Fórum » Beszélgetés a játékokról
The Sims 3
Azért nem kell mert átlag Sims játékos nem is lenne képes rá hogy megcsinállja és mennének a levelek tömkelegei az adott e-mail címre 

Sehogy. Elérhető az összes ruha.
No entry
Nem tudjátok véletlenül hogy a Sims3-ban hogyan lehet ruhákat vásárolni?
Előre is köszi!!!!!!!!

Előre is köszi!!!!!!!!

Itt bezzeg nem kell a kurva netes aktiválás, de a Battlfield 2 boosterpackekkel legalább két nap szopás jelent csak az, hogy játszhass vele...
If I look back I am lost
Én egyszer össze számoltam mennyi a sima sims2+ az összes kieg(ez volt vagy másfél éve, lehet több), akkor kb. 130000 Ft volt a sims és az összes kieg
.

Én a Sims-szel mindig úgy voltam hogy nagy hévvel lekaptam valamelyik részét, felépítettem egy házat, és ráunva az egészre máris nyomtam egy uninstallt. Egy 6-7 éve mondjuk még letudott kötni, de az akkor volt.
De egyáltalán nem rossz játék, sőt, több benne a fantázia mint pár mész és darálsz fps-ben. Ráadásul ez minden korosztálynak szól, ami nem kis pozitívum azért.

De egyáltalán nem rossz játék, sőt, több benne a fantázia mint pár mész és darálsz fps-ben. Ráadásul ez minden korosztálynak szól, ami nem kis pozitívum azért.
Power-saw to people!
Mondjuk én hozzáteszem nem vagyok Sims ellenes egyáltalán. Mindkét részt kipróbáltam. Néhány kieggel felpörgetve számomra kellemes élményt tud nyújtani az esős napokon. Viszont amikor valaki már a 32.-ik generációt viszi és hónapok óta napról napra ugyanazokat a dolgokat csinálja, azt én sem értem...
Végülis ha összehasonlítjuk egy fizetős Online MMO-val például, előbb-utóbb még a Sims éri meg jobban anyagilag (persze, más a két kategória, de ha csak az szórakozási időt és a pénzt nézzük...)
"I guess I have a soft spot for pretty faces"
javítás: "az más kérdés, hogy megéri e?" Nem mindegy
.

Egyben egész olcsón meg lehet venni. Mondjuk évekkel később
.
Meg egyébként is, a kiegek, ha fél évente jelennek meg akkor átlag fizetésből is finanszírozható. Az más kérdés, hogy megéri de, nem egybe kell az összeget nézni.

Meg egyébként is, a kiegek, ha fél évente jelennek meg akkor átlag fizetésből is finanszírozható. Az más kérdés, hogy megéri de, nem egybe kell az összeget nézni.
Biztos vannak olyan elborult elméjűek is. Sims + kiegek, Sims 2 + kiegek, Sims 3 + kiegek -> őszintén szólva nem akarom tudni mennyibe fáj egy igaz gyűjtőnek.
"I guess I have a soft spot for pretty faces"
Szerintetek vannak olyan simsfanatikus vadállatok akik az alapjátékokat és az összes kiegészítőt is megvették eredetiben? Símán lehet benne több mint 100ezer forint szerintem.
Hát nem. régen énis vettem de miután kijöt a 9999 ik kiegészítő utána már inkább letöltöm. ha az alapjáték 13000 és csinálnak 6 kieget mindeggyiket 8000 minimum egy ötvenezer.
Jóhogy nem mivel az egész csak egy üzleti fogás. Kiadnak egy játékot, ami önmagában kevés. Aztán csinálnak hozzá még 36 kiegészítőt és igazán csak úgy fog büntetni a játék. minden szaros kiegjét megvenném, az olyan lenne, mintha ezt a játékot 50-60ezerért vásárolnám meg. Szerintem EA játékot lassan már elvből nem szabad megvásárolni.
De gondolom ezzel most nem mondok újat.

De gondolom ezzel most nem mondok újat.
Nem arról van szó, hogyha valamit el lehet lopni akkor miért ne... hanem arról, hogy ez a Sims nem éri meg az árát.
Én is. A kiegeket is majd le lehet öltei. biztos. Úgyhogy hülyeség megvenni
Szóval a szokásos gusztustalankodásuk... Köszi, akkor inkább valami másra spórolok 

"I guess I have a soft spot for pretty faces"
Nagyon sokat. Érződik, hogy ilyen téren szét fogják szedni a pénztárcádat. Már ha persze akarod eredetibe... Az előző részhez képest ha minden kiegészítőt figyelembe veszünk akkor annak csak töredéke van benne.
Mennyit "hagytak" ki belőle? Azaz megint 20 kiegészítés lesz? Gondolok itt az utazásra, házi kedvencekre, egyetemre stb.
"I guess I have a soft spot for pretty faces"
Sziasztok!
Szerintem a többség nem fogja megvenni a játékot, szerintem aránytalanul drága. Inkább letöltöm, az ingyen van, eddig semmi problémám nem volt ebből adódóan (nem jön be, kell serial stb...). Az előbbiekhez hozzászólva tényleg kicsit nyomi fejük van, de azt hittem csak nekem olyan fura, de ezek szerint nem
Próbáltam egy normálisabb emberkét összehotni, de még így is kicsit érdekes lett
Majd belejövök, egyébként nem sokban különbözik a 2. résztől.
Szerintem a többség nem fogja megvenni a játékot, szerintem aránytalanul drága. Inkább letöltöm, az ingyen van, eddig semmi problémám nem volt ebből adódóan (nem jön be, kell serial stb...). Az előbbiekhez hozzászólva tényleg kicsit nyomi fejük van, de azt hittem csak nekem olyan fura, de ezek szerint nem

Majd belejövök, egyébként nem sokban különbözik a 2. résztől.
Legjobb benne hogy nem tölt órákat. Ki akarok menni moziba, vagy úszni a simemel, egyből megy.
Az emberek fejei tényleg kicsit furcsára sikeredtek, de hát ez van. Én többre számítottam azok után amit kipróbálás előtt hallottam, olvastam róla.
Az emberek fejei tényleg kicsit furcsára sikeredtek, de hát ez van. Én többre számítottam azok után amit kipróbálás előtt hallottam, olvastam róla.
Namost ha neked nem tetszettek az előző részek se, akkor nincs miről beszélni. Egyébként amit írtál egyáltalán nem újjítások. A karakter kialakítások a városban lévő lehetőségek, az interakciók alakítása sokkal komplexebb játékélményt nyujt mint az elődei. A gta3 hoz ezt hasonlítani a szánalmas.
Egyébként nem is úgy van ahogy leírtad. nincs is ingyen zsirkréta

Mindig akadnak akik fikáznak egy játékot amivel nem játszottak
Ráadásul a Sims sorozatot most nagy divat lehúzni.

"I guess I have a soft spot for pretty faces"
Mit kell az ilyeneken fennakadni? Nem tudok róla hogy az EA Games a torkodon nyomná le a játékot, hogy ha nem tetszik nem játszasz vele. Ez olyan mint ha elkezdeném írni hogy "mekkora szerencsétlen lúzerek ezek már? Kifestőkönyv??? Számmal megjelölve hogy mit milyen színűre kell színezni?? Hát hülyének néznek ezek engem?? Macilaci a címoldalon??? Ingyen zsírkréta??? Hát ez eddig hogy nem jutott eszembe!!! SZÁNALOM!!!".
Power-saw to people!
Bővebb tapasztalatok? 

"I guess I have a soft spot for pretty faces"
Például? Végre egy egész gagyi várost bejárhatsz? YES! GTA 3 ezt tudta és többet is. A simjeid öregszenek? Húú-háá mekkora ötlet már te jó ég! Színezheted a ruhákat és a bútorokat! Hogy ez eddig nem jutott eszembe...
SZÁNALOM!
SZÁNALOM!
Szerintem egyik simsnek sem volt egetverő a grafikája, de ebben hoztak annyi újjítást ami bőven túlmutat az elődein.
na ja. Egyébként örülök hogy letöltöttem mert ahogy én elnézem a grafikáját nem érdemel 13000 ft
Nem volt eddig topikja?
Nagy az érdeklődés, egyébként 13 ezer forintért olyan szinten komolytalan az ára, hogy nem tudom az EA-t sajnálni.

Szisztok. Jó látni hogy többen is le tudták tölteni a sims 3mat mint én. Aki játszik is vele mondja meg nekem: A simses emberek tényleg kicsit nyomin néznek ki vagy csak az én videokártyám gagyi?

Azért szerintem az EA nem fog ettől csődbe menni
Másfelől:
- A Spore is bő másfél héttel hamarabb fent volt, a Need for Speed-nek is valamelyik része (azt hiszem a Carbon még anno). Szóval nem egyedi eset
- A célközönség szerintem ettől függetlenül meg fogja venni. Csak egy példa: ismerősöm megvette (elvileg a gyereknek, de ő játszik vele) és nekem szólt ugyan telepítsem már fel
- Azért az online opciók még az internethez értőket is csábítják valamennyire. És ha igaz ebben azért van belőle bőven
- És végül: ha mégis veszteséges lenne (lottóötösre szerintem nagyobb az esély) akkor is lesz egy csomó kiegészítő, amik már nem valószínű, hogy ilyen hamar kiszivárognak. Kezdve a Sims3 - Egyetemmel, folytatva a Kanapák és ágyak cuccokkal egészen a Befőttesüvegek cucc-packig.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
És még ha le is tölti nemsokára jön a fórumra:
"Segíccsetek lécci! Megvan az uj sims3 és nem indul el!!!!!!!! Valami serial key kell neki!!!!! Segítsetek lécci!!!!!! "

"Segíccsetek lécci! Megvan az uj sims3 és nem indul el!!!!!!!! Valami serial key kell neki!!!!! Segítsetek lécci!!!!!! "

"I guess I have a soft spot for pretty faces"
Ahogyan a Sims2-nél sem volt gond itt sem lesz az megnyugodhatsz a rajongók nagy többsége nem is tudná letölteni mert nem ért hozzá...
Már sajnos fent van az interneten a cucc. Megint jo sok kárt csinál pár emberke a EA-nak. Mintha a GTA IV esetet latnam megint.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Néhány dolog, amit az új Assassin's Creedről tudni érdemes
- 2. Lost Records: Bloom & Rage – Tape 1 teszt – Valami vadság
- 3. Húsz év után visszatér az Acclaim
- 4. WARRIORS: Abyss teszt – A Musou-széria a pokolban roguelite-ozik
- 5. Mandragora: Whispers of the Witch Tree próbakör – Betekintés a magyar fejlesztésű metroidvaniába
Legfrissebb fórumtémák
- 16:06
- Szét*** az ideg [5313]
- 14:21
- Hamarosan itt a felújított Croc: Legend of the Gobbos [hozzászólások] [5]
- 11:00
- Assassin’s Creed Shadows teszt – Nipponban megbúvó árnyak [hozzászólások] [7]
- 17:52
- Ki mivel játszik mostanában? [7950]
- 10:11
- Így változik a táj a Dune: Awakeningben [hozzászólások] [1]
- 09:36
- Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on [44071]
- 08:39
- Focis játékok [9]
- 13:58
- Sorozatok [10887]
- 09:29
- Gond van a géppel? Segítünk! [2370]
- 17:36
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15117]