendszert csontig kiszolgálva tette tönkre az országot. Amíg Gyurcsány a KISZ-ben jelentéseket irogatott, addig mondjuk OV-t a rendőrök ütötték gumibotttal, a demokráciáért vívott harcban. Biztosan egyelőségjelet lehet tenni közéjük, hátpersze...
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
1675 levél
Válasz 06.04.11. 16:25 #11427
Akárki
Ezt lécci ne... Én nem radikális MSZP-s vagyok. Nem tudsz úgy sem felhúzni. Legfeljebb magadat.
www.julius-kronika.atw.hu www.pannonlegio.extra.hu
21647 levél
Válasz 06.04.11. 16:22 #11426
padavan
Mint mondtam, te mindig balról érkezve javítgatsz. Állításoddal ellentétben te is egy hc balos vagy, csak valamikor elhagytad a gerincedet, és bújdosol a saját magad által homályossá tett mondataid dzsungelében.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.