Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on

2842 levél
Válasz 05.04.05. 17:08 #1007
borotvapenge
azért így is lehet gondolni a pápára. bár remélem ettől elhatárolódik mindkét oldal és legalább ebben egyet fognak érteni: ez nem volt szép, kedves cikkíró kolega. sőt! mocskos egy bunkó vagy!

Tóta W. Árpád: A pápa nem mond le, nem vonul vissza, nyüzsög körülötte a másod- és harmadvonal, kiteszik az ablakba, mint egy páfrányt, aztán találgatja a világ, hogy playbackről nyögte-e ki azt a pár mondatot, és mozgatták-e hátulról pneumatikával.
(...)
Mi mással lehetne összevetni a mai katolikus egyházat, mint a kései Szovjetunióval – ugye, a birodalom nevének is van némi magasztos, fenséges, monumentális bukéja. A nagyhatalom, amely alól kicsúszott a saját népe, és amelynek félnie kellett saját népétől.
Brezsnyevet egyébként Andropov, majd Csernyenkó követte. Egyikük sem csinált semmit, de nem is húzták sokáig.
(...)
A jelenleg demokratikus civilizációk kivetették magukból a diktatorikus vallást. Most nem arról van szó, hogy Isten utoljára Ádámtól kérte ki a véleményét, hanem hogy a katolicizmus mintegy illusztrációként hurcol magával egy abszolutista monarchiát. Egy államot, amely Garibaldinak, a vörösinges európai hősnek köszönhetően már csak fél négyzetkilométer, de ahol nagyon rossz volna élni a legtöbb európainak, ha csak kicsit nagyobb lenne. Mint ahogy rossz is volt Garibaldi előtt.
Karol Wojtylát lehet szeretni, de úgy általában a 25 évig uralkodó vezéreket errefelé már kinézik a szalonból.

(Index, 2005. április 2.)



ui: Morellonak semmi köze a "cikkíró"-hoz. Nehogymá' magára vegye!!
"Volt itt valami iromány, de meguntam.."-ot is meguntam..
2705 levél
Válasz 05.04.03. 19:28 #1006
hadzsi
Van pár ilyen arc a mai közéletben is, akik szerint 1988-ban a demokrácia és a pluralizmus szót még szitokszóként használták. 1956 nekik ellenforradalom volt, most meg éppen OV az aki visszasírja a kommunistákat, azokat akik annak idején szarrá verték mikor '88-ban kiment felvonulni. Nos azt kell mondjam az ideológia igen a módzserek soha nem változnak. Azok akik meglett emberként egyként éltették a Pártot soha nem lesznek igazi demokraták. Ahogy Gyurcsány sem lesz az soha ezen okokból kifolyólag. Zsigerből!
"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
5399 levél
Válasz 05.04.02. 20:29 #1005
Morello
"Nem tudja valamelyikőtök kit veretett agyon, amikor ráragadt ez a név Eörsi Mátyás(Szadesz nagy emberi jogi szakértő) barátjára és kollégájára? Azt hiszem egy katolikus papot, de nem vagyok benne biztos."

Kiss Szaléz ferences rendi szerzetest, akiből államellenes összeesküvésről szóló vallomást akartak kihúzni. Meg Ries István szociáldemokrata képviselőt. Meg valószínűleg még sokan másokat, akik nem voltak ennyire ismertek...
5399 levél
Válasz 05.04.02. 20:23 #1004
Morello
"Nem tudja valamelyikőtök kit veretett agyon, amikor ráragadt ez a név Eörsi Mátyás(Szadesz nagy emberi jogi szakértő) barátjára és kollégájára?"

Miiii??? Hát miket gondolsz te szegény meghurcolt Bauer ügyvéd úrról?? Tudod, őt is "kényszerítették", mint manapság a pornóiparban...

Kiszely Gábor: ÁVH c. könyvének végén ez áll:

-Milyen politikai érdek lehet abban, hogy Ön ellen vádat koholjanak?
-Ezt nem kérdezheti komolyan. Fiam, Bauer Tamás szabaddemokrata országgyűlési képviselő, s a korábbi ügyvédtársam, Eörsi Mátyás is. Politikai ellenfeleinknek kapóra jön az én ávós múltam, s koholni sem kell túl sok új vádat, "megkoholták már azokat jó régen Rákosiék, Marosánék, s most elegendő fölmelegíteni őket. (...) Soha senkinek a körmét nem téptem le, sőt állíthatom, hogy ez egyáltalánb nem volt gyakorlat az ÁVH-n. Nekem még gumibot sem volt soha a kezemben.


Mondja Bauer Miklós. Mond ő még mást is, sőt ír is, például levelet Rákosi Mátyáshoz:


Drága Rákosi elvtárs! 1954. febr. 21.

Nagy kéréssel fordulok Rákosi elvtárshoz.
Az elmúlt évben a BM vizsgálati szervei ártatlanul és indokolatlanul 10 hónapon keresztül fogva tartottak. Ártatlanul és indokolatlanul: a BM, illetve a KEB közölte velem, hogy nem tettem semmit, ami büntető eljárásra adna alapot, de nem merült fel ellenem semmilyen politikai vagy erkölcsi kifogás sem.
Ártatlanul és indokolatlanul szenvedtem 10 hónapon keresztül, ártatlanul és indokolatlanul szenvedett családom is, de rehabilitálva mégsem lettem, sőt szabadulásom óta újabb igazságtalan ítéletek sújtanak.
A KEB polgári származásomra hivatkozva kizárt a Párt soraiból. Kizárt annak ellenére, hogy a Pártnak számos polgári származású értelmiségi tagja van, akik közül a felszabadulás előtt bizony csak kevesen tudták – vagy akarták – tanújelét adni a párt iránti feltétlen áldozatkészségüknek.
Kérem azonban, Rákosi elvtárs, ne értsen félre: én nem azért érzem magam a Párthoz tartozónak, mert a Pártban vannak még olyan személyek is, akiket inkább a becsvágy fűt, mint a lelkesedés a munkásosztály ügye iránt – nem!
Én azért akarok a Párt tagja maradni, mert ugyanabból a különös anyagból vagyok gyúrva, mint a többi kommunista, és azért, mert egyszerűen nem tudok más lenni, mint kommunista, nem tudok másként élni, csak mint kommunista, nem tudok máshová tartozni, mint a Párthoz, nem tudok másért élni, mint a Pártért!
Engem vádolnak azzal, hogy államvédelmi munkám során vettem jegyzőkönyvbe egyes őrizeteseknek Péter Gáborra vagy más volt államvédelmi vezetőre tett vallomását – ez alaptalannak bizonyult –, a BM vizsgálati szervei viszont az én ügyemben következetesen nem vették jegyzőkönyvbe azokat a vallomásaimat, amelyek csak a legkisebb mértékben is kompromittálók lehettek volna jelenleg fontos beosztásban lévő elvtársakra.
Drága Rákosi elvtárs! Nagyon, nagyon nehéz helyzetben vagyok! Sokszor vívódom magamban, hogy mi a helyes, mit kell tennem, hiszen ha valakit a saját anyja fojtogat, s mégis életben szeretne maradni, vigyáznia kell, nehogy az anyjának okozzon fájdalmat. Igyekezni fogok ezt mindenképp elkerülni.
Nagy kéréssel fordulok tehát Rákosi elvtárshoz! Kérem, segítsen rajtam, nyújtson segítséget ahhoz, hogy visszakapjam párttagságomat és munkába állhassak. Kérem, hallgasson meg személyesen is, ha bármilyen kételye lenne abban, amit most leírtam. Kérem, Rákosi elvtárs, bízzon bennem, és én nem fogok segítségére méltatlanak bizonyulni.”

Gerő Ernő megjegyzése:
„Intézkedtem, hogy a BM azonnal adjon neki 2000 forint segélyt és 14 napon belül helyezze el.” 1954. február 27.
5399 levél
Válasz 05.04.02. 19:49 #1003
Morello
Szerintem a hazaárulás baromi könnyen megfogalmazható: ha valaki egy idegen hatalom érdekeit érvényesíti, ill. annak érdekében tevékenykedik, a hazája természetes érdekével szemben.
És ez nem feltétlenül kell a SZU legyen, lehet bármilyen (akár NATO, vagy egyéb szövetséges) állam is, ha ezáltal a saját hazai érdekek csorbulnak. Kompromisszumok persze léteznek (sőt, mindenfajta szövetség eleve így működik), de MAGYAR politikusnak elsősorban MAGYAR érdekekért kell síkraszállnia, kőkeményen, és csak második körben jöhet az egyeztetés, a kompromisszum. De az is csak akkor, ha az első kör egyértelműen nem megvalósítható.
338 levél
Válasz 05.04.02. 01:39 #1002
Waldteufel2
1 Hazaarulas. Konkret esetre ertettem annak tartom a szovjetek kiszolgalasat(sortuzek) 56-ban.

2. Hornt tobbszor feljelenettek, a tisztelt (Nep)Birosag donteseit meg lehet nezni. Amugy ha valoban erdekel a dolog elmeselnem, hogy 1998-ban Horn anyaga - mit csinalt mint munkasor - "eltunt" a Hadtorteneti Leveltarbol, akkor amikor fentnevezett "europeer" epp miniszterelnok volt. Az ugy csak annyira volt sulyos, hogy a Leveltar igazgatojat is kirugtak. Az iratok persze azota sincsenek meg

3. Nem mindegy ki lesz a kozt elnok mert o az orszag arca + torvenyek elfogadasat komolyan keslelteti.
"ysa pur es chomuv uogmuc"
20761 levél
Válasz 05.04.02. 01:02 #1001
Eric
Hmmm...
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
2161 levél
Válasz 05.04.02. 00:30 #1000
Zup
Ne ugassá be nekem.
‎1828 - Drakula fiatal szűz lányok véréből táplálkozik. 2010 - Drakula éhen hal.
4156 levél
Válasz 05.04.01. 17:53 #999
pres
Az a gond, hogy ha valamit sokszor mondanak, akkor az nem lesz igaz. Ha általánosítasz, hogy komcsik, akkor ugyanezt a másik oldalon is megtehetnéd. Most jön majd az utódpárt duma.

Horn meg pufajkás az OK (vagyis nem OK), nyilvánavaló.
De akkor mé nem jelenti mán fel valaki? Mondjuk Te?

Megint hazaárulózol, ez is unalmas. De végsősoron szíved joga. Ha ettől jobb az álmod, tedd.

Nem is mondtam, hogy felejtsd el. foglalkozz velük naphosszat köpködd a képüket a kis házioltárodon, meg böködd agyon a woodoo babájukat, attól még az ő tátott szájába repül a ropogósra sült galamb, meg a haverjaiéba. Az a legnagyobb baj, hogy hiába itt a nagy 386 fős Globe színház, a színfalak mögött risztelnek mindenen (ha komcsi, ha nem), a te szemed meg ki van szúrva 4 forintos vizeszsemlével, meg az Aranycsirkével.

panem et circensis

Visszakanyarodván erre a történetre, istenigazából nem is érdekel ki lesz a közti, mert úgysem emeli meg a fizumat.
Úgyhogy részemről ennyi.

Risztekp
Fuck it Dude let`s go bowlin`
4156 levél
Válasz 05.04.01. 17:41 #998
pres
ja igaz. Legközelebb három óránál többet alszom Old mans után.
Fuck it Dude let`s go bowlin`
1963 levél
Válasz 05.04.01. 17:31 #997
Rettenthető
"Hogyan is mondja a közmondás: madarat tolláról, embert barátjáról."

Rosszul ismered a közmondást...:
Madarat tolláról, embert orráról.
A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
2705 levél
Válasz 05.04.01. 17:10 #996
hadzsi
Nem tudja valamelyikőtök kit veretett agyon, amikor ráragadt ez a név Eörsi Mátyás(Szadesz nagy emberi jogi szakértő) barátjára és kollégájára? Azt hiszem egy katolikus papot, de nem vagyok benne biztos. erkölcsi tartása azért van nem? Az Andrássy 60-ban agyonveret és ver ki tudja hány embert aztán meg nagy nehezen 10 év elteltével lemond a kamarai tagságról. Hogyan is mondja a közmondás: madarat tolláról, embert barátjáról.
"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
5399 levél
Válasz 05.04.01. 16:38 #995
Morello
Ha már "Naés" Gyula, akkor ennyi erővel legyen inkább a "körmös" Bauer a köztársasági elnök. Úgyis most mondott le nemrég az Ügyvédi Kamarai tagságáról, pedikűrösként úgy látszik nem tud elhelyezkedni, nehogy már munkanélküli legyen a szentem...
338 levél
Válasz 05.04.01. 13:21 #994
Waldteufel2
Emlekszem arra amikor Friderikusz 98 korul egyoras interjut (seggnyalast) keszitett Gyulaval. Az utolso 5 percben elmondhatta, hogy esze agaban sincs leszokni, valamint nincs jobb a reggeli kave melle elszivott cigarettanal.

Na megyek ragyujtani
"ysa pur es chomuv uogmuc"
1970 levél
Válasz 05.04.01. 13:20 #993
Vaszilíj Zajcev
Azért beszarás, hogy az öreg kriptokomcsi még mindíg milyen eleven.
Ha csak fingik egyet a maszopnál már beindul v.mi, a végén még bebalzsamozzák és megy a Kreml-be...
divide et impera
2705 levél
Válasz 05.04.01. 13:09 #992
hadzsi
Saját szememmel láttam, hogyan szívott el egy cigarettát kb. másfél perc alatt. Ha nem látom nem hiszem el. Ahol könyvesboltban eladó voltam oda hívták meg dedikálni valamelyik "nagysikerű" könyve miatt. Persze jött az összes nyugdíjas kommunista és olyan dolgokat mondtak, hogy az valami hihetetlen. Pirultak is volna rendesen a ballib értelmiségiek. No mindegy Horn annyira ideges volt, hogy 3/4 órán át írni kellett cigi meg ital nélkül, hogy mikor a főnök vitt oda neki pár könyvet már szabályosan sajnáltam. Aztán természetesen kaptam dedikált ingyen példányt. Az első dolgom volt túladni rajta a szemben lévő antikváriumban. Ez volt 1999-ben. Jól berúgtam Horn Gyulából!
"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
338 levél
Válasz 05.04.01. 12:50 #991
Waldteufel2
"csuromalkoholistát meg láncdohányost"
"ysa pur es chomuv uogmuc"
2705 levél
Válasz 05.04.01. 12:40 #990
hadzsi
Teljesen egyetértek. Egyébként meg ő is elismeri. Annyi volt rá a válasza, hogy : -Na és? Na emiatt a metalitás miatt sem nőtt a szívemhez többek között ő sem. Ráadásul nem igazán egy csuromalkoholistát meg láncdohányost kéne a köztársasági elnöki székbe beültetni.

pres: Az ellenzék nem jelöl köztársasági elnökjelöltet!
"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
338 levél
Válasz 05.04.01. 11:30 #989
Waldteufel2
Nem ertem mi a gond?

Horn Gyula pufajkas volt = onkentes a munkasorsegben amit a forradalom leveresere, megtorlasara szerveztek, lasd meg sortuzek.

Kommunista = az MSZMP tagja, vezetoje.

Ebben az esetben a pufajkas, kommunista nem szlogen sima tenyallitas!!! Leven a Hagai Birosag a sortuzeket emberiseg elleni buncselekmenynek nyilvanitotta, azok nem evulnek el, vagyis eszem agaban sincs elfelejteni ezeket a koszos hazaarulokat.
"ysa pur es chomuv uogmuc"
4156 levél
Válasz 05.04.01. 09:04 #988
pres
És akkó most mi van?

Nyilvánítasz véleményt vagy csak pészteltél?

Mert erre szerintem nincs szükség. Inkább veszek egy újságot.
Fuck it Dude let`s go bowlin`
4156 levél
Válasz 05.04.01. 08:59 #987
pres
Nem védeni akarom "Gyula bácsit" de ez a cikk egy neszesemmi fogdmegjól, negyedikes általános iskolás kisgyerek csúfolódó cirkalma.
Ez a pufajkás-komcsizós meg kezd a jobboldal részéről már elég nevetséges és unalmas lenni.

A témához kanyarodva, elvileg a fickónak van némi respektje, de nem hinném, hogy ő lenne a megfelelő alany erre a pozícióra. Kíváncsi leszek a jobboldal milyen jelöltet állít. Remélem jobbat mint a Yoda, mert azért ismerjük el ő sem volt egy főnyeremény
Fuck it Dude let`s go bowlin`
2842 levél
Válasz 05.04.01. 08:47 #986
borotvapenge
Azért arra biztos jó, hogy pár balkáni f@szparaszt bevegye.. vagy más anti-keresztények. A kereszténység múltja tényleg sötét és rémisztő, de azért az utóbbi 20-40 évben már másról szól mint az inkvizíció.. Erre alapozza a védelmét? Remélem kivégzik a teves népírtót.
"Volt itt valami iromány, de meguntam.."-ot is meguntam..
2705 levél
Válasz 05.04.01. 03:02 #985
hadzsi
Hágába idézné a pápát Sesejl:

II. János Pál pápát tartja a balkáni népirtások legfőbb felelősének a Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és a Vajdaságban elkövetett emberiesség elleni és háborús bűnökkel vádolt Vojiszlav Seselj csetnikvajda, jelentette a B92. A szerb szélsőjobboldal a scheveningeni börtönben raboskodó vezére a pápa elleni vádakra alapozza védekezését a hágai Nemzetközi Törvényszéken.

A csetnikvajda indítványa szerint büntetés terhe mellett kellene a bíróság elé idézni a pápát, akit arra is kötelezni kéne, hogy mutasson be minden egyes olyan vatikáni dokumentumot - beleértve a külföldi diplomatákkal folytatott beszélgetések átiratait is -, melyben említésre kerül a Balkán, vagy a félsziget bármelyik országa.

Seselj indítványa szerint ügyvédei az iratok segítségével bebizonyítanák, hogy az ellene felhozott vádak hamisak, a felelősség valójában a római katolikus egyházat, illetve személy szerint II. János Pált terheli. A szélsőjobboldali vezér szerint a római katolikusok tudatosan törekedtek Jugoszlávia szétverésére, amit az is bizonyít, hogy a pápa "támogatta a nyíltan usztasa Franjo Tudjmant".

Seselj koncepciója szerint ügyvédei bizonyítani tudják a pápa személyes felelősségét. A bírósághoz eljuttatott indítványában állítja, hogy II. János Pál "tervezte el, parancsolta meg és segítette cselekedeteivel a népirtásokat".

Seselj beadványáról még nem döntött a Nemzetközi Törvényszék, jelentette a B92. (A hír az Indexről van.)

Azért nem semmi ez a faszi. Hogy lehet valaki ennyire kretén. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben szegény II. János Pálnak már feladták az utolsó kenetet. A Balkánon a helyzet már soha nem változik?
"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
2161 levél
Válasz 05.03.29. 22:03 #984
Zup
Azért koccintott a belügyminiszter férje Kulcsár Attillával, mert éppen pohár volt a kezében - mondta Lamperth Mónika. A belügyminiszter arra a kérdésre nem válaszolt, hogy mit keresett Jegesy András a Britton zártkörű partiján a K&H ügy két fő gyanúsítottjának társaságában.

A belügyminiszter szerint férje Jegesy András semmilyen üzleti kapcsolatban nem állt Kulcsár Attillával, és semmi köze nincs a brókerbotrányként elhíresült K&H ügyhöz.

hírTV: - A Magyar Nemzetben megint megjelentek fényképek az Ön férjéről. Azt lehet-e tudni, hogy ő mit csinált ott ezen a zártkörű, mondjuk 20 fős rendezvényen?
Lamperth Mónika: - Lehet tudni, koccintott.
hírTV: - Milyen okból?
L.M.: - Mert pohár volt a kezében.
hírTV: - Miért volt ő meghívva egy brittonos házibulira?
L.M.: - Szeretném elmondani, hogy nem tulajdonítok jelentőséget annak, hogy egy fogadáson ki kivel koccint, vagy kivel kávézik.
hírTV: - Ön koccintott volna azon a bulin Kulcsár Attillával?
L.M.: - Én nem voltam ott, azon a bulin ahol ezeket a fényképeket készítették. Ez egy fogadás volt.

A belügyminiszter férjéről, Jegesy Andrásról és Kulcsár Attiláról a Britton Kft. egyik 2002-es céges rendezvényén készült közös fotó. A gyanú szerint a Britton volt, a fél évvel később kirobbant brókerbotrány egyik központja. Kulcsár társaságában volt még Baja Ferenc államtitkár, Puch László MSZP pártpénztárnok, országgyűlési képviselő, illetve Mészáros János, az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank igazgatósági tagja.

A rendőrség a mai napig nem zároltatta a Britton Kft vagyonát.

forrás: www.hirtv.net
‎1828 - Drakula fiatal szűz lányok véréből táplálkozik. 2010 - Drakula éhen hal.
2161 levél
Válasz 05.03.29. 22:02 #983
Zup
Már nem.

Gyula bácsi megüzente: augusztusra elnök lenne

2005. márc. 29., 13:29

Nos kedves olvasók, a félreértések tisztázása érdekében: Gyula bácsi nem a szomszéd trafikos, és nem a kerületi sakkegyletben szeretne elnök lenni. Gyula bácsinak hívják Horn Gyula volt miniszterelnököt szocialista körökben. Gondolom azért, mert már nem teljesen fiatal, és sokat látott embernek számít.

Elvégre is volt külügyminiszter, azaz sokfele járt a világban. Bár tőle magától tudjuk, hogy azért csak nevével vállalta európai parlamenti listán azt az előkelő helyet, mert nem szeret repülni. Aztán tudjuk még "Gyula bácsiról", hogy nagylelkűségre is hajlik, mert anno ingyen reptette a nyugdíjasokat, csak másképp. Emlékszik még a kedves olvasó: és a nyugdíjasok ingyen használhatják a Malév járatait. Igaz ugyan, hogy a rossz nyelvek szerint Malév helyett Mahartot akart mondani. Ám ha már kimondta, valamit tenni kellett. Állítólag volt is olyan nyugdíjas aki ingyen repült, mert a kormányrendelet szerint, ha volt hely, és ha... Szóval állítólag volt ilyen. Apropó hatályon kívül helyezte már valaki ezt a rendeletet, mert ha nem, akkor most aztán van szabad hely a gépeken. (Kérem, ha valakinek mostanában sikerült ingyen repülni, küldjön már egy levelet, hírt csinálunk belőle.)

Ejnye, de messzire kanyarodtam a témától. Egyszóval: Horn Gyula jelentkezett köztársasági elnöknek. Mint az Info Rádióban enmagától hallottam, erre kérték egyes szocialista körök, ismerősök, sőt az utca embere is a lakossági fórumokon. Hát hogyne! Hogy ennek örül-e (Gyula bácsi szemszögéből) a Feri (Gyurcsány miniszterelnök), azt nem tudjuk. A hirado.hu cikke szerint nem biztos. Minden esetre "Gyula bácsi" némi riadalmat keltett szocialista körökben, mert először lekomcsizták saját magukat, majd "Gyula bácsit" lepufajkásozták. De álljon itt szó szerint a cikk egy röpke részlete: "Az a legnagyobb baj a volt miniszterelnökkel, hogy "ugyanúgy rajta maradt a pufajkás címke, mint a szocialistákon a komcsi jelző" - fogalmazott ugyancsak a Népszabadságnak egy képviselő, az MSZP-n kívülről érkező kritikákat előre vetítve."

Ejnye, ejnye, ejnye! Horn Gyula tényleg karhatalmista volt, köznyelven pufajkás! No, de megmondta már a rendszerváltás hajnalán: "Na és!" Akkor meg mit pufajkásoznak itt a névtelen szocialista képviselők? A "Feri" meg kiszista volt. A másik Feri is. Meg voltak még mindenféle dicsőségre okot nem adó tisztségben. Komcsik voltak, párttagok. Egy diktatúra működtetői. Na és? Ez egy ilyen párt. Az úgynevezett utódpárt. Csak nem arra célozgatnak a névtelen szocialista képviselők, hogy az előző rendszer haszonélvezőinek el kéne hagynia a politika porondját. Mert ha igen, ezzel mélységesen egyet értek, bár attól tartok nem akadna olyan szocialista, aki ezt névvel is kimondaná. Valljuk meg nehezen várható el hasonló lelkiismereti gesztus egy megválasztott hatalmon lévő párttól. Elvégre is ebből élnek.

Végső érvként a névtelen szocialista az SZDSZ kényes ízlésére hivatkozva tartja esélytelennek Horn Gyulát. Nevezetesen ők aztán sose szavaznák meg a Parlamentben. Én azért ebben nem lennék biztos. Kiválóan emlékszem az SZDSZ fogadkozására '94-ből: ha Horn a miniszterelnök, akkor nincs koalíció. Hát lett. Meg egy volt rendszerváltó pártot is kaptunk. Meg kaptunk Horn Gyulát, aki mint mondta tegnap: a köztársaság elnökeként felül tudna emelkedni politikai szimpátiáján.

Csak egy röpke emlékeztető: valamikor a szocialisták is a közvetlen elnökválasztás mellett kardoskodtak. Hát itt az alkalom. Hátha megszavazza a Parlament.

forrás: www.hirtv.net
‎1828 - Drakula fiatal szűz lányok véréből táplálkozik. 2010 - Drakula éhen hal.
17778 levél
Válasz 05.03.29. 08:48 #982
MagicMoment
sajnos nem az. benne van a napi sajtóban,h gondolkozik azon,h jelölteti magát
4370 levél
Válasz 05.03.29. 06:48 #981
Kalwa
Maradjunk annyiban, hogy még csak rémhír
"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."
2161 levél
Válasz 05.03.29. 04:58 #980
Zup
Horn Gyula jelölteti magát köztársasági elnöknek.
‎1828 - Drakula fiatal szűz lányok véréből táplálkozik. 2010 - Drakula éhen hal.
338 levél
Válasz 05.03.25. 21:44 #979
Waldteufel2
Fotok Kulcsar Attila es MSZP - fokomisszarok bulijarol:

http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=35730

"ysa pur es chomuv uogmuc"
6266 levél
Válasz 05.03.25. 16:24 #978
Lyobag
cagy egy formázóprogit használsz, mint a particion magic... az tewleírja formázás esetén a vinyót 0-kkal és 1-esekkel
9789 levél
Válasz 05.03.25. 15:33 #977
Gillette
És elméletileg van egy olyan megoldás is, hogy egymás után 5-ször(3-szor most nem tudom) formázod a vinyót. Persze úgy, hogy minden formázás után megtöltöd legális cuccal majd azután format c:.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
20761 levél
Válasz 05.03.25. 13:09 #976
Eric
Vagy van még egy:
Szervergépként egy akármilyen PII-es v. bármilyen ócska gépet üzemeltetsz. Ezt beépíted a pincében, v. bármilyen jól eldugott helyen és csak egy UTP kábel vezet a normál géphez.
Ez a szervergép mehet éjjel nappal, még csak áramot sem fogyaszt sokat és ezen vannak azok a dolgokz, amiket nem szánsz nyilvánosnak.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
3144 levél
Válasz 05.03.25. 13:05 #975
nihilism
Ez jo megoldasnak tunik.
20761 levél
Válasz 05.03.25. 13:03 #974
Eric
Van egy jó megoldás:
Raid 1-be kötöd a vinyókat.
A te gépeden a rendszer egynek látja a kettőt. Ha kiveszik őket és külön-külön próbálkoznak vele, akkor az életben nem fognak semmit kivarázsolni belőle.
Ismerős ismerőse ilyen módon elég szépen megúszta a balhét.
Azok, akik lefoglalják a vinyót és utána kutakodni kezdenek rajta, egyáltalán nem olyan nagy spillerek. Sokszor még a kicsit tájékozottabb-tapasztaltabb otthoni felhasználó szintjét sem ütik meg.
Ha találnak másolt játékot CD-n vagy DVD-n vagy a vinyón(már ha életet tudnak lehelni a rendszerbe), akkor van gáz.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
4370 levél
Válasz 05.03.25. 13:02 #973
Kalwa
Pff... hát igen Akkor valóban a szomszéd vagy rokonokhoz való átmenekítés a legjobb megoldás ilyen esetben. Amúgy azt nem értem, hogy az ilyen SMSWEB-es dolgokkal mi a francért nem foglalkoznak?! Annyi van, mint a szemét és még a hülye is tudja, hogy hol keresse őket és mégsem... semmi! Nem is foglalkoznak velük. Pedig még azt sem mondhatjuk, hogy kishalak, mert némelyiknek még egy FTP-t is megszégyenítő tárkapacitása van tele cuccokal...
"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."
3144 levél
Válasz 05.03.25. 12:55 #972
nihilism
Semmi haszna nem lenne, USAban anno egy hacker tamadas utan kalapaccsal zuzta apro darabokra a winchesteret, am a mernokok a szukseges adatokat siman kihuztak belole.
4370 levél
Válasz 05.03.25. 12:52 #971
Kalwa
Vagy felgyújtani, szétverni, ha már az ajtóban vannak

Az egyik ismerősömnek egyszer elkezdett füstölni a gépe. Erre a fasz mit csinál Fogja az egeret és tövestül kitépte a gépből Iszonyat nagy LOL volt.
"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."
21647 levél
Válasz 05.03.25. 12:34 #970
padavan
Á, ilyenkor a vinyót is cserélni kell szerintem. Én biztos nem hagynám a gépben, a mágusok olyan adatokat kérhetnek le róla, hogy csak néznél, hogy még az is ott van. Szóval cd-k, dvd-k, vinyó a szomszédba.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
4370 levél
Válasz 05.03.25. 12:32 #969
Kalwa
"Részlet a cikkből:
Kálmán Adrás korábban azt nyilatkozta, hogy nem az otthoni filmbarátokat akarják leleplezni, hanem azokat, akik ezt üzletileg meglovagolják."

Ez nehogy elhidd Ha lebukik az FTP, ahol vagy, akkor nyugodtan számíthatsz arra, hogy kimennek hozzád is. Persze sok-sok biztonsági intézkedést be lehet vezetni az FTP-n, de te magadnak is otthon. Pl. a cuccaidat szekrényben tartod vagy bőröndben és a gépeden sem tárolsz semmilyen információt. Ha szorul a hurok, akkor pedig fogod a bőröndöt és gyorsan átcipeled szomszédhoz, haverhoz, rokonhoz vagy ahová kézhez esik.
De az is elég, ha mondjuk egy jó akarod, lehet az akár egy haverod is, akivel valamin összekaptatok és elmegy a rendőrségre és feljelentést tesz ellened, hogy illegális programokat tarszat otthon.
"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."
21647 levél
Válasz 05.03.25. 12:32 #968
padavan
Ezek szerint 625 000 ft-t kéne fizetnem azért, mert elviszik a filmjeimet. Plusz a progik, szoftverek..
Több milka... Huhh...Mehetnék az adósok börtönébe.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
20761 levél
Válasz 05.03.25. 12:26 #967
Eric
Ha akarják.
De szerintem a könnyebb ellenállás irányában mennek. A pofátlanul nyilvánosan üzemeltetett, hírdetett dolgokra mennek rá, ahol viszonylag könnyen lehet elérni látványos eredményt.
A viszonylag szűk körű kevés embert érintő dolgokra véleményem szerint nincs kapacitás.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
4370 levél
Válasz 05.03.25. 12:26 #966
Kalwa
Amúgy azt érdemes tudni a DC-t használó emberkéknek, hogy az igazi veszélyt a szoftverek - programok, játékok jelentik. Ha azokat találnak nálad, akkor buktad. Ha viszont filmeket, akkor koránt sem olyan veszélyes a helyzet, mert: ha tudod bizonyítani, hogy a filmeket csak és kizárólag otthoni használatra húztad le és nem kereskedtél vele ergo nem kértél értük pénzt, akkor megúszod azzal, hogy elkobozzák tőled. A filmeket 2500 Ft / db-ra értékeli fel a szakértő legyen az régi vagy új nem számít. Ha rádbizonyítják, hogy kereskedtél vele, akkor ahány filmed van annyiszor 2500 Ft -ot leperkálhatsz. A szoftvereknél pl. Microsoft XP vagy Office már más a helyzet, mert ha illegális darabot találnak nálad, akkor keményen tejelhetsz. Egy Office -t 110-120 ezerre értékelnek ilyenkor fel! Tehát ode kell nagyon figyelni és ésszel csinálni a dolgokat.
"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."
21647 levél
Válasz 05.03.25. 12:25 #965
padavan
Persze, nem mondtam, hogy hóttuti safe, de azért nyugodtabb vagyok, mintha DC-znék, vagy ilyenek. Lehet, tök alaptalanul, de azért jó ez.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
9789 levél
Válasz 05.03.25. 12:24 #964
Gillette
ha akarják azokat is megbasszák.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
3144 levél
Válasz 05.03.25. 12:23 #963
nihilism
Jah, hat az a legjobb
21647 levél
Válasz 05.03.25. 12:22 #962
padavan
Ftp. Titkos, zártkörü, senkinek semmi infó róla.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
9789 levél
Válasz 05.03.25. 12:22 #961
Gillette
sztem az ftp se biztonságosabb. amúgy meg én csupán kishal vagyok. biztos nem a felhasználókra utaznak hanem a szervereket üzemeltetőkre. úgyhogy nekem nincs okom félni.

Részlet a cikkből:
Kálmán Adrás korábban azt nyilatkozta, hogy nem az otthoni filmbarátokat akarják leleplezni, hanem azokat, akik ezt üzletileg meglovagolják.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
3144 levél
Válasz 05.03.25. 12:20 #960
nihilism
Akkor Torrent? Bar sztem az lassu
21647 levél
Válasz 05.03.25. 12:20 #959
padavan
Hogy mi? Nem szokásom smsezgetni se.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
3144 levél
Válasz 05.03.25. 12:19 #958
nihilism
Akkor csak kuldj smst, StrongDC-vel lejon minden max sebesseggel

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.