For Honor
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Helyzetjelentés Extra

1587 levél
Válasz 09.02.25. 16:56 #1093
daemoonhunter
Talán nem ide tartozik, de azért leírom...
Ma utaztam hazafelé a buszon, és velem szemben volt 1 cigány asszony és két gyereke, két kislány, ikrek lehettek. Normálisan voltak felöltözve, nem voltak büdösek stb... A gyerekek egy idő után elkezdték unni magukat és járkáltak ide oda, mint a gyerekek, nem voltak nyugton... az anyjuk meg folyamatosan próbálta nevelni őket. A lényeges, hogy velem szemben volt 1 csaj, aki 2 percenként hátranézett a cigány gyerekekre, volt, hogy folyamatosan őket bámulta minden kisebb mozdulat után. A másik dolog, hogy amikor lett egy üres hely, és az egyik cigány gyerek leült, a mellette ülő magyar nő egyből felpattant és beállt az ajtóhoz Ha megnézzük a dolgot azért elég szar érzés lehet mindez, mármint hogy irtóznak tőlük, pedig semmi különös nem volt bennük, attól függetlenül, hogy cigányok voltak teljesen normálisan néztek ki, és mégis átjött miután megtörtént mindez, hogy van aki még ezt sem becsüli, és inkább távolabb kerül tőlük, mert gondolom megvannak az előítéletei
Ezzel persze csak azt a kevés cigányt védem aki még rendes, és próbál beilleszkedni...kár hogy egyre kevesebb ilyen van.
13840 levél
Válasz 09.02.25. 16:49 #1092
powerhouse
Hagyd már abba a hitlerezést, mert kurva szánalmas. Egy zseni volt, az igaz, de attól még a 20. század egyik leggonoszabb embere. Valószínűleg velünk, magyarokkal se bánt volna sokkal jobban, ha nem tudott volna minket felhasználni...
If I look back I am lost
4981 levél
Válasz 09.02.25. 16:33 #1091
tibi6893
Unalmamba felnéztem a napiszar-on linkelt romanetre..
chatet néztem, valami hülye felvetette hogy szemét magyarok, megöltek egy ártatlan gyerekek, erre mindegyik rasszistázott, már valamelyik nyilasozott, sőt egyik azt írta:"hitlerista".illetve egyből elkezdett mindegyik kurvaanyáázni,mocskos gecizni-és ezek más szavakat nem ismernek......
írtam volna valamit de regelni kell hogy írhass, sajnos.

és ezeket után ők ingyen élhetnek(belőlünk..),rabolhatok,gyilkolhatnak minket magyarokat?
ugyanmár,kérem....


Hitler egyre szimpatikusabb ember....

http://shudzsi.blogspot.com
4981 levél
Válasz 09.02.25. 15:57 #1090
tibi6893
Tényleg, ez a kérdésem még mindig fenn áll:

Kb minden cigány utálja, és lenézi a magyarokat, de ha mi nem lennénk kinek az adójából élnének, kapnának segélyt, illetve kiket rabolnának ki?
Vagy egymást?
http://shudzsi.blogspot.com
4981 levél
Válasz 09.02.25. 15:52 #1089
tibi6893
Sajnos....
De a legjobb, hogy a legtöbb ork még azt se tudja mi az a rasszista...
http://shudzsi.blogspot.com
3144 levél
Válasz 09.02.25. 15:51 #1088
nihilism
Raadasul eleg valoszinu, hogy cigany uzsorasok gyilkoltak.
13840 levél
Válasz 09.02.25. 15:47 #1087
powerhouse
Vicces ország vagyunk mi, most, hogy lelőttek két cigányt (igen, most le szabad írni! ), egyből etnikai megbékélés, béketerv, stb. kerül szóba, de érdekes, amikor 15 ismeretlen egyén megtámadta a Veszprém kézilabdacsapatát, akkor elsősorban magyar állampolgárokról volt szó.

Konklúzió: ha cigányok ölnek, akkor az nem etnikai alapon történik, de ha cigányt ölnek, az igen. Kettős mérce=szánalom.
If I look back I am lost
4981 levél
Válasz 09.02.20. 07:06 #1086
tibi6893
(előző hsz-t véletlen ide írtam, nem a helyzetjelentésbe, bocsi....)
http://shudzsi.blogspot.com
4981 levél
Válasz 09.02.20. 07:04 #1085
tibi6893
Végre, ma csak 4 órám van (és ebböl 2 anyag&eszköz- új tanárral tök jó tárgy lett...)
Kár hogy megint lyukas az első óra -.-
http://shudzsi.blogspot.com
38329 levél
Válasz 09.02.19. 22:24 #1084
kopé
bazz, régóta tervezem már hogy lemegyek, mostmár végképp el jön az ideje.
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
52013 levél
Válasz 09.02.19. 21:50 #1083
Barthezz
Most már azt 100 Ft-ért adják, szép példája az inflációnak.
19403 levél
Válasz 09.02.19. 20:35 #1082
sipec
meg mikor altalanosba jartam, akkor mi is elmentunk, az egerben volt, es nagyon tetszett nekem is. vettem 35! forintert egy kokuszos cerbonat
1421 levél
Válasz 09.02.19. 20:30 #1081
Drake94
kösz,ezzel most megnyugtattál
"Az élet nemi érintkezés során terjedő fertőzés, melynél a halálozási arány 100%"
52013 levél
Válasz 09.02.19. 20:28 #1080
Barthezz
A Titanicosat én is szerettem volna megnézni, de sajnos lemaradtam róla.

Ez a Láthatatlan kiállítás viszont már nagyjából 2 éve folyamatosan megy és nem úgy tűnik, hogy csappanna az érdeklődés iránta, így egy jóideig még biztosan elérhető lesz. Szóval lesz még rá sztem alkalmad megtekinteni!
1421 levél
Válasz 09.02.19. 20:26 #1079
Drake94
nálam eddig a kedvenc a Titanic-kiállitás volt.Egy kirándulás alkalmából volt szerencsém megtekinteni.Ez is elég jónak látszik,de szerintem mire eljutok Magyarországra,addig már vége lesz
"Az élet nemi érintkezés során terjedő fertőzés, melynél a halálozási arány 100%"
52013 levél
Válasz 09.02.19. 20:19 #1078
Barthezz
Ide írnám, mert a sima Helyzet topicban hamar elveszne a süllyesztőben. kopé kért egy rövid SPOILER-mentes beszámolót tőlem, de más figyelmét is szívesen felhívnám az alábbi exkluzív lehetőségre:

Ma egyik haverommal megnéztük a Láthatatlan Kiállítást. Ennek lényege, hogy megpróbálják közelebb hozni a látogatóhoz a vakok életmódját, hogy átérezhessük mi is, milyen nehézségen esnek nap mint nap át, s ezáltal a társadalmi segítőkészség is növekedjen irántuk (állítólag a kiállítást már 50 ezren meglátogatták, s valóban pozitív irányba mozdult el a vakok társadalmi segítése).

A kiállítás 2 részből áll: Először egy vakvezető végigvezeti a látogatókat jónéhány teljesen elsötétített termen: többek között erdő, forgalmas utca és egy berendezett lakás is megtalálható az út során, majd a végén egy bárba is betérünk, ahol ki lehet próbálni, hogyan tudunk vakon rendelni és fizetni. A személyzet teljes mértékben vak emberekből áll, akik már tökéletesen tudnak tájékozódni közöttünk. Többet tehát a spoilerek miatt nem írok, mindenesetre sokkalta, de sokkalta nehezebb a hétköznapi dolgokat így megcsinálni, valamint egymással kommunikálni, mint azt egy látó ember gondolná. El lehet beszélgetni a vak személyzettel is, s lehet tőlük kérdezni bármit az életmódjukkal, nehézségeikkel és azok leküzdési módjaival kapcsolatban.

A kiállítás második részében pedig vakok által használt eszközöket mutatnak be, pl. hogyan lehet vakon kártyázni, vagy sakkozni, hogyan lehet felolvasó számítógépek segítségével Word-ben levelet írni és megformázni, e-mailt küldeni, vagy éppen böngészni a neten, de természetesen a Braille írás rejtelmeibe is bebocsátást nyerhetünk.

Van egy új lehetőség is nemrégóta, ez csütörtök esténként a vak vacsora, vagyis egy teljesen sötét étteremben kell rendelni és elfogyasztani a vacsorát. Ezen már nem voltunk, mert sajnos meglehetősen drága felárat kellene fizetni érte (4500 Ft/fő).

A kiállításra amúgy a diák belépő mindössze 1200 Ft, a felnőtt jegy pedig 1450 Ft. Érdemes neten előre foglalni jegyet, a várakozást elkerülendő.

A kiállítás helyszíne a Népligetben található, a volt E-Klub épületében.

További részletes információk a kiállítás honlapján.
11786 levél
Válasz 09.02.19. 05:17 #1077
Star Wars
Emberek, csak én tartom nevetségesnek ezt a cigánybűnözés-hisztériát? Ez egy nyelvtani fogalom, az egyik legnagyobb társadalmi probléma neve jelenleg. Ebben nincs semmi sértő vagy offenzív mondanivaló.

Cigánybűnözés: a cigányok által elkövetett késelések, emberölések, rablások, magyarellenes bűncselekmények átfogó neve, amiből a cigányok nagy része kiveszi a részét. Ezeket általában nyereségvágyból vagy ellenünk irányuló gyűlöletből teszik. A nem bűnöző cigánynak ehhez nincs sok köze.

Magyarul: a cigánybűnözés nem más, mint a cigányok által elkövetett bűncselekmények gyűjtőneve. A cigánybűnözés teszi ki a bűncselekmények nagy részét, és a cigányok adnak munkát majdnem teljes egészében a rendőröknek. Ezen kell változtatni, erre a területre kell specializálódni ahhoz, hogy megoldást találjunk rá. Mert amíg ki sem merjük mondani, addig esélyünk nincs az elfojtására. Ez nem rasszizmus, ez tény.
52013 levél
Válasz 09.02.19. 00:57 #1076
Barthezz
Pedig eléggé cigány-párti a cikk hangneme sajnos, de indexen ezen nincs is mit meglepődni... Ami viszont így is jól tükröződik belőle: Rajtunk kívül az összes többi európai országban vagy a nép, vagy az állam erélyesen fel mert lépni ellenük (putrik megtámadása, politikusok "rásszistá" nyilatkozata, kitoloncolás az országból, stb.), egyedül csak mi vagyunk ilyen szerencsétlen szánalmas hülyék, hogy ezt eltűrjük...
32035 levél
Válasz 09.02.18. 22:47 #1075
szbszig
Erről nem is beszélt senki. Egyszerűen arról van szó, hogy mindkét fogalom létezik. Azt nem mondtam, hogy az utóbbit, tehát a "cigányellenes hisztériát" kellene először vagy elsősorban, sőt még azt sem hogy egyáltalán kellene, orvosolni. De ugyanúgy nem tekintenénk a problémát teljes valójában, ha nem vallanánk be, hogy ilyen is létezik. Ami részünkről valóban nem abban nyilvánul meg, hogy a nyílt utcán cigányokat késelünk, hanem hogy elköltözünk a közelükből, nem vesszük fel őket alkalmazottnak, ha van nem sokkal drágább alternatíva, vagy a gyerekeinket átiratjuk másik iskolába, ha megjelennek. És közben szidjuk őket, mint a bokrot. Többségében megalapozottan.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
6377 levél
Válasz 09.02.18. 21:51 #1074
RatBaG
azt bezzeg már nem írták le, hogy a zámolyi cigányok odakint is folytatták a hagyományokat, le is ültették őket színesfém lopásért, megy egyéb bűncselekményekért...
"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
1146 levél
Válasz 09.02.18. 21:47 #1073
sysnrt
Nem hinném, hogy néhány Iwiw-es és fórumos hozzászólás egy szinten lenne a gyilkosságokkal, a magyarellenes terrorral, a rablásokkal és a lopásokkal.
1421 levél
Válasz 09.02.18. 21:15 #1072
Drake94
lelki problémák...a mostaniról k...a nehéz lenne írni
"Az élet nemi érintkezés során terjedő fertőzés, melynél a halálozási arány 100%"
32035 levél
Válasz 09.02.18. 21:10 #1071
szbszig
Szerintem elég negatív jelzőt írtak a cigányságról is. A 90% feletti munkanélküliség, vagy hogy 70%-uk az általánost sem fejezi be, nem túl dicséretes tulajdonságok.

Ugyanakkor ne essünk át a ló túlsó oldalára sem. Eddig nem lehetett kimondani, hogy van "cigánybűnözés", most meg ne lehessen kimondani, hogy van "cigányellenes hisztéria"? Igenis van "cigányellenes hisztéria", nézz csak körül ezen a fórumon vagy a múltkori iWiW-es hozzászólások között, ahol tinédzserek rendszeresen azt tervezik, láncfűrésszel vagy lángszóróval menjenek cigányt ölni. Persze nem teszik meg szerencsére, nem arról van szó, de nyilván nem felebaráti szeretetből irkálnak spontán ilyeneket.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
1146 levél
Válasz 09.02.18. 20:53 #1070
sysnrt
"félreasszociáltam"

De szép szó.
29184 levél
Válasz 09.02.18. 20:52 #1069
Germinator
Ja bocs, valamit félreasszociáltam
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
1146 levél
Válasz 09.02.18. 20:51 #1068
sysnrt
A "cigányellenes hisztéria" nekem igen negatív jelzőnek tűnik, és nem az etnikumra nézve.
29184 levél
Válasz 09.02.18. 20:50 #1067
Germinator
Ezt nem értem, eddig nem az volt a baj, hogy az index nem mondta ki a valóságot? Most már az a baj, ha kimondja?
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
1146 levél
Válasz 09.02.18. 20:49 #1066
sysnrt
"A környező országok valamilyekében minden évre jut egy cigányellenes hisztéria"

Tárgyilagos, elfogulatlan cikk.
29184 levél
Válasz 09.02.18. 20:48 #1065
Germinator
Mondjuk az olasz romákat ki tudja megkülönböztetni a standard olaszoktól?
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
32035 levél
Válasz 09.02.18. 20:43 #1064
szbszig
Nemcsak nálunk okoz problémát a cigányság.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
52013 levél
Válasz 09.02.18. 10:10 #1063
Barthezz
Mert bodzaszedők, tudod. Abból gazdagodtak meg.
29184 levél
Válasz 09.02.18. 07:09 #1062
Germinator
Na ilyesmi már volt linkelve, de akkor sem értettem. Miért pont szörp??
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
11786 levél
Válasz 09.02.18. 01:36 #1061
Star Wars
32035 levél
Válasz 09.02.16. 19:01 #1060
szbszig
A másik bejegyzés a sarkadi meg a hevesi videóval még durvább. Azokon már nevetni sincs mit, csak sírni...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
32035 levél
Válasz 09.02.16. 18:40 #1059
szbszig
Természetesen a Dunaújvárosi Hírlapnak se sikerült elsőre helyesen leírni, úgyhogy a gyilkosság utáni napon óriási betűkkel ugyanez díszelgett a címlapon... Mondjuk a DH amúgy is egy nagy szar, és nem ez az első arcpirító hibájuk, már nem egyszer szkenneltem be, és raktam fel ide is az aktuális címlapot...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
20609 levél
Válasz 09.02.16. 17:09 #1058
Pyrogate
Azért adták fel magukat mert félnek a szerbektől. Nem, nem tőlünk...
4981 levél
Válasz 09.02.16. 16:27 #1057
tibi6893
Én nevetek,és sírok is, sajnos....
http://shudzsi.blogspot.com
6377 levél
Válasz 09.02.16. 16:24 #1056
RatBaG
gyááá az első videó vége a legjobb, könnyezek
"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
6377 levél
Válasz 09.02.16. 16:21 #1055
RatBaG
"itten nincs az, hogy na most te roma vagy, meg paraszt... vagyis magyar, úgy akarom mondani"
gyönyörű bazmeg
"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
52013 levél
Válasz 09.02.16. 16:21 #1054
Barthezz
Ez szép és jó, hogy a tegnap randalírozók közül már 11 embert előállítottak (más kérdés, hogy valószínűleg vádemelés nélkül szélnek lesznek aztán eresztve...), de mi van azzal a további 20-25 emberrel, akik a 3 már elfogott gyanúsítotton kívül Cozma brutális meggyilkolásánál jelen voltak?
14264 levél
Válasz 09.02.16. 16:08 #1053
balays82
Marion Cozma?

Szinte az összes hírportál (és kereskedelmi tévé) belőle él már több, mint egy hete, nem ártana, ha megtanulnák leírni a nevét is, mert nem ez az első eset, hogy nem sikerült.

Egyébként csak nekem gyanús ez a sok önfeladás? Nem szoktak ezek csak úgy önként besétálni a rendőrségre. Lehet, hogy valaki súgott nekik, hogy így jobban járhatnak?
11786 levél
Válasz 09.02.16. 15:59 #1052
Star Wars
4981 levél
Válasz 09.02.16. 15:36 #1051
tibi6893
mindegyik*
bocs, későn vettem észre...
http://shudzsi.blogspot.com
4981 levél
Válasz 09.02.16. 15:26 #1050
tibi6893
Bárcsak minden feladná magát, az összes politikussal együtt, de szép lenne....
http://shudzsi.blogspot.com
11786 levél
Válasz 09.02.16. 15:24 #1049
Star Wars
Aha, akkor nyilván azért is adta fel magát a két randalírozó cigány a benzinkútról, mert a kommandós bácsik az ő védelmükre voltak ott.
4981 levél
Válasz 09.02.16. 15:22 #1048
tibi6893
pontosan- én is igy tudtam- és halottam kb 2 napja, azóta csak 5-5 percekre láttam hiradóbol ezt azt...
http://shudzsi.blogspot.com
3144 levél
Válasz 09.02.16. 15:21 #1047
nihilism
De sajnos igen. Tegnap Enyingen azert volt olyan sok rendor, kommandos, mert tartottak attol, hogy a veszpremi szurkolok a meccs utan ratamadnak a ciganyokra.
4981 levél
Válasz 09.02.16. 15:20 #1046
tibi6893
Igen?
Én úgy tudtam, bocsi.
http://shudzsi.blogspot.com
11786 levél
Válasz 09.02.16. 15:18 #1045
Star Wars
Nem a cigányokat mentek védeni.
4981 levél
Válasz 09.02.16. 14:19 #1044
tibi6893
wtf2:
Mikor a rendőrbácsik és kommandósok mennek védeni a cigányokat- akkor nem utálják a magyarokat?
Nem persze,mocskos cigányok..
Kezd tényleg nagyon elegem lenni.
http://shudzsi.blogspot.com

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.