Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Helyzetjelentés Extra

29184 levél
Válasz 09.06.11. 12:30 #1394
Germinator
Hát, nemtom, de ez már nekem is nagyon szúrja a csőröm. Persze nem tudhatom, hogy melyik hírek mennyire vannak elferdítve, és valójában mi az igazság, de az tényleg látszik, hogy bűn azt mondani, hogy bármilyen esetnél cigány volt a tettes. Még úgy sem, hogy "roma származású". Az érthető valamilyen szinten, hogy azt akarják sugallni, hogy nem a kiléte a fontos az embernek, hanem az, hogy mit tett, de sajnos Magyarországon a cigányok nagy része az életmódjából kifolyólag igenis bűnözővé válik, és ez már nem a rasszizmus kérdése. Ez egy probléma, amit meg kell oldani.

Apám mondta, aki foglalkozott ilyenekkel, hogy ezt "gettóbűnözésnek" hívják, azaz vannak ilyen környékek (lakótelepek, tanyák, stb.), ahol az alacsony életszínvonal miatt mindenki arra kényszerül, hogy lopjon, esetleg erőszakot alkalmazzon. És ha fehér emberek élnének ott, akkor is ez lenne, de a legtöbb ilyen hely cigányokkal van tele, ezért gondoljuk azt (szerintem jogosan), hogy a cigányok nagy része bűnöző, vagy legalábbis nem éppen bíztató személyiség. Ez nem rasszizmus, ez egy kialakult helyzet, ami a cigányságot éri leginkább. De ezt miért nem lehet bemondani a tévében?
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
7500 levél
Válasz 09.06.11. 12:21 #1393
Dealer
Éppen ez a baj, hogy ez egy teljesen mindennapos, szokásos sztori. Éppen ezért kérdezem, hogy miért azzal van tele két napja a Tények a TV2-n, hogy megvertek egy részeg, akadékoskodó AFRO-AMERIKAI (Ez Bárdoséknak nagyon fontos...) egyetemistát? Erről miért nem beszél senki?
20612 levél
Válasz 09.06.11. 12:16 #1392
Pyrogate
7500 levél
Válasz 09.06.11. 11:37 #1391
Dealer
Semmi durva nincs ebben, nem vagy otthon a saját házadban, oda az megy be, aki akar, és azt csinál, amit akar. Ráadásul ha kisebbségi a vendég, akkor feleannyi esélyed van rá, hogy valaha is lesz eredménye a nyomozásnak. De ha belegondolunk, talán jobb is, ha ez a rendőrség nem viszi túlzásba a nyomozást, az agyonvert férfit még halálra is ítélik a végén, amiért be kellett törni azt az ajtót, mert ez a mocskos rasszista, nyilas féreg nem nyitotta ki nekik. Sőt, mekkora pofátlanság már, hogy nekik kellett betörni a koponyáját, letépni a fülét, szilánkosra törni a lábát ennek a 62 éves, adófizető, tisztességes állampolgárnak, mert az képtelen volt rá, hogy saját magát verje agyon, szegény elnyomott, üldözött, kiszolgáltatott kisebbségnek kellett ezt is megtennie.

Ilyenkor hol vannak a Gusztos "érettségi" Péterek?
559 levél
Válasz 09.06.11. 10:42 #1390
Tötyi
Azért ez nagyon durva...

Igencsak itt lenne az ideje, hogy módosítsák végre az ön- és birtokvédelemről, valamint a saját tulajdon védelméről szóló törvényt... Ha az öreg a feleségét baseball ütővel verő négy támadó láttán mondjuk egy késsel felfegyverkezve próbálta volna kiegyenlíteni az esélyeket, akkor már tutira az előzetesben csücsülne, mert súlyos sérülést okozott volna az ajtót rájuk rúgó támadóknak. Így meg a négyből kettő eltűnt, és még a maradékot sem csukták le.
"But I, being poor, have only my dreams; I have spread my dreams under your feet; Tread softly because you tread on my dreams."
8909 levél
Válasz 09.06.11. 10:05 #1389
goodboy007
Ja bocsánat.

Tudom, hogy zárva volt, de csak most néztem meg az előző linket is, úgyhogy azt hittem azt is most posztolta szbszig.
11056 levél
Válasz 09.06.11. 09:46 #1388
VodevilX
Volt. Kampánycsend miatt, visszaolvashatsz és megtalálod.
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
8909 levél
Válasz 09.06.11. 09:40 #1387
goodboy007
Ő, miért is lenne zárva?
32038 levél
Válasz 09.06.11. 09:30 #1386
szbszig
Ez elképesztő...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
32038 levél
Válasz 09.06.07. 12:56 #1385
szbszig
A poltopik zárva van, de ez elfér ide is, mert csak a szavazási rendszerek előnyeit és hátrányait veszi számba a 27 EU-tagországban. A preferenciális voksolás jó ötletnek tűnik, csak nálunk úgy elkaszálnák a törvényhozók ezt is azzal a szöveggel, hogy nem vagyunk elég intelligensek hozzá, mint a huzat. Pedig lám, egyes helyeken működik.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
32038 levél
Válasz 09.06.02. 22:18 #1384
szbszig
Vicces emberek ezek az afrikaiak...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
20612 levél
Válasz 09.05.29. 16:54 #1383
Pyrogate
Ha kilépünk az EU-ból akkor biztos megakad az adósságspírál, igaz? Azért azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez EU nélkül még ennyire sem állnánk, minden forrást kb tőlük kapunk (és még amennyit lehúznak a mocskok)
2010 levél
Válasz 09.05.29. 15:11 #1382
Colussus
Kezdjél. Már 80% felett az államadósság, az ország adósságspirálba keveredik majd, egyre több hitelt fogunk felvenni, hogy törleszteni tudjuk. Pl. a tavaly felvett IMF-hitel is ezt a célt szolgálta többek között.
...non mollare mai...
32038 levél
Válasz 09.05.29. 15:02 #1381
szbszig
Tegnap este épp elkaptam, ahogy a Morvait interjúvolták Az estében, és már ott tartott, hogy lehet, ki kell lépni az EU-ból, ha nincs más mód. A múltkori nyilatkozata után, mely szerint nem kell visszafizetni az IMF-hitelt, mert mi azt megtehetjük, ez megint eléggé betett. Az elején szimpatikus volt az a nő, amikor még kiállt a tüntetők jogaiért, de mostanában egyre gyakrabban kezdek kételkedni az épelméjűségében...

(Bár ez már politika, bocs, nem ide tartozik.)
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
13840 levél
Válasz 09.05.29. 15:00 #1380
powerhouse
Hát, inkább rohadjon ott élete végéig, mint hogy 10-15 év után kijöjjön. Tökéletes megoldás nincs, a mostani börtönök helyett munkatábort kéne bevezetni, persze nem a náci/kommunista módra, hanem tényleg munka lenne a lényeg, szórakozásnak meg olvashatnának, tanulhatnának.
If I look back I am lost
7500 levél
Válasz 09.05.29. 14:55 #1379
Dealer
Nem tudom, ki hogy van vele, szerintem a legtisztább az lenne, ha visszaállítanák a halálbüntetést, egyszerűen a legősibb törvény: életért élettel fizetsz, ennyi. Rohamosan csökkenne a lincselések, emberölések száma. Csak ugye ez több okból felejtős, mert egyedül a Jobbik állíthatná vissza, de akkor abban a pillanatban repülünk az EU-ból, és ha az a köldökzsinór elszakad, akkor becsukhatjuk a kapukat.
7161 levél
Válasz 09.05.29. 14:52 #1378
Sturmgewehr
Igazad van, olcsóbb lenne pár méter kötél, ráadásul ahhoz mindenki szívesen hozzájárulna anyagiakban.
7500 levél
Válasz 09.05.29. 14:49 #1377
Dealer
Élete végééig az adófizetők pénzéből kap naponta háromszor meleg ételt és nézheti egész nap a TV-t. Nem helyes. A lincselésnél pedig rengetegen voltak ott, a többiek 10-15 évvel úszták meg, amiből - nyilvánvalóan - lefaragnak addigra párat. Nem helyes.

Nézőpont kérdése.
13840 levél
Válasz 09.05.29. 14:37 #1376
powerhouse
Hoppá. Az olaszliszkai lincselők közül egy életfogytiglanit kapott. Helyes.
If I look back I am lost
32038 levél
Válasz 09.05.29. 14:30 #1375
szbszig
Az agyam eldobom. Aki utazott már kocsival a horvát tengerpartra, az biztosan ismeri a Dalmácia felé tartó autópályán a két nagy alagutat. Nos, eddig kétszer egysávosak voltak, de holnap átadják végre a párhuzamos alagutat is, így rendes kétszer kétsávos út lesz belőlük.

Ami viszont röhej, hogy a cikk szerint a horvátok 30 milliárd forintnyi kunából építették meg az összesen majdnem 12 kilométernyi alagutat. Csak emlékeztetőül, a mi kedvenc Kőröshegyi völgyhídunk 41,5 milliárd forintba került, nincs 2 kilométer hosszú, és semmi értelme...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
20612 levél
Válasz 09.05.25. 00:54 #1374
Pyrogate
Pedig konkrétan azt mondta most, hogy ha nem tud megélni egy ember, akkor annak másféle bevételforrás felé kell néznie. Ez esetünkben a lopás...Amúgy el tudom képzelni, hogy egy elég "jól" és szenzációhajhászan összevágott műsor volt
2597 levél
Válasz 09.05.24. 20:32 #1373
neumark
A borsodi cigányvajda? Az Lakatos Attila ha jól tudom, nem? Ez azért nagyon érdekes amit írsz, mert eddig őtőle én csak és kizárólag őszinte, pozitív és előremutató nyilatkozatot hallottam a cigánysággal kapcsolatban.
Szóval egyike azon keveseknek akik nem csak mentegetik ócska kifogásokkal a romákat, hanem bevallják a dolgokat. Ha tényleg ő volt az, akkor nem tudom mi üthetett belé...
-
1587 levél
Válasz 09.05.24. 20:30 #1372
daemoonhunter
Én mindezt inkább azokkal tettem volna, akik a munkát és a földet adták...
Ugyanis a föld egy egyszerű mező volt, felszántva...amit pedig hiába kapálsz naponta, mert úgy is egyre több lesz a gyomnövény...ezt még magyar ember sem kapálná szívesen, sőt...sehogy se, így nem csoda, ha szerencsétlenek hamar megunták. De nem egy olyan család van erre, akik beköltöztek a városba, kertesház, és a ház mögött gyönyörűen művelik a kertet...pedig ugyan úgy cigány, mint a többi, tehát azt sem lehet mondani, hogy nem tudják elvégezni.
27808 levél
Válasz 09.05.24. 19:43 #1371
LordMatteo
Ki kellett volna hajtani az összeset a földre, aztán kapáljanak, mert máshonnan nem lesz kaja, ha meg lopnak, falhoz állítás, és sortűz. Ennyi, ezt kell pattogni.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
1587 levél
Válasz 09.05.24. 19:35 #1370
daemoonhunter
Nem értem mit kell pattogni ezen a dolgon...a borsodi cigányvajdának elég nagy belelátása van ezekbe a dolgokba...errefelé pl tökéletesen elvégzik a fűkaszálást, vagy a járdafelújításokat...igaz egy új járda lerakása már nehézkesebb feladat, de a földművelésen kívül biztos van jó pár munka még számukra...
Abból meg, hogy soha nem voltak földművesek nem következik az, hogy kapálni sem tudnak...a hangsúly itt a termelésen van, és ezt 1 család nem tudja megoldani...próbálkoztak már vele a környéken, adtak nekik 1 jókora földet, amin jó, ha 1-2 család dolgozott, aztán szépen benőtte a fű az egészet.
559 levél
Válasz 09.05.24. 19:17 #1369
Tötyi
Nézem a Naplót... és megy fel bennem a pumpa. A borsodi cigányvajda szerint a romák rá vannak kényszerítve a megélhetési bűnözésre, és ezért lopják pl. vidéken a terményt. A felvetésre, hogy ott a föld, miért nem termelik meg, az a válasz, hogy soha nem voltak földművesek, inkább rendes munkát kellene nekik adni.
Hát b@zdmeg, ha a kapáláshoz nem értenek, akkor mégis milyen munka kellene nekik? Röhejes...
"But I, being poor, have only my dreams; I have spread my dreams under your feet; Tread softly because you tread on my dreams."
20612 levél
Válasz 09.05.23. 00:35 #1368
Pyrogate
Lehet, hogy paranoiás vagyok, de szerintem előre tudták, hogy el fogják ezt vetni, ezért is mentek bele.
559 levél
Válasz 09.05.22. 23:46 #1367
Tötyi
Hihetetlen, hogy a kevés előremutató dolog egyikébe is bele tudnak kötni...

Mikor végre hosszas alkudozások után sikerül elérni egy olyan egyezmény tető alá hozását, ami segíthet az ország mezőgazdaságán (ami nem mellékesen az egyetlen olyan gazdasági ágazat számunkra, amelyet megfelelően támogatva és fejlesztve önállóan is sikerre lehetne vinni), akkor mi a halálért kell ebbe is beleköti? Ráadásul a kódexet eleve önkéntes vállalásként írták alá a szerződő felek, direkt azért, hogy ne lehessen őket a szabad piac akadályozásával vádolni.
A személyes véleményem meg az, hogy amíg az ország és a gazdaságunk számára előnyös a megállapodás, qrvára nem érdekel, hogy ez kartellezés vagy sem. A Gazdasági Versenyhivatal meg elmehet a fenébe...
"But I, being poor, have only my dreams; I have spread my dreams under your feet; Tread softly because you tread on my dreams."
6377 levél
Válasz 09.05.22. 03:46 #1366
RatBaG
szokásos mindennapok...
"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
32038 levél
Válasz 09.05.21. 15:13 #1365
szbszig
Index = NEM MENŐ
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
52023 levél
Válasz 09.05.20. 17:25 #1364
Barthezz
13840 levél
Válasz 09.05.20. 17:18 #1363
powerhouse
Ha jól alakulnak a dolgok, akkor helye se lesz 2010-től.
If I look back I am lost
38329 levél
Válasz 09.05.20. 17:13 #1362
kopé
Hát ha ezt képesek megszavazni, úristen...
szerencsére ennek a fasznak már nincs a parlamentben szava. -.-
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
13840 levél
Válasz 09.05.20. 17:10 #1361
powerhouse
De ez milyen baromság, a jobb szociális hátterűek kerülnek majd a nyolcosztályosba, vagy az okosak? Hát persze, hogy az utóbbi, az már mindenkinek a saját problémája, hogy mennyit tud a gyerek.
If I look back I am lost
52023 levél
Válasz 09.05.20. 17:09 #1360
Barthezz
No comment... Lényeg, hogy teljesen elbutuljon a nép és teljesen szétcsesszék ezt az amúgy is romjaiban heverő országot.
27808 levél
Válasz 09.05.20. 17:06 #1359
LordMatteo
2759 levél
Válasz 09.05.19. 21:42 #1358
Aryx
"Három részeg cigány lopni akart a veteményesből, s közben egyikük halálos áramütést szenvedett."

Háááát... eggyel kevesebb. :söröskorsós smile:
"A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni."
52023 levél
Válasz 09.05.19. 21:25 #1357
Barthezz
Nem mondok már inkább semmit...
559 levél
Válasz 09.05.19. 21:17 #1356
Tötyi
Ez már így is az ország szégyene...

Ami igazságszolgáltatás címén folyik ebben az országban, az egyszerűen vicc. Viszont már most visítoznak a parlamenti pártok a TMRSZ és a Jobbik közötti szakmai együttműködés miatt. Pedig a közleményükből egyrészt kiderül, hogy a TMRSZ minden pártot megkeresett ezzel, de csak a Jobbik méltatta őket válaszra. Másrészt nem tudom, ki mit gondol, de nem értem, mi abban a nemzetbiztonsági kockázat, ha egy párt a rendészeti problémák megoldására kidolgozandó programjában figyelembe veszi a szakmai javaslatokat, és erről megállapodást is aláír.

Azért érdekes, hogy ilyenkor milyen marha nagy az egyetértés MSZP-SZDSZ-Fidesz között. Biztosan semmi köze nincs ahhoz, hogy az együttműködés kitér politikai visszaélésekkel kapcsolatos bűnügyek vizsgálatára is...
"But I, being poor, have only my dreams; I have spread my dreams under your feet; Tread softly because you tread on my dreams."
559 levél
Válasz 09.05.14. 00:10 #1355
Tötyi
Hát a qrva szentségit... Az ilyen állatoknál én visszahoznám a kerékbetörést, mint büntetést...
"But I, being poor, have only my dreams; I have spread my dreams under your feet; Tread softly because you tread on my dreams."
52023 levél
Válasz 09.05.03. 12:03 #1354
Barthezz
És hozzátenném: Hála az égnek, hogy vannak még ilyen emberek is az országunkban, mint Répás József. Maximális respect.
52023 levél
Válasz 09.05.03. 11:59 #1353
Barthezz
Falhoz az összeset és tarkólövés. Remélem eljön ez az idő is...
38329 levél
Válasz 09.05.03. 11:58 #1352
kopé
Utolsó szarházi férgek, a kutyáknak nem dobnám őket oda mert megveszik tőlük az a szerencsétlen. Az ilyen kis mocskokat felakasztani egytől egyig.
Azt kéne, minden ilyen balhé után egyet elkapni azt feldobni valami villanyoszlopra jelzésképpen. Ha továbbnyomják, akkor kettesével.
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
52023 levél
Válasz 09.05.03. 11:57 #1351
Barthezz
Hmm, hát igen, akkor viszont valószínűleg csak megint felfújta a média, meg a gyógyszergyártók a dolgot, s semmiben nem veszélyesebb ez a vírus egy sima mezei influenzánál...
14026 levél
Válasz 09.05.03. 08:40 #1350
Martin 19
volt már?

Kár hogy már belém nem kötnek 12éves férgek
"Es ist nicht zu wenig Zeit, die wir haben, sondern es ist zu viel Zeit, die wir nicht nutzen."
9338 levél
Válasz 09.05.03. 00:43 #1349
Kanduhrka
Lehet, hogy csak a mexikóiakra hat a vírus...
horrorgeeks.blogspot.com
559 levél
Válasz 09.05.03. 00:29 #1348
Tötyi
Ráadásul tudtommal az a 2 éves gyerek is mexikói volt, csak orvosi kezelésre éppen az USA-ba vitték a szülei.
"But I, being poor, have only my dreams; I have spread my dreams under your feet; Tread softly because you tread on my dreams."
29184 levél
Válasz 09.05.03. 00:11 #1347
Germinator
Nem tudom, pontosan milyenek voltak ezek a mexikánok, de azért gondolj már bele, milyen lehet a mexikói higiéniai meg orvosi helyzet... nem csoda, hogy az ottani kb. 2500 betegből meghaltak 117-en, míg Amerikában a 4-500 esetből egyetlen egy ember halt meg, az is egy 2 éves kisgyerek volt.
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
52023 levél
Válasz 09.05.02. 23:59 #1346
Barthezz
Okés, ezzel tisztában vagyok, s pontosan ezért tettem fel a kérdést, hogy csupán erről van-e szó és csak a legyengült szervezetű, illetve idős emberek vannak-e veszélyben, vagy akár egy teljesen egészséges fiatal szervezetet is elragadhat a vírus, ahogy Mexikóban is történt?
29184 levél
Válasz 09.05.02. 23:31 #1345
Germinator
Mondjuk ez mellé, mert csak 1 amerikai halt meg, viszont 117 mexikói is (ebből mondjuk csak 16-ot hivatalosított a WHO).
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.